128/2009. (IV. 30.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása

 

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete

128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. határozata

I.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda 288/1999. (X. 28.) KT. számú határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:

- Az alapító okirat első bekezdésének első mondata kiegészítésre kerül: „…Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. § (5)bekezdésben” szövegrész után: „ valamint a Költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. 4. §-ban” szövegrész kerül.

- az első pont törlésre kerül - 1./ Alapító szerv neve, alapítás ideje: Gyoma Község Tanácsának Végrehajtó Bizottsága 1952 - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„1./ A költségvetési szerv neve:

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA”

- a második pont törlésre kerül - 2./ A költségvetési szerv neve, székhelye: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

5500 Gyomaendrőd, Fő út 181. sz.

Telephelyei:

Iskolaegységek Gyomaendrőd, Hősök útja 45. sz.

Gyomaendrőd, Jókai út 6. sz.

Napközi konyha: Gyomaendrőd, Kossuth út 3. sz.

Tagintézménye: Százszorszép Óvoda Gyomaendrőd, Kossuth u. 7.

Telephelye: Óvoda Csárdaszállás, Kossuth u. 23.

Fenntartó: Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 1.

Az intézmény típusa: többcélú intézmény- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„2./Székhelye:

5500 Gyomaendrőd, Fő út 181. sz.”

 

- a harmadik pont törlésre kerül - 3./ Az intézmény jogelődje: 1995. augusztus 1.-től az alapításig visszamenőleg a 109/1995. (V. 31.) KT. számú határozat szerint a volt 1. számú Általános Iskola. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„3./Közvetlen jogelődjének neve, székhelye:

1995. augusztus 1.-től az alapításig visszamenőleg a 109/1995. (V. 31.) KT. számú határozat szerint a volt 1. számú Általános Iskola.

5500 Gyomaendrőd, Fő út 181. sz., melynek egyben jogutódja”

 

- a negyedik pont törlésre kerül - 4./ Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: Fő tevékenység államháztartási szakágazat száma: 852010

4.1.Alapfokú oktatás 8 évfolyammal. TEÁOR 8520

Az általános iskolába felvehető maximális tanulólétszám: 750 fő

A kötelező felvételre vonatkozó körzete: Áchim András utca végig, Ady Endre utca végig, Álmos utca végig, Álmosdomb utca végig, Arany János utca végig, Árpád utca végig, Attila utca végig, B Molnár Imre utca végig, Bacsalaposi út végig, Bacsó Béla utca végig, Bajcsy-Zsilinszky út végig, Balassi Bálint utca végig, Bánomkerti út végig, Bányász utca végig, Batthyány Lajos utca végig, Béke utca végig, Bem utca végig, Bercsényi Miklós utca végig, Berzsenyi Dániel utca végig, Besenyszegi utca végig, Bessenyei György utca végig, Bocskai István utca végig, Botond utca végig, Budai Nagy Antal utca végig, Csokonai Vitéz M. utca végig, Damjanich János tér végig, Dankó Pista utca végig, Diófa utca végig, Dobi István utca végig, Dobó István utca végig, Eötvös József utca végig, Erkel Ferenc utca végig, Erzsébet liget végig, Esze Tamás utca végig, Fáy András utca végig, Fazekaszugi 5-ös gátőrház végig, Fegyvernek utca végig, Fő út 135-től és 160-tól végig, Fürst Sándor utca végig, Gárdonyi Géza utca végig, Gyóni Géza utca végig, Halász utca végig, Hámán Kató utca végig, Hantoskerti út végig, Hársfa utca végig, Határ út végig, Hatház utca végig, Hősök útja végig, Hunyadi János utca végig, Ifjúsági lakótelep végig, Iskola utca végig, Jókai Mór utca végig, Juhász Gyula utca végig, Kálvin János utca végig, Kántorkert sor végig, Kárász utca végig, Kató József utca végig, Katona József utca végig, Kazinczy Ferenc utca végig, Keleti utca végig, Kinizsi Pál utca végig, Kis utca végig, Kisfaludy utca végig, Kisréti utca végig, Kiss Bálint utca végig, Kiss Lajos üdülő-telep végig, Kner tér végig, Kner utca végig, Kondorosi út végig, Kossuth tér végig, Kossuth Lajos út végig, Kölcsey Ferenc utca végig, Könyves Kálmán utca végig, Kör utca végig, Körgát utca végig, Kőrös sor végig, Kőrös utca végig, Kőrösi Csoma Sándor utca végig, Lehel utca végig, Lévai utca végig, Liszt Ferenc utca végig, Losonczi István utca végig, Madách Imre utca végig, Martos Flóra utca végig, Mátyás király utca végig, Mikszáth Kálmán utca végig, Mirhóháti utca végig, Móricz Zsigmond utca végig, Munkácsy Mihály utca végig, Nagy Sándor utca végig, Nap utca végig, Németzugi sor végig, Páskumi út végig, Pásztor János tér végig, Pásztor János utca végig, Petőfi Sándor utca végig, Polyákhalmi út végig, Pósa Lajos utca végig, Radnóti Miklós utca végig, Rákóczi Ferenc út végig, Rév utca végig, Rózsa Ferenc utca végig, Ságvári Endre utca végig, Sallai Imre utca végig, Semmelweis Ignác utca végig, Sócózugi 1/5-ös gátőrház végig, Somogyi Béla utca végig, Szabadság tér végig, Szabó Dezső utca végig, Szántó Kovács János utca végig, Szarvasi út végig, Széchenyi István utca végig, Székely Bertalan utca végig, Szondy György utca végig, Szőlőskert utca végig, Tanács utca végig, Tanya III. végig, Tanya IV. végig, Tanya V. végig, Tanya VI. végig, Templomzug végig, Tokai Ferenc utca végig, Toldi Miklós utca végig, Tompa Mihály utca végig, Ugari út végig, Vadász utca végig, Vásártéri lakótelep végig, Vidovszky Béla utca végig, Vízmű sor végig, Vörösmarty Mihály utca végig, Wesselényi Miklós utca végig, Zalka Máté utca végig, Zrínyi Ilona üdülő-telep végig, Zrínyi Miklós utca végig

Felzárkóztató oktatás: - fejlesztő felzárkóztatásban résztvevő tanulók ellátása

Hátrányos helyzetű tanulók valamint halmozottan hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató felkészítése, integrált nevelése-oktatása.

Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - a sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása:.

  • enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók,

  • a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége”

Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése- oktatása

Hagyományos nyelvoktató kisebbségi oktatás német nyelven.

  • Általános iskolai napközis foglalkozás.

  • Általános iskolába bejáró gyermekek, tanulók ellátása.

Közoktatási feladatait a Közoktatási törvényben kötelezően biztosított órakerettel láthatja el.

Egyéb vendéglátás államháztartási szakágazat száma: 562900 TEÁOR 5629 - Munkahelyi étkeztetés, diákétkeztetés iskoláskorú gyermekek számára.

4.2. Óvodai nevelés államháztartási szakágazat száma: 851020 TEÁOR 8510

Százszorszép Óvoda Gyomaendrőd, Kossuth u. 7. szám

Óvoda Csárdaszállás, Kossuth u. 23. TEÁOR: 8010

- Iskolás kor előtti oktatás, az óvodai nevelés és iskola-előkészítés

- Hátrányos helyzetű tanulók valamint halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelése

Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - a sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása:

- enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók;

-a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége;

- Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása

- Egyéb vendéglátás államháztartási szakágazat száma: 562900 TEÁOR 5629- Munkahelyi étkeztetés, gyermekétkeztetés óvodáskorú gyermekek számára

- A Százszorszép Óvoda felvehető maximális létszám: 114 fő

Kötelező felvételre vonatkozó körzete: gyomai városrész Katona József utca, Nagy Sándor utca, Kató József utca, Kossuth út, Szabadság tér, Fő út, Vízműsor, Keleti utca, Bessenyei Gy utca, Kazinczy utca, Bajcsy út, Bánomkerti út által határolt terület.

- A Százszorszép Óvoda csárdaszállási telephelyén felvehető maximális létszám: 25 fő. Kötelező felvételre vonatkozó körzete: Csárdaszállás Község közigazgatási területe. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„4./ A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:

4.1.Alaptevékenység :

4.1.1.Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása- Alapfokú oktatás 8 évfolyammal tagozat nélkül

A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37.§ (5) bekezdése alapján

Közoktatási feladatait a Közoktatási törvényben kötelezően biztosított órakerettel láthatja el.

Szakágazat szám: 852000 TEÁOR szám: 8520

Szakfeladat szám: 2009 évben 801214 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés,

oktatás

801225 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali

rendszerű, általános iskolai nevelése, oktatása

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85201 - Alapfokú iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 45. sz.

  • 852011 - Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon)

Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.

Hátrányos helyzetű tanulók valamint halmozottan hátrányos helyzetű tanulók

képesség-kibontakoztató felkészítése, integrációs nevelése, oktatása.

Felzárkóztató oktatás:- fejlesztő felzárkóztatásban résztvevő tanulók ellátása.

Általános iskolába bejáró gyermekek, tanulók ellátása.

 

  • 852012 - Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon)

Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - sajátos nevelési igényű tanulók nevelése oktatása eltérő tanterv alapján önálló csoportban vagy integráltan:

- enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók,

  • a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége.

  • 852013 - Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon)

- Hagyományos nyelvoktató kisebbségi oktatás német nyelven.

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85202 - Alapfokú iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton

5500 Gyomaendrőd, Fő út 181. sz., Gyomaendrőd, Jókai út 1. sz.

  • 852021 - Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon)

Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.

Hátrányos helyzetű tanulók valamint halmozottan hátrányos helyzetű tanulók

képesség-kibontakoztató felkészítése, integrációs nevelése, oktatása.

Felzárkóztató oktatás:- fejlesztő felzárkóztatásban résztvevő tanulók ellátása.

Általános iskolába bejáró gyermekek, tanulók ellátása.

  • 852022 - Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon)

Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása:

- enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók,

  • a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége.

  • 852023 - Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon)

- Hagyományos nyelvoktató kisebbségi oktatás német nyelven.

4.1.2.Máshová nem sorolható egyéb oktatás

Szakágazat szám: 855900 TEÁOR szám: 8559

Szakfeladat szám: 2009. évben 751779 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás

805113 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85591 - Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés

  • 855911 - Általános iskolai napközi otthoni nevelés

  • 855912 - Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelés

  • 855913 - Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthonos nevelése

4.1.3.Óvodai nevelés Intézményeinek, programjainak komplex támogatása

4.1.3.1. Iskola előkészítő oktatás

Szakágazat szám: 851000 TEÁOR szám: 8510

Szakfeladat szám: 2009. évben 801115 Óvodai nevelés

801126 Sajátos nevelési igényű gyerekek óvodai

nevelése

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85101 - Óvodai nevelés

Százszorszép Óvoda - Gyomaendrőd, Kossuth út 7. sz.

Óvoda - Csárdaszállás, Kossuth út 23. sz.

  • 851011 - Óvodai nevelés ellátása

- Iskolás kor előtti oktatás, az óvodai nevelés és iskola-előkészítés

- Hátrányos helyzetű tanulók valamint halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelése

- Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.

  • 851012 - Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása

- Különleges gondozás keretében, gyógypedagógiai ellátás - a sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása:

- enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók;

- a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége;

4.1.3.2. Egyéb vendéglátás

Szakágazat szám: 562900 TEÁOR szám: 5629

Szakfeladat szám: 2009. évben 552312 Óvodai intézményi közétkeztetés

552323 Iskolai intézményi közétkeztetés

552411 Munkahelyi vendéglátás

Szakfeladat szám: 2010 évtől 56291 - Oktatásban részt vevők, dolgozók étkeztetése

5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 7. sz. 5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 3. sz.

  • 562913 - Iskolai intézményi étkeztetés

  • 562912 -Óvodai intézményi étkeztetés

  • 562917 - Munkahelyi étkeztetés

4.1.3.3. Költségvetési pénzellátás technikai szakfeladata

Szakfeladat szám: 2009. évben 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

Szakfeladat szám: 2010 évtől 841901 - Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

4.2. Kiegészítő tevékenység

4.2.1.Egyéb vendéglátás

Szakágazat szám: 562900 TEÁOR szám: 5629

Szakfeladat szám: 2010 évtől 56292 - Egyéb vendéglátás

5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 3. sz.

  • 562920- Egyéb vendéglátás

4.3. Kisegítő és vállalkozási tevékenység

A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.”

 

- az ötödik pont törlésre kerül 5./ Az intézmény jogállása és gazdálkodási jogköre Önálló jogi személy. Önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.

Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény vezetője az igazgató, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett, a munkáltatói jogkört gyakorolja. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„5./ A költségvetési szerv működési köre

Közszolgáltató közintézmény, mely alaptevékenysége szerint közoktatási feladatokat ellátó költségvetési szerv.

Alapfokú oktatás 1-8. osztályokban: Gyomaendrőd Város közigazgatási területén kötelező felvételre kijelölt körzete:

