339/2009. (XI. 26.) önkormányzati határozat
Tárgy: a 2010. évi költségvetési koncepció elfogadásáról

339/2009. (XI.26.) számú önkormányzati határozat
a 2010. évi költségvetési koncepció elfogadásáról


Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2010. évi költségvetési rendelet-tervezetet a következő szempontok figyelembevételével kell elkészíteni:

Sorszám BEVÉTELEK
I. Működési bevételek

1. Intézményi működési bevételek

a) Az intézményi, polgármesteri hivatali költségvetési egyeztetések során biztosítani kell a működtetést, a működési bevételek teljes körű feltárását.
b) A működési bevételek és az egyéb saját bevételek előző évi teljesítéséhez viszonyított 4,1 %-os növekedésével kell számolni. Saját bevételek előirányzata megállapításához a 2009. évi tényleges bevételeket – az egyszeri bevétellel korrigálva - kell figyelembe venni a 2010. évi költségvetés bevételeinek tervezésekor. Ha a korrekció utáni összeg alatta marad a 2009. évi eredeti előirányzatnak, akkor a 2009. évi előirányzattal kell tervezni.
c) Törekedni kell a bevételek teljes körű beszedésére, az előző évben keletkezett hátralékok behajtása érdekében a szükséges lépéseket meg kell tenni.
d) Az önkormányzat a mezőőri járulék növelését nem tervezi, a bevételt a többször módosított 12/1998. (VII. 1.) önkormányzati rendelet alapján kell figyelembe venni.
e) A bevételek növelése érdekében az üresen álló önkormányzati ingatlanok hasznosítására (bérbeadás illetve eladás) lépéseket kell tenni.
f) A kötvényforrás befektetéséből származó kamatbevételből a 2009. évi eredeti előirányzatnak megfelelő összeget az önkormányzat működési célra hagyj jóvá.
2. Helyi adó, átengedett központi adóbevételek, bírságok

a) A képviselő-testület az idegenforgalmi adó, állandó jellegű iparűzési tevékenység és az ideiglenes jelleggel végzett piaci és vásározó kiskereskedelmi tevékenység mértékén nem tervez változtatást. Az ideiglenes jelleggel végzett építőipari, természeti erőforrás kutatás, feltárás tevékenység mértékét napi 500 forintról 2 000 forintra emeli.
b) A helyi adóbevételeket, a termőföld bérbeadásából származó jövedelemadót, a gépjárműadót, talajterhelési díjat és a pótlékok, bírságok összegét a 2009. évi teljesítés szintjén kell tervezni.
3. Normatív támogatások

a) A központi támogatásokat az elfogadott költségvetési törvény alapján kell tervezni.
b) Az Önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatására eredeti előirányzat nem tervezhető, de a működési hiány mérséklése érdekében az önkormányzat 2010. évben is igényt nyújt be a támogatás elnyerésére.
4. Támogatásértékű kiadások, államháztartáson kívülről átvett pénzeszközök

Támogatásértékű bevételként meg kell tervezni:
a) Mezei őrszolgálat működéséhez FVM támogatást
b) Közhasznú foglalkoztatáshoz Munkaerőpiaci Alaptól átvett pénzeszközt
c) Országos Egészségbiztosítási Pénztártól átvett pénzeszközt
d) A megnyert pályázatok 2010. évi támogatását támogatási szerződés szerint
5. Működési célú pénzmaradvány

a) Az önkormányzat az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998 (XII. 30) sz. rendelet 67. §.-a alapján gazdasági szükséghelyzet miatt a 2009 évi kötelezettségvállalással nem terhelt intézményi pénzmaradvány felhasználását korlátozza.
6. Működési célú finanszírozási bevételek

a) A működési hiány összegét- költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében - az önkormányzat folyószámla hitel felvételeként tervezi.
II. Felhalmozási bevételek

1. Az önkormányzat felhalmozási bevételként az alábbi bevételeket tervezi:
a) Támogatás értékű bevétel, államháztartáson kívülről átvett pénzeszköz.
b) A normatív hozzájárulás bevételéből a lakáshoz jutás feladatai jogcímen az tárgyévet megelőző évben figyelembe vett összeg.
c) A magánszemélyek kommunális adójának 100 %-a. A kommunális adó mértékén az önkormányzat nem tervez változtatást.
d) Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése.
e) Önkormányzat egyéb sajátos felhalmozási bevételei (önkormányzati lakások értékesítése, az önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevétel) Az önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevétel összegét a képviselő-testület 2009. december hónapban a két önkormányzati tulajdonú társaság gazdálkodásával kapcsolatos tulajdonosi elvárásokban határozza meg.
f) Pénzügyi befektetések bevételei (osztalék) Az osztalék összegét a képviselő-testület 2009. december hónapban a két önkormányzati tulajdonú társaság gazdálkodásával kapcsolatos tulajdonosi elvárásokban határozza meg.
g) A felhalmozási kiadások általános forgalmi adó tartalmának visszatérített összege.
h) Felhalmozási célú kamatbevétel.
i) Felhalmozási célú pénzmaradvány.
k) Felhalmozási célú kölcsön visszatérülése.
KIADÁSOK

III. Működés kiadások

1. Személyi juttatásokat megalapozó létszámok tervezése

a) A 2010/2011-es tanévben a leendő első osztályosok várható létszáma alapján 3 első osztály indítása reális, mindkét általános iskola egy-egy elsős tanulócsoportot tervezhet, a harmadik első osztály indításáról a szülői igények alapján dönt a képviselő-testület, ez utóbbi első osztály indításának költségeit az Önkormányzati egyéb feladatok dologi kiadásai között kell tervezni.
b) A képviselőtestület az intézményhálózat felülvizsgálata után, a hiánycsökkentési intézkedési terv részeként az alábbi létszámcsökkentésekről dönt:
 Arany János Általános Iskolában 1 fő intézményüzemeltetési álláshely 2010. január 1. napjától,
 Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthonban 2 fő intézményüzemeltetési álláshely 2010. január 1. napjától,
 Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban 2 fő intézményüzemeltetési álláshely 2010. január 1. napjától,
 Illéssy Sándor Szakközép-és Szakiskolában 1 fő intézményüzemeltetési álláshely 2010. január 1. napjától,
 Művelődési és Ifjúsági Központban 0,75 fő intézményüzemeltetési álláshely 2010. január 1. napjától,
 Arany János Városi Könyvtárban 0,125 fő intézményüzemeltetési, 0,875 fő szakmai álláshely 2010. január 1. napjától,
 A Polgármesteri Hivatalban összesen 6,45 álláshely (2 köztisztviselői, 2 ügykezelői, 1,45 fizikai alkalmazotti álláshely 2010. január 1. napjától, további 1 köztisztviselői 2010. július 1. napjától)


c) A Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Gyermekjóléti Központban az önkormányzat 2010. január 1. napjától 1 fő intézményüzemeltetési, 2010. június 1. napjától további 1 fő intézményüzemeltetési álláshely csökkentésére tesz javaslatot, amelyet egyeztetés után a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás hagy jóvá.

2. Személyi juttatások

A személyi juttatásokat az alábbi irányelvek alapján kell tervezni:
a) A rendszeres személyi juttatásokat az intézmény engedélyezett álláshelyének figyelembevételével, szakfeladatonként, személyekre, figyelembe véve a III.1.b), c) pontban foglalt létszámcsökkentést. A rendszeres személyi juttatások között kell tervezni a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XIII. törvény 70-75. §-a alapján járó kötelező pótlékok és a Köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 47-48 §-a alapján járó kötelező pótlékok és kötelező bérfejlesztések összegét.
b) 2010. évben 13. havi juttatás nem tervezhető, mivel a 2010. január 1.-től életbe lépő Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról szóló 2008. évi CX. törvényt (amely a 13. havi juttatás 2010. decemberben történő kifizetéséről rendelkezik) a Kormány az Egyes adótörvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény 54.§-a hatályon kívül helyezte. A 2010. évi kereset-kiegészítés előirányzatát – annak elfogadása után – utólag, a folyósított támogatás összegének megfelelően hagyja jóvá az önkormányzat az intézményi költségvetésekben.
c) Végkielégítést, jubileumi jutalmat, felmentési díjat a várható 2010. évi kifizetendő összegnek megfelelően.
d) Az egyéb személyi juttatások keretösszegét az alábbiak szerint kell meghatározni:
2009. évi személyi juttatások eredeti előirányzata
- Rendszeres személyi juttatások 2009. évi eredeti előirányzata
- 2009. évi kereset-kiegészítés eredeti előirányzata
- végkielégítés, jubileumi jutalom, felmentési díj 2009. évi eredetei előirányzata
- adható juttatások 2009. évi teljesítés adata
- Különféle pályázatokra teljesített kifizetések 2009. évi eredeti előirányzata
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
= Egyéb személyi juttatások intézményi keretösszege

