11/2004. (I. 19.) Humánpolitikai Bizottsági határozat
Tárgy: Alapító okiratok felülvizsgálata

Humánpolitikai Bizottság

11/2004 (I. 19.)számú határozata

I.

Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 128. § (16) bekezdésében előírt törvényességi ellenőrzés keretében Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 19/1998. (II. 29.) KT. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítsa:

~Az alapító okirat 1. pontjában törlésre kerül az alapítás ideje „1955” és helyébe 1954 kerül.

~Az alapító okirat 2. pontjában a Kollégiumi épületek szövegrészből törlésre kerül a „Gyomaendrőd, Hősök útja 43/1.”mondat.

~Az alapító okirat 2. pontja a Kollégiumi épületek szövegrész után az alábbi mondattal egészül ki:

„Oktatási épület: Gyomaendrőd, Hősök útja 43/1.”

~Az alapító okirat 3. pontja az első mondat után a következő fő címmel egészül ki:

„TEAOR 802 Középfokú oktatás”

~Az alapító okirat 3.pontjában a TEAOR 8022 Általános középfokú oktatás alcím alatti szövegrész az alábbiak szerint módosul:

- törlésre kerül „ Az iskoláskorúak gimnáziumi oktatása hat és négy évfolyammal” mondatból az „iskoláskorúak” és a„hat” szó.

- az előbbi mondat után a következő szövegrésszel egészül ki: „ Kilencedik évfolyamon intenzív nyelvi felkészítés. A nyelvi felkészítésben résztvevők öt évfolyamos képzése.”

-törlésre kerül a „Judo sporttagozatos gimnáziumi képzés” és az „Általános iskolába bejáró gyermekek, tanulók ellátásának támogatása” szövegrész.

~Az alapító okirat 3.pontjában a „TEAOR 8022 Műszaki és egyéb szakmai középfokú oktatás” alcímből törlésre kerül a”Műszaki és egyéb” szövegrész.

~Az alapító okirat 3.pontjában a TEAOR 8022 Szakmai középfokú oktatás alcím alatti szövegrész az alábbiak szerint módosul:

-törlésre kerül : „Kilencedik évfolyamon intenzív nyelvi felkészítés” szövegrész

-törlésre kerül az „Érettségit követően technikus képzés” szövegrészből: ”technikus”szó.

-törlésre kerül az „Érettségit követően képzés” szövegrész alatti felsorolás:

„-kereskedelmi (egy és két évfolyamos)

- idegenforgalmi (két évfolyamos)

- számítástechnikai programozó”

- a törölt szövegrész helyébe az alábbi szöveg kerül:

„Kereskedelmi technikus képzés ( 2 évfolyamos)

Pénzügyi, számviteli ügyintéző (2 évfolyamos)

~Az alapító okirat 3. pontjából törlésre kerül a

„TEAOR 8042 Felnőtt és egyéb oktatás

Felnőttek szakközépiskolai oktatása három évfolyammal”

~ Az alapító okirat 3.pontjából törlésre kerül „TEAOR 5524 Kollégiumi ellátás” szövegrész és helyébe az alábbi szöveg kerül: ”TEAOR 5523 Egyéb szálláshely szolgáltatás (kollégiumi ellátás)”

~ Az alapító okirat 3. pontjában a „TEAOR 5551 Iskolában szervezett intézményi étkeztetés” mondatból törlésre kerül az „Iskolában szervezett intézményi étkeztetés” és helyébe a „Munkahelyi étkeztetés -diákétkeztetés” szövegrész kerül

A Képviselő-testület utasítsa Dr. Csorba Csaba jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

II.

Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 128. § (16) bekezdésében előírt törvényességi ellenőrzés keretében a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Diákotthon 289/1999.(X. 28.) KT.sz. határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítsa:

~Az alapító okirat 3. pontjában a „Cigány etnikumhoz tartozók felzárkóztató oktatása” mondat a következő mondatrésszel egészül ki: „ - interkultúrális oktatás magyar nyelven”

~Az alapító okirat 3.pontjában következő mondat törlésre kerül: „Gyógypedagógiai oktatás - enyhén értelmi fogyatékos tanulók alapfokú oktatása”

~Az alapító okirat 3.pontjában a „Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - más fogyatékossággal, részképesség zavarral rendelkező gyermekek integrált oktatása” mondatból törlésre kerül: „- más fogyatékossággal, részképesség zavarral rendelkező gyermekek integrált oktatása” mondatrész és helyébe az alábbi szöveg kerül: „- a sajátos nevelési igényű tanulók alapfokú oktatása:

- enyhén értelmi fogyatékos tanulók nevelése-, oktatása

- látásfogyatékos tanulók integrált nevelése-, oktatása

- tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók integrált nevelése-, oktatása”

~Az alapító okirat 3. pontjában törlésre kerül „Felzárkóztató oktatás Hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató oktatása” mondat és helyébe a következő mondat kerül: „Hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató felkészítése, integrációs nevelése-, oktatása”

~Az alapító okirat 3. pontjában törlésre kerül a „TEAOR 5521 Diákotthoni ellátás és enyhén értelmi fogyatékos tanulók diákotthoni ellátása” mondat és helyébe az alábbi mondat kerül: „ TEAOR 5523 Egyéb szálláshely szolgáltatás - normál és sajátos nevelési igényű tanulók diákotthoni ellátása”

~Az alapító okirat 3. pontjában a „TEAOR 5551 Iskolában szervezett intézményi étkeztetés” mondatból törlésre kerül az „Iskolában szervezett intézményi étkeztetés” és helyébe a „Munkahelyi étkeztetés -diákétkeztetés” szövegrész kerül

~Az alapító okirat 3. pontjában a „TEAOR 5523 Egyéb szálláshely szolgáltatás - a feladatellátást az intézmény szorgalmi időn kívül folytathatja.” mondatból törlésre kerül a „TEAOR 5523 Egyéb szálláshely szolgáltatás” mondatrész és helyébe a következő szövegrész kerül: „TEAOR 5521 Ifjúsági turistaszállás-szolgáltatás”

A Képviselő-testület utasítsa Dr. Csorba Csaba jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

III.

Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 128. § (16) bekezdésében előírt törvényességi ellenőrzés keretében a Városi Zene- és Művészeti Iskola 289/1999.(X. 28.) KT. sz. határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítsa:

~Az alapító okirat 3. pontjában az „Alaptevékenységét az alábbi területeken látja el” szövegrész második francia bekezdése a „képző- és iparművészeti képzés” szöveggel egészül ki.

~Az alapító okirat 3. pontjában az „Alaptevékenységét az alábbi területeken látja el” szövegrész harmadik francia bekezdéséből törlésre kerül a ”zeneművészeti képzés” és helyébe a „képző- és iparművészeti képzés” szöveg kerül.

A Képviselő-testület utasítsa Dr. Csorba Csaba jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

IV.

Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 128. § (16) bekezdésében előírt törvényességi ellenőrzés keretében a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda 288/1999.(X. 28.) KT. sz. határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítsa:

~Az alapító okirat 4. pontjában az első francia bekezdésben foglalt „. Felzárkóztató oktatás. Hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató oktatása” mondatból törlésre kerül: „Hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató oktatása” és helyébe az alábbi szöveg kerül:

„- fejlesztő felzárkóztatásban résztvevő tanulók ellátása.”

~ Az alapító okirat 4. pontjában a második francia bekezdése törlésre kerül:” Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - a más fogyatékos tanulók esetében.” és helyébe a következő mondat kerül: ”Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - a sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása:

- enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd-, és értelmi fogyatékos tanulók,

- pszichés fejlődés zavaraival küzdő tanulók esetében.”

~ Az alapító okirat 4. pontjának utolsó mondata „TEAOR 5551 Iskolában szervezett intézményi étkeztetés” mondatból törlésre kerül az „Iskolában szervezett intézményi étkeztetés” mondat és helyébe „Munkahelyi étkeztetés -diákétkeztetés óvodás és iskolás korú gyermekek részére” kerül.

A Képviselő-testület utasítsa Dr. Csorba Csaba jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

 

V.

Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a Polgármesteri Hivatal 287/1999.(X. 28.) KT. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítsa:

Az alapító okirat 1./ pontjában szereplő bankszámlaszám törlésre kerül és helyébe az alábbi számlaszám kerül:

53200125-11062402”

A Képviselő-testület utasítsa Dr. Csorba Csaba jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

VI.

Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága javasolja a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a Városi Gondozási Központ 389/1998.(XII. 15.) KT. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítsa:

- Az alapító okirat 7. pontjában szereplő „Az ingatlanok helyrajzi szám szerint a következők:” alcím alatti három francia bekezdés törlésre kerül:

„Gyomaendrőd, Mirhóháti u. 1. sz. .Hrsz: 278/2

Gyomaendrőd, Mirhóháti u. 3. sz. .Hrsz: 279

Gyomaendrőd, Mirhóháti út 5. sz. Hrsz: 280/A/1, Hrsz: 280/A/2",

és helyébe az alábbi szöveg kerül:

„Mirhóháti u. 1-5. sz. Hrsz:278/2.

A Képviselő-testület utasítsa Dr. Csorba Csaba jegyzőt, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

« Vissza
Vissza a főmenübe