389/2009. (X. 1.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Bánomkerti út lakóközösségével társulási szerződés kötése útépítő közösség létrehozására
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
389/2009. (X. 1.) Gye. Kt. határozata
Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete jelen határozatával támogatja a Bánomkerti út lakóközösségének kérelmét és megköti a magánerős lakossági út-és közműépítések, valamint útfelújítások szervezéséről és támogatási rendszeréről szóló 12/2003. (IV. 30.) KT rendelet 2. számú mellékletében foglalt Társulási szerződést az alábbi formában:
T Á R S U L Á S I S Z E R Z Ő D É S
Útépítő közösség létrehozására
I.
A L A P Í T Á S
Alulírottak megállapodnak, hogy Gyomaendrőd, Bánomkerti utcában 3768/3 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú közúton szilárd burkolatot készítenek 1560 m2 felületen.
Ennek érdekében az építés során együttműködnek, és az ehhez szükséges anyagi eszközöket rendelkezésre bocsátják, az alábbi finanszírozási formában:
-100%-ban saját erőből azzal, hogy Gyomaendrőd Város Önkormányzata 396.000. Ft visszatérítendő támogatást biztosít, amelyet az útépítő közösség hat hónapon belül köteles visszafizetni.
II.
A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
(A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 31. §-a és A magánerős lakossági út- és közműépítések, valamint útfelújítások szervezéséről és támogatási rendszeréről szóló 12/2003. (IV. 30.) KT számú rendelet alapján)
1. a.) Az építőközösség a becsült bekerülési költség mértékét összesen nettó 1.560.000Ft Ft-ban fogadja el. A kivitelezési szerződésben szereplő tényleges költség nettó 1.560.000 Ft, amelyet ingatlantulajdonosok költségarányosan teljesítenek. A becsült lakossági hozzájárulást tagok ingatlanonként 110.770. Ft-ban állapítják meg.
b.) Azok a magán- és jogi személyek, akik az önkormányzati támogatással lakossági magánerőből épülő út megvalósításában nem vettek részt és a beruházáshoz anyagilag nem járultak hozzá, de a közút használatában (közvetlenül) érdekeltek útépítési érdekeltségi hozzájárulást kötelesek fizetni. Az útépítési hozzájárulás mértéke a lakossági magánerőből épült utak esetében azonos a társulásban részt vettek által megfizetett 1 ingatlanra eső költséggel, vagy annak többszöröse az út üzembe helyezése és az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetése közötti időszakra számított, a KSH által évente megállapított, hivatalosan elfogadott inflációs ráta szerinti kamattal növelt összeg.
c.) Az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizettetésére a képviselő-testület által átruházott hatáskörben a Városfenntartó és Környezetvédelmi Bizottság határozattal hoz döntést. A határozat jogerőre emelkedését követően a fizetendő útépítési érdekeltségi hozzájárulás összege járulékaival együtt a fizetésre kötelezett ingatlanának tulajdoni lapjára mint jelzálogjog bejegyzésre kell hogy kerüljön, melynek törlésére követelés kiegyenlítését követően kerül sor. A jelzálogjog biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerüljön bejegyzésre.
d.) Indokolt esetben külön kérelemre az útépítési érdekeltségi hozzájárulás 12 havi kamatmentes részletben történő megfizetését a Városfenntartó és Környezetvédelmi Bizottság engedélyezheti.
2. Felek rögzítik, hogy az Önkormányzat szükség esetén közbeszerzési eljárást folytat le, amelynek eredményeként a nyertes ajánlattevővel az Önkormányzat köti meg a vállalkozási szerződést, amelyhez a tagok hozzájárulnak és erre kifejezetten felhatalmazzák az Önkormányzatot. A tagok elfogadják, hogy az elkészült építmény üzemeltetője a műszaki átadást követően az önkormányzati utakat üzemeltető Gyomaszolg Ipari Park Kft. lesz.
3. A tagok önálló társulás esetén kötelezettséget vállalnak arra, hogy a közművet az építési engedélyben foglaltak szerint építtetik meg.
felelős műszaki vezetőt bíznak meg,
az építési napló vezetését és
a műszaki ellenőri bejegyzéseket végrehajtják.
A műszaki átadást-átvételt követően az elkészült építményt az önkormányzat tulajdonába adják.
4. Amennyiben a közmű nem az építési engedélyben foglaltak szerint épül meg, átvételre nem kerül.
5. Az útépítő közösség tagjai tudomásul veszik, hogy I. ütemben az útalap készül el, II. ütemben pedig az aszfalt záróréteg. A tagok továbbá vállalják, hogy a közbeszerzési eljárás lezárulása előtti, becsült útépítési lakossági hozzájárulást az erre a célra nyitott önkormányzati alszámlára befizetik. A közbeszerzési eljárás lezárulásakor megállapítható tényleges és a becsült hozzájárulás különbözetéből adódó fennmaradó részt tagok a kivető határozat kézhezvételét követő 30 napon belül megfizetik.
Tagok hozzájárulnak ahhoz, hogy az önkormányzat a hozzájárulás összegét beszedje, aki a műszaki átadás-átvételt követően az építőközösségnek beszámol a költségekről és a pénzeszközök felhasználásáról.
6. Jelen szerződés aláírásával a megvalósítással érintett valamennyi ingatlan tulajdonosa, használója nyilatkozik arról, hogy az építőközösségben részt kívánnak-e venni, a megvalósítás ingatlanukra eső költségének vállalása mellett, avagy nem. A megvalósítással érintett, az út- vagy közmű használatában érdekelt valamennyi ingatlan tulajdonosának 2/3-os többséget meghaladó aláírása esetén tagok megállapítják, hogy az összes érintett ingatlantulajdonos - a mellékelt névsor, házszám és helyrajzi szám megjelölésével készült lista alapján - a hozzájárulás megfizetésére kötelezhető.
III.
MŰKÖDÉS, KÉPVISELET
1. A tagok megállapodnak, hogy az építőközösség ügyeinek vitelével és az építőközösség képviseletével Pelle Andrásné, 5500. Gyomaendrőd, Bánomkerti út 16/1. szám alatti lakost bízzák meg.
Az építőközösség döntéseit taggyűlés keretében hozza. A taggyűlés akkor határozatképes, ha a tagok több mint 50 %-a jelen van. A taggyűlés döntéseit nyílt szavazással egyszerű többséggel hozza meg. A taggyűlést a közös képviselő hívja össze az időpont megjelölésével. A közgyűlést az érdekeltek 25 %-ának megfelelő tag is összehívhatja, ha a közös képviselő által a taggyűlés összehívására irányuló írásos kérelemnek tagok nem tesznek eleget.
A nem megfelelő ügyvitel ellen, vagy a képviselet gyakorlása miatt a tagok tiltakozhatnak, e vitát a Ptk.-ban szabályozottaknak megfelelően döntik el.
2. A tagok a képviseleti jogosultságot egyszeri szótöbbséggel megvonhatják az ezzel megbízott képviselőtől, és helyette új képviselőt állíthatnak.
3. A felelős műszaki vezető neve, címe, végzettsége (önálló társulásnál)
műszaki vezető: …………………………………
4. Felelős ellenőr: …………………………………….
IV.
MEGSZŰNÉS
1. A tagok megállapodnak abban, hogy az építőközösség megszűnik
a. ha az építkezés befejeződött,
b. ha a cél megvalósulása nem lehetséges,
c. ha a tagok közös elhatározással az építőközösséget megszüntetik,
2. Az építőközösség megszűnése esetén a meglévő (fel nem használt) anyagi hozzájárulást a tartozások kiegyenlítése után a megszűnéstől számított 30 napon belül a tagok részére a befizetések arányában vissza kell fizetni.
3. Megszűnés után az út - önkormányzati tulajdonú útként - átkerül az önkormányzat tulajdonába.
4. A Tagok tudomásul veszik, hogy a Társulás azonban mindaddig nem szűnhet meg, amíg az I. pontban meghatározott tartozást vissza nem fizeti.
A szerződés mellékletét képezi az ingatlan tulajdonosok által aláírt szándéknyilatkozat és a megvalósítással érintett, az út- vagy közmű használatában érdekelt valamennyi ingatlan tulajdonosának névsor, házszám és helyrajzi szám megjelölésével készült listája.
Egyéb, az itt nem szabályozott kérdésekre a Ptk.-nak az építőközösségre vonatkozó szabályai az irányadók.
Kelt: Gyomaendrőd, 2009.
SZÁNDÉKNYILATKOZAT
Alulírottak nyilatkozunk, hogy a Bánomkerti út útépítő közösség létrehozásáról szóló TÁRSULÁSI SZERZŐDÉS-t tudomásul vesszük, az abban foglaltakat magunkra nézve kötelező érvényűnek fogadjuk el.
Egyben nyilatkozunk arról, hogy az építést Önállóan/Gyomaendrőd Város Önkormányzatának közreműködésével óhajtjuk megvalósítani.
NÉV
|
CÍM
|
HRSZ.
|
Hozzájárulás
( Ft )
|
Aláírás
|
Hegedűs László
|
Losonczi u. 30.
|
3809
|
110.770
|
|
Nagy Lajos
|
Bánomkerti u.5.
|
3763
|
110.770
|
|
Kölesné Hanyecz Erzsébet
|
Bánomkerti u. 2.
|
3807
|
110.770
|
|
Fekécs Imréné
|
Bánomkerti u. 4.
|
3806
|
110.770
|
|
Szendrei Lajos
|
Bánomkerti u. 6.
|
3804/2
|
110.770
|
|
Medveczki Géza
|
Bánomkerti u. 7.
|
3761
|
110.770
|
|
Kiss Mihály
|
Bánomkerti u.8.
|
3804/1
|
110.770
|
|
Kállai János
|
Bánomkert u. 10.
|
3802
|
110.770
|
|
Domokos Benedekné
|
Bánomkert u. 11.
|
3758
|
40.000
|
|
Miklovicz Attila
|
Bánomkerti u. 12.
|
3801
|
110.770
|
|
Fadgyas Istvánné
|
Bánomkerti u. 13.
|
3757
|
110.770
|
|
Balázs Vince
|
Bánomkerti u. 16.
|
3799/3
|
110.770
|
|
Pelle Andrásné
|
Bánomkerti u. 16/1
|
3799/3
|
110.770
|
|
Pelyva János
|
Bánomkerti u. 18.
|
3781/2
|
40.000
|
|
Ifj. Pelle András
|
Bánomkerti Földtul.
|
|
110.770
|
|
Brancha András
|
Bánomkerti Földtul.
|
|
40.000
|
|
Dajkó László
|
Bánomkerti u. 9.
|
3760/1
|
|
|