Az egyéb személyi juttatások keretén belül a költségvetési tételek összegét, megbontását az intézmény határozhatja meg, azzal, hogy ez a keret tartalmazza az Államháztartásról szóló 1992. XXXVIII. törvény 91. §-a alapján a kötelezően tervezendő kereset-kiegészítés összegét , a túlóra és ügyeleti díjakat. Az oktatási intézményekben a túlóradíjakat a 2009/2010 tanévre személyekre és tanítási időkeretre, a 2010/2011 tanévre átlagóradíjjal, az ügyeletet jogcímenként kell tervezni. A Polgármesteri Hivatal egyéb személyi juttatások intézményi keretösszegét korrigálni kell a köztisztviselők 2009. évi étkezési hozzájárulás eredeti előirányzata és a köztisztviselői törvény 2010. január 1. napjától hatályba lépő 49/F §.-ban megállapított juttatás különbségével.
e) 2010. évben adható juttatás nem tervezhető.
f) A közoktatási intézményekben a személyi juttatások tervezése a közoktatási törvény szerint, valamint önkormányzati döntés alapján megállapított gyermek-és tanulócsoportok száma- ezen túl csak önkormányzati határozat, illetve pedagógiai programok – alapján megállapított órakeret alapján készüljön. A személyi juttatások tervének egyeztetésekor a tantárgyfelosztásokhoz igazodó létszámkeretet ellenőrizni kell. Emellett élni kell mindazon pályázati lehetőségekkel, amelyek a 2010. évi közoktatási feladatok ellátásához jobb feltételeket biztosítanak.
g) A költségvetési rendelettervezetben külön kell feltüntetni azon, ún. többletóraszámokat (és azok költségeit) amelyeket az önkormányzat a közoktatási törvényben kötelezően biztosítandó órákon túl többletóraszámokként határozott meg.
h) Az intézményi üres álláshelyek tervezésénél a következő elveket kell figyelembe venni: amennyiben az üres álláshely határozott időre be van töltve, akkor azzal a bérrel kell tervezni, amennyiben túlmunkában látják el az üres állásra eső órákat, azt túlóra díjjal kell tervezni.

i) Amennyiben a támogatási rendszer változatlan marad, a közcélú foglalkoztatást 2010-ben is tervezi az önkormányzat, a gazdasági társaságok és az intézmények jelzése alapján a foglalkoztatottak számának bővítésével.
A foglalkoztatás javítása érdekében minden lehetőséget ki kell használni. Közhasznú foglalkoztatásra és a településőrök továbbfoglalkoztatására lehetőség szerint pályázatot kell benyújtani.
j) Az önkormányzati képviselők tiszteletdíját az önkormányzati rendelet szerint kell tervezni.
k) A városi ünnepségek személyi juttatásait és járulékainak előirányzatát (Pro-Urbe, Pro-Communitate díjak, pedagógus szolgálati emlékérem) a helyi rendelet és a tényleges igény szerint kell biztosítani.
l) 73/2009. (III.31.) sz. önkormányzati határozat alapján az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ támogatásával a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott 2 fő közfoglalkoztatás-szervező személyi juttatásait 2010. március 31. napjáig tervezni kell.
m) Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ támogatásával 2 fő középfokú végzettségű, napi 6 órában foglalkoztatott munkavállaló személyi juttatásait 2010. február 28. napjáig tervezni kell a 251/2009. (VIII.28.) sz. önkormányzati határozat alapján.
n) A folyamatban lévő TÁMOP 3.1.4., TÁMOP 3.2.3., a TIOP 1.2.2. pályázat projektmenedzsment személyi juttatásának kiadásait támogatási szerződés szerint és a 318/2009. (X.27.) sz. önkormányzati határozat alapján az új induló TÁMOP 6.1.2 pályázat menedzsmentjének személyi juttatásait be kell tervezni.
o) A személyi juttatások intézményenkénti tervezésénél figyelembe kell venni az intézményvezetők által, az intézkedési tervben megfogalmazott szempontokat, hiánycsökkentési elképzeléseket.
3. Munkaadót terhelő járulékok

a) A munkáltatók, kifizetők által fizetendő járulék mértéke 2010-től általánosan 27%-ra csökken.
A 2010. évtől megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás.
A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 2010-től 11%-ról 27%-ra emelkedik.
4. Dologi kiadások

a) Külön kell megtervezni a közüzemi kiadások összegét és az egyéb dologi kiadásokat. A közüzemi kiadások nélküli dologi kiadásokra az önkormányzat egy keretösszeget határoz meg az alábbiak szerint:
Dologi kiadások 2009. évi eredeti előirányzata (a pályázatok előirányzata nélkül)
- Közüzemi kiadások (víz, gáz, szemétszállítás, szennyvízszippantás, villamos-energia) 2009. évi teljesítés adata bruttó összegben
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
= Dologi kiadások közüzemi kiadások nélküli keretösszege
+ a közüzemi kiadások nélküli keretösszeg 4,17 %-a az ÁFA kulcs emelkedése miatt
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
= Az ÁFA kulcs emelkedésével korrigált keretösszeg
+ Az ÁFA kulcs emelkedésével korrigált keretösszeg 4,1 %-a az infláció miatt
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
= Dologi kiadások 2010. évi keretösszege
A közüzemi kiadások nélküli dologi kiadások keretén belül a költségvetési tételek összegét, megbontását az intézmény határozhatja meg.
b) A közüzemi kiadásokat az intézmény sajátosságait figyelembe véve, egyedileg kell meghatározni. Ehhez csatolni kell az előző 3 év közüzemi kiadásainak (2007-2008-2009.) naturális mutatóit. A közüzemi kiadások a meghatározott mennyiségi adatokkal a 2010. évi várható árakon tervezhetők.
Az intézményekben 2009. évben bekövetkezett szerkezeti átalakítások, korszerűsítések hatását (növekedés, csökkenés) korrekciós tételként tételesen ki kell mutatni.
A Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola és az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola gázszolgáltatás kiadásának számításánál figyelembe kell venni a kísérőgáz hasznosítása miatti megtakarítás összegét. Az intézményhálózat dologi kiadásainak jelentős részét közüzemi kiadások teszik ki, ezért a költségek csökkentése érdekében a szolgáltatóváltás lehetőségeit is meg kell vizsgálni.
c) Az intézményeknél az ingatlan karbantartást az épületek állagától függően- intézményenként differenciáltan kell tervezni külön tervlapon kimutatva. Intézményi összesenben erre a célra 10.500.000 Ft tervezhető. A benyújtott tervlapokat pályázati anyagként kell kezelni, melyek alapján az összeg felosztásáról a polgármester vezetésével az intézményvezetők döntenek.
d) A rehabilitációs hozzájárulás összege 2010-től az ötszörösére, 964 500 Ft/fő/év-re emelkedik, a kötelező foglalkoztatási szint (5%) változatlansága mellett.
e) A városi ünnepségek, testvérvárosi kapcsolatok dologi kiadásait a 2009. évi tényadat összegének 10%-kal csökkentett összegével, a marketingtevékenység kiadásaira a 2009. évi tényadatnak megfelelő összeggel kell tervezni. A rendezvénykereten belül a helyi iskolákban nemzetközi, országos vagy megyei tanulmányi és sportversenyeken kiemelkedő eredményeket elérő tanulók és tanáraik önkormányzati elismerését, illetve annak költségeit 600.000 Ft összköltség erejéig, ezen túl az ünnepség – beleértve egy szerény fogadást is – költségeire 80.000 Ft tervezhető.
A 2010 szeptemberében megrendezendő „Kivilágos kivirradtig” címmel tervezett néptánc- és gasztronómiai fesztivál megvalósításához 1.500.000 Ft tervezhető. (314/2009. X. 27.) sz. önkormányzati határozat)
f) Az önkormányzati kommunikációs feladatok tárgyi eszközeinek fejlesztésére 450.000 Ft tervezhető.
g) A városi televízió működtetésére a 2009. évi teljesítésnek megfelelő összegét továbbra is a Művelődési és Ifjúsági Központ költségvetésében kell tervezni.
h) A kiadványkeretben a Kisbíró hírlevél költségeinek tervezése során 2010-ben 12 hagyományos számot (20-20 oldalasat), és két színes különszámot (16-16 oldalasat) kell tervezni (több információ közlésére lesz szükség az országgyűlési és helyhatósági választások miatt).
i) A pedagógiai/nevelési programok módosítását és a közoktatásban átszervezésnek minősülő intézkedéseket – beleértve az alapító okiratok módosítását is – a közoktatási törvény rendelkezései alapján szakértőkkel véleményeztetni kell. E feladatokra év közben önkormányzati döntések vagy jogszabályi rendelkezések alapján kerülhet sor, erre forrásként 500.000 Ft, az önkormányzati minőségirányítási program szerinti, 2010-ben megvalósítandó ellenőrzésekre 500.000 Ft tervezhető.
j) A folyamatban lévő TÁMOP 3.1.4., TÁMOP 3.2.3., a TIOP 1.2.2. pályázat dologi kiadásait támogatási szerződés szerint és a 318/2009. (X.27.) sz. önkormányzati határozat alapján az új induló TÁMOP 6.1.2 pályázat dologi kiadásait be kell tervezni.
k) A kötelező tüdőszűrés megszervezéséhez a szűrés miatt felmerülő költségekre (közüzemi, egyéb költségek, takarítás) a Művelődési és Ifjúsági Központ költségvetésében legfeljebb 250.000.- Ft, a lakossági tájékoztatással, az adatok feldolgozásával, idézésekkel kapcsolatos költségekre pedig a Polgármesteri Hivatal költségvetésében 300.000.- Ft tervezhető.
l) Az önkormányzat az Egészségügyi Kerekasztal feladatellátására ezzel együtt egészségnevelési, felvilágosító tevékenységre 500.000.- Ft tervezhető.

m) A háziorvosi ügyeleti ellátás összegét a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Központi Orvosi Ügyeleti Társulás által lefolyatott közbeszerzés eredménye alapján kell megtervezni.
n) A mammográfiás szűrések minden évben egy hónapot csúsznak, ezért a következő szűrés 2011. januárban lesz, így 2010-ben nem kerül sor szűrésre Kisújszálláson.
o) A 117/2009. (IV.28.) sz. határozat alapján az önkormányzat a méhnyakrák elleni védőoltás ismétlésére a 2010. évi költségvetésben 3.140 ezer forintot tervez.

p) Településőrök továbbfoglalkoztatása esetén a foglalkoztatással felmerülő költségeket (eszközök, ruházat pótlása, beiskolázás) tervezni kell.
 

q) A 100/2009. (IV.28.) sz. önkormányzati határozat szerint az önkormányzat a platánfák és gesztenyefák károsítói ellen évi három alkalommal permeteztet, melynek költségeit a 2010. évi költségvetésben tervezni kell.
Az Óvárosban a patkányírtás költségeit tervezni kell.
r) Belvízvédelmi feladatokra, csapadékelvezető csatornák karbantartására 15 millió Ft tervezhető.

s) A strandfürdő üzemeltetés támogatására a 2009. évi teljesítés összegének 100 %-a tervezhető.

t) Amennyiben a lakosság egyetért a 277/2009. (IX.29.) sz. önkormányzati határozatban foglalt utcanevek átnevezésével, valamint az elírás miatti utcanév változtatással kapcsolatos költségeket a 2010. évi költségvetésben tervezni kell.

x) A Környezetvédelmi, Vízgazdálkodási és Mezőgazdasági Bizottság 28/2009. (VIII.26.) számú határozatában megfogalmazott kezdeményezés alapján a 2008. és 2009. évben kiültetett facsemeték július-augusztus hónapban történő - időjárástól függő - heti kétszeri locsolására 200 ezer forintot biztosít az önkormányzat.
y) A választások lebonyolításához 24 db új szavazófülke beszerzésére az önkormányzat költségvetéséből, önkormányzati forrásból összeg nem tervezhető.

v) A magyarhertelendi tábor működőképességének biztosítása és az abból származó bevételek növelése érdekében 5 millió forint összeget a tábor állapotának javítására, a szükséges festés-mázolási munkák elvégzésére fordít az önkormányzat. A karbantartási feladatokat -a munkadíjak csökkentése érdekében- lehetőség szerint a helyi szakképző iskola tanulóival kell elvégeztetni, melyre az Illéssy Sándor Szakközép-és Szakiskolával megállapodást kell kötni.
w) A 209/2009. (VI.30.) sz. határozat alapján a befektetési tanácsadó megbízási díjára havi 175 ezer forint + ÁFA összeget kell a költségvetésben biztosítani, 2010. május 31. napjáig.
z) Az Önkormányzati egyéb feladatok dologi kiadásaiban 5 millió forint tervezése szükséges. Ez fedezetet nyújt az év közbeni normatív támogatás lemondás és azoknak - a költségvetés tervezésekor még nem ismert, - többletfeladatoknak költségeire, ami jogszabályváltozás miatt hárul a Polgármesteri Hivatalra és intézményekre.
zs)

 

zs/1) A dologi kiadások intézményenkénti tervezésénél figyelembe kell venni az intézményvezetők által, az intézkedési tervben megfogalmazott szempontokat, hiánycsökkentési elképzeléseket.

Az önkormányzat a városi rendezvények helyszínein (Erzsébet liget, Városháza, Horváth tanya) áramvételezési helyek kialakítását tervezi 2010. évben.


5. Társadalom és szociálpolitikai juttatások, ellátottak pénzbeli juttatásai

a) 2010. január 1. napjától a segélyezési rendszert át kell alakítani az átmeneti segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás célzottabb kiosztása és a kiadások csökkentése érdekében.
b) A nyári gyermekétkeztetést a szünidő minden munkanapjára, 150 főre kell tervezni pályázati lehetőségek kihasználásával, amihez saját erőként 1 millió Ft-ot kell biztosítani. A feladatot ellátó intézmény az Arany János Általános Iskola.
c) Az ellátottak pénzbeli juttatásai intézményenkénti tervezésénél figyelembe kell venni az intézményvezetők által, az intézkedési tervben megfogalmazott szempontokat, hiánycsökkentési elképzeléseket.
6. Működési célú támogatásértékű kiadások, pénzeszköz-átadások

a) Városi társadalmi szervek, alapítványok és egyéb civil szervezetek támogatására és a helyi kiadványok 2010. évi támogatására a 2009. évi eredeti előirányzatnál 5 %-kal kevesebb összeg tervezhető.

b) A X. Országos Zeneiskolai Kürtverseny és a Szép Magyar Beszéd Verseny döntőjének megrendezéséhez önkormányzati támogatásként versenyenként 350.000 Ft tervezhető. A versenyzők és kísérőik részvételi díját a tényleges költségek alapján kell meghatározni, és át kell gondolni a versenyek megszervezésének időtartamának, ezzel együtt a költségek csökkentésének lehetőségét
c) A helyi sporttevékenység támogatására 22.000.000 Ft-ot tervez az önkormányzat.
d) A "Kisújszállás Közművesítésének Fejlesztéséért" Alapítvány támogatását 10 millió forint összegben kell tervezni.
e) A helyi autóbusz közlekedés fenntartásához az önkormányzat szerződés szerinti összeggel járul hozzá. A helyi közforgalmú közlekedés támogatására a központi költségvetéshez igényt kell benyújtani.
f) A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz az önkormányzat 2010. évben is csatlakozik. Az ösztöndíjakra fordítható önkormányzati keretösszeg 500 ezer forint, amely kiegészül Gönczi Károly képviselő által felajánlott 312 ezer forinttal. (276/2009. (IX. 29.) sz. önkormányzati határozat)
g) A felsőoktatásban tanuló kisújszállási fiatalok támogatása céljából a Városi Ösztöndíj Alapítvány támogatásának összege a 2009. évi összeggel megegyezően, 480.00 Ft összegben tervezhető.
h) A Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak a települési önkormányzat 2010. évben céljelleggel, elsősorban a kapcsolattartói hálózat (5 fő kapcsolattartó, 1 fő adminisztrátor) fenntartására nyújt támogatást. A 2010. évi támogatás éves előirányzata a 2009. évi eredeti előirányzatot nem haladhatja meg.
7. Működési célú kölcsönök nyújtása

a) A Csatornaberuházó Víziközmű Társulat működési költségeire 10 millió forint kölcsön folyósítását tervezni kell.
8. Működési célú tartalék

a) Az önkormányzat az elmúlt évhez hasonlóan 10 millió Ft általános tartalékot tervez.
b) A közoktatási intézmények kötelező eszközeinek és felszereléseinek pótlásához és erre irányuló pályázatokhoz saját erő biztosítására a 105/2009. (IV. 28.) sz. határozat 4. pontja alapján az önkormányzat 3 millió Ft tervez a működési céltartalékban.
c) A Művelődési és Ifjúsági Központ által benyújtandó érdekeltségnövelő pályázathoz saját erőként 400 ezer forintot tervez a működési céltartalékban. Az összeget sikeres pályázat esetén lehet átcsoportosítani az intézmény költségvetésébe.
 

9. Működési finanszírozási kiadások

a) Amennyiben a 2009. évet folyószámla hitel állománnyal zárja az önkormányzat, annak törlesztése a 2010. évet fogja terhelni.
b) A működési célú kötvénykibocsátás tőketörlesztése a következő évben még nem esedékes.
IV. Felhalmozási kiadások

1. Áthúzódó kötelezettségek

a) A 4.sz. főút és Rákóczi utca kereszteződésében jelzőlámpás csomópont kiépítése KHEM Útpénztár Előirányzat finanszírozásában.
b) Ifjúság utcai, Iskola utcai, Szabadság téri Ltp. játszótereinek felújítása.
c) Kisújszállás DK-DNY-i belvízelvező öblözeteinek rekonstrukciója ÉAOP 5.1.2D-2008-0012 pályázati támogatással.
d) Erzsébet Gyógyvízű Strandfürdő gyógy és wellnesturisztikai célú fejlesztése ÉAOP-2.1.1 pályázati támogatással.
e) Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő területén Ifjúsági szállás kialakítása az Arany János utca 10. szám alatti épület átalakításával.
f) Önkormányzati tulajdonban lévő utak, járdák fejlesztése, ezen belül a Béke-Sásastó utcák felújítása TEUT támogatással és egyéb önkormányzati utak, parkolók, járdák építése, felújítása.
g) A város egyes közterületein térfigyelő rendszer kiépítése.
2. Új induló feladatok

