53/2007.(II.27.) számú önkormányzati határozat
a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás működésére vonatkozó megállapodás módosítására
1./ Kisújszállás Város Önkormányzatának képviselő-testülete egyetért a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsának javaslatával, hogy a társulás működjön együtt a testnevelési- és sportigazgatási feladatok ellátása terén, ezért úgy dönt, hogy elfogadja a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás működtetésére vonatkozó, többször módosított 178/2004. (VI. 28.) számú határozattal elfogadott megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) módosítását a 2./ pont szerint.
2./ Az önkormányzat a Megállapodás II."A társulás célja és feladata" fejezet 1. alpontjának 9. francia bekezdését a következő alpontokkal egészíti ki:
„Ennek keretében a társulás:
1. Összehangolja a hatáskörébe tartozó testnevelés és sport céljait szolgáló létesítmények fejlesztését, szolgáltatásainak biztosítását.
2. Összehangolja és segíti a sport népszerűsítésében, a mozgás gazdag életmóddal kapcsolatos sportszakmai felvilágosító tevékenységben, továbbképzésekbe, közös sportrendezvényekben való együttműködést.
3. Együttműködik az utánpótlás-nevelés, sport tehetség-gondozás területén.
4. Segíti a kistérségi települések sportértékeinek, sporthagyományainak feltárását, megismertetését, gondoskodik azok gazdagításáról.
5. Pályázat figyeléssel, tanácsadással és közös pályázatokkal segíti a testnevelés és sport feltételeinek javítását.
6. Kiemelt figyelmet fordít a kistérségben működő sportszervezetek társadalmi kapcsolatrendszerének, érdekérvényesítésének, az egymás közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítésére.
7. Együttműködik az állami sportinformációs adatszolgáltatással összefüggő önkormányzati feladatokban."
3./ A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Megállapodás 2./ pont szerinti módosításának aláírására.
Felelős: Kecze István polgármester
Erről értesül:
1./ Kecze István polgármester
2./ Polgármesteri Hivatal valamennyi szervezeti egysége
3./ A Karcagi Többcélú Kistérségi Tárulás elnöke
4./ Karcag Város Önkormányzata
5./ Kenderes Város Önkormányzata
6./ Kunmadaras Község Önkormányzata
7./ Berekfürdő Község Önkormányzata