208/2013. (V. 2.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Körösi Halász Szövetkezettel kötött haszonbérleti szerződés módosítása

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
208/2013. (V.2.) Gye. Kt. határozata
 
Gyomaendrőd Város Képviselő – testülete elfogadja a Körösi Halász Szövetkezet (Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 27. ) ajánlatát az általa hasznosított Hantoskerti holtág 2 éves haltelepítési program végrehajtására az alábbi megállapodás módosítás feltételei mellett. 
HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS
MÓDOSÍTÁSA
 
Mely létrejött egyrészről Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete (5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.) képviseletében eljáró Várfi András polgármester, bérbeadó /továbbiakban: bérbeadó/
 
másrészről a Körösi Halász Szövetkezet képviseletében Dr. Csoma Antal elnök / 5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 27. szám / mint bérlő / továbbiakban: bérlő/ között a mai napon és helyen a Csókási-zugi, Hantoskerti, Fűzfás-zugi, Rév-zugi, Német-zugi holtágak haszonbérletére kötött 2000. április 3.-án kelt megállapodás módosításának tárgyában a következő feltételek mellett:
 
1.      A felek közös egyeztetésének megfelelően a bérlő vállalja, hogy 2 éven keresztül a haszonbérleti díj összegének megfelelő mennyiségű II. és III. nyaras pontyot telepít az általa hasznosított Hantoskerti holtágba (917; 1245; 1247; 1301 hrsz.). Ezen felül a halász szövetkezet vállalja, hogy ugyanezen mennyiségű II. és III. nyaras pontyot saját költségén telepít a holtágba.
 
2.      Felek közös megegyezés alapján figyelemmel Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete.../2013.(V.2.) önkormányzati határozatára értelmében a használt bérlemények bérleti díja 2013 és 2014 években a 2 éven keresztül vállalt haltelepítési program végrehajtása munkáinak bruttó elszámolása úgy történik, hogy a bérbeadó az ellenőrzött haltelepítési munkák igazolt kiadásairól szóló számla összegének mértékéig azt beszámítja a bérleti díjba a számviteli szabályoknak megfelelően.
 
3.      Felek a mindenkori bérleti díjat jelen megállapodás módosítás aláírásának napjától kezdődően oly módon tekintik teljesítettenek, hogy abba 2 éven keresztül beszámításra kerül a bérlő saját költségén telepített a haszonbérleti díj összegének megfelelő mennyiségű II. és III. nyaras ponty.
Továbbá a bérlőnek igazolnia kell az általa vállalt saját költségén ugyanezen mennyiségű II. és III. nyaras ponty telepítésének az elvégzését. Az igazolást, a bérbeadó által kijelölt átvevő a szállítójegy aláírásával jegyzi.
 
4.      A II. és III. nyaras ponty kg-onkénti egységárban a felek a telepítés előtt állapodnak meg.
 
5.      A bérlő köteles a haltelepítési munkák elkezdésének és befejezésének időpontját közölni a bérbeadóval. Bérlő köteles tűrni, hogy a bejelentett időpontban a bérbeadó vagy annak okirattal felhatalmazott képviselője a helyszínen ellenőrizze a haltelepítést.
 
6.      A telepítendő halak mennyiségi és minőségi átvétele a bérlő által megjelölt telephelyen történik. Az átvételhez a bérbeadó átvevőt biztosít.
 
7.      Fentieknek megfelelően bérlő mindaddig mentesül a bérleti díj megfizetése alól, míg a haltelepítés igazolt költsége részére teljes egészében, bérbeszámítással meg nem térül.
 
8.      A program végrehajtásához a bérlő vállalja, hogy a holtágban a halászatot korlátozza maximum évente kétszer 14 nap időtartamban.
 
9.     Felek kijelentik, hogy a Hantoskerti holtágba a 3. pontban leírt bérleti díjnak megfelelő plusz mennyiségében, a bérlő saját költségén telepített halállomány a halászati jog megszűnésekor nem képezi az elszámolás alapját.
 
10.      A megállapodás módosítás az eredeti megállapodás egyéb rendelkezéseit nem érinti.
 
Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók.
 
Alulírott szerződő felek jelen megállapodás módosítást elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.
 
 Gyomaendrőd, 2013. május ....
  
…………………………………………
…………………………………………
Várfi András
Polgármester
Dr. Csoma Antal
Elnök
                       

« Vissza
Vissza a főmenübe