19/2009. (I. 29.) Gye. Kt. határozata
Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyja a Gyomaendrőd Város Önkormányzata és a Gyomaközszolg Kft. által kötendő megállapodást az alábbiak szerint:
MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészt Gyomaendrőd Város Önkormányzata (5500. Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. képviseli: Várfi András polgármester)
Másrészt a Gyomaközszolg Kft. (5500. Gyomaendrőd, Ipartelep u.2. Képviseli: Egeresi András ügyvezető) között a Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Törvényben, a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III.28.) Kormányrendeletben, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 44/2007. (XII.27) Gye. Kt. Rendeletben és az azt módosító 55/2008. (XII.22) Gye. Kt. Rendeletben foglaltak alapján, az alábbi napon és helyen a következő feltételek mellett:
Előzmény:
A Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Törvény 21§ (1) bekezdése alapján a települési önkormányzat kötelezően ellátandó közszolgáltatásként a települési hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn.
Ezen törvény 23§-ban foglalt felhatalmazás alapján Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete megalkotta a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 44/2007. (XII. 27.) Gye. Kt. Rendeletet, amelynek 1§ (7) pontjában a Gyomaközszolg Kft-t jelöli meg, mint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás rendszeres teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett közszolgáltatót. Ezen kötelezettség teljesítésének szerződéses kereteit a felek közt 2007. január 31. napján kelt Vállalkozási Szerződés tartalmazza Az elvégzett közszolgáltatás ellenértékeként a rendelet közszolgáltatási díj fizetését írja elő, amelynek megfizetése az ingatlantulajdonosok kötelezettsége. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28) Kormányrendelet 3.§ (5) bekezdése és ezzel összhangban a 44/2007. (XII. 27) Gye. Kt. Rendelet 16.§ (2) bekezdése alapján amennyiben a közszolgáltatási díjat az önkormányzat az (1)-(4) bekezdés (a Rendeletben: 6.§ (1)-(5) pont) alapján számított díjnál alacsonyabb mértékben állapítja meg, (tehát a közszolgáltatási díj összege nem fedezi teljes egészében a közszolgáltatás teljesítésével, kapcsolatos feladatokkal járó költségeket) a különbséget díjkompenzáció formájában köteles a közszolgáltatónak megtéríteni. A 44/2007. (XII. 27.) Gye. Kt. Rendelet módosításáról szóló 55/ 2008. (XII. 22.) Gye. Kt. Rendelet rendelkezik a 2009. január 1. napjától hatályba lépő közszolgáltatási díjak összegéről. Ezen díjakkal kalkulált 2009. évi lakossági és vállalkozói hulladékszállítási árbevétel és hulladékszállítási költségek különbözete alapján a 2009. évre várható önkormányzati díjkompenzáció maximális éves összege bruttó 25.388.886 Ft, azaz huszonötmillió-háromszáznyolcvannyolcezer-nyolcszáznyolcvanhat Forint, mely folyamatos szolgáltatásként kerül leszámlázásra.
1./ A Felek megállapodnak abban, hogy Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2009. év első negyedévében a negyedév első hónapjának 15. napjáig a Gyomaközszolg Kft. részére számla ellenében átutalja az adott negyedévre eső díjkompenzáció összegét, majd az ezt követő negyedévekben a negyedév második hónapjának 5. napjáig kerül utalásra számla ellenében az adott negyedévre kalkulált díjkompenzáció előző negyedévi tényleges elszámolásával korrigált összege.
2./ A Felek megállapítják, hogy a díjkompenzáció maximális összege 2009. év minden negyedévében-tekintettel a díjkompenzáció maximális éves összegére (bruttó 25.388. 886.Ft)- bruttó 6. 347.223Ft, azaz hatmillió-háromszáznegyvenhétezer-kettőszázhuszonhárom Forint.
3./ A Felek megállapodnak abban, hogy a Gyomaközszolg Kft. köteles minden negyedévet követő hónap testületi ülésére elszámolást készíteni a lezárt negyedév tényleges bevételeinek és kiadásainak alakulásáról. Az elszámolásból adódó esetleges önkormányzati túlfizetés összegével a következő negyedévre járó díjkompenzáció összege csökkentésre kerül.
A második negyedévtől kezdődően az így meghatározott díjkompenzáció összege az adott negyedév második hónapjának 5.-napjáig kerül átutalásra a Szolgáltató részére számla ellenében. (A jelen megállapodás értelmében május, augusztus és november hónap 5. napján)
4./ A Felek kijelentik, hogy a Gyomaközszolg Kft. a 2009. évi hulladékszállítás árbevételének és kiadásának tényleges alakulásáról köteles végleges, összesített elszámolást készíteni és a Képviselő-testület felé erről beszámolni a tárgyévet követő év január 31. napjáig. (jelen szerződés tekintetében tehát 2010. 01. 31. napjáig.)
5./ A Felek megállapodnak, abban, hogy a 4./ pontban foglalt elszámolás Képviselő-testület általi elfogadását követően Gyomaendrőd Város Önkormányzata köteles a többlet díjkompenzáció összegét a Gyomaközszolg Kft. felé számla ellenében az elszámolás elfogadását követő hónap 15. napjáig megtéríteni. (jelen szerződés tekintetében 2010. 02. 15. napjáig).
6./ A Felek rögzítik, hogy a jelen jogügylettel kapcsolatban a Kbt. 2/A. § szerinti feltételek fennállnak, így az ügylet a Kbt. 2.§ (1) bekezdése alkalmazásában nem minősül szerződésnek.
7./ Felek egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen megállapodásból eredő vitás kérdéseket elsődlegesen egymás között, tárgyalásos úton, konszenzusos módon kívánják rendezni. A bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, ha az előzetes egyeztetés nem vezetett eredményre.
8./ A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására jogosultak.
9./ A Felek a jelen Megállapodást elolvasása és értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt írják alá.
10./ A Felek által nem szabályozott kérdésekre a Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Törvényben, a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III.28.) Kormányrendeletben, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 44/2007. (XII.27) Gye. Kt. Rendeletben és az azt módosító 55/2008. (XII.22) Gye. Kt. Rendeletben, valamint a Kbt-ben és a Ptk.-ban foglaltak az irányadók.
Gyomaendrőd, 2009.
Gyomaendrőd Város Önkormányzata Gyomaközszolg Kft.
Képviseli: Várfi András polgármester képviseli: Egeresi András ügyvezető
Határidő: azonnal