16/2008. (I.29.) számú önkormányzati határozat
Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának felterjesztéséről szóló
állásfoglalás kialakításáról
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Márki Sándor, Kunmadaras polgármesterének kezdeményezésére megismerte és megtárgyalta Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának a felterjesztésről szóló 207/2007. (XI. 29.) sz. határozatát. Kisújszállás önkormányzati képviselő-testülete egyetért az abban felvetett problémákkal, azzal, hogy társadalmunk tagjai életkörülményeinek javulását, a munkanélküliség csökkenését, a bűnözés visszaszorítását, a gyermekek családban folyó nevelését, valamint esélyeik javulását alapvetően elősegíti a társadalom iskolázottsági szintjének javítása.
Az e problémák kezelésére tett javaslatok jogszerű, az Alkotmánynak, valamint a kapcsolódó törvényeknek (pl. szociális, közoktatási, Mtv.) megfelelő megvalósíthatóságával kapcsolatban azonban a képviselő-testület megfogalmazza kételyeit. Átgondolandónak tartja azt is, hogy a probléma megoldására tett javaslatok többnyire kényszerítő és szankcionáló jellegűek, nem pedig lehetőségek kínálatával nyújtanának ösztönzést a hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű személyek számára.
Erről értesülnek:
1. Kecze István polgármester
2. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, 1055 Bp., Kossuth tér. 4.
3. Oktatási és Kulturális Minisztérium, 1055 Bp., Szalay u. 10-14.
4. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 1373 Bp., Pf. 609.
5. Varga Mihály országgyűlési képviselő
Magyar Országgyűlés Irodaháza, 1054 Bp., V., Széchenyi rkp. 19.
6. Dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő
Magyar Országgyűlés Irodaháza, 1054 Bp., V., Széchenyi rkp. 19.
7. Márki Sándor polgármester
8. Dr. Lakyné Dr. Lévai Éva aljegyző, Kunmadaras, Városháza