124/2007. (IV. 26.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: "Gyomaendrőd Város Helytörténete" írásos tanulmány benyújtására pályázati kiírás

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete

124/2007. (IV. 26.) Gye. Kt. határozata

1./

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki

 

„Gyomaendrőd Város történései 1982-2007” című helytörténeti írásos tanulmány benyújtására

A tanulmányt két példányban valamint elektronikus adathordozón kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Titkárságára. A borítékra rá kell vezetni: Pályázat „Gyomaendrőd Város történései 1982-2007”.

A beadási határidő: 2007. szeptember 30.

A tanulmány formai és tartalmi követelményei:

· Terjedelme: minimum 30 oldal (A/4) szövegszerkesztve, Times New Roman betűtípus, másfeles sortávolság. Baloldalon 3 cm-es, a többi oldalon 2,5 cm margó. A fejezet cím 15-ös betűnagyság, az alcím 14-es, a szöveg 13-as, a lábjegyzet 10-es.

· Tartalomjegyzék szerves része a tanulmánynak, melyet a dolgozat elején kell elhelyezni, tartalmaznia kell a fejezet és alfejezet címeket is.

· A tanulmány bevezető részében röviden utalni kell a két település történelmére, valamint az egyesülés gazdasági, közigazgatási körülményeire. A tanulmánynak fel kell ölelnie a város 25 évének a gazdaság, demográfia, közigazgatás, kultúra, oktatás, sport területén bekövetkezett történéseit.

 

A pályázat elkészítésére elsősorban főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató fiatalok figyelmét, hiszen a tanulmány elkészíthető tudományos diákköri, főiskolai, egyetemi szakdolgozatként.

 

A beérkezett tanulmányokat a Képviselő-testület tagjaiból választott háromtagú bizottság bírálja el. A pályázat eredményének ismertetésére a Képviselő-testület 2007. október 23-i ünnepi testületi ülésen kerül sor.

 

A díjazás: I. helyezett 60.000.-Ft

II. helyezett 40.000.-Ft

III. helyezett 20.000.-Ft

A bizottság fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett pályaművek közül nem mindegyiket részesíti pénzjutalomban.

 

2./

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázatokat értékelő bizottság tagjainak Dr. Kovács Béla, Lehóczkiné Tímár Irén képviselőket, valamint Várfi András polgármestert választja meg.

 

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe