131/2011. (III. 31.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
131/2011. (III. 31.) Gye. Kt. határozata
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés 1. számú melléklete alapján a Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirat módosítását megismerte, elfogadja és dönt az alapító okirat módosításáról.
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Várfi András polgármesterét, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.
- számú melléklet
Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:
Az alapító okiratot érintő módosítási javaslatok az alábbiak:
1. Jogszabályi hivatkozás
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. /I. 29./ KT. számú határozata, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88. §. - 90. §-ban foglaltak szerint, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. §-ának (5) bekezdése alapján, valamint a Költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. 4. §-ban fogaltak alapján a KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM alapító okiratát a következők szerint határozza meg:
az alábbiak szerin módosul:
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. /I. 29./ KT. számú határozata, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88. §. - 90. §-ban foglaltak szerint, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. §-ának (5) bekezdése alapján a KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM alapító okiratát a következők szerint határozza meg:
2.Az alapító okirat 4.1 pontja
4.1.Alaptevékenység :
ALAPVETŐ SZAKÁGAZAT: 853100 ÁLTALÁNOS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS
Az Intézmény alaptevékenységi szakágazati száma: 853100
4.1.1.Általános középfokú oktatás
A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37.§ (5) bekezdése alapján
Szakágazat szám: 853100 TEÁOR szám: 8531
Szakfeladat szám: 2009. évben 802144 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85311 – Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
¨ 853111 – Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)
- Gimnáziumi oktatás négy évfolyammal
- Kilencedik évfolyamon intenzív nyelvi felkészítés. A nyelvi felkészítésben résztvevők öt évfolyamos képzése.
- Közbiztonsági-rendészeti fakultáció,
- Utazás és Turizmus fakultáció
- Közgazdasági fakultáció
- Kereskedelmi-marketing fakultáció
- Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók,
- Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.
Szakfeladat szám: 2009. évben 802177 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés,
oktatás
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85312 – Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
¨ 853121 – Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)
- Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók,
- Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.
4.1.2.Szakmai középfokú oktatás
Szakágazat szám: 853200 TEÁOR szám: 8532
Szakfeladat szám: 2010 évtől – 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
¨ 853231 – Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon
Emelt szintű szakképesítést adó képzés:
54 812 2 0000 0 0 Protokoll és utazás ügyintéző (1 év)
54 812 2 0010 54 1 Protokoll ügyintéző
54 812 2 0010 54 2 Utazás ügyintéző
4.1.3.Felsőfokú oktatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
Szakágazat szám: 854200 TEÁOR szám: 8542
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85421 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések
¨ 854211 Felsőfokú szakképzés
Felsőfokú szakképesítést adó képzés:
55 345 1 0000 0 0 Kereskedelmi menedzser (2 év)
55 345 1 0010 550 1 Eü. üzleti szakügyintéző
55 345 1 0010 550 2 Kereskedelmi szakmenedzser
55 345 1 0010 550 3 Reklámszervező szakmenedzser
55 812 1 0000 0 0 Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser (2 év)
55 812 1 0010 55 1 Idegenforgalmi szakmenedzser
4.1.4.Máshová nem sorolható egyéb oktatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.
Szakágazat szám: 855900 TEÁOR szám: 8559
Szakfeladat szám: 2009. évben
- 751779 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás
- 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek
- 805113 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85592 – Kollégiumi, externátusi nevelése
¨ 855921 – Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése
¨ 855922 - Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése
¨
4.1.5. Diáksport
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.,
Szakágazat szám: 924000 TEÁOR szám: 9240
Szakfeladat szám: 2009. évben 924036 Diáksport
Szakfeladat szám: 2010 évtől 931204 Diáksport
4.1.5.Egyéb szálláshely-szolgáltatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.
Szakágazat szám: 559000 TEÁOR szám: 5590
Szakfeladat szám: 2009. évben 551315 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás
Szakfeladat szám: 2010 évtől 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára
4.1.6. Költségvetési pénzellátás technikai szakfeladata
Szakfeladat szám: 2009. évben 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
Szakfeladat szám: 2010 évtől 841901 – Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
4.1.7. Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél
Szakfeladat szám: 850001 Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél
az alábbiak szerin módosul:
4.1.Alaptevékenység :
ALAPVETŐ SZAKÁGAZAT: 853100 ÁLTALÁNOS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS
Az Intézmény alaptevékenységi szakágazati száma: 853100
4.1.1.Általános középfokú oktatás
A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37.§ (5) bekezdése alapján
Szakágazat szám: 853100 TEÁOR szám: 8531
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85311 – Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
¨ 853111 – Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)
- Gimnáziumi oktatás négy évfolyammal
- Kilencedik évfolyamon intenzív nyelvi felkészítés. A nyelvi felkészítésben résztvevők öt évfolyamos képzése.
- Közbiztonsági-rendészeti fakultáció,
- Utazás és Turizmus fakultáció
- Közgazdasági fakultáció
- Kereskedelmi-marketing fakultáció
- Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd fogyatékos tanulók,
- Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85312 – Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
¨ 853121 – Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)
- Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd fogyatékos tanulók,
- Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.
4.1.2.Szakmai középfokú oktatás
Szakágazat szám: 853200 TEÁOR szám: 8532
Szakfeladat szám: 2010 évtől – 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
¨ 853231 – Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon
Emelt szintű szakképesítést adó képzés:
54 812 2 0000 0 0 Protokoll és utazás ügyintéző (1 év)
54 812 2 0010 54 1 Protokoll ügyintéző
54 812 2 0010 54 2 Utazás ügyintéző
4.1.3.Felsőfokú oktatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
Szakágazat szám: 854200 TEÁOR szám: 8542
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85421 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések
¨ 854211 Felsőfokú szakképzés
Felsőfokú szakképesítést adó képzés:
55 345 1 0000 0 0 Kereskedelmi menedzser (2 év)
55 345 1 0010 550 1 Eü. üzleti szakügyintéző
55 345 1 0010 550 2 Kereskedelmi szakmenedzser
55 345 1 0010 550 3 Reklámszervező szakmenedzser
55 812 1 0000 0 0 Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser (2 év)
55 812 1 0010 55 1 Idegenforgalmi szakmenedzser
4.1.4.Máshová nem sorolható egyéb oktatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.
Szakágazat szám: 855900 TEÁOR szám: 8559
Szakfeladat szám: 2010 évtől 85592 – Kollégiumi, externátusi nevelése
¨ 855921 – Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése
¨ 855922 - Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése
¨
4.1.5. Diáksport
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.,
Szakágazat szám: 924000 TEÁOR szám: 9240
Szakfeladat szám: 2010 évtől 931204 Diáksport
4.1.6.Egyéb szálláshely-szolgáltatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.
Szakágazat szám: 559000 TEÁOR szám: 5590
Szakfeladat szám: 2010 évtől 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára
3.Az alapító okirat 4.2. pontja
4.2. Kiegészítő tevékenység
4.2.1. Egyéb oktatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
Szakágazat szám: 855000 TEÁOR szám: 8550
Szakfeladat szám: 2010 évtől – 8559 Máshová nem sorolható egyéb oktatás
¨ 85593 Egyéb felnőttoktatás
Kiegészítő tevékenységként önköltséges képzést folytathat.
4.2.2.Egyéb vendéglátás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz.
Szakágazat szám: 562900 TEÁOR szám: 5629
Szakfeladat szám: 2009. évben 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenység
Szakfeladat szám: 2010 évtől 56291 Oktatásban résztvevők, dolgozók étkeztetése
¨ 562913 – Iskolai intézményi étkezés
¨ 562914 – Tanulók kollégiumi étkeztetése
¨ 562917 – Munkahelyi étkeztetés
Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.
Szakfeladat szám: 563000 Italszolgáltatás, egyéb vendéglátás
4.2.3. Üdülés, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.
Szakágazat szám: 552000 TEÁOR szám: 5520
Szakfeladat szám: 2010 évtől – 552001 Üdülés szálláshely-szolgáltatás
Ifjúsági szálló – a feladatellátást az intézmény szorgalmi időn kívül folytathatja, a I. 7596-2/2001. sz. működési engedély alapján.
4.2.4. Sportlétesítmény működtetése
a Sportról szóló 2004. I. tv. 55.§-a alapján.
Varga Lajos Sportcsarnok 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.
Szakágazat szám: 931100 TEÁOR: 9311
Szakfeladat szám: 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
Sporttevékenység és támogatása:
931201 Versenysport tevékenység és támogatása
931202 Utánpótlási-nevelési tevékenység és támogatása
931204 Iskolai diáksport-tevékenység és támogatása
Szabadidős sport és támogatása:
931301 Sportszövetségek és szabályozó testületek működésének támogatása
Egyéb sporttevékenységek:
931903 M.n.s. egyéb sporttámogatás
az alábbiak szerin módosul:
4.1.7 Egyéb oktatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.
Szakágazat szám: 855000 TEÁOR szám: 8550
Szakfeladat szám: 2010 évtől – 8559 Máshová nem sorolható egyéb oktatás
¨ 85593 Egyéb felnőttoktatás
Kiegészítő tevékenységként önköltséges képzést folytathat.
4.1.8.Egyéb vendéglátás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz.
Szakágazat szám: 562900 TEÁOR szám: 5629
Szakfeladat szám: 2010 évtől 56291 Oktatásban résztvevők, dolgozók étkeztetése
¨ 562913 – Iskolai intézményi étkezés
¨ 562914 – Tanulók kollégiumi étkeztetése
¨ 562917 – Munkahelyi étkeztetés
Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.
Szakfeladat szám: 563000 Italszolgáltatás, egyéb vendéglátás
4.1.9. Üdülés, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.
Szakágazat szám: 552000 TEÁOR szám: 5520
Szakfeladat szám: 2010 évtől – 552001 Üdülés szálláshely-szolgáltatás
Ifjúsági szálló – a feladatellátást az intézmény szorgalmi időn kívül folytathatja, a I. 7596-2/2001. sz. működési engedély alapján.
4.1.10. Sportlétesítmény működtetése
a Sportról szóló 2004. I. tv. 55.§-a alapján.
Varga Lajos Sportcsarnok 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.
Szakágazat szám: 931100 TEÁOR: 9311
Szakfeladat szám: 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
Sporttevékenység és támogatása:
931201 Versenysport tevékenység és támogatása
931202 Utánpótlási-nevelési tevékenység és támogatása
931204 Iskolai diáksport-tevékenység és támogatása
Szabadidős sport és támogatása:
931301 Sportszövetségek és szabályozó testületek működésének támogatása
Egyéb sporttevékenységek:
931903 M.n.s. egyéb sporttámogatás
4. Az alapító okirat 4.3. pontja
4.3. Kisegítő és vállalkozási tevékenység
A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.
az alábbiak szerin módosul:
4.2. Vállalkozási tevékenység
A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat.
5. Az alapító okirat 5. pontja
5./ A költségvetési szervműködési köre
Közszolgáltató közintézmény, mely alaptevékenysége szerint közoktatási feladatokat ellátó költségvetési szerv.
Illetékességi és felvételi körzete: Gyomaendrőd Város közigazgatási területe és vonzás körzete
az alábbiak szerin módosul:
5./ A költségvetési szervműködési köre
Közintézmény, mely alaptevékenysége szerint közoktatási feladatokat ellátó költségvetési szerv.
Illetékességi és felvételi körzete: Gyomaendrőd Város közigazgatási területe és vonzás körzete
6. Az alapító okirat 7. pontja
7./ A költségvetési szerv típus szerinti besorolása
7.1. A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató közintézmény
7.2.Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján:
Önálló jogi személy. Önállóan működő és gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az önállóan működő és gazdálkodó intézmény vezetője, teljes munkáltatói és bérgazdálkodási jogkörrel rendelkezik. Az intézmény vezetője az intézményvezető, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja.
az alábbiak szerin módosul:
7./ A költségvetési jogállása: