229/2009. (VII.17.) számú önkormányzati határozat
a 2009. évi közfoglalkoztatási terv módosítására
1./ Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 72/2009.(III.31.) számú önkormányzati határozattal elfogadott, a 2009. évre vonatkozó közfoglalkoztatási terv elfogadásáról szóló határozat mellékletét az alábbiak szerint módosítja:
- A 2009. évre vonatkozó közfoglalkoztatási terv 6. pontja helyébe az alábbi szövegrész kerül:
„6. Közcélú foglalkoztatás keretében ellátni kívánt munkafeladatok, munkakörök meghatározása, a feladatok ellátásához szükséges létszám, illetve a feladatok várható ütemezése
A közfoglalkoztatási terv készítését egyeztetés előzte meg, melynek során az önkormányzat intézményei, illetve a gazdasági társaságok felvázolták a munkaerő-igényüket.
A munkafeladatok általában közterületi, illetve intézmény területén ellátandó segédmunkák, melyek szakmai végzettséget nem igényelnek, általános iskolai végzettséggel is elláthatók.
Foglalkoztató megnevezése Munkafeladatok, munkakörök meghatározása A feladat ellátáshoz szükséges létszám A foglalkoztatott személy neme A feladat ellátáshoz szükséges iskolai végzettség A feladatok várható ütemezése
Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. Közterület takarítása, fűnyírás, gépi és kézi kaszálás, hó- és síkosságmentesítés, utak karbantartása, padkázás 35 28 férfi és 7 nő 8 általános iskolai végzettség 2009. április 15. -2009. december 31.
Kisújszállási Vízmű Kft. Csapadékelvezető árkok karbantartása, belvíz elleni védekezésben való részvétel 20 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009. április 15.- 2009. november 30.
Takarítás 2 nő 8 általános iskolai végzettség 2009. április 15.-2009. szeptember 30.
Városi Óvodai Intézmény Intézménynél bontási, építési, karbantartási munkák végzése 1 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009.május 1.-2009. október 31.
Intézménynél fűnyírás, gépi és kézi kaszálás 2 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1.-2009. október 31.
Intézménynél takarítás 1 nő 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1.-2009. október 31.
Arany János Általános Iskola Intézménynél bontási, építési, karbantartási munkák végzése 1 férfi Szakmunkás (kőműves) 2009. május 1. – 2009. október 31.
Intézménynél fűnyírás, gépi és kézi kaszálás 1 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1.-2009. október 31.
Illéssy Sándor Szakközép- és szakiskola Intézménynél fűnyírás, gépi és kézi kaszálás 1 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1. – 2009. október 31.
Móricz Zsigmond Gimnázium Intézménynél bontási, építési, karbantartási munkák végzése 2 férfi Szakmunkás (1 fő kőműves és 1 fő asztalos) 2009. május 1. – 2009. október 31.
Intézménynél takarítás 1 nő 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1. – 2009. október 31.
Intézménynél fűnyírás, gépi és kézi kaszálás 1 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1. – 2009. október 31.
Arany János Városi Könyvtár Intézménynél bontási, építési, karbantartási munkák végzése 1 férfi szakmunkás (kőműves) 2009. május 1. – 2009. augusztus 31.
Művelődési és Ifjúsági Központ Intézménynél bontási, építési, karbantartási munkák végzése 2 férfi 1 fő szakmunkás (festő) és
1 fő 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1.-2009. augusztus 31.
Intézménynél fűnyírás, gépi és kézi kaszálás 1 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1. – 2009. október 31.
Polgármesteri Hivatal Adminisztrátori feladatok 2 nő érettségi 2009. május 1. – 2009. december 31.
Koordinátor (roma gyerekek beilleszkedése, kapcsolattartás a szülő és az intézmény között) 1 nő szakközépiskola 2009. május 1. – 2009. december 31.
Közterület takarítása, parlagfűírtás, fűnyírás, gépi és kézi kaszálás 18 13 férfi és 5 nő 8 általános iskolai végzettség 2009. május 1. – 2009. október 31.
Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ Gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátása 1 nő érettségi 2009. május 1. – 2009. december 31.
Intézménynél bontási, építési, karbantartási munkák végzése 1 férfi Szakmunkás (kőműves) 2009. május 1. – 2009. december 31.
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kakati főcsatorna, XXII-es csatorna területén gazkaszálás, cserjeírtás, műtárgyak karbantartása 8 férfi 8 általános iskolai végzettség 2009. augusztus 1. – 2009. november 30.
Összesen: 103 fő
Férfi: 83 fő
Nő: 20 fő
Közcélú munkavégzés keretében kerülne sor közterület takarítási, hó- és síkosságmentesítési feladatok ellátására, utak karbantartására, padkázásra, a csapadékelvezető árkok tisztítására, a belvíz elleni védekezésre, illetve Kisújszállás város közigazgatási területéhez tartozó csatornák tisztítására.
Az önkormányzat által fenntartott intézmények elsősorban karbantartási, udvargondozási és takarítási feladatokat kívánnak megvalósítani közfoglalkoztatás keretében.
A feladatok jellegéből adódik, hogy a legtöbb munkakör férfi munkaerővel látható el, amely tovább nehezíti a nagy arányban lévő állástalan nők foglalkoztatásának a megoldását.
A közterületi munkák elvégzése idényjellegű, ezért a feladatok elvégzése várhatóan a második és harmadik negyedévben – elsősorban a májustól októberig terjedő időszakban – szükséges. A hó- és síkosságmentesítési feladatok, illetve az adminisztrátori, koordinátori feladatok az év egészében végezhetőek.”
2./ Kisújszállás Város Önkormányzatának képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósággal történő megállapodás megkötésére az alábbi feltételekkel:
a) A munkáltatói jogok és az ezzel járó egyéb feladatok ellátását az Igazgatóság vállalja, amennyiben ezt nem vállalja, az Igazgatóság köteles a tárgyhónapban kifizetett személyi juttatásnak és járulékainak az 5%-át a tárgyhónap 8. napjáig megtéríteni.
b) A foglalkoztatottak közvetlen irányításáról az Igazgatóság gondoskodik.
c) A munkavégzéshez szükséges eszközöket az Igazgatóság biztosítja.
d) Az Önkormányzat a munkavégzéssel kapcsolatosan felmerülő költség megtérítését nem vállalja.
Határidő: 2009. július 31.
Felelős: Kecze István polgármester
Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
3. Polgármesteri Hivatal Igazgatási osztálya
4. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztálya