51/2007.(II.27.) önkormányzati határozat
a munkahelyteremtés és megőrzés elősegítésére
1./ Kisújszállás Város Önkormányzata a helyi gazdasági élet, ezen belül a szakképzés és foglalkoztatás, munkahelyteremtés és megőrzés problémáinak minél pontosabb megismerése, az önkormányzati segítségnyújtás lehetőségeinek feltérképezése és az önkormányzat 2006-2010-re tervezett gazdasági programjának elkészítése érdekében az e határozat mellékletében szereplő kérdőívvel fordul Kisújszállás jelentősebb munkahelyi vezetőihez, vállalkozóihoz.
A kérdőívek kiküldésével egyidejűleg tájékoztatni kell a munkaadókat a kérdőív készítésének céljáról, szükségességéről. A kérdőívek elektronikus kitöltésének lehetőségét biztosítani kell.
Határidő a kérdőívek kiküldésére: 2007. március 5.
Felelős: Kecze István polgármester
2./ A kérdőívek feldolgozása során összegyűjtött információkat az önkormányzat 2006-2010. időszakra vonatkozó gazdasági programjához, valamint 2007. évi áprilisi soron következő ülésére készülő, a foglalkoztatás városi helyzetéről szóló előterjesztésekhez fel kell használni.
3./ A felmérőlapok visszaérkezésével a képviselő-testület kapjon tájékoztatást a helyi munkaerőigényeket illetően.
Határidő: 2007. április 24.
Felelős: Kecze István polgármester
Erről értesül:
1./ Kecze István polgármester
2./ Tatár Zoltán alpolgármester
3./ Polgármesteri Hivatal igazgatási osztálya
4./ Polgármesteri Hivatal intézményi referensei
Kmf.
Kecze István s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.
polgármester címzetes főjegyző
A kivonat hiteléül:
Kisújszállás, 2007. március 12.
(:Kacsó Sándorné:)
aljegyző
Kérdőív
a kisújszállási munkáltatók részére
(Kérjük, válaszait értelemszerűen a válaszlehetőségek betűjelének bekarikázásával,
aláhúzással vagy a megfelelő szöveg beírásával adja meg.)
A munkáltató megnevezése: ………………………………………………………………..
Címe …………………………………………………………………………………………
Telefonszáma: ……………………………. E-mail elérhetősége: ………………………….
A vezető/igazgató neve: ……………………………………………………………………..
A munkáltatónál 2007. január 1-jén foglalkoztatottak száma: ………………………..fő
Munkahelyteremtésre, munkahelymegőrzésre vonatkozó kérdések
1./ Várható-e, hogy a közeljövőben munkahelyén dolgozók felvételére kerül sor? Kérjük, a
kérdésre az alábbi táblázat kitöltésével válaszoljon!
2007. június 30-ig |
2007. december 31-ig |
2008. június 30-ig |
2008. december 31-ig |
(Kérjük, válaszának betűjelét karikázza be, igen válasz esetén írja be a felvételre kerülő várható létszámot!) |
a) nem |
b) nem |
c) nem |
d) nem |
b) igen, ……… fő |
b) igen, ……… fő |
b) igen, ……… fő |
b) igen, ……… fő |
2./ Meghirdeti-e állásajánlatait a helyi hírközlési fórumokon keresztül?
igen - nem
3./ Jelzi-e a munkaügyi központ felé állásajánlatait?
igen - nem
4./ Ön szerint a munkaügyi központ által kiközvetített álláskeresők megfelelnek-e a munkaerő-piaci igényeknek képzettség és munkamorál tekintetében?
igen - nem
5./ Várható-e, hogy a közeljövőben munkahelyén dolgozók elbocsátására kerül sor? Kérjük, a
kérdésre az alábbi táblázat kitöltésével válaszoljon!
2
2007. június 30-ig |
2007. december 31-ig |
2008. június 30-ig |
2008. december 31-ig |
(Kérjük, válaszának betűjelét karikázza be, igen válasz esetén írja be az elbocsátásra kerülő várható létszámot!) |
e) nem |
f) nem |
g) nem |
h) nem |
b) igen, ……… fő |
b) igen, ……… fő |
b) igen, ……… fő |
b) igen, ……… fő |
6./ Mint vezető milyen problémákat lát felvenni kívánt alkalmazottainak foglalkoztatása során? Kérjük,
jelölje az igaznak tartott válaszok betűjelét bekarikázással!
a) nincs(enek) megfelelő szakképzettségű személy(ek)
b) ha van is megfelelő végzettségű személy, felkészültsége, gyakorlata nem megfelelő
c) a szakképzett jelentkezők az ígért, általuk alacsonynak tartott bér miatt nem fogadják el a felkínált állást
d) gyakori a munkahelyüket elhagyók száma
- az alacsony bérek miatt
- a munkakörülmények miatt
- a munkakövetelmények miatt
- jobb álláslehetőség miatt
- egyéb ok miatt, éspedig: ……………………………………..
e) egyéb problémák, éspedig: …………………………………………………..
