10/2007. (VII. 26.) Intézményi Társulási határozat
Tárgy: Társulási megállapodás módosítása és egységes szerkezetbe foglalása

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Intézményi Társulás

10/2007. (VII. 26) sz. határozata

 

I.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Intézményi Társulás - Csárdaszállás Község, Hunya Község, valamint Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - döntése alapján az intézményi társulás által ellátott feladatok köréből 2007. augusztus 31. napjával kikerül az óvodai feladatellátás.

Hunya község közigazgatási területén lévő óvodás korú gyermekek tekintetében a feladatellátás átadásra kerül Hunya Község Önkormányzata részére.

 

II.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Intézményi Társulás - Csárdaszállás Község, Hunya Község, valamint Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a Gyomaendrőd-Hunya Csárdaszállás Intézményi Társulás társulási megállapodását 2007. szeptember 01. napjával alábbiak szerint módosítja:

· A társulási megállapodás bevezető részéből törlésre kerül az „óvodai” szó valamint a „és szociális információs szolgáltatásról” szövegrész.

· A társulási megállapodás II. 1. pontjából törlésre kerül

24.§”

„óvodai”

„településeken működtetett”

„közoktatási intézmény-egységek szakmai önállóságának megtartásával”

„négy telephelyből álló” szövegrész

· A társulási megállapodás II. 2. pontjából törlésre kerül „61. §-ában meghatározott szolgáltatás és a” valamint a „szociális információs szolgáltatás” szövegrész.

· A társulási megállapodás II. 2. pontjának utolsó bekezdéséből törlésre kerül „többcélú intézményeket” és helyébe az alábbi szöveg kerül „többcélú intézményt”.

· A társulási megállapodás III. 1.1. pontjából törlésre kerül „24. §”

„óvodai nevelés” szövegrész.

· A társulási megállapodás III. 1. 2. pontjából az intézmény hivatalos elnevezéséből törlésre kerül „Óvoda” szó.

· A társulási megállapodás III. 1. 3. pontjának második mondata törlésre kerül: „Ellátási kötelezettsége a társulásban részt vevő települések, általános iskolai oktatási-nevelési feladataira, Csárdaszállás, Hunya, községek tekintetében óvodai nevelés feladatára terjednek ki.” és helyébe az alábbi szövegrész kerül: „Ellátási kötelezettsége a társulásban részt vevő települések általános iskolai nevelési-oktatási feladatára terjed ki.”

· A társulási megállapodás III. 1. 4. pontja törlésre kerül: „Az intézmény élén igazgató, általános igazgató helyettesek, gazdasági vezető, az általános iskolai telephelyek élén -kivéve a gyomaendrődi telephelyeket - telephelyi vezetők állnak, akik egyben ellátják az óvodai telephely vezetésével kapcsolatos feladatokat.” és helyébe az alábbi szövegrész kerül: „Az intézmény élén igazgató, általános igazgató helyettesek, gazdasági vezető állnak.”

· A társulási megállapodás III. 1. 4. pontjából a telephelyek felsorolásból 1)-4) telephely törlésre kerül, a 5)-6)-7)-8) telephelyek számozása 1)-2)-3)-4) számozásra módosul.

· A társulási megállapodás III. 1. 4. pontja az alábbi szövegrésszel egészül ki: „ Tagintézménye: Csárdaszállás, Arany J. u 2. - általános iskola 1-4 évfolyam”

· A társulási megállapodás III. 2.1. pontjában törlésre kerül „61. §-ában meghatározott szociális információs szolgáltatás és”.

· A társulási megállapodás III. 2.2. pontjában a hivatalos elnevezésből törlésre kerül „Szociális Információs Szolgáltatás”

· A társulási megállapodás III. 2.3. pontjából törlésre kerül „szociális információs szolgáltatás”

· A társulási megállapodás III. 4.4. pontjából a második mondat törlésre kerül: „A telephelyek vezetésével megbízottak személyek vonatkozásában a munkáltatói jogokat az igazgató gyakorolja, a telephely szerinti települési önkormányzat képviselő-testületének egyetértésével.”

· A társulási megállapodás III. 4.5. pontja törlésre kerül: „Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola telephelyein dolgozók vonatkozásában a munkáltatói jogkört az igazgató gyakorolja, az adott települési önkormányzat polgármesterének egyetértésével”

· A társulási megállapodás IV. 7. pontjának második bekezdésében törlésre kerül: „ a tagintézmények vezetőivel együtt”

· A társulási megállapodás IV. 8.1. pontjának utolsó bekezdése törlésre kerül: „Az intézmény telephelyi vezetővel rendelkező telephelyein történik a jogutód nélkül megszűnt oktatási intézmények oktatással kapcsolatos iratainak őrzése, abból igazolások kiadása melyért a mindenkori telephelyvezető felelős.” és helyébe az alábbi szöveg kerül: „Csárdaszállás és Hunya Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalainál történik a jogutód nélkül megszűnt oktatási intézmények oktatással kapcsolatos iratainak őrzése, abból igazolások kiadása melyért a mindenkori jegyző felelős.

· A társulási megállapodás V.1.2. pontja törlésre kerül : „ a) Az egyes telephelyek által használt ingatlanok tulajdonjoga a tag önkormányzat tulajdonában marad, a telephelyeken már meglévő ingóságok a ugyancsak az önkormányzatok tulajdonában maradnak melyet tételes leltár műszaki állapot meghatározást követően a közösen fenntartott oktatási intézmény használatába ad, azzal, hogy az csak az átadó önkormányzat helye szerinti telephelyen hasznosítható. Ezen INGÓSÁGOK és ingatlanok beruházási és felújítási kötelezettségéről a tulajdonos önkormányzat saját forrásai terhére gondoskodik. b) Az egyes telephelyi oktatási egységeknél a nevelés-oktatás biztosításához, fejlesztéséhez szükséges tan-és segédeszközök beszerzése, pótlása a helyi önkormányzatok által nyújtott támogatásból, a közösen fenntartott intézmény kötelezettsége és költsége, erről a költségvetési évet lezáró intézményi zárszámadás mellékletében analitikus kimutatást kell csatolni. c) A közösen fenntartott intézménynél megjelenő azon ingó és ingatlan vagyongyarapodásról melyet nem a társult önkormányzat biztosított és nem maradt települési önkormányzati tulajdonban a társulás megszűnése esetén, a települési önkormányzatok által teljesített hozzájárulás arányában kerül megosztásra” és helyébe az alábbi szöveg kerül: „ A csárdaszállási tagintézmény által használt ingatlanok tulajdonjoga a tag önkormányzat tulajdonában marad, a már meglévő ingóságok ugyancsak az önkormányzat tulajdonában marad melyet tételes leltár műszaki állapot meghatározást követően a közösen fenntartott oktatási intézmény használatába ad, azzal, hogy az csak az átadó önkormányzat helye szerinti tagintézményen hasznosítható. Ezen INGÓSÁGOK és ingatlanok beruházási és felújítási kötelezettségéről a tulajdonos önkormányzat saját forrásai terhére gondoskodik.

A tagintézménynél a nevelés-oktatás biztosításához, fejlesztéséhez szükséges tan-és segédeszközök beszerzése, pótlása a helyi önkormányzatok által nyújtott támogatásból , a közösen fenntartott intézmény kötelezettsége és költsége, erről a költségvetési évet lezáró intézményi zárszámadás mellékletében analitikus kimutatást kell csatolni.

A közösen fenntartott intézménynél megjelenő azon ingó és ingatlan vagyongyarapodásról melyet nem a társult önkormányzat biztosított és nem maradt települési önkormányzati tulajdonban a társulás megszűnése esetén, a települési önkormányzatok által teljesített hozzájárulás arányában kerül megosztásra

A közösen fenntartott intézmény által használt ingatlanok tulajdonjoga - a Csárdaszállási és Hunyai telephelyek megszűnését követően- Gyomaendrőd Város Önkormányzatának tulajdonában marad, ezen ingatlanokon lévő ingóságok ugyancsak a Gyomaendrődi önkormányzat tulajdonában maradnak, melyeket Gyomaendrőd Város Önkormányzata a közösen fenntartott oktatási intézmény használatába ad azzal, hogy az intézmény azokat csak a feladatellátására hasznosíthatja.

A megszűnő telephelyeken található jelenleg a közös fenntartású intézmény használatában lévő vagyontárgyakat az intézmény a társulási megállapodás módosítását követő 30 napon belül köteles átadni a telephely szerinti illetékes önkormányzatnak.”

· A társulási megállapodás V.4.1. pontjának a) bekezdéséből a „-a tag települési önkormányzatok valamint a telephelyi vezetők kimutatása alapján-„ törlésre kerül és helyébe az alábbi szövegrész kerül: „ -az intézményvezetőjének kimutatása alapján -„

· A társulási megállapodás V.4.1. pontjának b) bekezdése törlésre kerül: „A működési kiadásoknak a normatív állami támogatás és a telephelyen beszedett saját bevétele által nem fedezett részét az egyes telephelyek tekintetében a település szerinti tag önkormányzat saját költségvetéséből köteles biztosítani, a normatíva utalásával azonos ütemezésben. Amennyiben az adott önkormányzat nem a fentiek szerint biztosítja az önkormányzati támogatást, úgy az erre irányuló írásbeli felhívást követő 30 nap eredménytelen elteltét követően az intézmény igazgatója jogosult a telephely működését átszervezni, figyelemmel az erre vonatkozó szakmai előírásokban meghatározottakra. A telephely működésével kapcsolatban a fenti meghatározottak miatt előlegezett költségek tekintetében az előlegezést biztosító önkormányzatok jogosultak a késedelmi kamat követelést érvényesíteni, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. Írásban közölt és nem vitatott költségek vonatkozásában a nem teljesítő önkormányzat felé az azonnali beszedési megbízást kiadni.” és helyébe az alábbi szöveg kerül: „A működési kiadásoknak a normatív állami támogatásából - általános és kistérségi - és a saját bevétel által nem fedezett részét társult önkormányzatok közigazgatási területéről beiskolázott tanulók valamint a tagintézmény vonatkozásában a település szerinti tag önkormányzat saját költségvetéséből köteles biztosítani, a normatíva utalásával azonos ütemezésben, amennyiben a társult község közigazgatási területén van oktatás. a Az esetleges tagönkormányzati támogatás mértékét, a felek tételes kimutatás alapján az intézményi költségvetésben kötelesek meghatározni. A székhelyre történő beszállításról Csárdaszállás és Hunya Község Önkormányzata köteles gondoskodni, azzal, hogy a beutazás miatt a mindenkori költségvetési törvényben megállapított normatív támogatás a települési önkormányzatot illeti meg tételes elszámolás alapján a 2006. évi CXXVII. Törvény 8. számú mellékletének IV. 2.2.1. b) pontjában foglaltakra figyelemmel. A társult önkormányzatok területéről beiskolázott tanulók vonatkozásában a megelőlegezett költségek tekintetében az előlegezést biztosító Gyomaendrőd Város Önkormányzata jogosult a késedelmi kamatkövetelést érvényesíteni, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. Írásban közölt és nem vitatott költségek vonatkozásában a nem teljesítő önkormányzat felé az azonnali beszedési megbízást kell kiadni. ”

· A társulási megállapodás V.4.1. pontjának c) bekezdésében törlésre kerül „telephelyeken keletkezett” szövegrész.

· A társulási megállapodás V.4.4. pontjának b) bekezdése a Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola szó után az alábbi szövegrésszel egészül ki: „esetében lebontva a társult önkormányzatok területéről beiskolázott tanulókra valamint a tagintézményre,”

 

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe