359/2008. (X.28.) számú önkormányzati határozat
az Erzsébet Gyógyvízű Strandfürdő gyógy- és wellness turisztikai célú fejlesztése tárgyú beruházás megvalósításához szükséges tervek és tanulmányok elkészítésére irányuló közbeszerzési eljárás megindítására
1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a címben szereplő közbeszerzési eljárást jelen határozat mellékletét képező ajánlattételi felhívásnak a Közbeszerzések Tanácsának Szerkesztőbizottsága részére történő megküldésével megindítja.
2. Az ajánlati felhívást a Közbeszerzések Tanácsának Szerkesztőbizottsága részére legkésőbb 2008. november 7-ig kell megküldeni.
3. A Képviselő-testület a részvételi felhívás közzétételéhez szükséges, a Közbeszerzések Tanácsa számára fizetendő szerkesztési díjat, valamint a közbeszerzési eljárásban felmerülő, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény szerint az eljárás fajtájától függően kötelezően közzéteendő hirdetmények – például tájékoztató az eredményhirdetésről, a szerződés módosításáról, illetve a szerződés teljesítéséről – szerkesztési díjait biztosítja.
4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárásban a szükséges nyilatkozatok, tájékoztatók és a közbeszerzési eljárás lebonyolítása során felmerülő egyéb dokumentumok aláírására. A polgármester jelen pontban meghatározott joga nem terjed ki a címben szereplő közbeszerzési eljárás tartalmának módosítására.
5. A Képviselő-testület a 3. pontban meghatározott tartalmi módosításnak tekinti különösen a közbeszerzési eljárásban (az ajánlati felhívásban) meghatározott szerződéses tárgyat, a szerződés mennyiségét, a szerződést biztosító mellékkötelezettségek típusát és mértékét, a bírálati szempontot (adott esetben az alszempontokat és a hozzá tartozó súlyszámokat) érintő módosítást.
6. A Képviselő-testület nem tekinti tartalmi módosításnak a 4. pontban felsorolt tartalmi elemeket nem érintő módosításokat, ide értve különösen a pénzügyi, gazdasági, illetve a műszaki, szakmai alkalmassági feltételek körében meghatározott mennyiségi követelményeket.
7. A Képviselő-testület a tárgy szerinti közbeszerzési eljárásban beérkezett ajánlatok elbírálása, írásbeli szakvélemény és döntési javaslat készítése érdekében a Kbt. 8. § (3) bekezdése alapján eseti Bíráló Bizottságot hoz létre. A Bíráló Bizottság feladatainak ellátására az alábbi személyeket kéri fel az önkormányzat:
- Tatár Zoltán, alpolgármester
- Dr. Stiegler Erzsébet, jogi-közbeszerzési szakértő
- Dr. Kui Gábor, a Városfejlesztési osztály vezetője, közbeszerzési referens.
2
8. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a közbeszerzési eljárás eredményessége érdekében a 7. pontban meghatározott személyeken túl további személyeket kérjen fel a Bíráló Bizottság tagjának.
Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
3. Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálya
4. Polgármesteri Hivatal Építési és Városüzemeltetési Osztály
5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
Kmf.
Kecze István s.k. Dr. Kittlinger Ilona s.k.
polgármester címzetes főjegyző
A kivonat hiteléül:
Kisújszállás, 2008. november 5.
(: Kacsó Sándorné:)
aljegyző
A 359/2008. (X.28.) számú önkormányzati határozat melléklete
5. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.
Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757
E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki
A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________
KÉ nyilvántartási szám_________________________________
I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)
Hivatalos név:
Kisújszállás Város Önkormányzata
Postai cím:
Szabadság tér 1.
Város/Község:
Kisújszállás Postai irányítószám: 5310 Ország:
Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):
Címzett: Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztály, dr. Kui Gábor osztályvezető, közbeszerzési referens Telefon:
06-59/520-246
E-mail:
kozbeszerzes@kisujszallas.hu
Fax:
06-59/520-228
Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):
A felhasználói oldal címe (URL):
További információk a következő címen szerezhetők be:
XAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
0 Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet
A dokumentáció és további iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be:
XAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
0 Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet
Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:
XAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
0 Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet
I.2) Az ajánlatkérő más ajánlatkérő(k) nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást? igen 0 nem X
II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1) MEGHATÁROZÁS
II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés
Erzsébet Gyógyfürdő fejlesztés teljes körű tervezése.
II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
(Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának)
a) Építési beruházás 0
b) Árubeszerzés 0
c) Szolgáltatás X
Kivitelezés
Tervezés és kivitelezés
Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően 0
0
0
Adásvétel
Lízing
Bérlet
Részletvétel
Ezek kombinációja/Egyéb 0
0
0
0
0
Szolgáltatási kategória 12
(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)
Építési koncesszió 0
Szolgáltatási koncesszió 0
A teljesítés helye
NUTS-kód A teljesítés helye
NUTS-kód A teljesítés helye
Az ajánlatkérő székhelye: 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.
NUTS-kód HU 322
II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul
Közbeszerzés megvalósítása X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása 0
Keretmegállapodás megkötése 0
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel 0
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek létszáma VAGY, adott esetben, maximális létszáma Keretmegállapodás egy ajánlattevővel 0
A keretmegállapodás időtartama:
Időtartam év(ek)ben: VAGY hónap(ok)ban:
A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal):
A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):
II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya
Vállalkozási szerződés az Erzsébet Gyógyfürdő fejlesztés teljes körű tervezése tárgyában.
II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
Fő tárgy 74.23.20.00-4 - -
További tárgy(ak) ...-
- -
II.1.7) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány használható) igen 0 nem X
Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):
egy részre 0
egy vagy több részre 0
valamennyi részre 0
II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? igen 0 nem X
II. 2) SZERZŐDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR
II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben):
Az Erzsébet Gyógyfürdő fejlesztés és medencék téliesítése tárgyú projekt vonatkozásában az ÉAOP-2007-2.1.1. pályázati konstrukció 2. fordulójához, valamint a megvalósítási szakaszához szükséges tervezői feladatok teljes körű ellátása a pályázati dokumentáció előírásai alapján, az alábbiak szerint:
-a hatósági engedélyezési tervdokumentáció elkészítése;
-1200 m talpmélységű termálkút tervdokumentációjának elkészítése;
-a jogerős hatósági engedélyek kiadása iránti eljárás lebonyolítása;
-a kiviteli tervdokumentáció elkészítése, különös tekintettel a 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet előírásaira;
-részletes tervezői költségvetés kidolgozása
a kisújszállási 32, 45 és 44/4 hrsz. alatti helyszínre.
A beszerzés tárgyát képező szolgáltatásra vonatkozó részletes feltételeket a közbeszerzési eljárási dokumentáció tartalmazza.
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) igen 0 nem X
Igen válasz esetén a vételi jog leírása:
Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:
hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)
Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között
Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét:
hónapokban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)
II.3) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE
Az időtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY: kezdés 2009/02/07 (év/hó/nap)
befejezés 2008/08/31 (év/hó/nap)
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK
III.1) A SZERZŐDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK
III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)
Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér a szerződésben foglaltak, illetve a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja szerint.
III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
Az ajánlatkérő a szerződés ellenértékét az ajánlatban meghatározott műszaki és pénzügyi ütemterv szerinti, szerződésszerű teljesítést követően, az egyes projektelemekről a jogszabályi előírásoknak megfelelően kiállított számla alapján, átutalással egyenlíti ki. A kifizetés a Kbt. 305. § (1) és (3) bekezdéseiben foglalt rendelkezések alapján, a teljesítéstől számított 60 napon belül történik. Az ajánlatkérő előleget nem fizet.
III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
Nem követelmény.
III.1.4) Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen 0 nem X
Ha igen, a különleges feltételek meghatározása
III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK
III.2.1) Az ajánlattevő/a részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is
Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Kizáró okok:
-Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó vagy a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-i) pontjaiban meghatározott kizáró okok állnak fenn.
-Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d)-e) pontjaiban foglalt kizáró okok állnak fenn.
-Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-c) pontjainak hatálya alatt áll. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-b) pontjainak hatálya alá tartozás kizárást von maga után.
Igazolási módok:
-A Kbt. 63. § (2)-(3), (5)-(6) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően:
--Az ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak igazolnia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-i) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá.
--Az ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak igazolnia kell, hogy a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-e) pontjaiban foglalt kizáró okok vele szemben nem állnak fenn.
-A Kbt. 66. § (2) bekezdése és a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetnek a Kbt. 63. § (7) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-i) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá.
-Az ajánlattevőnek a Kbt. 71. § (3) bekezdése értelmében nyilatkoznia kell arról, hogy a az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-i) pontjai, valamint a 61. § (1) bekezdés d)-e) pontjai által megjelölt kizáró okok hatálya alá.
Az igazolásokat, nyilatkozatokat eredeti vagy hiteles másolati példányban kell benyújtani.
III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának csatolnia kell:
a) a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó, az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebben kiállított, eredeti vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot legalább az alábbi tartalommal:
-a számla megnyitásának időpontja,
-a nyilatkozat kiállítását megelőző 12 hónap időtartamban a számlán volt-e sorban állás, ha igen, milyen időtartamban;
b) a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján a pénzügyileg lezárt utolsó három üzleti évre vonatkozó, a számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolót egyszerű másolatban, amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja ennek közzétételét (amennyiben nem írja elő, úgy ilyen tartalmú nyilatkozatot kell csatolni);
c) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján a pénzügyileg lezárt utolsó három üzleti év teljes forgalmáról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának (közösségi célra szolgáló épületek, közintézmények gyógy- és strandfürdő tervezése, illetve wellness fejlesztéshez kapcsolódó tervezés) forgalmáról szóló eredeti vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak;
d) a Kbt. 66. § (1) bekezdés d) pontja alapján a szerződéskötés tervezett időpontjában érvényes tervezői felelősségbiztosítás fennállásáról a biztosító által kiállított okirat egyszerű másolatát Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
(adott esetben):
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, ha az ő vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, ha
a) bármely pénzintézeti számláján 30 napot meghaladó sorban állás volt a nyilatkozat kiállítását megelőző 12 hónapban;
b) mérleg szerinti eredménye a pénzügyileg lezárt utolsó három üzleti év bármelyikében negatív volt;
c) a pénzügyileg lezárt utolsó három üzleti évre vonatkozóan a teljes forgalma évenkénti átlagban kevesebb, mint 40 millió Ft, illetve a közbeszerzés tárgya (közösségi célra szolgáló épületek, közintézmények gyógy- és strandfürdő tervezése, illetve wellness fejlesztéshez kapcsolódó tervezés) szerinti forgalma (nettó árbevétele) évenkénti átlagban kevesebb, mint 20 millió Ft;
d) nem rendelkezik a szerződéskötés tervezett időpontjában érvényes tervezői felelősségbiztosítással.
