Döntések listája
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatokról készült jelentés elfogadása
Az állatartásról szóló rendelet módosítása
Közterületek rendjéről szóló rendelet módosítása
A folyékony hulladék elszállításával kapcsolatos díjemelés mértékének nem elfogadása
Békés Megyei Vízművek Vállalat társaságosításával kapcsolatos vélemény kialakítása
Együttműködlési megállapodás megkötése Hunya és Csárdaszállással gyermekjóléti szolgálat feladat ell.
Városi Családsegítő Központ alapító okiratának módosítása
Láng Miklós kuratóriumi tagságról való lemondásának tudomásul vétele
Köztisztviselők egyéni munkateljesítményét megalapozó telj. követ. meghatározása 2003 évre
Hulladéktömörítő kompaktor beszerzésére vonatkozó ajánlati felhívás elfogadása
Napirend meghatározása
Lejárt határidejű határozatokról készült jelentés elfogadása
Az önkormányzat 2003. évi költségvetéséről szóló rendelet-tervezet
Az önkormányzat 2002. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása
Statisztikai kistérség kialakítása kezdeményezésének támogatása
Hármas-Körös Kistérségi Területfjejlesztési Társulás alapító okiratának módosítása
Hármas-Körös Kistérségi Területfejlesztési Társulás megállapodásának módosítása
Városi útkoncepció tervezet szerinti elfogadása
Szúnyoggyérítésre vonatkozó megállapodás tervezet elfogadása
Hóhelyzet miatti rendkívüli védekezés költségeinek igénylése vis maior támogatási keretből
2003. évi vagyonnyilatkozatok formai vizsgálata
az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű bizottsági határozatokról készült jelentés elfogadása
Szociális rendelet módosítása, egységes szerkezetbe foglalása
Települési szilárd hulladék részét képező háztartási hulladékkal kapcs. közszolg. rendelet módosítása
Közoktatási megállapodás keretében működő óvodák póttámogatási igényének vizsgálata
Békés megyei Vízművek Vállalat részvénytársasággá alakításának támogatása
Városi Sportcsarnok Varga Lajos sportemberről történő elnevezésének nem támogatása
Javaslat Békés Megyéért Kitüntető Díj adományozására (Kner Nyomda Kollektívája)
Szavazatszámláló Bizottságok tagjai összetételében bekövetkezett változások
Az ülés napirendjének meghatározása
A 2002. évi költségvetés végrehajtása
Az egyes pénzbeli és természetbeni szociális ellátások nyújtásának módjáról szóló rendelet módosítása
a gyermekek részére nyújtható pénzbeli és természetbeni elltásokról és a személyes gondoskodásról szóló rend mód
Gépjármű várakozó helyek építéséről és megváltásáról szóló rendelet -tervezet
Magánerős lakossági út és közműépítések támogatási rendszeréről szóló rendelet-tervezet
Liget-fürdő üzemeltetésére gazdasági társaság létrehozása
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatokról készült jelentés elfogadása
Vagyonrendelet módosítása, egységes szerkezetbe foglalása
Települési foylékony hulladékkal kapcsolatos rendelet -tervezet első fordulós vitája
Települési szilrád hulladékkal kapcsolatos rendelet-tervezet első fordulós vitája
A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet módosítása, kiegészítése
A térítési díj és a tandíj összege megállapításának szabályairól szóló rendelet felülvizsgálata
A Békés Megyei Vízművek Vállalat részvénytársasággá történő átalakulásának támgoatása
Liget-fürdő üzemeltetésére gazdasági társaság alapítása
Kommunális Hulladéklerakó beruházással kapcsolatos gesztori megállapodás kiegészítése
Közalapítvány Gyomaendrőd Város Közgyűjteményeiért 2002 évi közhasznúsági jelentésének elfogadása
Megállapodás kötés a Rádió 1 szarvasi szerkesztőségével
Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése a Lidl Magyarország Élelmiszer- keresk. üzletlánc részére
A Kecskés-zugi holtágon lévő ifjúsági ház megvételére érkezett kérelem elutasítása
Megállapodás gyermekjóléti szolgálat feladatellátására Örménykút község önkormányzatával
Dr. Csorba CSaba jegyző kirendelése Hunya Község Önkormányzatához jegyzői feladatok ellátására
Zárt ülés elrendelése
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Gyomaszolg Ipari Park kft. 2002. mérlegbeszámolója, 2003 évi üzleti terve, Ügyvezető igazgató bére
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról készült jelentés elfogadása
2003. évi kötlségvetésről szóló rendelet módosítása
A szeméyles gondoskodást nyújtó szoc. ellátások és a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet módosítása
Javaslat az adósságkezelési szolgáltatás bevezetésére
Javaslat a Gyomaszolg Ipari park kft tulajdonában lévő ingatlan kivonására
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatokról készült jelentés elfogadása
Települési folyékony hulladékkal kapcsolatos rendelet módosítása
Települési szilárd hulladékkal kapcsolatos rendelet módosítása
Adósságkezelésről szóló rendelet megalkotása
Állattartásról szóló rendelet első fordulós vitája
Lakások átminősítése szoc. bérlakássá, lakásrendelet módosítása
Javaslat a gázközmű vagyon értékesítésére
Közoktatási megállapodás alapján működő óvodák átalakulásának támogatása
az üzemeltetsére átadott vízi-közmű vagyonnal kapcsolatos szerződésmódiosítások
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Javaslat tétel Díszpolgári Cím és Gye Kitünető Emlékplakett kitüntetésre
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatokról készült jelentés elfogadása
A 2003. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről szóló beszámoló elfogadása
Önkormányzati rendeletek módosítása
Vagyonkezelési és üzemeltetési szerződés a Liget-fürdő Szolgáltató Kft-vel
Számlavezető pénzintézet váltással kapcsolatos érdemi döntés az október havi ülésen
Phare pályázat benyújtása Orosháza gesztorságával a Városi Gond. Közp. 10 fő foglalkoztatására
TTI-Eurovia Kft. ajánlatáról szóló tájékoztató elfogadása
A városban folyó és előkészítés alatt álló telekommunikációs és informatikai beruh. tájékoztató elfog
Városi Családsegítő Központ alapító okiratának módosítása
Zene-és Művészeti Iskola alapító okiratának módosítása
Liget-fürdő új berjárata látványtervének jóváhagyása
Hulladéktömörítő kompaktor beszerzésére kiírt nyílt közb. eljárás eredménytelenné nyilvánítása
Testvérvárosi kapcsolat kialakításának előkészítése a németországi Schönek Városával.
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról készült jelentés elfogadása
Az állattartás helyi szabályozásáról szóló rendelet -tervezet
A menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés legmagasabb díjairól szóló rendelet módosítása
Erzsébet-Liget Fürdő Bérleti szerződés -tervezet elfogadása
szelektív hulladékgyűjtési beruházás közbeszerzési ajánlati felhívása
Önkormányzati intézmények alapító okiratainak felülvizsgálata
Kocsorhegyi településrész közterületeinek elnevezése
Schöneck Városával aláírt testvérvárosi szerződés elfogadása
1. sz. Szavazókör Szavazatszámláló Bizottságába új póttag választása
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Egyetértés a Gyomaendrődért Emlékplakett kitüntetés adományozására beérkezett javaslattal
Az ülés napirendjének meghatározása
Közterületek rendjéről szóló rendelet módosítása
Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és fizetendő térítési díjakról szóló rendelet módosítása
Közszolgálati rendelet felülvizsgálata
Integrált pénzügyi információs rendszer bevezetésének támogatása
Adósságkezelési szolgáltatás bevezetése 2004. jan. 1-től, szolgáltatókkal megállapodás megkötése
Liget-fürdő beruházás kivitelezői szerződésének módosítása
Liget-fürdő Kft. alapító okiratának módosítása, SZMSZ-nek jóváhagyása
Regionális Hulladéklerakó Beruházás kivitelezői szerződésének módosítása
Javaslat az új 1150 m-es terlmákút fúrásának kivitlezőjére
Közoktatási megállapodás keretében működő óvodák megállapodásainak módosítása
Közalapítvány Gyomaendrőd Város Közgyűjteményeiért alapító okiratának módosítása
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű bizottsági jelentésekről szóló jelentés elfogadása
Az önkormányzat 2003. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása
Ivóvíz ellátási és szennyvíz-elvezetési díj megállapításáról szóló endelet módosítása
Vagyonrendelet módosítása
Fák védelméről szóló rendelet módosítása
Holtágak védelméről szóló rendelet módosítása
Parlagfű terjedésének visszaszorításáról szóló rendelet módosítása
Gyomaszolg Kft. és a Liget-Fürdő Kft. alapító okiratának módosítása
Katona Lajos alpolgármester delegálása a Hármas-Körös Kistérségi Területfejlesztési Társulásba
Kocsorhegyi településrész közterület elnevezésével kapcsolatos lakossági szavazás eredménye