7./ Mennyire veszi figyelembe a felsorolt tulajdonságokat a foglalkoztatás/alkalmazás során? Kérjük, rangsorolja a következő feltételeket; 1-es legyen a legkevésbé fontos, 6-os a legfontosabb.
Elvárások |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
Jó szakmai felkészültség |
||||||
Idegennyelvtudás |
||||||
Számítógépes ismeretek |
||||||
Szakmai fejlődés iránti igény |
||||||
Precíz munkavégzés |
||||||
Pontosság |
||||||
Megbízhatóság |
||||||
Együttműködő képesség |
||||||
Munkahely iránti lojalitás |
||||||
Jó kommunikációs készség |
||||||
Kreativitás |
||||||
Ápolt, gondozott megjelenés |
||||||
Legyen pályakezdő (25 - 30 éves) |
||||||
Legyen középkorú, nagyobb munkatapasztalattal (30 - 45 éves) |
||||||
Az életkor nem számít, szívesen alkalmazok idősebb munkavállalót is (45-60 éves) |
||||||
Egyéb, éspedig: |
||||||
Egyéb, éspedig: |
8./ Kérjük, tájékoztasson arról, milyen szakemberek foglalkoztatását tervezik, milyen kiegészítő ismereteket kívánnak meg tőlük, illetve megfogalmazzák-e valamely idegen nyelv ismeretének szükségességét, és ha igen, milyen szintű nyelvtudást várnak el a felvételre kerülő dolgozóktól?
3
Munkaerőigény |
Munkakör - szakmai végzettség |
Kiegészítő ismeret |
Idegen nyelv ismeretének szintje |
|
1. |
|||
2. |
|||
3. |
|||
4. |
|||
5. |
|||
6. |
|||
7. |
Megjegyzések: ……………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………..
9./ Milyen segítséget vár az önkormányzattól a helyi foglalkoztatás lehetőségeinek javítása érdekében? Válaszának betűjelét/jeleit karikázza be.
a) a város infrastrukturális ellátottságának javítását
b) az önkormányzat adjon információkat a munkáltatóknak a helyi szakképzésről
c) az önkormányzat adjon információkat a munkáltatóknak pályázati lehetőségekről
a) az önkormányzat adjon információkat a munkáltatóknak a városfejlesztési elképzelésekről
b) az önkormányzat hatékonyabban vonja be a munkáltatókat a városfejlesztési elképzelésekbe
c) az önkormányzat fordítson nagyobb figyelmet a városban működő vállalkozások, üzemek működésére, pl. rendszeres, személyes látogatásokkal
d) az önkormányzat nyújtson segítséget különböző pályázatok elkészítéséhez
e) a város megtartó erejének érdekében az önkormányzat gondoskodjon a közszolgáltatások színvonalas ellátásáról (közoktatás, egészségügy, közművelődés, szociális ellátások stb.)
d) egyéb, éspedig ………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………….
10./ Ön támogat-e valamilyen konkrét formában városfejlesztési célokat?
igen - nem
Ha igen, milyen formában? A megfelelő választ betűjelét - kérjük - karikázza be.
a) helyi alapítvány(ok) támogatása
b) helyi intézmény(ek) támogatása
c) helyi civil szervezet(ek) támogatása
d) helyi rendezvények támogatása
e) szakképzési hozzájárulás helyi iskola részére történő felajánlása
f) egyéb, éspedig: …………………………………………….
4
Tud-e arról, hogy egy helyi vállalkozó városfejlesztési alapot hozott létre, melyet bárki
támogathat akár általa megnevezett városfejlesztési célokra is?
igen - nem
11./ Az Ön vállalkozásához, ill. az Ön által vezetett munkahely szakemberigényéhez biztosítja-e a város, illetve környéke a szükséges szakemberigényt?
igen - nem
Ha nem, miért?
a) nincsenek szakképzett jelentkezők
b) a szakképzett jelentkezők magasabb bért szeretnének
c) ha a szakképzettség meg is van, a jelentkező személyiségjegyei miatt nem alkalmas a munkára
d) ha a szakképzettség meg is van, a jelentkező szakmai tudása elavult
e) a jelentkező(k) túlképzettek
12./ Lehetősége van-e a foglalkoztatásra vonatkozó pályázati lehetőségek megismerésére?
igen - nem
Amennyiben igen, nyújtottak-e már be ilyen jellegű pályázatot?
igen - nem
A helyi szakképzéshez, foglalkoztatáshoz kapcsolódó kérdések
13./ Tudja-e, hogy a helyi szakképző iskolákban milyen szakképzések folynak?
- az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában igen - nem
- a Móricz Zs. Gimn. Közgazdasági Szakközépiskolában igen - nem
14./ Elégedett-e a helyi szakképző iskolában végzettek felkészültségével?
- az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában végzettekével? igen - nem
- a Móricz Zs. Gimn. Közgazdasági Szakközépiskolában végzettekével? igen - nem
15./ A szakképzési hozzájárulást helybeli szakképző iskolának utalja-e?
a) igen
b) nem
16./ Ha helybeli szakképző iskolának adja a szakképzési hozzájárulást,
a) meghatározza-e a felhasználását? igen -nem
b) tájékoztatják-e annak felhasználásáról? igen - nem
c) ha nem tájékoztatják, igényt tartana-e erre? igen - nem
d) elégedett-e annak felhasználásával? igen -nem
17./ Ha nem helybeli szakképző iskolának adja a szakképzési hozzájárulást, mi annak az oka?
5
a) nem vagyok megelégedve a helyi iskolákban folyó szakképzéssel
b) nem keresett meg ez ügyben egyik szakképző iskola sem a városból
c) nem tudom ellenőrizni annak felhasználását
d) nem foglalkoztat ez a kérdés
e) egyéb, éspedig: ………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………….
18./ Bekapcsolódott-e a szakképzésben a gyakorlati képzésbe?
a) igen, jelenleg ….. fő szakmunkástanulónak biztosított gyakorlati képzéssel
b) nem
19./ Foglalkoztat-e olyan személyeket, akik a helyi szakképző iskolák valamelyikében végeztek?
igen - nem
20./ Ha nem elégedett a helyben végzettek felkészültségével, mi ennek az oka?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
21./ Ha nem elégedett a helyben végzettek felkészültségével, mire helyezne nagyobb hangsúlyt az oktatásukban, képzésükben?
a) szakmai alapozásra
b) gyakorlati ismeretekre
c) általános műveltségbe tartozó ismeretek oktatására
d) alakészségek (írás, olvasás, számolás) biztos tudására
e) személyiségfejlesztésre
f) együttműködési készség fejlesztésére
g) pontosságra, igényességre nevelésre
h) megbízhatóságra nevelésre
i) egyébre, éspedig ……………………………………………………………………
22./ Mit változtatna meg a helyi szakképzésben?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
23./ Mivel tenné vonzóbbá egy-egy szakma elsajátítását?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
24./ Milyen munkaerő-piaci képzéseket, tréningeket javasolna
f) a munkaügyi központ részére?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
6
g) a helyi középiskolák részére?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
25./ Hatékony megoldásnak tartja-e az átképzést? igen - nem
26./ Tart-e kapcsolatot valamelyik helyi szakképző iskolával
f) igen, a Móricz Zs. Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskolával
g) igen, az Illéssy S. Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolával
h) nem
27./ Ha tart kapcsolatot valamelyik szakképző iskolával, miben nyilvánul meg a kapcsolattartás?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
28./ Tud-e az iskolák által kezdeményezett szakmai, ill. nyílt napokról?
a) nem tudok róluk, de nem is mennék el
b) nem tudok róluk, de szívesen részt vennék rajtuk
c) igen, tudok róluk, de nem veszek részt ezeken
d) igen, tudok róluk, részt is veszek ezeken
29./ Ha nem tart kapcsolatot egyik szakképző iskolánkkal sem, mi ennek az oka?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
30./ Észrevételei, kérdései, javaslatai a helyi szakképzéshez és a helyi munkahelyteremtéshez, munkahelymegőrzéshez és a helyi foglalkoztatottsághoz kapcsolódóan:
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
Mit ajánlana az önkormányzat 2007-2010 közötti időszakra vonatkozó gazdasági programjának kidolgozásához?
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
És még egy kérdés:
Kér-e a képviselő-testület elé kerülő tájékoztatóból egy példányt?
a) igen, a következő címre: …………………………………………………………….
b) nem
Köszönjük válaszait!Melléklet a kisújszállási munkáltatók részére készített kérdőívhez
A munkáltató foglalkoztatottjai 2007. január 1-jén
Sz. |
Munkakör |
Végzettség (létszámok) |
Általános iskola |
Szakmunkás |
Szakközép-iskola |
Gimnáziumi érettségi |
Főiskola |
Egyetem |
Tény |
Igény |
Tény |
Igény |
Tény |
Igény |
Tény |
Igény |
Tény |
Igény |
Tény |
Igény |
||
Összesen: |
A vidéki munkavállalók száma (tényadat , fő) |
|||||||
Jelenlegi átlagbérek (bruttó) |