A fenti alkalmassági feltételek közül az a), b) és d) pontban foglaltaknak az ajánlattevő és 10% feletti alvállalkozója külön-külön kell, hogy megfeleljen, a c) pontban foglalt alkalmassági feltételt együttesen is teljesíthetik
III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
a) a Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja alapján a tárgyévet megelőző három évben (2005., 2006., 2007.) teljesített legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti (közösségi célra szolgáló épületek, közintézmények gyógy- és strandfürdő tervezése, illetve wellness fejlesztéshez kapcsolódó tervezés) szolgáltatásainak ismertetését (legalább a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat megjelölésével). Az ismertetési kötelezettségnek a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat vagy - az ott meghatározott esetben - igazolás csatolásával kell eleget tenni;
b) a Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek bemutatását, képzettségük ismertetését tartalmazó okiratokat: aláírt szakmai önéletrajzukat, valamint a tervezői jogosultságukat igazoló, a szerződéskötés tervezett időpontjában érvényes dokumentumot egyszerű másolatban
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
(adott esetben):
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, ha ő vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, ha
a) nem rendelkezik a vizsgált években (2005.,2006., 2007.) évenként legalább nettó 12 millió Ft értékű, a közbeszerzés tárgya szerinti (közösségi célra szolgáló épületek, közintézmények gyógy- és strandfürdő tervezése, illetve wellness fejlesztéshez kapcsolódó tervezés), befejezett referenciával;
b) nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel (a b/1., b/2 és b/3. szakemberek között nem lehet átfedés, vagyis nem lehet ugyanazon személyt két helyen megjelölni):
b/1) 1 fő vezető tervező, aki tervezői jogosultsággal rendelkezik Magyarországon épület tervezési szakterületen (É), vagy: (átsorolásig) Épületek vezető tervező (É-1), és rendelkezik vezető tervezőként szerzett legalább 10 év szakmai gyakorlattal;
b/2) 1 fő vezető tervező-helyettes , aki tervezői jogosultsággal rendelkezik Magyarországon épület tervezési szakterületen (É), vagy: (átsorolásig) Épületek vezető tervező (É-1), és rendelkezik tervezőként szerzett legalább 5 év szakmai gyakorlattal;
b/3) 5 fő tervező
a közbeszerzés tárgya szerinti, illetve kapcsolódó [tartószerkezeti (T-T), villamos (V-T), épületgépész (G-T)] tervezői jogosultsággal, okleveles mérnöki vagy mérnöki képzettséggel, tervezőként szerzett legalább 5 év szakmai gyakorlattal;
A fenti alkalmassági feltételeknek az ajánlattevő és 10% feletti alvállalkozója együttesen is megfelelhet.
III.2.4) Fenntartott szerződések
A szerződés védett műhelyek számára fenntartott? igen 0 nemX
III. 3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK
III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen X nem 0
Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
104/2006. (IV. 28.) Kormányrendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól.
III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét? igen X nem 0
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA
IV.1.1) Az eljárás fajtája
Nyílt X
Meghívásos 0
Gyorsított meghívásos 0
A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:
Tárgyalásos 0
Megtörtént-e már a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése? igen 0 nem 0
Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3., További információk rovatban kell megadni
A tárgyalásos eljárás jogcímének megjelölése:
Gyorsított tárgyalásos 0
A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:
Versenypárbeszéd 0
IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma
(meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén)
Létszám
VAGY: minimum és, adott esetben, maximum
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:
IV.1.3) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben)
Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? igen 0 nem 0
IV. 2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK
IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás X
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint 0
0 az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)
Részszempont
Súlyszám
Részszempont
Súlyszám
IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? igen 0 nem X
Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK
IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen 0 nem X
Igen válasz esetén
Előzetes összesített tájékoztató 0 Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény 0
A hirdetmény száma a KÉ-ben: (év/hó/nap)
Ajánlati/részvételi felhívás 0 VAGY Egyszerűsített ajánlattételi felhívás (DBR) 0
A hirdetmény száma a KÉ-ben:
Egyéb korábbi közzététel 0
A hirdetmény száma a KÉ-ben:
IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetők (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei
A dokumentáció beszerzésének határideje
Dátum: 2008/12/22 (év/hó/nap ) Időpont: 10.00 óra
Kell-e fizetni a dokumentációért? igen X nem 0
Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 80.000,- + ÁFA Pénznem: HUF
A fizetés feltételei és módja: az összeget készpénzben, az ajánlatkérő pénztárába történő befizetéssel, vagy az ajánlatkérőnek az OTP és Kereskedelmi Bank Rt.-nél vezetett 11745080-15408710 számú bankszámlájára történő átutalással kell kiegyenlíteni. A befizetés személyesen munkanapokon: hétfőn, kedden, pénteken 10-12 óráig, szerdán 10-12 és 13-16 óráig teljesíthető az ajánlatkérő pénztárába, csütörtökön a pénztár zárva tart.
IV.3.4) Az ajánlattételi határidő, illetve a részvételi határidő
Dátum: 2008/12/22 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra
IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert)
(meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén)
Dátum: // (év/hó/nap )
IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók
ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 X 0 0 0 0 0 0 0 0
Egyéb:
IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében)
/ /-ig (év /hó/nap )
VAGY hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)
IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei
Dátum: 2008/12/22 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra
Helyszín: Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala: Kisújszállás, Szabadság tér 1. I. emelet 18. sz. terem.
Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek
A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK
VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLŐDŐ JELLEGŰ-E? (adott esetben) igen 0 nem X
Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
VI.2) A SZERZŐDÉS EU ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS?
igen X nem 0
Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot:
ÉAOP-2007-2.1.1.
VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)
VI. 3.1) A hiánypótlás lehetősége vagy annak kizárása: Az ajánlatkérő az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel lehetőség nyújt a kizáró okokkal, az alkalmassággal kapcsolatos igazolások és nyilatkozatok, illetőleg az ajánlattételi felhívásban vagy a dokumentációban az ajánlat részeként benyújtásra előírt egyéb iratok utólagos csatolására, hiányosságainak pótlására, valamint egyéb, az ajánlattal kapcsolatos formai hiányosságok pótlására. A hiánypótlás nem eredményezheti az ajánlat elbírására kerülő tartalmi elemeinek módosítását.
A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre Teljes körű.
VI.3.2.) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés időpontja 2009. január 14. 10.00 óra
VI.3.3.) Nyílt eljárás esetén a szerződéskötés tervezett időpontja 2009. január 23. 10.00 óra
VI.3.4.) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei
Dátum: // (év/hó/nap) Időpont:
Helyszín:
A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek
VI.3.5.) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési időpontja
VI.3.6.) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli) -
VI.3.7.1.) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele?
igen X nem 0
VI.3.7.2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk
A dokumentáció átvehető Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési Osztályán (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., 26. szoba). Átutalással történő befizetés esetén az ajánlatkérő a dokumentációt az ellenérték és a dokumentáció megküldése iránti kérelem beérkezését követő két napon belül postázza az ajánlattevőknek tekintettel a Kbt. 54. § (4) bekezdésére. Személyesen a dokumentáció előzetes bejelentés alapján, a megjelölt irodában munkanapokon: hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-12 óráig vehető át. Az ajánlattételi határidő lejártának napján a dokumentációt 10.00 óráig lehet megvásárolni.
VI.3.8.1.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: -
VI.3.8.2.) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja aVI.3.8.1) szerinti ponthatárok közötti pontszámot -
VI.3.9.) A III.2.2.) és a III.2.3.) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen X nem 0
VI.3.10.) Meg kell jelölni az ajánlatban
a) az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? igen X nem 0
b) a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? igen X nem 0
VI.3.11.) Egyéb információk:
1)Az ajánlatok benyújtása: az ajánlatokat írásban, zárt borítékban (csomagban)egy eredeti és kettő másolati példányban, példányonként összefűzve, 1-gyel kezdődő folyamatos oldal-vagy lapszámozással, tartalomjegyzékkel, a kötelezettségvállalásra jogosult cégszerű aláírásával ellátva kell benyújtani. A csomagoláson a következő szöveget kell feltüntetni: "Erzsébet Gyógyfürdő fejlesztés tervezése. Kizárólag az ajánlattételi határidő lejártakor bontható fel!". Az ajánlat példányain fel kell tüntetni az "eredeti", illetve a "másolat" megjelölést. A példányok közötti bármely eltérés esetén az eredetiként megjelölt példányban foglaltak az irányadók.
2)Az ajánlatokat az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani.
3) Az ajánlatot és az ajánlatba foglalt ajánlattevő nevében tett nyilatkozatokat az ajánlattevő nevében kötelezettségvállalásra jogosult személynek kell aláírnia.
4) Az ajánlattevő köteles az ajánlattétel során figyelembe venni a jelen ajánlattételi felhívás mellett a dokumentáció és szerződéstervezet, valamint a Kbt. rendelkezéseit is!
5)A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőben benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat esetleges postai elirányításából, elveszéséből eredő kockázatot az ajánlattevő viseli.
6)Az ajánlat összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevőt terheli.
7)Az Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy valamennyi pénzforgalmi számlájáról becsatolta jelen felhívás III.2.2 pontjában a pénzügyi alkalmasság igazolására előírt pénzintézeti nyilatkozatot és ezeken kívül más pénzintézeti számlát nem vezet.
A pénzintézeti igazolások – a különböző banki gyakorlatának megfelelően – eltérő formájúak és tartalmúak lehetnek, de mindegyiknek egyértelmű választ kell adnia a felhívásban megfogalmazott pénzügyi alkalmassági követelmények teljesülésére.
8) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a közbeszerzési eljárási dokumentációban szereplő vállalkozási szerződés tervezet tartalmát elfogadja. Ajánlattevő véleményeltérést nem fűzhet a dokumentáció részét képező vállalkozási szerződéshez.
9)Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és a 10% feletti alvállalkozó alábbi okiratait:
-az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebben kiállított cégkivonatot (hiteles másolatban);
-az ajánlatot aláíró, képviseletre jogosult személy aláírási címpéldányát (hiteles másolatban).
10)Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlati felhívással és a dokumentációval összhangban elkészített pénzügyi és műszaki ütemtervet. A pénzügyi ütemtervnek összhangban kell lennie a jelen ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott pénzügyi feltételekkel. A műszaki ütemtervnek tartalmaznia kell a munkák tekintetében vállalt részhatáridőket.
11) Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősül-e. Amennyiben nem tartozik e törvény hatálya alá, a nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.
12)Az eljárás nyertese: az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott bírálati szempont szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével - vagy annak visszalépése esetén az eljárás eredményének kihirdetésekor a következő legkedvezőbb ajánlat benyújtójának minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést.
13) Közös ajánlattétel esetén egy dokumentáció megvásárlása is elegendő.
14)Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell (hiteles másolatban) a közös ajánlattevők között létrejött megállapodást, melynek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
-a szerződésből eredő kötelezettségek teljesítésére vonatkozó egyetemleges felelősség vállalásáról szóló nyilatkozat,
-a vezető szervezet és a képviseletre felhatalmazott személy megjelölése, illetve a képviselő részére adott meghatalmazás;
-a felek közötti munkamegosztás ismertetése;
-a kapcsolattartó személy elérhetőségi adatai.
15)Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a jelen beszerzéshez kapcsolódóan támogatási igényt nyújtott be. Felhívja ezért az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 48. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltakra, azaz amennyiben a támogatást a forrás felett rendelkező szervezet nem ítéli meg, úgy a Kbt. 82. §-át, a 99. § (3) bekezdését és a 303. §-át úgy kell alkalmazni, hogy az ott írt oknak, illetve körülménynek minősül a támogatási igény el nem fogadása.
16) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben kizárólag a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet mértékét meghaladó érvényes ajánlatok érkeznek, az ajánlatkérő a Kbt. 92.§ c) alapján a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
17)Irányadó idő: az ajánlati felhívásban és a dokumentációban valamennyi, órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
18) Fordítás: az idegen nyelven benyújtott iratok esetében az idegen nyelvű irattal együtt annak a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti hiteles magyar fordítását is csatolni kell.
VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA: 2008/11/… (év/hó/nap)