106/2004. (IV. 15.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Miss World Hungary 2004 szépségkirálynő választás középdöntőjének támogatása 1.5 millió Ft-al

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete

106/2004. (IV. 15.) KT sz. határozata

 

Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Önkormányzata 1,5 millió forint összegben támogatja a 2004. július 10.-én megrendezésre kerülő Miss World Hungary 2004 Szépségkirálynő választás Középdöntőjének lebonyolítását.

Az Önkormányzat a rendezvényhez ingyenesen biztosítja a Fő teret, azzal a megkötéssel, hogy az esetleges útlezárásokhoz szükséges engedélyek beszerzése illetve a szükséges rendfenntartással kapcsolatos intézkedések a szervező, - a Gold Menü Kft. és a Gschwindt és Társa Bt. képviseletében - Poharelec László feladata.

A támogatás további feltétele, hogy Poharelec László a továbbiakban vállalja, hogy az alábbi, Gyomaendrőd várossal kapcsolatos reklámtevékenységek a Magyar ATV-n 3 és fél éve futó „Fásy Mulató” című produkcióban, főműsoridőben térítésmentesen jelennek meg:

§ 2x10 műsorelőzetesben megjeleníti a várost illetve a fürdőt,

§ Gyomaendrődön 2004. július 10-én felvételezésre kerülő „Fásy Mulató”-ból két adást rögzít, mely 2004. július 17- én és július 24-én kerül sugárzásra, főműsoridőben, 21:00 órai kezdettel,

§ A műsor főcímében megjeleníti a várost,

§ A műsoron belül a műsorvezető többször megemlíti a város nevét,

§ Térítésmentesen elkészíti a fürdő 30 másodperces reklámfilmjét BETA SP kazettán.

§ A két televíziós műsor után (2004. július 17., július 24.) a produkció reklámblokkjában megjeleníti a fent említett reklámfilmet,

§ A térítésmentesen készített 30 másodperces reklámfilm más tévécsatornákon való sugárzásához hozzájárul, illetve az említett reklámfilmet térítésmentesen átadja az Önkormányzatnak azzal, hogy azt szabadon fizetési kötelezettség nélkül felhasználhatja.

Az Önkormányzat biztosítja a tévéfelvételhez szükséges energiaellátást, amennyiben az energiaellátás biztosításának többletköltsége nincs.

Az Önkormányzat a támogatást a rendezvény megtartását követő 8 napon belül utalja át azzal, hogy a támogatás 50 %-át előlegként biztosítja a szervező számára. Ha a rendezvény bármilyen okból elmarad a szervező köteles az előleg összegét 15 napon belül a PTK. Szerinti késedelmi kamattal visszafizetni.

A szervező az Áht.-ról szóló 1992. XXXVIII. Tv.13/A. §.-a alapján tételesen elszámol és beszámol az Önkormányzatnak a támogatási összeg felhasználásáról.

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe