44/2010. (IX. 1.) Helyi Választási Bizottsági határozat
Tárgy: Németh József egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele

Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága
44/2010. (IX. 1.) HVB határozata

A Választási bizottság a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 52. §-ban továbbá a 105/A §. (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, az 7. sz. választókerületben a MSZP jelöltjeként, Németh József Mátyás lakcím:5502 Gyomaendrőd, Ifjúsági ltp. 13/1. sz. alatti lakost, a jelölt nyilatkozata alapján Németh József néven, mint önkormányzati képviselő jelöltet nyilvántartásba veszi.
A választási bizottság utasítja a bizottság elnökét, döntésének helyben szokásos módon történő kihirdetésére, valamint a Ve. 55. §-ban meghatározott igazolások kiadására.

A határozat ellen a döntéstől számított 2 napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz benyújtott (Gyomaendrőd Szabadság tér 1. sz.) de a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezésnek van helye. A fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet benyújtani úgy, hogy a döntést követő két napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen.
A fellebbezésnek tartalmaznia kell a Ve. 80. § (4) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket.
INDOKOLÁS
Az 7. számú választókerületben a MSZP jelöltként, Németh József Mátyás 5502 Gyomaendrőd, Ifjúsági ltp. 13/1. sz. alatti lakos, mint önkormányzati képviselő jelölt kérte a nyilvántartásba vételét. Kérelméhez csatolta a szükséges nyomtatványokat és nyilatkozatokat. A jelölt a nyilvántartásba vételéhez 20 érvényes ajánló szelvényt nyújtott be, így teljesítette a választókerületben egyéni jelöltté váláshoz szükséges 15 érvényes ajánlást.
A Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága megállapította, hogy Németh József Mátyás nyilvántartásba vételi kérelme megfelel a jogszabályokban foglaltaknak.
A határozat a Ve. 52. § 105/A. § (2) bekezdésén, a 2000. évi XCVI tv. 5. §-ban foglaltakon alapszik. A jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79. § (1), (2) bekezdésén a 80. § (1), (2) és (4), (7) bekezdésén alapul.

Határidő: 2010. szeptember 1.
Felelős: Dr. Szendrei Éva
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba

 

« Vissza
Vissza a főmenübe