358/2007. (X. 30.) önkormányzati határozat
Tárgy: a 2008. évi víz és csatornadíj előkészítéséről

358/2007. (X.30.) számú önkormányzati határozat

a 2008. évi víz és csatornadíj előkészítéséről

  

Kisújszállás Város Önkormányzatának képviselő-testülete egyetért azzal, hogy kéttényezős díjrendszer alkalmazásával készítsen a szolgáltató javaslatot a 2008. évi víz és csatornadíj megállapítására, oly módon, hogy az alapdíj (víz- és csatornadíj esetén is) az alkalmazott díj része legyen, és arányos legyen a nyújtott szolgáltatással.

Határidő: 2007. december 10.

Felelős: Zsótér László ügyvezető igazgató

 

A képviselő-testület kéri továbbá, hogy :

· a képviselő-testület elé kerülő majdani előterjesztés térjen ki a következőkre: vízmű osztalékára, eszközhasználati díjra, a vízmű- és csatornadíj 2008-2009-re előzetesen tervezett összege az alap és a fogyasztásarányos díj mértékére, a környező települések víz- és csatornadíjaira, a kintlévőségek behajtására tett intézkedések módjára,

· kerüljön kidolgozásra a differenciált díjtarifák bevezetésének lehetősége a kisfogyasztókra való tekintettel,

· a 2008. évi víz és csatornadíj megállapítására vonatkozó díjkalkuláció az alapdíj bevezetésével és alapdíj bevezetése nélkül is készüljön el.

 

 

Erről értesül:

1. Kisújszállási Vízmű Kft.

2. Kecze István polgármester

3. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző

 

  

« Vissza
Vissza a főmenübe