a) A funkcióbővítő integrált települési fejlesztések (ÉAOP 5.1.1/D) pályázat benyújtásával a Képviselő-testület átfogó, városközpontot érintő fejlesztéseket kíván megvalósítani, amely - a pályázati konstrukcióból elnyerhető támogatás nagyságára tekintettel – a következő beruházásokat takarja: a Városháza és parkjának felújítása, a Mozi épületének rekonstrukciója új funkció hozzárendelésével (Művelődési és Ifjúsági Központ és a Városi Könyvtár feladatainak egy helyen történő ellátása mellett), a Református templom és a Katolikus templom közötti járdaburkolat felújítása.
b) Az Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő területén egy I. osztályú panzió építése ÉAOP-2.1.2. pályázati támogatással.
c) Kulturális és örökségturizmus infrastrukturális fejlesztése, rendezvény- és sportturizmus infrastrukturális feltételeinek fejlesztése, illetve ÉAOP 2.1.1./C turisztikai jelentőségű épületek felújítása.
d) A Városháza, a Móricz Zsigmond Gimnázium Főépülete és az Arany János Általános Iskola felújítása és akadálymentesítése.
e) Megújuló energiaforrások hasznosítása és önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése a KEOP pályázati konstrukción belül.
f) A Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ épületének fejlesztése (ÉAOP 4.1.3.).
g) Települési szilárd- és folyékony hulladéklerakók fejlesztése (ÉAOP 5.1.2/C) című konstrukció keretében a folyékony hulladéklerakó rekultivációja.
h) Pályázati források bevonásával a Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ működéséhez a jogszabály által előírt tárgyi feltételeket biztosítása. (21/2009. (I.27.) sz. önkormányzati határozat)
i) Az „Ipari Park” feltételeinek (földvásárlás és infrastruktúra fejlesztés) megteremtése. Saját forrásból 15.000.000.- Ft tervezhető.
j) A Városháza parkjában szökőkút készíttetése külső források bevonásával.
k) Amennyiben a Városháza tornyainak helyreállítását is tartalmazó pályázat nem jár sikerrel, a torony császárfájának kiváltó gerendákkal történő alátámasztását meg kell oldani. E célra 2.500 ezer forintot kell biztosítani.
l) Kispályás műfüves labdarúgó pálya megépítése.

m) Sportpálya földcserés felújítása.
n) Önkormányzati tulajdonban lévő utak, járdák fejlesztése, ezen belül a Béla király és a Malom utca építése ÉAOP-2007-3.1.2 támogatással, és egyéb önkormányzati utak, parkolók, járdák építése, felújítása. 2010. évben a város zugainak belvíz- és csapadékmentesítését, portalanítását meg kell oldani.
Továbbá a Vásár u. végén sárrázó kialakítását tervezni kell.
o) Az Arany János utca és a Széchenyi utca sarkánál (a Budmil üzlet előtti kis betontéren) egy beton virágtartó megépítése, melyhez a költségvetésben összeg nem tervezhető.

p) A 247/2009. (VIII.28.) sz. határozat alapján az önkormányzat a bel-és külterületi termőföldek megvásárlására 20 millió forintot tervez.
q) A 312/2009. (X.27.) sz. határozat alapján az egészségügyi alapellátás informatikai fejlesztésének, az egészségügyi alapellátás szolgáltatói által használt informatikai rendszerek és adatbázisaik egységesítésének forrásigényét tervezni kell.
r) A Polgármesteri Hivatal szállítással kapcsolatos költségeinek csökkentése érdekében a hivatali gépjárművet vonóhoroggal kell ellátni, melyhez 50.000 Ft tervezhető. A hivatali gépjárműhöz utánfutó bérlése tervezhető.

s) A főútvonalon a biztonságos átkelés elősegítése érdekében figyelemfelkeltő megvilágítást kell elhelyezni. Kilenc gyalogátkelőhely burkolatba süllyesztett, egyedi napelemes fényforrással történő ellátásának költsége 4 millió forint, melynek előirányzatát a 2010. évi költségvetésben tervezni kell.

3. Felhalmozási célú pénzeszköz-átadások, támogatásértékű kiadások
a) Az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatását 2010. évre az önkormányzati rendeletben meghatározott összeggel 15 fiatal párral kell tervezni. A támogatás összege nem változik, 400.000 Ft/fiatal házaspár, melyből 250.000 Ft/házaspár összeget vissza nem térítendő pénzeszköz-átadásként kell tervezni.
4. Felhalmozási célú kölcsön nyújtása

a) Az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásának összegéből 150.000,- Ft/házaspár összeget felhalmozási kölcsönként kell tervezni.

b) Az önkormányzati dolgozók lakásépítési kölcsön folyósításaként az előző években nyújtott kölcsön visszatérülésének bevételével megegyező összeget lehet tervezni.


 

5. Felhalmozási célú tartalék

a) A kötvényforrás feladathoz nem rendelt maradványát és a következő évek kötelezettségeinek visszafizetésére tartalékolt 452 millió forintot és kamatait felhalmozási céltartalékba kell helyezni.

6. Felhalmozási finanszírozási kiadások
a) A Nagykun Klub felújítás, a Művelődési és Ifjúsági Központ felújítás és a II/a, II/b, III/a öblözet szennyvízcsatorna beruházás célhitelének tőketörlesztése terheli a 2010. évi költségvetést 22.217 ezer forint összegben.
b) A felhalmozási célú kötvény tőketörlesztése 2010. évben még nem esedékes.
V. A FELADATOK HATÉKONYABB ELLÁTÁSA, A MŰKÖDÉSI HIÁNY CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN ELVÉGZENDŐ 2010. ÉVI FELADATOK MEGHATÁROZÁSA

A működési költségek csökkentése érdekében – a 2010. februári képviselő-testületi ülésre, a költségvetési rendelettervezet megalkotásáig – az alábbi vizsgálatokat kell elvégezni:
a) Az Általános Iskolai Diákotthon feladatellátásának áthelyezése a középiskolai kollégiumba.
b) Az Arany János Általános Iskola Napközi Otthon épületének kivonásának lehetősége a közoktatási feladatellátásból.
c) Az óvodai épületek fenntarthatósága, állapota, egy óvodai épület kivonásának lehetősége a feladatellátásból.
d) Az óvodai csoportok indításának lehetősége.
e) A közoktatási intézményekben a pedagógus-létszámcsökkentés lehetősége, az igazgatóhelyettesek számának csökkentési lehetősége.
f) Az a)-c) pontokban szereplő intézkedések nyomán lehetséges álláshelycsökkentések.
g) A rendőrségi előállító helyiség kialakítása a rendőrség által bérelt épületrészben.
VI. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

a) A költségvetési javaslatot és tervezetet egyeztetni kell a jogszabályban előírt fórumokkal, testületekkel, közalkalmazotti tanáccsal, reprezentatív szakszervezetekkel, intézményekkel és a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal.
A cigányság helyzetének javításával kapcsolatos program költségeit a 2010. évi költségvetésben tervezni kell.

b) Amíg a képviselő-testület költségvetési rendeletét nem alkotta meg, a polgármester jogosult a helyi önkormányzat költségvetését megillető bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítésére. Az így folytatott gazdálkodásról a képviselő-testület előtt el kell számolni, a beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat az új költségvetési rendeletbe kell beilleszteni.
c) A költségvetés készítését az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) számú Kormányrendelet 29. §. (1) bekezdésében előírt szerkezetben kell előkészíteni.
d) A 2010. évi költségvetési rendelettervezetnek az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény 90. §. –a alapján az alábbiakat is kell tartalmaznia:
a) a pénzügyi-költségvetési feltételeket (a feladatellátáshoz szükséges valamennyi - szakmai, fenntartási, felhalmozási célú - jogcímen a kiemelt előirányzatokat),
b) a személyi és tárgyi feltételek meghatározását,
c) az ellátandó tevékenységek szakmai, minőségi és mennyiségi jellemzőit,
d) a megvalósítási tervet, illetve a teljesítménytervet,
A megvalósítási terv a költségvetési szerv közfeladat-ellátása előfeltételeinek, valamint a szakmai megvalósítás folyamatának a leírását tartalmazza. Előfeltételnek tekintendők különösen: a szakmai, a bérpolitikai, a költségvetési, valamint a finanszírozási jogszabályok, előírások, normák.

A teljesítményterv az irányító szerv döntése alapján készítendő, a költségvetési szerv számára meghatározott mérhető és számszerűsített éves követelményeket, illetve közfeladat-ellátási teljesítményt (eredményt) tartalmazó terv. A teljesítménytervnek a szerv tevékenységeire vonatkozóan - az irányító szerv döntése szerint - az alkalmazott finanszírozási módon, önköltségszámításon, illetve a legjobb gyakorlaton alapuló értékelésen kell alapulnia.
A költségvetési szerv az éves költségvetésének tervezetét - beleértve az önállóan működő költségvetési szerv költségvetési keretét is - az előzetes költségvetési keretszámokhoz és a teljesítményterv szerinti előfeltételekhez igazodóan, számításokkal megalapozva készíti el, érvényesítve a gazdaságossági, hatékonysági, eredményességi követelményeket.

Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal alap-, kiegészítő, kisegítő és vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és kiadásait elkülönítetten kell megtervezni és elszámolni.
e) A 2010. évi költségvetés előkészítését, elkészítését úgy kell kivitelezni, hogy a 2010. február hónapban képviselő-testületi tárgyalásra és elfogadásra kerüljön.
Határidő: 2010. február 15.
Felelősök : Kecze István polgármester
Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
f.) Erről értesül:
1. Kecze István polgármester
2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
3. Valamennyi önkormányzati intézmény vezetője
4. Polgármesteri Hivatal osztályvezetői

 

« Vissza
Vissza a főmenübe