Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
152/2006. (VI. 29.) KT sz. határozata
I.
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Városi Családsegítő Központ intézményt 2006. augusztus 31. napjától megszünteti és az intézmény 10/1998.(I.29.) KT sz. határozatta elfogadott alapító okiratát hatályon kívül helyezi, 2006. szeptember 1-től a feladat ellátásáról Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás keretei között gondoskodik tovább, az intézmény alapító okiratát a határozat 1. sz. melléklete szerint fogadja el. A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az átszervezéssel kapcsolatban szerezze be, független oktatási szakértő véleményét, és azt terjessze be a képviselő-testület júliusi ülésére, az esetleges módosítási javaslatokkal együtt.
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Dr. Dávid Imre polgármestert a megállapodás módosítására. Az egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodás a jelen határozat 2. sz. mellékletét mellékletét képezi.
II.
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja Dr. Csorba Csaba jegyzőt, hogy az intézmény megszűnésével, illetve az új intézmény alapításával kapcsolatos feladatokat a MÁK felé jelentse.
III.
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja az intézményvezetőjét, hogy az intézmény alapdokumentumait az átszervezés miatt dolgozza át, és jóváhagyásra nyújtsa be a fenntartónak 2006. szeptember 30-ig.
IV.
2006. szeptember 01. napjától hatályát veszti a “megállapodás Gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatás ellátásról” szóló együttműködési megállapodás. Hunya Község valamint Csárdaszállás Község Önkormányzata a megállapodásban vállalt fizetési kötelezettségről 2006. augusztus 31. napjáig köteles elszámolni.
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ezzel egyidejűleg, 2006. szeptember 1-től a Városi Családsegítő Központ 10/1998.(I.29.) Kt. sz. határozattal elfogadott és egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát hatályon kívül helyezi.
Határidő: 2006. július 1. (szakértői vélemény beszerzése testület elé terjesztése) 2006. szeptember 1. (társulási megállapodás, alapító okirat aláírása, átszervezéssel kapcsolatos okiratok MÁK részére történő megküldése)
Felelős: Dr. Dávid Imre polgármester, Dr. Csorba Csaba jegyző
1. sz. melléklet
Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális Információ Szolgáltatás, Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya
Alapító okirata
Törzsszám:
Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás (5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1.)
az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. §.(1), (3) bekezdésében foglaltak alapján a Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális Információ Szolgáltatás, Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg.
1./ A költségvetési szerv neve, székhelye:
Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális Információ Szolgáltatás, Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya
Rövid neve:
Térségi Humánsegítő Szolgálat
Jogelődje:
Városi Családsegítő Központ
5502 Gyomaendrőd, Fő út 2. sz. melynek egyben általános jogutódja
Fenntartó: Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás
5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1.
Intézmény típusa: többcélú intézmény.
2./ Alapítás ideje: 2006. július
3./ Alapító neve: Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás
4. Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége
4.1. Családsegítő Szolgálat TEAOR 8532 tevékenysége körében:
< Közreműködik a család szociális, mentálhigiénés és életvezetési problémáinak feltárásában.
< Gondoskodik a befolyásoló okok megszüntetéséről, megoldási javaslatot készít, és segítséget nyújt.
< Részt vesz az egyének és családok kapcsolatkészségének javításában folyamatosan figyelemmel kíséri a működési területen élő lakosok szociális helyzetét.
< Kezdeményezi új szociális ellátások bevezetését az önkormányzatnál.
< Támogatja, segíti az önsegítő csoportok, civil szerveződések létrehozását, valamint a munkáját.
< Az 1993. évi III. tv 55/C. §-ában és a 20/2003. (VIII. 12.) KT. rendeletben foglaltak szerinti adósságkezelési tanácsadást működtet.
4.2. Szociális információs szolgáltatás TEAOR 8532 tevékenysége körében:
Részletes tájékoztatást nyújt:
-a Gyvt.-ben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó ellátásokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban
-a helyben igénybe vehető ellátások és szolgáltatások köréről, feltételeiről és az igénybevétellel kapcsolatos eljárási kérdésekről
- a helyben nem elérhető ellátások, szolgáltatások elérhetőségéről és igénybevételük módjáról
- ifjúsági ügyekben
4.3. Gyermekjóléti szolgáltatás TEAOR 8532 tevékenysége körében:
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, a gyermekjóléti szolgáltatásnál és a gyermekjóléti szolgálatnál meghatározott feladatokat látja el:
< a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése;
< a veszélyeztetettség megelőzésére, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetésére valamint a gyermek családjába történő visszahelyezése érdekében tett intézkedések;
< összehangolva a gyermekeket ellátó egészségügyi és nevelési-oktatási intézményekkel szerevezési, szolgáltatási feladatokat végez
4.4. Pedagógiai Szakszolgálat TEAOR 8042 tevékenysége körében
4.4.1. Nevelési tanácsadás:
< Feladata a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek problémáinak feltárása, ennek alapján szakvélemény készítése, a gyermek rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával.
< Az óvoda, az iskola, a családvédelmi intézmény valamint a szülő megkeresésére szakvélemény készítése, ha a gyermek egyéni adottsága, fejlettsége azt szükségessé teszi.
< Az óvoda, a családvédelmi intézmény valamint a szülő megkeresésére iskolaérettségi vizsgálat elvégzése: szakértői vélemény keretében javaslatot tenni a gyermek óvodai nevelésére, beiskolázására, rehabilitációs célú foglalkoztatására.
< Ha a nevelési tanácsadó vizsgálata során úgy ítéli meg, hogy a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, javasolja a szülőnek, hogy gyermekével jelenjen meg a szakértői és rehabilitációs bizottság vizsgálatán.
4.4.2. Logopédiai ellátás:
A logopédia szolgáltatás feladata a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvi, kommunikációs zavarok javítása, diszlexia megelőzése és gyógyítása.
4.4.3. Gyógytestnevelés:
A gyógytestnevelés feladata a gyermek, a tanuló speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása, ha az iskolaorvosi vagy szakorvosi szűrővizsgálat gyógy- vagy könnyített testnevelésre utalja.
5./ Az intézmény működési területei az ellátandó feladatok szerint:
-
Családsegítő szolgálat - Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás közigazgatási területe
-
Gyermekjóléti szolgálat - Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás közigazgatási területe
-
Pedagógiai szakszolgálat - Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás közigazgatási területe
-
Szociális információs szolgáltatás - Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás közigazgatási területe
6./ Felügyeleti szerve:
Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás
7./ Gazdálkodási jogköre:
Részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Pénzügyi, gazdasági feladatait Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala látja el. Az önállóan gazdálkodó szerv és a részben önálló szerv közötti munkamegosztás és felelősség vállalás rendjét a polgármester által jóváhagyott megállapodás szabályozza. A részben önálló intézmény vezetője teljes munkáltatói és bérgazdálkodási jogkörrel rendelkezik.
8./Rendelkezésre álló vagyon:
Az intézmény ingatlanvagyonnal nem rendelkezik. A működéshez szükséges alábbi ingatlant a Gyomaendrőd Város Önkormányzata használatba adja az intézménynek:
Gyomaendrőd, Fő út 2. sz. Hrsz: 6291 a Polgármesteri Hivatal Kirendeltségével közös használatú osztatlan vagyon.
A feladatellátáshoz rendelkezésre állnak még az intézménynél a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat.
Az intézmény a rendelkezésre álló vagyont, a helyi vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni. Az intézmény a rendelkezésre álló vagyont biztosítékként nem adhatja.
9./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje:
Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete gyakorolja
10./ Az intézmény vállalkozási tevékenysége:
Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat.
Gyomaendrőd, 2006. június
Dr. Dávid Imre s.k. Petneházi Bálintné s.k. Hunya Tiborné s.k.
polgármester polgármester polgármester
2. sz. melléklet
Társulási Megállapodás
Intézmény közös fenntartására- egységes szerkezetbe foglalása
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV törvény 41.§. (1) bekezdésében (továbbiakban: ÖTV) kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. §-a alapján, valamint a Békési Kistérségi Társulási Megállapodásban foglaltakra tekintettel a többcélú kistérségi társulás keretében a Békési Kistérséghez tartozó Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete Csárdaszállás Község Önkormányzata és Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testülete, feladat-ellátási kötelezettségük alapján - az ÖTV 8. § (1) bekezdése és (4) bekezdése szerint előírt kötelező helyi közszolgáltatási alapfeladatukról, közoktatási közfeladataikról az óvodai, az általános iskolai oktatásról és nevelésről, Hunya Község Önkormányzata vonatkozásában az alapfokú művészeti oktatásról pedagógiai szakszolgálat feladata közül a nevelési tanácsadásról, logopédiai ellátásról, gyógytestnevelésről, valamint gyermekjóléti szolgálat, családsegítés és szociális információs szolgáltatás feladatairól intézményi társulás útján gondoskodnak, jelen társulási megállapodásban foglaltak szerint.
I.
Általános rendelkezések
1. A társulás neve: Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Közoktatási Intézményi Társulás
2. A társulás székhelye: 5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 1. sz.
3. A társulás tagjainak neve és székhelye:
Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete
5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 1. sz.
Csárdaszállás Község Önkormányzata Képviselő-testülete
5621 Csárdaszállás Petőfi út 17. sz
Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testülete
5555 Hunya Rákóczi út 19.sz
4.A társulás fenntartó és felügyeleti szerve:
A Békési Kistérséghez tartozó. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya települési önkormányzatok képviselő-testületei
5.A társulás működési, illetékességi területe:
A Békési Kistérséghez tartozó, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya települési önkormányzatok közigazgatási területe
6.A társulás jogállása: A társulás jogi személyiséggel nem rendelkezik
II.
A társulás célja
1.
A Békési Kistérséghez tartozó három település, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya települési önkormányzatai az ÖTV 8.§.(1) és (4) bekezdéseiben előírt kötelező közoktatási közszolgáltatási alapfeladataikat - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 24.§ 25 § és 26 §-ban meghatározott alapfokú nevelési és oktatási feladatot közösen - kistérségi keretek között,- a közoktatási intézményrendszer integrálása útján magasabb színvonalon kívánja ellátni. Ennek érdekében döntött a három települési önkormányzat arról, hogy jelen megállapodással közoktatási intézményi társulást hoz létre. A társulásban részvevő települések közoktatási feladatellátásának biztosítását - a településeken működtetett többcélú közös igazgatású, egységes szervezetű és irányítású közoktatási intézmény-egységek szakmai önállóságának megtartásával oldják meg. E cél érvényesülése érdekében egy szervezetű, négy telephelyből álló közös igazgatású intézményt hoznak létre. Célja továbbá:
1. A közös intézmény keretei között az oktató-nevelő munka színvonalának javítása, a még jobb szakos ellátás biztosítása,
2. A munkaerő kihasználtság növelése,
3. A gazdaságosság növelése, az intézmények egy gyereklétszámra vetített fajlagos költségeinek csökkentése.
4. A szakmai együttműködés fejlesztése.
2. A Békési Kistérséghez tartozó három település, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya települési önkormányzatai az ÖTV 8.§ (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott közszolgáltatási alapfeladataikat - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 34 § d) e) és h) pontjában pedagógiai szakszolgálati feladatot illetve z 1997. évi XXXI. törvény 39-40 §-ban meghatározott gyermekjóléti szolgáltatás valamint az 1993. évi III. törvény 61. §-ában meghatározott szociális információs szolgáltatás és a 64. §-ában meghatározott családsegítés feladatait közösen - kistérségi keretek között-, közös intézmény fenntartásával magasabb színvonalon kívánja ellátni. A társulásban részvevő települések pedagógiai szakszolgálati, szociális információs szolgáltatás, családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatellátásának biztosítását Gyomaendrőd településen működtetett többcélú közös igazgatású, egységes szervezetű és irányítású közoktatási intézmény közös fenntartásával oldják meg. E cél érvényesülése érdekében többcélú intézményt hoznak létre. Az intézmény ellátási területe a társult önkormányzatok közigazgatási területe.
Célja továbbá:
1. A közös intézmény keretei között a szakmai munka színvonalának javítása.
2. A gazdaságosság növelése.
3. A szakmai együttműködés fejlesztése, közös célkitűzések meghatározása.
4. Kistérségi-településközi együttműködés segítése.
III.
A társulás tevékenységi köre, feladatai, a feladatellátás módja
1.1.A társulás tevékenységi köre, feladata:
Jelen megállapodás alapján a társult önkormányzatok az ÖTV 8.§.(1)és (4) bekezdésében 63.§.(1) bekezdésében, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX tv (továbbiakban :KÖT) 3.§.(3) bekezdésében és a 86.§-ban meghatározott kötelező közoktatási közfeladatukat , a 24.§ 25 § és 26 §-ban szabályozott alapfokú nevelési és oktatási feladatukat, az óvodai nevelés, az 1-8. évfolyamon történő általános iskolai nevelést-oktatást közösen látják el, a közös feladatellátásra nevelési-oktatási intézményt közösen tartanak fenn.
1.2.A közösen fenntartott intézmény megnevezése, székhelye:
Hivatalos elnevezése:
Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Óvoda Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya, mely általános jogutódja a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Diákotthon megnevezésű költségvetési intézménynek.
Rövid elnevezése
Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola
Székhelye: 5502 Gyomaendrőd Népliget út 2.
1.3.A feladatellátás módja:
Az intézmény többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény. Ellátási kötelezettsége a társulásban részt vevő települések, általános iskolai oktatási-nevelési feladataira, Csárdaszállás, Hunya, községek tekintetében óvodai nevelésre, Hunya Község vonatkozásában alapfokú művészetoktatási feladatokra terjednek ki.
1.4.Az intézmény szervezeti felépítése:
Az intézmény élén igazgató, általános igazgató helyettesek, gazdasági vezető, az általános iskolai telephelyek élén -kivéve a gyomaendrődi telephelyeket - telephelyi vezetők állnak, akik egyben ellátják az óvodai telephely vezetésével kapcsolatos feladatokat
Telephelyek:
1) Csárdaszállás Arany J út 2. sz. - Általános Iskola
2) Csárdaszállás Kossuth út 23. sz. - Óvoda
3.) Hunya Kossuth út 3. sz. - Általános Iskola és Művészeti Iskola
4.) Hunya Óvoda út 10. sz. - Óvoda
5.) Gyomaendrőd, Deák F.u.11.sz. - Tornaterem
6.) Gyomaendrőd Fő út 81/2. sz. - Speciális tagozat
7.) Gyomaendrőd, Fő út 42. sz. - Diákotthon
8.) Gyomaendrőd, Blaha út 21. sz. - Könyvtár
2.1.A társulás tevékenységi köre, feladata az 1. pontban foglaltak mellett:
Jelen megállapodás alapján a társult önkormányzatok az ÖTV 8.§.(1) és (2) bekezdésében meghatározott közszolgáltatási alapfeladataikat: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 34 § d) e) és h) pontjában pedagógiai szakszolgálati feladatokat illetve az 1997. évi XXXI. törvény 39-40. §-ban meghatározott gyermekjóléti szolgáltatás valamint az 1993. évi III. törvény 61. §-ában meghatározott szociális információs szolgáltatás és 64. §-ában meghatározott családsegítés feladatait közösen látják el, többcélú intézményt közösen tartanak fenn.
2.2. A közösen fenntartott intézmény megnevezése, székhelye:
Hivatalos elnevezése:
Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális Információ Szolgáltatás, Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya
mely általános jogutódja a gyomaendrődi Városi Családsegítő Központ megnevezésű költségvetési intézménynek.
Rövid elnevezése:
Térségi Humánsegítő Szolgálat
Székhelye: 5502 Gyomaendrőd Fő u. 2.
2.3. A feladatellátás módja:
Az intézmény többcélú intézmény. Ellátási kötelezettsége a társulásban részt vevő települések, pedagógiai szakszolgálat feladatai közül logopédiai, nevelési tanácsadás és gyógytestnevelés valamint a gyermekjóléti szolgálat, szociális információs szolgáltatás és családsegítés feladataira terjednek ki.
2.4.Az intézmény szervezeti felépítése:
Az intézmény élén intézményvezető áll, aki az intézményegységek tekintetében gyakorolja a vezetéssel kapcsolatos feladatokat.
3. A közös intézményfenntartással kapcsolatos hatáskörök gyakorlása:
3.1. A társulásban résztvevő települési önkormányzatok képviselő-testületei külön- külön ülésen - minősített többséggel- hozott döntése szükséges a társulási megállapodás jóváhagyásához, a megállapodás módosításához, a társulási megállapodás megszüntetéséhez, a társuláshoz más önkormányzat csatlakozásához, a társulási megállapodás év közbeni felmondásához.
3.2. Mindkét közösen fenntartott intézménnyel kapcsolatos helyi önkormányzati feladat és hatásköröket, az általános felügyeletet a három települési önkormányzat képviselő-testülete együttesen gyakorolja, a szakmai felügyeletet a vonatkozó jogszabályokban meghatározott szervek látják el.
3.3. Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola élén álló igazgató vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete gyakorolja. A telephelyek vezetésével megbízottak személyek vonatkozásában a munkáltatói jogokat az igazgató gyakorolja, a telephely szerinti települési önkormányzat képviselő-testületének egyetértésével. A kiemelt munkáltatói jogok gyakorlása során Gyomaendrőd Város Önkormányzata köteles a társult települési önkormányzatok képviselő-testületeinek írásbeli véleményét beszerezni. A társult önkormányzat képviselő-testülete köteles soron következő, de legfeljebb 30 napon belül írásbeli véleményét megadni.. Az egyéb munkáltatói jogokat az igazgató vonatkozásában Gyomaendrőd Város polgármestere gyakorolja de a jutalmazás kérdésében a települési önkormányzatok polgármestereinek véleményét ki kell kérni.
3.4.Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola telephelyein dolgozók vonatkozásában a munkáltatói jogkört az igazgató gyakorolja, az adott települési önkormányzat polgármesterének egyetértésével.
3.5. Térségi Humánsegítő Szolgálat élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete gyakorolja. A kiemelt munkáltatói jogok gyakorlása során Gyomaendrőd Város Önkormányzata köteles a társult települési önkormányzatok képviselő-testületeinek írásbeli véleményét beszerezni. A társult önkormányzat képviselő-testülete köteles soron következő, de legfeljebb 30 napon belül írásbeli véleményét megadni. Az egyéb munkáltatói jogokat az intézményvezető vonatkozásában Gyomaendrőd Város polgármestere gyakorolja, de a jutalmazás kérdésében a települési önkormányzatok polgármestereinek egyetértését ki kell kérni.
IV.
A társulás működése
1 A társulás ülésrendje:
A társulás szükség szerint, de évente legalább három soros ülést tart, melyet Gyomaendrőd Város polgármestere hív össze változó székhellyel. Bármelyik képviselőtestület indítványára, Gyomaendrőd Város polgármestere köteles az ülést az erre irányuló írásbeli kezdeményezés kézhezvételét követő 30 napon belül összehívni.
2.A társuláshoz való csatlakozás rendje:
Bármely kistérséghez tartozó önkormányzat csatlakozhat a társuláshoz. A csatlakozási szándékát minden év november 30-ig, költségvetési koncepció elkészítésének idejéig köteles jelezni. Csatlakozni a következő tanévkezdés előtt július 1-ig lehet.
A társuláshoz csatlakozás szakmai törvényességi feltételeinek megteremtését a társulás és intézményei, valamint a belépő új tag és intézménye számára a társulás kibővülésekor a csatlakozás évének június 30. napjáig kell biztosítani.
A társulás átalakításával kapcsolatos szakmai törvényességi előkészületeket a társulási tagok egybehangzó döntése alapján, az átszervezés évének januári első munkanapjától kezdődhetnek-( azaz a gazdasági év kezdésétől ) és a tanév végével záródnak le , illetve az új szervezet a tanév kezdéssel indulhat.
3.A társulásba való felvétel rendje:
A társulás tagjainak a felvételt támogató döntéshez a társult tagok minősített többséggel hozott döntése szükséges.
4.A társulásból való kilépés rendje:
A társulási megállapodást felmondani a tanév utolsó napjával lehet, úgy, hogy az erre irányuló írásbeli nyilatkozatot legkésőbb a tárgyévet megelőző év december 31-ig meg kell küldeni a társulásba részt vevő valamennyi tag önkormányzat polgármesterének. A társulási megállapodás módosítását, felmondását a társulás bármely tagja kezdeményezheti. E kezdeményezéséről annak megküldését követő 30 napon belül a társulás tagjai döntenek.
5.A társulás megszűnik:
a) a bíróság jogerős döntése alapján
b) ha valamennyi tag elhatározza a társulás megszüntetését, vagy a tagok száma kettő alá csökken.
c) ha a felek nem tudnak megállapodni a működtetés feltételeiről. A társulás megszűnése esetén a tagok az éves költségvetési beszámoló alapján számolnak el egymással.
6.A társulás működésével kapcsolatos törvényességi felügyelet ellátása:
A törvényességi felügyelet ellátását Gyomaendrőd Város jegyzője biztosítja.
7.Az ellenőrzés rendje:
A társulást, valamint a közösen fenntartott intézményeket a tagok, szakmai, törvényességi, célszerűségi és gazdasági szempontból ellenőrizhetik. Az intézmények pedagógiai szakmai ellenőrzését közoktatási szakértő igénybevételével végzik.
A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola tevékenységéről a polgármesterek, illetve az intézmény szakmai, pénzügyi és egyéb helyzetéről az intézmény vezetője a tagintézmények vezetőivel együtt legalább évente egyszer beszámolnak, a társult képviselő-testületeknek. Gyomaendrőd jegyzője látja el az intézményben megjelenő törvényességi kérelem és egyes felülvizsgálati kérelem másodfokú döntését jogkörét.
Térségi Humánsegítő Szolgálat tevékenységéről a polgármesterek, illetve az intézmény szakmai, pénzügyi és egyéb helyzetéről az intézmény vezetője legalább évente egyszer beszámolnak, a társult képviselő-testületeknek.
8.A társulás által fenntartott intézmények jellemzői:
8.1. Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola önállóan gazdálkodó, maradványérdekeltségű költségvetési szerv, mely tevékenységét alapító okirat szerint végzi. Az intézmény önálló bankszámlával rendelkezik, finanszírozása kiskincstári rendszeren keresztül történik, jogutódja a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium megnevezésű költségvetési szervnek.
Az intézmény működését meghatározó helyi dokumentumok köre:
Az intézményi működés, szakmai, törvényességi előírásoknak megfelelő alapdokumentumait és azok módosításait ( az SZMSZ, Pedagógiai program, Házirend, IMIP stb) a társult tagok határozataikkal hagyják jóvá. Az alapító okirat módosítása önkormányzati határozattal történik. A gazdálkodás dokumentumait (költségvetés, féléves beszámoló, zárszámadás) a társulás soros ülésein hagyják jóvá.
Az intézmény telephelyi vezetővel rendelkező telephelyein történik a jogutód nélkül megszűnt oktatási intézmények oktatással kapcsolatos iratainak őrzése, abból igazolások kiadása melyért a mindenkori telephelyvezető felelős.
8.2. Térségi Humánsegítő Szolgálat részben önállóan gazdálkodó, maradványérdekeltségű költségvetési szerv, mely tevékenységét alapító okirat szerint végzi, jogutódja a Városi Családsegítő Központ megnevezésű költségvetési szervnek. Pénzügyi, gazdasági feladatait Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala látja el. Az önállóan gazdálkodó szerv és a részben önálló szerv közötti munkamegosztás és felelősség vállalás rendjét a polgármester által jóváhagyott megállapodás szabályozza. A részben önálló intézmény vezetője teljes munkáltatói és bérgazdálkodási jogkörrel rendelkezik. A szakmai irányítás teljes körűen a részben önálló intézmény vezetőjének a felelőssége.
Az intézmény működését meghatározó helyi dokumentumok köre:
Az intézményi működés, szakmai, törvényességi előírásoknak megfelelő alapdokumentumait és azok módosításait ( az SZMSZ, szakmai program, Házirend, IMIP stb) a társult tagok határozataikkal hagyják jóvá. Az alapító okirat módosítása önkormányzati határozattal történik. A gazdálkodás dokumentumait (költségvetés, féléves beszámoló, zárszámadás) a társulás soros ülésein hagyják jóvá.
V.
A társulás vagyoni viszonyai
1.1.A társult települési önkormányzatok képviselő-testületei biztosítják az Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola működéséhez szükséges anyagi, tárgyi, technikai, személyi feltételeket.
1.2. A közösen fenntartott intézmény vagyoni viszonyainak szabályozási elvei:
a) Az egyes telephelyek által használt ingatlanok tulajdonjoga a tag önkormányzat tulajdonában marad, a telephelyeken már meglévő ingóságok a ugyancsak az önkormányzatok tulajdonában maradnak melyet tételes leltár műszaki állapot meghatározást követően a közösen fenntartott oktatási intézmény használatába ad, azzal, hogy az csak az átadó önkormányzat helye szerinti telephelyen hasznosítható. Ezen ingóságok és ingatlanok beruházási és felújítási kötelezettségéről a tulajdonos önkormányzat saját forrásai terhére gondoskodik.
b) Az egyes telephelyi oktatási egységeknél a nevelés-oktatás biztosításához, fejlesztéséhez szükséges tan-és segédeszközök beszerzése, pótlása a helyi önkormányzatok által nyújtott támogatásból, a közösen fenntartott intézmény kötelezettsége és költsége, erről a költségvetési évet lezáró intézményi zárszámadás mellékletében analitikus kimutatást kell csatolni.
c) A közösen fenntartott intézménynél megjelenő azon ingó és ingatlan vagyongyarapodásról melyet nem a társult önkormányzat biztosított és nem maradt települési önkormányzati tulajdonban a társulás megszűnése esetén, a települési önkormányzatok által teljesített hozzájárulás arányában kerül megosztásra
2.1. A társult települési önkormányzatok képviselő-testületei biztosítják a Térségi Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya működéséhez szükséges anyagi, tárgyi, technikai, személyi feltételeket.
2.2. A közösen fenntartott intézmény vagyoni viszonyainak szabályozási elvei:
a) Az intézmény által használt ingatlan tulajdonjoga Gyomaendrőd Város Önkormányzat tulajdonában marad, a már meglévő ingóságok ugyancsak az önkormányzat tulajdonában marad melyet tételes leltár műszaki állapot meghatározást követően a közösen fenntartott oktatási intézmény használatába ad. Ezen ingóságok és ingatlanok beruházási és felújítási kötelezettségéről a tulajdonos önkormányzat saját forrásai terhére gondoskodik.
b) A nevelés-oktatás biztosításához, fejlesztéséhez szükséges tan-és segédeszközök beszerzése, pótlása a társult önkormányzatok által nyújtott támogatásból, a közösen fenntartott intézmény kötelezettsége és költsége, erről a költségvetési évet lezáró intézményi zárszámadás mellékletében analitikus kimutatást kell csatolni.
c) A közösen fenntartott intézménynél megjelenő azon ingó és ingatlan vagyongyarapodásról melyet nem a társult önkormányzat biztosított és nem maradt települési önkormányzati tulajdonban a társulás megszűnése esetén, a települési önkormányzatok által teljesített hozzájárulás arányában kerül megosztásra.
3.1. A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola működéséhez szükséges pénzeszközöket a tagok az alábbiak szerint biztosítják:
a) A normatív állami támogatást Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete- a tag települési önkormányzatok valamint a telephelyi vezetők kimutatása alapján- igényli le, melynek jogszerű felhasználásáról a normatíva alapját képező igény keletkezési helye szerint kell gondoskodni.
b) A működési kiadásoknak a normatív állami támogatás és a telephelyen beszedett saját bevétele által nem fedezett részét az egyes telephelyek tekintetében a település szerinti tag önkormányzat saját költségvetéséből köteles biztosítani, a normatíva utalásával azonos ütemezésben. Amennyiben az adott önkormányzat nem a fentiek szerint biztosítja az önkormányzati támogatást, úgy az erre irányuló írásbeli felhívást követő 30 nap eredménytelen elteltét követően az intézmény igazgatója jogosult a telephely működését átszervezni, figyelemmel az erre vonatkozó szakmai előírásokban meghatározottakra. A telephely működésével kapcsolatban a fenti meghatározottak miatt előlegezett költségek tekintetében az előlegezést biztosító önkormányzatok jogosultak a késedelmi kamat követelést érvényesíteni, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. Írásban közölt és nem vitatott költségek vonatkozásában a nem teljesítő önkormányzat felé az azonnali beszedési megbízást kiadni.
c) A normatív állami támogatás a telephelyen keletkezett saját bevétel és a működési kiadása közötti különbözetet( a közös igazgatás rá eső költségét is beleértve) a közösen fenntartott költségvetési intézmény bankszámlájára utalják a tagönkormányzatok.
3.2. A Térségi Humánsegítő Szolgálat működéséhez szükséges pénzeszközöket a tagok az alábbiak szerint biztosítják:
a) A normatív állami támogatást Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete- az intézményvezető kimutatása alapján - igényli le, melynek jogszerű felhasználásáról a normatíva alapját képező igény keletkezési helye szerint kell gondoskodni.
b) A működési kiadásoknak a normatív állami támogatás által nem fedezett részét az egyes települések tekintetében a település szerinti tag önkormányzat saját költségvetéséből köteles biztosítani, a normatíva utalással azonos ütemezésben. Amennyiben az adott önkormányzat nem a fentiek szerint biztosítja az önkormányzati támogatást, úgy az erre irányuló írásbeli felhívást követő 30 nap eredménytelen elteltét követően az intézményvezetője jogosult szüneteltetni az ellátást. Az előlegezett költségek tekintetében az előlegezést biztosító önkormányzatok jogosultak a késedelmi kamat követelést érvényesíteni, melynek mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. Írásban közölt és nem vitatott költségek vonatkozásában a nem teljesítő önkormányzat felé az azonnali beszedési megbízást kiadni.
c) A normatív állami támogatás és a működési kiadása (utazási költségek) közötti különbözetet (a közös igazgatás rá eső költségét is beleértve) a Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatalának bankszámlájára utalják a tagönkormányzatok.
3.3. A közösen fenntartott intézmények gazdálkodása:
a) A közösen fenntartott intézmények költségvetése Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testülete éves költségvetésének részét képezi, de a költségvetés elkészítéséhez a tag önkormányzatok szükség szerint adatokat szolgáltatnak
b) az intézmények éves költségvetésében ki kell mutatni a szakfeladatok szerinti költségeket, Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola esetében lebontva a telephelyekre is, a közös igazgatás költségeit, valamint a tag önkormányzatonkénti hozzájárulások mértékét.
c) Az intézményeknek, - az adott önkormányzatot érintő költségvetésének elfogadásához, módosításához, valamint a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásához - a tagönkormányzatok Képviselő-testülete egyetértése szükséges .
4.Költségvetéssel kapcsolatos egyeztetési eljárás, egyetértési jog gyakorlása
A feladatellátással kapcsolatos pénzügyi hozzájárulás mértékét a társult települési önkormányzatok képviselő-testületei a polgármesterek útján a költségvetési tervezés időszakában egyeztetik.
Mindkét közös fenntartású intézmény, a tagintézmények költségvetési tervezetét (költségvetési rendeletet) és zárszámadását (költségvetési beszámolót) előzetesen egyeztetik a polgármesterek - az intézményvezetők - útján.
5.Elszámolás és beszámolás rendje:
Gyomaendrőd Város Önkormányzata jegyzője a költségvetési támogatás, a pénzügyi hozzájárulás felhasználásáról minden költségvetési év végével elszámol.
A társult települési önkormányzatok képviselő-testületei az intézmények, a Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola esetében a telephely vezetőjétől évenként a feladatellátásról, az intézmény közös fenntartásáról tájékoztatást kérhetnek.
A társult települési önkormányzatok polgármesterei évente egyszer - legkésőbb a zárszámadás elfogadásával egyidejűleg- beszámolnak a képviselő-testületeknek az intézményi társulás tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről, a társulási cél megvalósulásáról.
VI.
Vegyes rendelkezések
A társulási megállapodás a társult önkormányzatok által történő elfogadás napján lép hatályba és határozatlan időre szól.
A társulás tagjai a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény rendelkezéseit tekintik irányadónak.
A társulás tagjai egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen megállapodásból eredő, ill. a társulás működése során esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket elsődlegesen egymás között, tárgyalásos úton, konszenzusos módon kívánják rendezni.
A bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, ha az előzetes egyeztetés nem vezetett eredményre, megegyezésre. A jogvita eldöntésére Szarvasi Városi Bíróság illetékességét kötik ki.
A társulási megállapodást annak elolvasását, tartalmának megismerését és megértését követően a társulást alkotó települési önkormányzat képviselő-testülete nevében akaratukkal mindenben megegyezően - saját kezű aláírással látják el.
Gyomaendrőd, 2006. |
Csárdaszállás 2006. |
Hunya 2006. |
Települési Önkormányzat Képviselő-testülete nevében:
Dr. Dávid Imre polgármester |
Petneházi Bálintné polgármester |
Hunya Tiborné Polgármester |
Záradék:
A Többcélú Társulást, a Közoktatási Intézményi Társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulási Megállapodást határozataikban jóváhagyták, az abban foglaltakat önmagukra nézve kötelező rendelkezést fogadták el.
Települési Önkormányzat Képviselő-testülete: Jóváhagyó határozat száma:
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testülete határozata