67/2010. (IX. 8.) Helyi Választási Bizottsági határozat
Tárgy: Kisebbségi szavazólapon szereplő jelöltek sorrendjének sorsolási módja

Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága
67/2010. (IX. 8.) HVB határozat
Gyomaendrőd Helyi Választási Bizottsága a Ve. 115/I§. (6) c) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva a kisebbségi jelöltek szavazólapon való sorrendjének meghatározására szolgáló sorsolás rendjét az alábbiak szerint határozza meg:
Kisebbségenként külön sorsolást tart a bizottság. A jelölt neve egy borítékba kerül elhelyezésre, a neveket tartalmazó borítékok egy urnában kerülnek, majd ezt követően 1-13-ig a cigány kisebbség, a német kisebbség esetében 1-5-ig a sorszámok másik urnába kerülnek, és a választási bizottság elnöke által meghatározott sorrendben a teremben jelenlevők, húznak egy nevet, és egy sorszámot. A jelölt helyét a szavazólapon az határozza meg, hogy a névhúzást követően, milyen sorszámot kap. A sorsolást addig kell folytatni, míg az egyes kisebbségek esetében minden jelölt megkapja a számát. Az eljárás befejezését követően a jelöltek sorrendjét a szavazólapon az elnök ismerteti.
A határozat ellen a döntéstől számított 2 napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz benyújtott (Gyomaendrőd Szabadság tér 1. sz.) de a Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezésnek van helye. A fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet benyújtani úgy, hogy a döntést követő két napon belül a Gyomaendrődi Helyi Választási Bizottsághoz megérkezzen. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a Ve. 80. § (4) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket.
INDOKOLÁS
A Ve. 115/I. § (6) c) pontja értelmében a helyi választási bizottság kisorsolja a települési kisebbségi önkormányzati jelöltek sorrendjét a szavazólapon.
Gyomaendrőd Város Helyi Választási Bizottsága a települési kisebbségi önkormányzati jelöltek szavazólapon szereplő sorrendjének sorsolási módját a rendelkező részben foglaltak szerint határozta meg.
A jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 79. § (1)-(2) bekezdésén a 80. § (1)-(2) és (4)-(7) bekezdésén alapul.
 
Határidő: 2010. szeptember 8.
Felelős: Dr. Szendrei Éva
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba

« Vissza
Vissza a főmenübe