Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
303/2001. (XI. 29.) KT sz. határozata
Gyomaendrod Város Képviselo-testülete Szalai Lászlóné Gyomaendrod, Toronyi u. 15. szám alatti lakos fellebbezését elutasítja, s a polgármester nevében hozott VI. 5345-2/2001. ikt. számú határozatot helybenhagyja.
A határozat ellen további fellebbezésnek helye nincs.
A határozatot sérelmesnek tartó fél, a határozat kézhezvételétol számított 30 napon belül a Megyei Bírósághoz fordulhat jogszabálysértésre való hivatkozással.
INDOKOLÁS
Szalai Lászlóné Gyomaendrod, Toronyi u. 15. szám alatti lakos fellebbezéssel élt a polgármester nevében hozott VI. 5345-2/2001. ikt. számú elutasító határozat ellen.
A fellebbezés felülvizsgálata során megállapításra került, hogy kérelmezonél sem jövedelmi viszonyaiban, sem futési kiadásokban változás nem történt, így az I. fokú eljárásban törvénysértés nem történt.
A határozat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. tv. 38. § (3) bekezdés b./ pontja, valamint az egyes pénzbeli és természetbeni szociális ellátások nyújtásának módjáról és feltételeirol szóló többször módosított 19/2000. (VII. 18.) KT. számú rendelet 27. § (5) bekezdésén alapszik.
1993. évi III. tv. 38. § (3) bekezdés b./ pontja:
"Különösen indokolt a lakásfenntartási támogatás akkor, ha
b./ a lakás futési költségének havi összege eléri vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 20 %-át."
19/2000. (VII. 18.) KT. számú rendelet 27. § (5) bekezdése:
"A lakásfenntartási kiadásoknál a Szt. 38. § (3) bekezdésében meghatározott százalékos mértékektol eltérni nem lehet."
Határidő: azonnal