Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
81/2006. (III. 30.) KT sz. határozata
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Hősök úti kettős hársfasor felújításának ütemezését az alábbiak szerint:
§ Esze Tamás utca --- Rákóczi Ferenc utca közötti szakasz 2006-ban;
§ Rákóczi F. utca ---Mirhóháti utca közötti szakasz 2007-ben;
§ Somogyi Béla utca --- Esze Tamás utca közötti szakasz 2008-ban;
§ Mirhóháti utca ---Kazinczy F. utca közötti szakasz 2009-ben kerül felújításra.
Az első két ütem felújítása az alábbiak szerint alakul:
2006. évben a Hősök útja Esze Tamás utca --- Rákóczi Ferenc utca közötti szakaszán lévő faállományának felújítására, pótlására kerül sor. A felújítás során 2006-ban 5 db fa kivágása, 23 db fa ültetése szükséges. A pótlásként telepítendő fák kislevelű és nagylevelű hárs, valamint ezüsthárs alapfajokból kerülnek ki. Ezen felül elvégzendők az éves növényvédelmi és ápolási munkák is, nevezetesen a levéltetű elleni permetezés, a száraz és/vagy épületeket, nem szigetelt elektromos légvezetékeket elérő ágak lemetszése és a sebfelületek kezelése gombaölőszerrel, valamint a korhadásnak indult ágrészek kezelése.
A felújítás II. ütemében 2007-ben a Rákóczi F. út - Mirhóháti utca közötti fasorszakasz kerül sorra. Ezen a részen 1 db fehér akác, 2 db fehér kőris, 2 db hárs, 1 db eperfa db fa kivágása szükséges. Pótlásként 20 db hársfa ültetése szükséges, valamint a későbbiekben a Hárs Termál Hotel előtti parkoló rendezésekor még legalább 5 fa ültetése szükséges. Elvégzendők még az éves növényvédelmi és ápolási munkák is, nevezetesen a levéltetű elleni permetezés, a száraz és/vagy épületeket, nem szigetelt elektromos légvezetékeket elérő ágak lemetszése és a sebfelületek kezelése gombaölőszerrel, valamint a korhadásnak indult ágrészek kezelése.
A felújításhoz szükséges források a 2006. évi költségvetési rendeletben a Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatások dologi kiadásaiban és Gyomaendrőd Város Környezetvédelmi Alapjában állnak rendelkezésre - az elmúlt években kivágott fák ellenértékének befizetéseiből.
A 2007., 2008., 2009. évi felújítás költségeit az önkormányzat éves költségvetésben tervezni kell.
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére.
Határidők: 1. az elsősorban szükséges fakivágások elvégzésének ideje: 2006. november 10-ig;
2. a pótlásként telepítendő hársfák elültetésének határideje: 2006. december 10-ig;
3. a még szükséges gallyazások, növényvédelmi kezelések, odu és korhadásnak indult részek kezelése: folyamatosan, legkésőbb 2006. december 10-ig
Felelős: Dr. Csorba Csaba jegyző