18/2010. (VIII. 27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
Tárgy: Körösök Vidékéért Egyesület kompenzációs lista nyilvántartásba vétele

 

Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága
18/2010. (VIII. 27.) HVB határozata
 
A Választási Bizottság a Ve. 105.§ (2) bekezdésében a 2010. évi L. tv. 10.§-ban foglaltak alapján a Körösök Vidékéért Egyesület kompenzációs lista bejelentését tudomásul veszi, és azt nyilvántartásba veszi.
 
A választási bizottság utasítja a bizottság elnökét, döntésének helyben szokásos módon történő kihirdetésére, valamint a Ve. 55. §-ban meghatározott igazolások kiadására.
 
A határozat ellen a döntéstől számított 2 napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz benyújtott (Gyomaendrőd Szabadság tér 1. sz.) de a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezésnek van helye. A fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet benyújtani úgy, hogy a döntést követő két napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen.
A fellebbezésnek tartalmaznia kell a Ve. 80. § (4) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket.
 
 
INDOKOLÁS
A Körösök Vidékéért Egyesület, sz.megnevezésű egyesületmint jelölő szervezet kérte kompenzációs lista nyilvántartásba vételét. A jelölő szervezet az egyéni választókerületek mindegyikében egyéni képviselő jelöltet tudott állítani.
Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága megállapította, hogy a Körösök Vidékéért Egyesület kompenzációs lista nyilvántartásba vételi kérelme megfelel a Ve. 52.§-jogszabályokban foglaltaknak.
A határozat a Ve. 53. § 105/A. § (2) bekezdésén, a 2010. évi L. tv. 5. § (2) a), és 10. § (1) -ben foglaltakon alapszik. A jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79. § (1)-(2) bekezdésén a 80. § (1)-(2) és (4)-(7) bekezdésén alapul.
Határidő: 2010. augusztus 27.
Felelős: Dr. Szendrei Éva
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba
 

 

« Vissza
Vissza a főmenübe