10/2010. (VIII. 27.) Helyi Választási Bizottsági határozat
Tárgy: Czibulka György egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele

 

Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága
10/2010. (VIII. 27.) HVB határozata
A Választási bizottság a Ve. 52.§-ban továbbá a 105/A §. (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel,
3. sz. választókerületben a Körösök Vidékéért megnevezésű egyesületEgyesület jelölő szervezet jelöltjeként, Czibulka György Gyomaendrőd Vásártéri ltp. 4/3. sz. alatti lakost, mint önkormányzati képviselő jelöltet nyilvántartásba veszi.
A választási bizottság utasítja a bizottság elnökét, döntésének helyben szokásos módon történő kihirdetésére, valamint a Ve. 55.§-ban meghatározott igazolások kiadására.
 
A határozat ellen a döntéstől számított 2 napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz benyújtott (Gyomaendrőd Szabadság tér 1. sz.) de a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezésnek van helye. A fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet benyújtani úgy, hogy a döntést követő két napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen.
A fellebbezésnek tartalmaznia kell a Ve. 80. § (4) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket.
 
INDOKOLÁS
sz.Az 3. számú választókerületben a Körösök Vidékéért megnevezésű egyesületEgyesület jelölő szervezet jelöltjeként, Czibulka GyörgyGyomaendrőd Vásártéri ltp. 4/3. sz. alatti lakos, mint önkormányzati képviselő jelölt kérte a nyilvántartásba vételét. Kérelméhez csatolta a szükséges nyomtatványokat és nyilatkozatokat. A jelölt a nyilvántartásba vételéhez 63 érvényes ajánló szelvényt nyújtott be, így teljesítette a választókerületben egyéni jelöltté váláshoz szükséges 16 érvényes ajánlást.
A Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága megállapította, hogy Czibulka Györgynyilvántartásba vételi kérelme megfelel a Ve. 52.§-jogszabályokban foglaltaknak.
A határozat a Ve. 52. § 105/A. § (2) bekezdésén, a 2000. évi XCVI tv. 5.§.-ban foglaltakon alapszik. A jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79.§ (1)-(2) bekezdésén a 80.§ (1)-(2) és (4)-(7) bekezdésén alapul.
Határidő: 2010. augusztus 27.
Felelős: Dr. Szendrei Éva
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba

 

« Vissza
Vissza a főmenübe