379/2007. (XI.14.) számú önkormányzati határozat
a Kisújszállás Város II/a., II/b., III/a. szennyvízöblözeteiben a szennyvízcsatorna-hálózat megvalósítása és a szennyvíztisztítótelep rekonstrukciója tárgyú beruházás során felmerült kiegészítő építési munkák elvégzésére irányuló közbeszerzési eljárás megindítására
1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a címben szereplő közbeszerzési eljárás vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 125. § (3) bekezdésének a) pontja alapján hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárást folytat le, amelyet jelen határozat mellékletét képező ajánlattételi felhívásnak a Kisújszállás 2007 Konzorcium részére történő megküldésével indít meg.
2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az eljárás megindításáról a Kbt. 132. §-a és 135. § (2) bekezdése alapján a Közbeszerzési Döntőbizottság Elnökét tájékoztassa.
3. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárásban a szükséges nyilatkozatok, tájékoztatók és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása során felmerülő egyéb dokumentumok aláírására. A polgármester jelen pontban meghatározott joga nem terjed ki a címben szereplő közbeszerzési eljárás tartalmának módosítására.
4. A képviselő-testület külön felhatalmazza a polgármestert az önkormányzat, mint ajánlatkérő által a Kbt. 83. §-a alapján kezdeményezett hiánypótlási eljárásban felmerülő dokumentumok aláírására.
5. A képviselő-testület a 3. pontban meghatározott tartalmi módosításnak tekinti különösen a közbeszerzési eljárásban (az ajánlattételi felhívásban) meghatározott szerződéses tárgyat, a szerződés mennyiségét, a szerződést biztosító mellékkötelezettségek típusát és mértékét, a bírálati szempontot (adott esetben az alszempontokat és a hozzá tartozó súlyszámokat) érintő módosítást.
6. A képviselő-testület nem tekinti tartalmi módosításnak a 4. pontban felsorolt tartalmi elemeket nem érintő módosításokat, ide értve különösen a Közbeszerzések Tanácsának Szerkesztőbizottsága által kezdeményezett hiánypótlási eljárás miatt kötelezően módosítandó határidőket, vagy a pénzügyi, gazdasági, illetve a műszaki, szakmai alkalmassági feltételek körében meghatározott mennyiségi követelményeket.
7. A képviselő-testület a tárgy szerinti közbeszerzési eljárásban beérkezett ajánlatok elbírálása, írásbeli szakvélemény és döntési javaslat készítése érdekében a Kbt. 8. § (3) bekezdése alapján eseti Bíráló Bizottságot hoz létre. A Bíráló Bizottság feladatainak ellátására az alábbi személyeket kéri fel az önkormányzat:
- Bögös Katalin, pénzügyi osztály vezetője,
- Nyikos Csilla, Városfejlesztési osztály,
- Dr. Kui Gábor, közbeszerzési referens.
8. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a közbeszerzési eljárás eredményessége érdekében - a címzett támogatás terhére - a 7. pontban meghatározott személyeken túl további szakértőket kérjen fel a Bíráló Bizottság tagjának.
2/2
Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
3. Polgármesteri Hivatal városfejlesztési osztálya
4. Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya
Kmf.
Kecze István s.k. Dr.Kittlinger Ilona s.k.
polgármester címzetes főjegyző
Kivonat hiteléül:
Kisújszállás, 2007. november. 16.
(:Kacsó Sándorné:)
aljegyző
379/2007. (XI.14.) számú önkormányzati határozat melléklete
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljáráshoz
Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail):
Kisújszállás Város Önkormányzata
5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.
Tel.: 06 59/520-246
Fax.: 06 59/520-228
E-mail: kozbeszerzes@kisujszallas.hu
A tárgyalásos eljárás 125. § szerinti jogcíme:
A Kbt. 125. § (3) bekezdés a) pontja alapján szükséges lefolytatni a hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárást, mivel a korábban megkötött szerződésben nem szereplő, előre nem látható körülmények miatt felmerülő kiegészítő építési beruházás szükséges a szerződés teljesítéséhez, és a kiegészítő építési beruházást műszaki és gazdasági okok miatt az ajánlatkérőt érintő jelentős nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerződéstől.
A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja, határideje, annak beszerzési helye és pénzügyi feltételei:
Az ajánlatkérő nem készít dokumentációt, a kiegészítő építési beruházás teljesítéséhez szükséges információk (műszaki tartalom) jelen ajánlattételi felhívásban, valamint a tervező által elkészített szennyvízcsatornázás víztelenítési módosítás elnevezésű szakvéleményben kerülnek ismertetésre, amelyet Ajánlatkérő térítésmentesen bocsát Ajánlattevő rendelkezésére az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidőben.
A közbeszerzés tárgya, mennyisége (nómenklatúra):
Kisújszállás Város II/a., II/b. és III/a. szennyvízöblözeteiben a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése során felmerült és a tervező által szükségesnek ítélt és végrehajtandó kiegészítő építési munkák kivitelezése.
A II/a., II/b. és III/a sz.öblözetekben összesen 2.904 fm hosszúságban vákuumkutas víztelenítés elvégzése a tervező által elkészített és jelen ajánlattételi felhívással egyidejűleg az ajánlattevő rendelkezésére bocsátott szennyvízcsatornázás víztelenítési módosítás elnevezésű szakvélemény alapján.
A szerződés meghatározása:
Építési vállalkozási szerződés
A szerződés időtartama, vagy a teljesítés határideje:
A teljesítés határideje: 2007. december 15.
A teljesítés helye:
Kisújszállás Város II/a., II/b. és III/a. szennyvízöblözetei
2
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve a vonatkozó jogszabályokra való hivatkozás:
Az ajánlatkérő előleget nem ad. Az ajánlattevő a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lefolytatását követően jogosult számlát benyújtani, melyet ajánlatkérő az igazolt számla kézhez vételét követő 60 napon belül átutalással egyenlít ki.
Annak meghatározása, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot:
Nem
Az ajánlatok bírálati szempontja:
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Kizáró okok, ha több ajánlattevő nyújthat be ajánlatot:
Nem lehet ajánlattevő, illetőleg alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdése, a 61. § (1) bekezdés d) pontjának hatálya alá tartozik.
Nem lehet a Kbt. 66. § (2) bekezdése ill. a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdése hatálya alá tartozik.
Nem lehet ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés a-c) pontjainak hatálya alá tartozik.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglaltak fennállnak.
Jogi helyzet (kizáró okok)-a megkövetelt igazolási mód:
Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, valamint a közös ajánlattevők mindegyikének a Kbt. 63. § (2)-(3) bekezdései szerint kell igazolnia, illetőleg írásban nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés és a Kbt. 61. § (1) bekezdés a-c) pontjainak valamint a 61. § (2) bekezdés hatálya alá.
A Kbt. 66. § (2) bekezdése ill. a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetnek közjegyző által hitelesített nyilatkozattal kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdése hatálya alá.
Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak a Kbt. 63. § (2) bekezdés d) pontja szerinti 60 napnál nem régebbi eredeti cégkivonatot, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolatát, illetve a 63. § (2) bek. d) pontjában meghatározott egyéb igazolást vagy nyilatkozatot kell benyújtania, hogy nem tartozik a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alá.
A nyilatkozatokat, az igazolásokat és a cégkivonatot eredetiben vagy közjegyző által hitelesített példányban kell benyújtani.
Az alkalmassági követelmények és a 69. § (2) bekezdésében foglaltak:
Pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek:
Alkalmatlan az ajánlattevő, ill. a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ill. a közös ajánlattevők , ha
bármelyiküknek bármely számláján 2004. január 1. óta akár egy alkalommal is sorban állás volt.
3
Műszaki és szakmai alkalmasság:
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik (konzorciumnál nem rendelkeznek együttesen)
az előző három évben (2004., 2005., 2006.) lezárt próbaüzemet követően átadott legalább 1 db minimum 23.000 fm gerincvezeték építést és szennyvíztisztító telep bővítést magában foglaló referenciamunkával.
Pénzügyi és gazdasági alkalmasság - a megkövetelt igazolási mód
Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevőnek csatolnia kell:
valamennyi számlavezető pénzintézet valamennyi pénzforgalmi számlájáról szóló 60 napnál nem régebbi keltezésű, eredeti, vagy közjegyző által hitelesített igazolását az alábbi tartalommal:
számláján 2004. január 1. napjától kezdődően sorban állás volt-e.
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság - a megkövetelt igazolási mód
Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevőnek csatolnia kell:
az előző három évben (2004., 2005., 2006.) lezárt próbaüzemet követően átadott valamennyi minimum 23.000 fm gerincvezeték építést és szennyvíztisztító telep bővítést magában foglaló építési beruházásának ismertetését nyilatkozat formájában, melyeket a Kbt. 68. § (2) bek.-ben foglaltaknak megfelelő tartalommal a szerződést kötő másik fél által kiadott, eredeti, vagy közjegyző által hitelesített referenciaigazolásokkal kell igazolni a referenciát igazoló személynek és elérhetőségének megnevezésével
Hiánypótlási lehetőség vagy annak kizárása:
Ajánlatkérő a hiánypótlást kizárja.
Ajánlattételi határidő:
2007. november 20. 10.00 óra
Az ajánlat benyújtásának címe:
Kisújszállás Városi Önkormányzat
5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.
Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálya (emelet 26-es szoba)
Az ajánlattétel nyelve:
Magyar
Az ajánlat felbontásának helye, ideje:
Helye: Kisújszállás Városi Önkormányzat
5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.
Polgármesteri Hivatal 18-as terem
Ideje: 2007. november 20. 10.00 óra
4
Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak:
A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek
A tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályok:
Az ajánlatkérő az ajánlattevő által adott ajánlatot, különös tekintettel a beárazott tervezői költségvetésre áttekinti és megvizsgálja, hogy egyezik-e a forrásokkal. Az ajánlatkérő ezt követően egyfordulós eljárást kíván lefolytatni, melynek keretében az ajánlattevő új ajánlatot tehet az ár tekintetében. A tárgyalásról a felek a Kbt. szerinti jegyzőkönyvet vesznek fel.
Továbbá az ajánlattevő az eredeti ajánlatához képest az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozóan az ajánlatkérő számára csak kedvezőbb ajánlatot tehet. Az eljárások addig folynak, amíg az új ajánlat meghatározott bírálati szempontjának megfelelő tartalmi elemben (ellenszolgáltatás) meg nem egyeznek a felek, vagy amíg az ajánlattevő ki nem jelenti, hogy ajánlatát nem kívánja tovább módosítani. A tárgyalások elsősorban
- az ellenszolgáltatás csökkentése vonatkozásában folynak.
A tárgyalás az ajánlattevő nyilatkozatával zárul, miszerint ajánlatát nem kívánja tovább módosítani, azt véglegesnek tekinti.
Az első tárgyalás időpontja:
2007. november 20. 13.00 óra
Az eredményhirdetés időpontja és a szerződéskötés tervezett időpontja:
Eredményhirdetés időpontja: 2007. november 21. 15.00 óra
Szerződéskötés tervezett időpontja: 2007. november 30. 10.00 óra
Az ajánlattételi felhívás megküldésének napja:
2007. november 16.
Egyéb információk:
A Kbt. 55.§-ában előírtaknak megfelelően azon szervezetek (hatóságok) neve és címe, amelyektől a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségekről tájékoztatás kérhető:
· Munkabiztonsági kérdésekben:
Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Központi Szervezete
1024 Budapest Margit körút 85.
Postacím: 1399 Budapest 62. Pf.: 639
Tel.: 06 1/346-9400, illetve 06 80 204-294 (Zöld szám)
Fax: 06 1/ 346-9417
OMMF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Felügyelősége
5000 Szolnok, Hősök tere 6.
Postacím: 5001 Szolnok, Pf.: 249
Tel.: 06 56/510-843
Fax: 06 56/510-848
5
· Munkahelyi egészséggel kapcsolatos kérdésekben:
ÁNTSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Intézete
5000 Szolnok, Ady Endre utca 35-37.
Postacím: 5002 Szolnok, Pf.: 22
Tel.: 06 56/ 510-200
Fax: 06 56/341-699
e-mail: antszszo@mail.elender.hu <mailto:antszszo@mail.elender.hu>
ÁNTSZ Zöld szám:06 80/204-264
A tájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról szóló 1/2004. (I.9.) FMM rendelet rendelkezik.
Főbb ajánlati és szerződéses feltételek:
A közbeszerzés tárgyát képező, a közbeszerzési eljárásban az ajánlattételi felhívással egyidőben az ajánlattevő rendelkezésére bocsátott tervezői szakvéleményben részletesen meghatározott munkák teljes körű megvalósítására kell vállalkozni (a hatályos jogszabályok betartásával).
Az ajánlati ár összegét a befejezési határidő figyelembe vételével, végleges összeggel kell megadni. Az ajánlati árnak a tervezői szakvéleményben alkalmazott műszaki megoldást kell tartalmaznia.
Az ajánlatot I. osztályú teljesítés figyelembevételével kell összeállítani.
Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlatkérő semmilyen módon nem tehető felelőssé, vagy kötelessé ezekkel a költségekkel kapcsolatban.
Az ajánlat bontására az ajánlattételi határidő lejártakor, 2007. november 20-án 10.00 órakor kerül sor a Kisújszállási Polgármesteri Hivatalban (18-as terem). Az ajánlatok bontásakor csak a Kbt. 80.§ (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. Az ajánlatkérő kiköti, hogy csak a határidőre beérkezett ajánlatot bontja fel, a Posta hibájából eredő késedelemért, illetve az ajánlat eltűnéséért az ajánlatkérő nem vállal felelősséget.
Az ajánlatkérő előleget és anyagbeszerzést nem finanszíroz, a tervezői szakvélemény esetleges hiányosságaira, ellentmondásaira való hivatkozással többletköltség igényt nem fogad el. Az esetleges nem egyértelmű műszaki meghatározásnál ajánlatkérő mindig a magasabb műszaki tartalmat kéri figyelembe venni és költségét meghatározni az ajánlat készítésénél.
A közbeszerzési eljárással kapcsolatos kérdések értelmezése a Kbt. 56.§-a szerint történik. Az ajánlattevő - a megfelelő ajánlattétel érdekében - az ajánlattételi felhívásban és a tervezői szakvéleményben foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől.
Az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárás feltételei:
- a helyszíni munkák elkészítése,
- az építési napló,
- megvalósulási terv 2 példányban történő elkészítése,
- a felhasznált és beépített anyagok megfelelőségi (minőség) tanúsítási iratai.
Ajánlatkérő a Kbt. 13. § (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg az ajánlatkérő.
6
Az ajánlattevő a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontjára való tekintettel köteles kifejezetten nyilatkozni arról, hogy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben kíván-e alvállalkozót igénybe venni, de arról is, ha nem kíván ilyen alvállalkozót igénybe venni.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát arról, hogy a felhívásban és a tervezői szakvéleményben foglalt feltételeket teljes körűen elfogadja, valamint a Kbt. 80. § (3) bekezdése alapján kötelezően ismertetendő azon számszerűsíthető adatokat, amelyek a bírálati szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek A nyilatkozatot cégszerűen alá kell írni.
Az ajánlatok benyújtásával kapcsolatos formai előírások: Az ajánlatokat 2 példányban (egy eredeti és egy másolati példányban, az eredeti megjelölésével) zárt, sérülésmentes borítékban kell benyújtani. Az ajánlatokat tartalmazó borítékra rá kell írni a „II/a., II/b és III/a. szennyvízöblözetek kiegészítő munkái” jeligét, valamint a „2007.11.20. 10.00 óráig nem bontható fel” feliratot! Az ajánlat mindkét példányát cégszerű aláírással ellátva, számozással és minden információt tartalmazó oldalt az eljárásban az ajánlattevő képviseletére jogosult által szignálva, tartalomjegyzékkel együtt kell a címzetthez eljuttatni. Amennyiben az eredeti és a másolati példány eltérnek egymástól, az eredetiként megjelölt példányban foglaltak az irányadók.