Áchim András utca végig, Ady Endre utca végig, Álmos utca végig, Álmosdomb utca végig, Arany János utca végig, Árpád utca végig, Attila utca végig, B Molnár Imre utca végig, Bacsalaposi út végig, Bacsó Béla utca végig, Bajcsy-Zsilinszky út végig, Balassi Bálint utca végig, Bánomkerti út végig, Bányász utca végig, Batthyány Lajos utca végig, Béke utca végig, Bem utca végig, Bercsényi Miklós utca végig, Berzsenyi Dániel utca végig, Besenyszegi utca végig, Bessenyei György utca végig, Bocskai István utca végig, Botond utca végig, Budai Nagy Antal utca végig, Csokonai Vitéz M. utca végig, Damjanich János tér végig, Dankó Pista utca végig, Diófa utca végig, Dobi István utca végig, Dobó István utca végig, Eötvös József utca végig, Erkel Ferenc utca végig, Erzsébet liget végig, Esze Tamás utca végig, Fáy András utca végig, Fazekaszugi 5-ös gátőrház végig, Fegyvernek utca végig, Fő út 135-től és 160-tól végig, Fürst Sándor utca végig, Gárdonyi Géza utca végig, Gyóni Géza utca végig, Halász utca végig, Hámán Kató utca végig, Hantoskerti út végig, Hársfa utca végig, Határ út végig, Hatház utca végig, Hősök útja végig, Hunyadi János utca végig, Ifjúsági lakótelep végig, Iskola utca végig, Jókai Mór utca végig, Juhász Gyula utca végig, Kálvin János utca végig, Kántorkert sor végig, Kárász utca végig, Kató József utca végig, Katona József utca végig, Kazinczy Ferenc utca végig, Keleti utca végig, Kinizsi Pál utca végig, Kis utca végig, Kisfaludy utca végig, Kisréti utca végig, Kiss Bálint utca végig, Kiss Lajos üdülő-telep végig, Kner tér végig, Kner utca végig, Kondorosi út végig, Kossuth tér végig, Kossuth Lajos út végig, Kölcsey Ferenc utca végig, Könyves Kálmán utca végig, Kör utca végig, Körgát utca végig, Kőrös sor végig, Kőrös utca végig, Kőrösi Csoma Sándor utca végig, Lehel utca végig, Lévai utca végig, Liszt Ferenc utca végig, Losonczi István utca végig, Madách Imre utca végig, Martos Flóra utca végig, Mátyás király utca végig, Mikszáth Kálmán utca végig, Mirhóháti utca végig, Móricz Zsigmond utca végig, Munkácsy Mihály utca végig, Nagy Sándor utca végig, Nap utca végig, Németzugi sor végig, Páskumi út végig, Pásztor János tér végig, Pásztor János utca végig, Petőfi Sándor utca végig, Polyákhalmi út végig, Pósa Lajos utca végig, Radnóti Miklós utca végig, Rákóczi Ferenc út végig, Rév utca végig, Rózsa Ferenc utca végig, Ságvári Endre utca végig, Sallai Imre utca végig, Semmelweis Ignác utca végig, Sócózugi 1/5-ös gátőrház végig, Somogyi Béla utca végig, Szabadság tér végig, Szabó Dezső utca végig, Szántó Kovács János utca végig, Szarvasi út végig, Széchenyi István utca végig, Székely Bertalan utca végig, Szondy György utca végig, Szőlőskert utca végig, Tanács utca végig, Tanya III. végig, Tanya IV. végig, Tanya V. végig, Tanya VI. végig, Templomzug végig, Tokai Ferenc utca végig, Toldi Miklós utca végig, Tompa Mihály utca végig, Ugari út végig, Vadász utca végig, Vásártéri lakótelep végig, Vidovszky Béla utca végig, Vízmű sor végig, Vörösmarty Mihály utca végig, Wesselényi Miklós utca végig, Zalka Máté utca végig, Zrínyi Ilona üdülő-telep végig, Zrínyi Miklós utca végig.

Óvodai nevelés:

A Százszorszép Óvoda kötelező felvételre vonatkozó körzete: gyomai városrész Katona József utca, Nagy Sándor utca, Kató József utca, Kossuth út, Szabadság tér, Fő út, Vízműsor, Keleti utca, Bessenyei Gy utca, Kazinczy utca, Bajcsy út, Bánomkerti út által határolt terület.

A Százszorszép Óvoda csárdaszállási telephelyén kötelező felvételre vonatkozó körzete: Csárdaszállás Község közigazgatási területe.”

 

- a hatodik pont törlésre kerül - 6./ Az intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon: Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik. A működéshez szükséges alábbi ingatlanokat a fenntartó használatba adja az intézménynek. A használatba adott ingatlanok helyrajzi szám szerint:

Gyomaendrőd, Hősök útja 45. sz. Hrsz: 1591

Gyomaendrőd, Fő út 181. sz. Hrsz: 72/2

Gyomaendrőd, Kossuth út 3. sz. Hrsz: 6

Gyomaendrőd, Jókai út 4. sz. Hrsz: 69

Csárdaszállás, Kossuth u. 23.

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még az intézményben a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat.

Az intézmény a rendelkezésére álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„6./ A költségvetési intézmény alapítói jogokkal felruházott -, irányítói-, felügyeleti szervének neve, székhelye:

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.”

- a hetedik pont törlésre kerül - 7./ Az intézmény felügyeleti szerve:

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„7./ A költségvetési szerv típus szerinti besorolása

7.1. A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató közintézmény

7.2.Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján:

Önálló jogi személy. Önállóan működő és gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az önállóan működő és gazdálkodó intézmény vezetője, teljes munkáltatói és bérgazdálkodási jogkörrel rendelkezik. Az intézmény vezetője az intézményvezető, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja.”

 

- a nyolcadik pont törlésre kerül - 8./A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézményvezetőjét Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevezi ki nyilvános pályázati kiírás útján és gyakorolja felette a munkáltatói jogot. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„8./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete gyakorolja, a Kjt. 1992.évi XXXIII. Tv. 23. § alapján.”

- a nyolcadik pont után behelyezésre kerül a 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18. pontok, a következő szövegrésszel:

„9./A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése:

Közalkalmazotti jogviszony a Kjt. 1992.évi XXXIII. Tv alapján.

10./ A költségvetési szerv alapító

Gyoma Község Tanácsának Végrehajtó Bizottsága

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.

11./ A költségvetési szerv alapításának ideje

1952.

12./A költségvetési szerv fenntartójának neve és címe

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.

13./ Az intézmény típusa

Többcélú, közoktatási intézmény.

14./Az intézmény tagintézménye

-

15./Az intézmény telephelyei

  • Iskolai feladatellátás:

Gyomaendrőd, Hősök útja 45. sz.

Gyomaendrőd, Jókai út 6. sz.

  • Óvodai feladatellátás:

Százszorszép Óvoda - Gyomaendrőd, Kossuth út 7. sz.

Óvoda Csárdaszállás, Kossuth út 23. sz.

  • Napközi konyha:

Gyomaendrőd, Kossuth út 3. sz.

16./Az intézmény maximális gyermek-, és tanuló létszáma, tagozat megnevezése

  • Gyomaendrőd - általános iskola: 650 fő

- óvoda:114 fő

  • Csárdaszállás Község közigazgatási területe - óvoda: 25 fő

17./Évfolyamok száma

  • Gyomaendrőd - általános iskola 1-8. évfolyam

- óvoda: 3-7 éves kor

  • Csárdaszállás Község közigazgatási területe - óvoda: 3-7 éves kor

18./A feladatellátást szolgáló vagyon, s az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga

Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik.

A működéshez szükséges alábbi ingatlanokat a fenntartó használatba adja az intézménynek.

A használatba adott ingatlanok helyrajzi szám szerint:

Gyomaendrőd, Hősök útja 45. sz. Hrsz: 1591

Gyomaendrőd, Fő út 181. sz. Hrsz: 72/2

Gyomaendrőd, Kossuth út 3. sz. Hrsz: 6

Gyomaendrőd, Jókai út 4. sz. Hrsz: 69

Csárdaszállás, Kossuth u. 23.

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még az intézményben a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat.

Az intézmény a rendelkezésére álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja.”

 

  • az aláírásokat követően kiegészítésre kerül az alapító okirat a záradékkal:

„Záradék:

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete …../2009. (……..) sz. határozatával 2009…………. hatállyal hagyta jóvá..”

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Várfi András polgármestert, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

Határidő: azonnal

 

II.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:

-Az alapító okirat első bekezdésének második mondata kiegészítésre kerül: „…Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. §-ának (5) ” szövegrész után: „bekezdése alapján, valamint a Költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. 4. §-ban” szövegrész kerül.

 

- az első pont törlésre kerül - 1./ Alapítószerv neve, alapítás ideje: Gyoma Nagyközségi Tanács, 1954.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„1./ A költségvetési szerv neve:

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM”

 

- a második pont törlésre kerül - 2./ Költségvetési szerv neve, székhelye: Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 43.

Az intézmény székhelyén kívül az alábbi helyeken működik:

Kollégiumi épületek: Gyomaendrőd, Hősök útja 39.

Gyomaendrőd, Hősök útja 41

Oktatási épület: Gyomaendrőd, Hősök útja 43/1.

Fenntartó: Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1.

Intézmény típusa: többcélú intézmény.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„2./Székhelye:

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.”

 

- a harmadik pont törlésre kerül - 3./Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: Főtevékenység államháztartási szakágazat száma: 853100. TEÁOR 8531

Gimnáziumi oktatás négy évfolyammal

Kilencedik évfolyamon intenzív nyelvi felkészítés. A nyelvi felkészítésben résztvevők öt évfolyamos képzése.

Közbiztonsági-rendészeti fakultáció Különleges gondozás keretében, a sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása:

  • enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, fogyatékos tanulók,

  • Beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása

Utazás és Turizmus fakultáció

Szakmai középfokú oktatás államháztartási szakágazat száma 853200 TEÁOR 8532

Középfokú képzési célú szakközépiskolai oktatás négy évfolyammal Érettségit követően képzés:

Emelt szintű szakképesítést adó képzés:

54 812 2 0000 0 0 Protokoll és utazás ügyintéző (1 év)

54 812 2 0010 54 1 Protokoll ügyintéző

54 812 2 0010 54 2 Utazás ügyintéző

Felsőfokú szakképesítést adó képzés:

55 345 1 0000 0 0 Kereskedelmi menedzser ( 2 év )

55 345 1 0010 550 1 Eu üzleti szakügyintéző

55 345 1 0010 550 2 Kereskedelmi szakmenedzser

55 345 1 0010 550 3 Reklámszervező szakmenedzser

55 812 1 0000 0 0 Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser ( 2 év)

55 812 1 0010 55 1 Idegenforgalmi szakmenedzser

Üdülési egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatás államháztartási szakágazat szám: 559000 TEÁOR 5590-kollégiumi ellátás

Egyéb vendéglátás államháztartási szakágazat száma: 562900 TEÁOR 5629- Munkahelyi étkeztetés, diákétkeztetés

Kiegészítő tevékenységként önköltséges képzést folytathat.

Üdülési egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatás államháztartási szakágazat szám: 552000 TEÁOR 5520 -ifjúsági szálló - s feladatellátást az intézmény szorgalmi időn kívül folytathatja. I. 7596-2/2001. sz. működési engedély alapján.

Maximálisan felvehető létszám: 450 fő.

Kollégiumi férőhely: 90

Illetékességi és felvételi körzete: Gyomaendrőd Város közigazgatási területe és vonzáskörzete.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

3./Közvetlen jogelődjének neve, székhelye:

-„

- a negyedik pont törlésre kerül - 4./ Az intézmény jogállása és gazdálkodási jogköre:

Önálló jogi személy. Önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.

Vállalkozási tevékenységet nem folytathat.

Az intézmény vezetője az igazgató, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja.-- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„4./ A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:

4.1.Alaptevékenység :

4.1.1.Általános középfokú oktatás

A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37.§ (5) bekezdése alapján

Szakágazat szám: 853100 TEÁOR szám: 8531

Szakfeladat szám: 2009. évben 802144 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85311 - Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)

Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.

  • 853111 - Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)

- Gimnáziumi oktatás négy évfolyammal

- Kilencedik évfolyamon intenzív nyelvi felkészítés. A nyelvi felkészítésben résztvevők öt évfolyamos képzése.

- Közbiztonsági-rendészeti fakultáció,

  • Utazás és Turizmus fakultáció

  • Közgazdasági fakultáció

  • Kereskedelmi-marketing fakultáció

- Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók,

- Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.

Szakfeladat szám: 2009. évben 802177 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés,

oktatás

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85312 - Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)

Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.

  • 853121 - Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)

- Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd, és értelmi fogyatékos tanulók,

- Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése-oktatása.

4.1.2.Szakmai középfokú oktatás

Szakágazat szám: 853200 TEÁOR szám: 8532

Szakfeladat szám: 2010 évtől - 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés

Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.

  • 853231 - Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon

Emelt szintű szakképesítést adó képzés:

54 812 2 0000 0 0 Protokoll és utazás ügyintéző (1 év)

54 812 2 0010 54 1 Protokoll ügyintéző

54 812 2 0010 54 2 Utazás ügyintéző

4.1.3.Felsőfokú oktatás

Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.

Szakágazat szám: 854200 TEÁOR szám: 8542

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85421 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések

¨ 854211 Felsőfokú szakképzés

Felsőfokú szakképesítést adó képzés:

55 345 1 0000 0 0 Kereskedelmi menedzser (2 év)

55 345 1 0010 550 1 Eü. üzleti szakügyintéző

55 345 1 0010 550 2 Kereskedelmi szakmenedzser

55 345 1 0010 550 3 Reklámszervező szakmenedzser

55 812 1 0000 0 0 Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser (2 év)

55 812 1 0010 55 1 Idegenforgalmi szakmenedzser

4.1.4.Máshová nem sorolható egyéb oktatás

Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.

Szakágazat szám: 855900 TEÁOR szám: 8559

Szakfeladat szám: 2009. évben

- 751779 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás

- 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek

- 805113 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85592 - Kollégiumi, externátusi nevelése

  • 855921 - Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése

  • 855922 - Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése

4.1.5. Diáksport………………

Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.,

Szakágazat szám: 924000 TEÁOR szám: 9240

Szakfeladat szám: 2009. évben 924036 Diáksport

Szakfeladat szám: 2010 évtől 931204 Diáksport

4.1.6.Egyéb szálláshely-szolgáltatás

Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.

Szakágazat szám: 559000 TEÁOR szám: 5590

Szakfeladat szám: 2009. évben 551315 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás

Szakfeladat szám: 2010 évtől 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára

4.1.7. Költségvetési pénzellátás technikai szakfeladata

Szakfeladat szám: 2009. évben 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

Szakfeladat szám: 2010 évtől 841901 - Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

4.2. Kiegészítő tevékenység

4.2.1. Egyéb oktatás

Gyomaendrőd, Hősök útja 43. sz.

Szakágazat szám: 855000 TEÁOR szám: 8550

Szakfeladat szám: 2010 évtől - 8559 Máshová nem sorolható egyéb oktatás

¨ 85593 Egyéb felnőttoktatás

Kiegészítő tevékenységként önköltséges képzést folytathat.

4.2.2.Egyéb vendéglátás

Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz.

Szakágazat szám: 562900 TEÁOR szám: 5629

Szakfeladat szám: 2009. évben 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenység

Szakfeladat szám: 2010 évtől 56291 Oktatásban résztvevők, dolgozók étkeztetése

  • 562913 - Iskolai intézményi étkezés

  • 562914 - Tanulók kollégiumi étkeztetése

  • 562917 - Munkahelyi étkeztetés

4.2.3. Üdülés, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás

Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz., Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.

Szakágazat szám: 552000 TEÁOR szám: 5520

Szakfeladat szám: 2010 évtől - 552001 Üdülés szálláshely-szolgáltatás

Ifjúsági szálló - a feladatellátást az intézmény szorgalmi időn kívül folytathatja, a I. 7596-2/2001. sz. működési engedély alapján.

4.3. Kisegítő és vállalkozási tevékenység

A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.”

 

- az ötödik pont törlésre kerül 5./ Az intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon

Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik. A működéshez szükséges alábbi ingatlanokat a fenntartó használatba adja az intézménynek. A használatba adott ingatlanok helyrajzi szám szerint:

Hősök útja39., 41., 43., Hrsz: 687

Hősök útja 43/1. szám Hrsz: 674

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még az intézményben a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat. Az intézmény a rendelkezésre álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„5./ A költségvetési szerv működési köre

Közszolgáltató közintézmény, mely alaptevékenysége szerint közoktatási feladatokat ellátó költségvetési szerv.

Illetékességi és felvételi körzete: Gyomaendrőd Város közigazgatási területe és vonzás körzete „

 

- a hatodik pont törlésre kerül - 6./Az intézmény felügyeleti szerve:

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. szám.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„6./ A költségvetési intézmény alapítói jogokkal felruházott -, irányítói-, felügyeleti szervének neve, székhelye:

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.”

- a hetedik pont törlésre kerül - 7./A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézmény igazgatóját Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevezi ki nyilvános pályázati kiírás útján és gyakorolja felette a munkáltatói jogot.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„7./ A költségvetési szerv típus szerinti besorolása

7.1. A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató közintézmény

7.2.Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján:

Önálló jogi személy. Önállóan működő és gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az önállóan működő és gazdálkodó intézmény vezetője, teljes munkáltatói és bérgazdálkodási jogkörrel rendelkezik. Az intézmény vezetője az intézményvezető, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja.”

 

- a nyolcadik pont törlésre kerül - 8./A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézményvezetőjét Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevezi ki nyilvános pályázati kiírás útján és gyakorolja felette a munkáltatói jogot.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„8./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete gyakorolja a Kjt. 1992.évi XXXIII. Tv. 23. § alapján.”

 

- a nyolcadik pont után behelyezésre kerül a 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18. pontok, a következő szövegrésszel:

„9./A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése:

Közalkalmazotti jogviszony a Kjt. 1992.évi XXXIII. Tv alapján.

10./ A költségvetési szerv alapító neve és címe

Gyoma Nagyközségi Tanács

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz .

11./ A költségvetési szerv alapításának ideje

1954.

12./ A költségvetési szerv fenntartójának neve és címe

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 1.

13./ Az intézmény típusa

Többcélú, közoktatási intézmény.

14./Az intézmény tagintézménye

-

15./Az intézmény telephelyei

  • Iskolaegység:

Gyomaendrőd, Hősök útja 43/1. sz.

  • Kollégiumi épület:

Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz.

Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz.

16./Az intézmény maximális gyermek-, és tanuló létszáma, tagozat megnevezése

  • Tanuló létszám: 450 fő

  • Kollégiumi férőhely: 90 fő

17./Évfolyamok száma

  • Oktatás: 9-12/13/15. évfolyam

18./A feladatellátást szolgáló vagyon, s az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga

Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik. A működéshez szükséges alábbi ingatlanokat a fenntartó használatba adja az intézménynek. A használatba adott ingatlanok helyrajzi szám szerint:

Hősök útja 39., 41., 43., Hrsz: 687

Hősök útja 43/1. szám Hrsz: 674

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még az intézményben a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat. Az intézmény a rendelkezésre álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja

 

  • az aláírásokat követően kiegészítésre kerül az alapító okirat a záradékkal:

Záradék:

A Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete …../2009. (……..) sz. határozatával 2009…………. hatállyal hagyta jóvá.

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Várfi András polgármestert, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

Határidő: azonnal

 

 

 

 

III.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 290/1999. (X. 28.) KT. számú határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:

-Az alapító okirat első bekezdésének első mondata kiegészítésre kerül: „…Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Tv. 37. §-ának (5) bekezdése alapján,” szövegrész után: „ valamint a Költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv.4.§-ban foglaltak szerint” szövegrész kerül.

 

- az első pont törlésre kerül 1./ Alapító szerv neve, alapítás ideje: Gyomaendrőd Nagyközségi Tanács,-1986..- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„1./ A költségvetési szerv neve:

VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY”

 

- a második pont törlésre kerül 2./ A költségvetési szerv neve, székhelye: Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

5500 Gyomaendrőd, Kisréti út 27. sz.

Intézmény típusa: alapfokú művészetoktatási intézmény

Fenntartó: Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1..- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„2./Székhelye:

5500 Gyomaendrőd, Kisréti út 27. sz.

Zeneművészeti Ág

 

Tanszakok

Maximális létszám - székhelyen

- Klasszikus zene hangszeres tanszakai:

Zongora

75 fő

 

Hegedű

20 fő

 

Fafúvós: furulya, fuvola

20 fő 20 fő

 

Rézfúvós: trombita, klarinét, szaxofon, kürt, harsona

5 fő 5 fő 5 fő 5 fő 5 fő

 

Gitár

30 fő

 

Tangóharmonika

5 fő

- Népzene hangszeres tanszakai.

Citera

5 fő

- Elektroakusztikus zene hangszeres tanszakai:

Szintetizátor

5 fő

Zeneművészeti Ág összesen

 

205 fő

Táncművészeti Ág

 

Maximális létszám - székhelyen

- Balett tanszak

60 fő

- Néptánc tanszak

100 fő

- Társastánc tanszak

100 fő

Táncművészeti ág összesen

260 fő

Képzőművészeti Ág

Maximális létszám - székhelyen

 

Kézműves tanszak

200 fő

Színművészeti Ág

Maximális létszám - székhelyen

 

Színjáték tanszak

60 fő

 

- a harmadik pont törlésre kerül - 3./ Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége:

3.1. Fő tevékenység államháztartási szakágazat száma: 852020

TEAOR: 8520 Alapfokú művészeti oktatás

Az intézménynek legfeljebb 12 évfolyama van.

3. 1. 1. Zeneművészeti Ág

 

Tanszakok

Maximális létszám - székhelyen

- Klasszikus zene hangszeres tanszakai:

Zongora

75 fő

 

Hegedű

20 fő

 

Fafúvós: furulya, fuvola

20 fő 20 fő

 

Rézfúvós: trombita, klarinét, szaxofon, kürt, harsona

5 fő 5 fő 5 fő 5 fő 5 fő

 

Gitár

30 fő

 

Tangóharmonika

5 fő

- Népzene hangszeres tanszakai.

Citera

5 fő

- Elektroakusztikus zene hangszeres tanszakai:

Szintetizátor

5 fő

Zeneművészeti Ág összesen

 

205 fő

3.1.2. Táncművészeti Ág

 

Maximális létszám - székhelyen

- Balett tanszak

60 fő

- Néptánc tanszak

100 fő

- Társastánc tanszak

100 fő

3.1.3. Képzőművészeti Ág

Maximális létszám - székhelyen

 

Kézműves tanszak

200 fő

3.1.4. Színművészeti Ág

Maximális létszám - székhelyen

 

Színjáték tanszak

60 fő

3.2. Alaptevékenységét az alábbi telephelyeken látja el:

3.2.1. Gyomaendrőd Város közigazgatási területén az alapfokú zeneművészeti, táncművészeti, képzőművészeti, színművészeti képzés.

Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola Gyomaendrőd, Népliget u. 2.

Képzőművészeti ág: kézműves tanszak 140 fő

Zeneművészeti ág: (előképző, egyéni és elméleti foglalkozás) 30 fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 100 fő

társastánc tanszak 100 fő

színművészet-bábművészet ág: színjáték tanszakkal 40 fő

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Gyomaendrőd, Selyem u. 109/2.

Képzőművészeti ág: képzőművészeti tanszak 20 fő

Zeneművészeti ág: (előképző, egyéni és elméleti foglalkozás) 45 fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 40 fő

társastánc tanszak 40fő

Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Gyomaendrőd, Hősök u. 40.

Színművészeti ág: színjáték tanszak 40fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 50 fő

társastánc tanszak 50 fő

Katona József Művelődési Központ Gyomaendrőd, Kossuth u. 9.

Színművészeti ág: színjáték tanszak 40 fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 180 fő

társastánc tanszak 180 fő

Endrődi Közösségi Ház Gyomaendrőd, Blaha u. 21.

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 20 fő

3.2.2. Hunya Községben képzőművészeti képzés, Helye: 5555 Hunya, Óvoda u. 10.

Képzőművészeti ág: kézműves tanszak 40 fő

Táncművészet ág: néptánc és a társastánc táncszakkal 20 fő - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„3./Közvetlen jogelődjének neve, székhelye:

-„

- a negyedik pont törlésre kerül - 4./ Az intézmény jogállása és gazdálkodási jogköre: Önálló jogi személy.

Az intézmény részben önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.

Pénzügyi, gazdasági feladatait a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya látja el gazdasági szervezetével

Az önállóan gazdálkodó szerv és részben önálló szerv közötti munkamegosztás és felelősség vállalás rendjét a polgármester által jóváhagyott megállapodás szabályozza.

Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény vezetője az igazgató, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogot gyakorolja. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„4./ A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:

4.1.Alaptevékenység :

4.1.Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak támogatása- Alapfokú művészetoktatás

A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37.§ (5) bekezdése alapján

Szakágazat szám: 852000 TEÁOR szám: 8520

Szakfeladat szám: 2009. évben 801313 Alapfokú művészet-oktatás

Szakfeladat szám: 2010 évtől 85203 - Alapfokú művészetoktatás

Gyomaendrőd, Kisréti út 27. sz.

  • 852031 - Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban

  • 852032 - Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban

4.2. Kisegítő és vállalkozási tevékenység

A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.”

 

- az ötödik pont törlésre kerül - 5./ Az intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon:

Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik, a működéshez szükséges - Gyomaendrőd, Kisréti út 27. szám (Hrsz.: 338) alatti ingatlant a fenntartó használatba adja az intézménynek.

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még, az intézményben a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat.

Az intézmény a rendelkezésére álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„5./ A költségvetési szerv működési köre

Közszolgáltató közintézmény, mely alaptevékenysége szerint közoktatási feladatokat ellátó költségvetési szerv.

Gyomaendrőd Város közigazgatási területe, Hunya Község közigazgatási területe „

 

- a hatodik pont törlésre kerül - 6./ Az intézmény felügyeleti szerve:

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1..- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„6./ A költségvetési intézmény alapítói jogokkal felruházott -, irányítói-, felügyeleti szervének neve, székhelye:

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.”

 

- a hetedik pont törlésre kerül - 7./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézmény vezetőjét Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevezi ki nyilvános pályázati kiírás útján és gyakorolja felette a munkáltatói jogot.

- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„7./ A költségvetési szerv típus szerinti besorolása

7.1. A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató közintézmény

7.2.Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján:

Önállóan működő költségvetési szerv. A gazdálkodással összefüggő pénzügyi feladatai Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala látja el. A két szerv közötti gazdálkodásra vonatkozó munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét a polgármester által jóváhagyott megállapodás szabályozza. Az intézmény vezetője az intézményvezető, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja.”

 

- a hetedik pont után behelyezésre kerül a 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18. pontok, a következő szövegrésszel:

„8./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete gyakorolja, Kjt. 1992.évi XXXIII. Tv. 23. § alapján.

9./A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése:

Közalkalmazotti jogviszony a 1992.évi XXXIII. Tv alapján.

10./ A költségvetési szerv alapító neve és címe

Gyomaendrőd Nagyközségi Tanács

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz .

11./ A költségvetési szerv alapításának ideje

1986.

12./ A költségvetési szerv fenntartójának neve és címe

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 1.

13./ Az intézmény típusa

Alapfokú művészetoktatási intézmény.

14./Az intézmény tagintézménye

-

15./Az intézmény telephelyei

  • Gyomaendrőd Város közigazgatási területén az alapfokú zeneművészeti, táncművészeti, képzőművészeti, színművészeti képzés:

Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola Gyomaendrőd, Népliget u. 2.

Képzőművészeti ág: kézműves tanszak 140 fő

Zeneművészeti ág: (előképző, egyéni és elméleti foglalkozás) 30 fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 100 fő

társastánc tanszak 100 fő

Színművészet-bábművészet ág:

színjáték tanszakkal 40 fő

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Gyomaendrőd, Selyem u. 109/2.

Képzőművészeti ág: képzőművészeti tanszak 20 fő

Zeneművészeti ág: (előképző, egyéni és elméleti foglalkozás) 45 fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 40 fő

társastánc tanszak 40 fő

Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Gyomaendrőd, Hősök u. 40.

Színművészeti ág: színjáték tanszak 40 fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 50 fő

társastánc tanszak 50 fő

Katona József Művelődési Központ Gyomaendrőd, Kossuth u. 9.

Színművészeti ág: színjáték tanszak 40 fő

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 180 fő

társastánc tanszak 180 fő

Endrődi Közösségi Ház Gyomaendrőd, Blaha u. 21.

Táncművészeti ág: néptánc tanszak 20 fő

  • Hunya Község közigazgatási területén

Helye: 5555 Hunya, Óvoda u. 10.

Képzőművészeti ág: kézműves tanszak 40 fő

Táncművészet ág: néptánc

társastánc táncszakkal 20 fő

16./Az intézmény maximális gyermek-, és tanuló létszáma, tagozat megnevezése

 

Székhely

Telephelyek

Összesen

 

Gyomaendrőd

Gyomaendrőd

Hunya

 

Képzőművészeti ág:

200

140

40

380

Zeneművészeti ág:

205

75

-

280

Táncművészet ág

260

760

20

1040

Színművészeti ág:

60

120

-

180

Összesen:

725 fő

1095 fő

60 fő

1780 fő

17./Évfolyamok száma

Az intézménynek legfeljebb 12 évfolyama van.

18./A feladatellátást szolgáló vagyon, s az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga

Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik, a működéshez szükséges - Gyomaendrőd, Kisréti út 27. szám (Hrsz.: 338) alatti ingatlant a fenntartó használatba adja az intézménynek.

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még, az intézményben a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat.

Az intézmény a rendelkezésére álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja.

A Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a következő telephelyein:

- Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Gyomaendrőd, Selyem u. 109/2.

- Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Gyomaendrőd, Hősök u. 40.

- Hunya Község közigazgatási területén Hunya, Óvoda u. 10., a telephelyek fenntartójával megkötött együttműködési megállapodás alapján végzi a művészeti oktatást.”

 

  • az aláírásokat követően kiegészítésre kerül az alapító okirat a záradékkal:

Záradék:

A Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete …../2009. (……..) sz. határozatával 2009…………. hatállyal hagyta jóvá.

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Várfi András polgármestert, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

Határidő: azonnal

 

IV.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Határ Győző Városi Könyvtár 22/1998. (I. 29.) KT. számú határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:

  • Az alapító okirat második bekezdésének mondata kiegészítésre kerül: „Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. §. -90. §-aiban,” szövegrész után: „a Költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv.4.§-ban foglaltak szerint, valamint a Muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló 1997. évi CXL tv.55. §-ban foglaltak alapján” szövegrész kerül.

 

- az első pont törlésre kerül 1./Alapító szerv neve, alapítás ideje:Község Tanács Gyoma 1948 - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„1./ A költségvetési szerv neve:

HATÁR GYŐZŐ VÁROSI KÖNYVTÁR”

 

- a második pont törlésre kerül - 2./A költségvetési szerv neve, székhelye:Határ Győző Városi Könyvtár 5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 50. sz.

Telephelye: Határ Győző Fiókkönyvtár Gyomaendrőd, Blaha u. 21.

Fenntartó: Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„2./Székhelye:

5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 50. sz”

 

- a harmadik pont törlésre kerül - 3./Jogelődje:Városi Könyvtár, Közösségi Ház és Tájház 5502 Gyomaendrőd, Blaha út 21. sz.- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„3./Közvetlen jogelődjének neve, székhelye:

Városi Könyvtár, Közösségi Ház és Tájház

5502 Gyomaendrőd, Blaha út 21. sz.”

 

- a negyedik pont törlésre kerül - 4./Allami feladatként ellátandó alaptevékenysége:Fő tevékenység államháztartási szakágazat száma: 910100

TEAOR 9101 Könyvtári tevékenység

Fiókkönyvtár tekintetében Iskolai és közművelődési könyvtári tevékenység.

Alaptevékenységét a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásáról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. Tv. 55. §-ában foglaltak alapján végzi.

Illetékességi és működési köre: Gyomaendrőd Város közigazgatási területe - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„4./ A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:

4.1.Alaptevékenység :

4.1.1.Könyvtári tevékenység

Muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló 1997. évi CXL tv. 55.§-ban foglaltak alapján

Szakágazat szám: 910100 TEÁOR szám: 9101

Szakfeladat szám: 2009 évben 923127 Közművelődési könyvtári tevékenység

Szakfeladat szám: 2010 évtől 91012 - Könyvtári tevékenység

Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 50. sz., Gyomaendrőd, Blaha út 21. sz.

  • 910121 - Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása

  • 910122.-.Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme

  • 910123 - Könyvtári szolgáltatások

Fiókkönyvtár tekintetében Iskolai és közkönyvtári tevékenység.

4.2.Kiegészítő tevékenység

4.2.1 Egyéb kulturális feladatok tevékenységi köre

Szakágazat szám: 910500 TEÁOR szám: 9105

Szakfeladat szám: 2010 évtől - Könyvtári egyéb kulturális tevékenység

Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 50. sz., Gyomaendrőd, Blaha út 21. sz.

  • 910502 - Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése

4.2.2. Adminisztratív kiegészítő szolgáltatás

Szakágazat szám: 821900 TEÁOR szám: 8219

Szakfeladat szám: 2010 évtől - 821900 - Fénymásolás és egyéb irodai szolgáltatás

Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 50. sz., Gyomaendrőd, Blaha út 21. sz.

4.3. Kisegítő és vállalkozási tevékenység

A költségvetési szerv kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.”

 

- az ötödik pont törlésre kerül - 5./Az intézmény jogállása és gazdálkodási jogköre:Önálló jogi személy. Részben önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Pénzügyi, gazdálkodási feladatait a Polgármesteri Hivatal látja el. Az önállóan gazdálkodó szerv és részben önálló szerv közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét a polgármester által jóváhagyott megállapodás szabályozza. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény vezetője az igazgató, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

 

„5./ A költségvetési szerv működési köre

Közszolgáltató közintézmény, mely alaptevékenysége szerint közgyűjteményi feladatokat ellátó költségvetési szerv.

Gyomaendrőd Város közigazgatási területe „

 

- a hatodik pont törlésre kerül 6./ Az intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon:Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik. A működéshez szükséges Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 5. sz. Hrsz: 2424 ingatlant valamint a Gyomaendrőd, Blaha u. 21. Hrsz: 5948 (megosztva a Közösségi Házzal) a fenntartó használatba adja az intézménynek.

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még a csoportos leltárkönyvben nyilvántartott dokumentumállomány, a tárgyi eszközök csoportjában nyilvántartott berendezések, melyeket szabadon használhat. Az intézmény a rendelkezésére álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„6./ A költségvetési intézmény alapítói jogokkal felruházott -, irányítói-, felügyeleti szervének neve, székhelye:

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz.”

 

- a hetedik pont törlésre kerül - 7./Az intézmény felügyeleti szerve:Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„7./ A költségvetési szerv típus szerinti besorolása

7.1. A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató közintézmény

7.2.Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján:

Önállóan működő költségvetési szerv. A gazdálkodással összefüggő pénzügyi feladatai Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala látja el. A két szerv közötti gazdálkodásra vonatkozó munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét a polgármester által jóváhagyott megállapodás szabályozza. Az intézmény vezetője az intézményvezető, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja.”

 

- a nyolcadik pont törlésre kerül - 8./A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézmény vezetőjét Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevezi ki nyilvános pályázati kiírás útján és gyakorolja felette a munkáltatói jogot .- és helyébe a következő szövegrész kerül:

„8./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:

Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete gyakorolja, a Kjt. 1992.évi XXXIII. Tv. 23. § alapján.”

 

- a nyolcadik pont után behelyezésre kerül a 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15. pontok, a következő szövegrésszel:

9./A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése:

Közalkalmazotti jogviszony a Kjt 1992.évi XXXIII. Tv. alapján.

10./ A költségvetési szerv alapító neve és címe

Község Tanács Gyoma

5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz .

11./ A költségvetési szerv alapításának ideje

1948.

12./ A költségvetési szerv fenntartójának neve és címe

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 1.

13./Az intézmény tagintézménye

-

14./Az intézmény telephelye

Tímár Máté Fiókkönyvtár Gyomaendrőd, Blaha u. 21.

15./A feladatellátást szolgáló vagyon, s az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga

Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik. A működéshez szükséges Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 5. sz. Hrsz: 2424 ingatlant valamint a Gyomaendrőd, Blaha u. 21. Hrsz: 5948 (megosztva a Közösségi Házzal) a fenntartó használatba adja az intézménynek.

A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még a csoportos leltárkönyvben nyilvántartott dokumentumállomány, a tárgyi eszközök csoportjában nyilvántartott berendezések, melyeket szabadon használhat. Az intézmény a rendelkezésére álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja.

 

  • az aláírásokat követően kiegészítésre kerül az alapító okirat a záradékkal:

 

Záradék:

A Határ Győző Városi Könyvtár Egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete …../2009. (……..) sz. határozatával 2009…………. hatállyal hagyta jóvá.

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Várfi András polgármestert, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

Határidő: azonnal

 

V.

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 5/2009. (I.29.) számú határozatával elfogadott Katona József Művelődési Központ, Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:

- az alapító okirat harmadik pontja törlésre kerül -3./A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladat: Muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló 1997. évi CXL tv.42.§, 76-78 §-ok alapján Közgyűjteményi és közművelődési feladatok ellátása

Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Szakágazat szám: 900400 TEÁOR szám: 9004

Szakfeladat száma: 2009 évben 921815 Művelődési központok, házak tevékenysége

2010. évtől 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése

Múzeumi tevékenység Szakágazat szám:910200 TEÁOR szám:9102

Szakfeladat szám: 2009 évben 923215 Múzeumi tevékenység

2010 évtől 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„3./A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladat:

3.1.Alaptevékenység:

Muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló 1997. évi CXL tv.42.§, 76-78 §-ok alapján

3.1.1.Közgyűjteményi és közművelődési feladatok ellátása

Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése

Szakágazat szám: 910500 TEÁOR szám:9105

Szakfeladat száma: 2009 évben 921815 Művelődési központok, házak tevékenysége

2010. évtől 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése

3.1.2.Múzeumi tevékenység

Szakágazat szám: 910200 TEÁOR szám: 9102

Szakfeladat szám: 2009 évben 923215 Múzeumi tevékenység

2010 évtől 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység

910202 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység

910203 Múzeumi kiállítási tevékenység

910204 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység

3.2. Kiegészítő tevékenység

Kiadói tevékenység

Szakágazat szám: 581000 TEÁOR szám: 5810

Szakfeladat szám: 2009 évben 221214 Lapkiadás

2010 évtől 910201 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása”

- a kilencedik pont törlésre kerül - 9./A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Az intézmény vezetőjét Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete bízza meg és gyakorolja felette a munkáltatói jogot. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete gyakorolja, a Kjt. 1992. évi XXXIII. Tv. 23. § alapján.”

- a tizedik pont törlésre kerül - 10./A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony (jogviszonyok) megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„Közalkalmazotti jogviszony a Kjt 1992. évi XXXIII. Tv. alapján.”

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Várfi András polgármestert, hogy az alapító okirat módosítást a MÁK felé jelentse.

 

Határidő: azonnal

VI.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Városi Egészségügyi Intézmény 175/1999. (VI. 24.) KT. számú határozatával elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:

- Az alapító okirat második bekezdésének mondata kiegészítésre kerül: „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdésében foglaltak alapján,” szövegrész után: a Költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. 4.§-ban foglaltak alapján, az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv., valamint a 63/2003.(X.20.) ESZCSM rendelet alapján”- szövegrész kerül.

- az első pont törlésre kerül 1./A Költségvetési szerv neve, székhelye:

Városi Egészségügyi Intézmény

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. sz.

Jogelődje:- Egészségügyi Gondnokság (1987.01.01.)- Szülőotthon (1949.)

Az intézmény még az alábbi helyeken működik:

- Fő út 2. szám Védőnői Szolgálat, Iskola-egészségügy

- Fő út 3. szám Ügyeleti szolgálat

- Fürst S. u. 3. szám Védőnői szolgálat, Iskola-egészségügy

- Hősök útja 57. szám Járóbeteg-szakellátás

Hősök u. 51. Gyógytorna

Gyomaendrőd Erzsébet liget Liget Fürdő Rreumatológiai szakellátás

Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégiumban - Gyomaendrőd, Hősök u. 40. - iskola és ifjúságegészségügyi ellátás - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„1./A költségvetési szerv neve:

Városi Egészségügyi Intézmény”

 

- a második pont törlésre kerül 2./ Munkamegosztás szempontjából elkülönült szervezeti egység:

Gazdasági csoport: Gyomaendrőd, Hősök útja 57. szám

Vezetői munkakör meghatározása: A gazdasági csoport vezetője: gazdasági vezető - és helyébe a következő szövegrész kerül:

2./Székhelye:

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. Sz.

 

- a harmadi pont törlésre kerül 3./ Az alapítás ideje, alapító neve: 1994. április 01.- Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„3./Közvetlen jogelődjének neve, székhelye:

Jogelődje:- Egészségügyi Gondnokság (1987.01.01.)- Szülőotthon (1949.)

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. sz., 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. sz.”

 

- a negyedik pont törlésre kerül 4./ Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége:

Fő tevékenység államháztartási szakágazat száma: 862200

Az intézmény által fő tevékenységként ellátott feladatok:

Államháztartási szakágazat szám 862100

TEÁOR 8621 ügyelet

TEÁOR 8622 egészségügyi szakellátás, gondozás:

Szemészet

Belgyógyászat és EKG

Tüdőgondozó

Sebészet

Nőgyógyászat és onkológiai szűrés

Tüdőgyógyászat (Pulmonológiai szakrendelés)

Bőrgyógyászat

Urológia

Reumatológia

Fül-orr-gégészet

Neurológia

Nőgyógyászat MSZSZ

Ortopédia

Pszichiátria

Államháztartási Szakágazat szám 869000 TEÁOR 8690

Röntgen

Ultrahang

Labordiagnosztika

Fizioterápia

Gyógytorna

Védőnői szolgálat

iskola egészségügyi ellátás

Fő tevékenysége mellett, másodlagos tevékenysége: Figyelemmel kíséri, és döntésre előkészíti a vállalkozó orvosokkal, a terület-ellátási kötelezettséggel kapcsolatos szerződéseket, és gondoskodik azok végrehajtásáról.

Az intézmény illetékessége, működési köre: Az intézmény a védőnői szolgálatot, az orvosi ügyeletet, az iskola egészségügyi ellátást Gyomaendrőd Város közigazgatási területén látja el. Az intézmény az egészségügyi szakellátást, gondozást körzeti feladatként Gyomaendrőd, Hunya, Dévaványa közigazgatási területén, kivétel ez alól a pulmonológiai szakrendelés, melyet Gyomaendrőd, Hunya, Dévaványa, Ecsegfalva közigazgatási területén látja el az intézmény. - és helyébe a következő szövegrész kerül:

„4./ A költségvetési szervek jogszabályban meghatározott közfeladata

4.1. Alaptevékenység:

4.1.1. Szakorvosi járóbeteg- ellátás

Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. alapján

5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. szám;

5500 Gyomaendrőd Erzsébet liget 2. szám; Liget Fürdő-Reumatológia

Szakágazat sz

« Vissza
Vissza a főmenübe