469/2013. (IX. 26.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Körös-völgyi HRT társuláis megállapodásának módosítása

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
469/2013. (IX. 26.) Gye. Kt. határozata
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás társulási megállapodás módosító okiratát és a módosított társulási megállapodást a változásokkal egységes szerkezetben elfogadja. 
 
Települési szilárd hulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése, a továbbiakban KEOP-7.2.3.0-2007-0013 azonosítószámú projektre létrehozott Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás
Társulási megállapodását módosító okirat
 
 1./ A társulási megállapodás (továbbiakban: megállapodás) teljes terjedelmében módosul: Kondoros Nagyközség Önkormányzat helyett, Kondoros Város Önkormányzata.
 
2./ VIII.1.3 .pontjának első bekezdése helyett a következő: A Társulási Tanács tagjai közül elnököt választ.
 
E megállapodás minden tagönkormányzat minősített többségű döntését követően  lép hatályba.
 
A társulási megállapodás egyebekben nem módosul.
 
Az Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás   társulási megállapodás módisítását a fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei az alábbi testületi határozatokkal hagyták jóvá.
 
Kondoros Város Önkormányzat képviselőtestülete …….. határozata
Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselőtestülete ………….határozata
Szarvas Város Önkormányzat Képviselőtestülete ……………… határozata
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselőtestülete ………… határozata
Csabacsüd Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete határozata
Csárdaszállás Község Önkormányzat Képviselőtestülete …. határozata
Kétsoprony Község Önkormányzat Képviselőtestülete ………… határozata
Körösladány Város Önkormányzat Képviselőtestülete ………… határozata
Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselőtestülete ….. határozata
 
A fentiek szerint ezen szerződést, mellékletét képező aláírási íven – a tagok eredeti példányban jóváhagyólag aláírták.
 
 
………………………………………………      ………………………………………………
 Dankó Béla                                                   Zsindely Ferencné               
 Polgármester                                                                   jegyző
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
 
………………………………………………      ………………………………………………
Várfi András                                                 Dr. Csorba Csaba
       polgármester                                                jegyző                       
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
     Babák Mihály                                                   Dr. Melis János            
         Polgármester                                                                       jegyző
Szarvas Város Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
    Vantara Gyula                                       Dr. Szvercsák Szilvia
     polgármester                                       jegyző             
           Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
 
  ………………………………………………      ………………………………………………
     Molnár József                                      Kasikné Csík Zsuzsanna         
         Polgármester                                                                       jegyző
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
Petneházi Bálintné                           Dr. Csorba Csaba
         polgármester                                               jegyző                          
Csárdaszállás Község Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
    Völgyi Sándor                                       Surinné Szász Margit      
         Polgármester                                                           jegyző
Kétsoprony Község Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
Kardos Károly                                               Ilyés Lajos
 polgármester                                              jegyző                       
Körösladány Város Önkormányzata
 
  ………………………………………………      ………………………………………………
Balogh József                                   Dr. Juhász Csilla
        polgármester                                                            jegyző
Szabadkígyós Község Önkormányzata
 
Települési szilárd hulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése a továbbiakban KEOP-7.2.3.0-2007-0013 azonosítószámú projektre létrehozott
 
Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs
Önkormányzati Társulás
 
Társulási megállapodás egységes szerkezetben 2013. június 30.
Az alábbi felsorolt települési önkormányzatok képviselő-testületei, a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A.§ (1) bekezdés h) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 41. § (1) bekezdésében, foglaltak, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény (Ttv16-18. ) §-ai alapján, a települési szilárd hulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése érdekében, a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet (MeHVM rendelet) 11.§(2) bekezdés e) pontjában előírtakra figyelemmel:
1. Kondoros Város Önkormányzata 5553 Kondoros, Hősök tere 4-5. sz.
2. Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. sz.
3. Szarvas Város Önkormányzata 5540 Szarvas, Szabadság u. 25-27. sz.
4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.
5. Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata 5551 Csabacsüd, Szabadság út 41. sz.
6. Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi u. 17. sz.
7. Kétsoprony Község Önkormányzata 5674 Kétsoprony, Dózsa u. 11. sz.
8. Körösladány Város Önkormányzata 5516 Körösladány, Dózsa út 2. sz.
9. Szabadkígyós Község Önkormányzata 5712 Szabadkígyós, Kossuth tér 7. sz. önkormányzatok, mint alapító tagok (együttesen és a továbbiakban, mint Tagok)
Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás néven önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást, továbbiakban Társulást hoztak létre és biztosították annak feltételeit.
A megállapodást a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény (továbbiakban: Mötv.) 146. §.(1) bekezdése alapján történt felülvizsgálat után – figyelemmel az Mötv. 87-95. § rendelkezéseire – az alábbiak szerint módosítják és foglalják egységes szerkezetbe:
 
PREAMBULUM
Alapító tagok a társulás létrehozását megelőzően a KEOP-7.2.3.0-2007-0013 számú projekt első fordulójában konzorciumi szerződést kötöttek, amelyben rögzítették, hogy a pályázat II. fordulóra történő beadásáig létrehozzák a jelen jogi személyiséggel rendelkező társulást.
 
Ezen társulási megállapodás megkötésénél Tagok, elsősorban az Európai Unió szervei által elfogadott vonatkozó közösségi jogszabályokat, a KEOP-7.2.3.0-2007-0013 számú projekt megvalósításával összefüggő hazai jogszabályokat, a pályázati felhívást és útmutatót, továbbá az Ötv., Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. Törvény (továbbiakban: Mötv.) a Ttv., az államháztartásról szóló, 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról (Áht.) a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számv. tv.)  a hulladékról szóló 2012. . CLXXXV törvény - továbbiakban hulladékról szóló törvény. - és az ezen törvények végrehajtásával kapcsolatos egyéb jogszabályok, illetve a Ptk. rendelkezéseit veszik figyelembe.
A Társulás tagjai rögzítik, hogy a jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulásukat szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján hozzák létre, a tagok települési önkormányzati feladatainak hatékonyabb, célszerűbb megoldására.
 
A KEOP-7.2.3.0-2007-0013 számú hulladékgazdálkodási projekt a társulást alapító önkormányzatok együttműködésére épülő az önkormányzatok jogszabályban előírt kötelező közfeladatai közé tartozó települési hulladékkezelési közszolgáltatásról való gondoskodási kötelezettség teljesítéséhez szükséges környezetvédelmi előírásoknak meg nem felelő hulladéklerakók rekultivációját és ezen munkálatok eredményességét 5 éven át tartó műszaki ellenőrzési tevékenység és az e tevékenység keretében történő állapotfelmérő munkálatok elvégzését valósítja meg.
A II. fordulóra benyújtott KEOP-2.3.0/2F/09-2010-0013 azonosítószámú pályázatot a Közreműködő Szervezet támogatásra érdemesnek ítélte 2010. november 30-án. A Támogatási Szerződést 2011. április 28-án megkötöttük az Energia Központ Nonprofit Kft-vel (KSZ).
 
I. A TÁRSULÁS NEVE, SZÉKHELYE, MŰKÖDÉSI TERÜLETE
 
A Társulás neve: Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás
A Társulás rövidített neve: Körös-völgyi HRT.
Székhelye: 5553 Kondoros, Hősök tere 4-5. sz.
Működési területe: a társult települések közigazgatási területe
A Társulás alapítói jogokkal felruházott irányító szerv: A társult önkormányzatok képviselő-testületei.
A Társulás irányító szerve: Kondoros Város Önkormányzata 5553 Kondoros, Hősök tere 4-5. sz.
Törvényességi felügyeletet ellátó szerv: Békés Megyei Kormányhivatal
A Társulás létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozat) megnevezése, kelte, száma:
Kondoros Város Önkormányzat képviselőtestülete 201/2009. (IX. 10.) határozata
Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselőtestülete 349 /2009. (IX. 21) határozata
Szarvas Város Önkormányzat Képviselőtestülete 493/2009. (IX. 15.) határozata
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselőtestülete 581/2001. (IX. 24.) határozata
Csabacsüd Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 156/2009. (IX. 14.) határozata
Csárdaszállás Község Önkormányzat Képviselőtestülete 99/2009. (IX. 15.) határozata
Kétsoprony Község Önkormányzat Képviselőtestülete 43/2009. (IX. 08.) határozata
Körösladány Város Önkormányzat Képviselőtestülete 214/2009. (IX. 17.) határozata
Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselőtestülete 84/2009. (IX. 16.) határozata
II. A TÁRSULÁS IDŐTARTAMA
A Társulás a KEOP projekt beruházási szakaszának teljes befejezéséig és az azt követő 5 éves fenntartási időszakra jött létre.
III. A TÁRSULÁS JOGÁLLÁSA
 
A Társulás önálló jogi személy.
 
A Társulásnak önálló munkaszervezete nincs, annak feladatait a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el.
A Társulás, a projekt végrehajtása során, a társult önkormányzatok, mint a KEOP projekt közös kedvezményezettjeinek (MeHVM rendelet 11. § (2) bek. e) pont) megbízásából, a projekt lebonyolításáért felelős projektgazdaként jár el.
Az alapító önkormányzatok megbízásából a Társulás irányító szerve – az alapítók képviseletében – az Áht. és Ávr. szerint kezdeményezi a Társulásnak a kincstárnál történő nyilvántartásba vételét.
A Társulás a nyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napjával jön létre.
 
IV. A TÁRSULÁSRA ÁTRUHÁZOTT ÖNKORMÁNYZATI FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK
 A Társulás tagjai a Mötv. 41. § (3)-(4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a szervezeti és működési szabályzataik egyidejű módosításával, a Mötv-ben illetve a hulladékról szóló törvényben meghatározott hulladékgazdálkodási feladatok közül a Társulásra ruházza át a Társulás célját képező projekt megvalósításával kapcsolatos alábbi feladat- és hatásköröket:
 
Jelen Társulásban résztvevő önkormányzatok feladata a hulladékról szóló törény értelmében a területükön a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006 ( IV.5) KvVM rend. 15-17.§. szerint hulladéklerakó lezárása, utógondozás, rekultiváció.
A társult Önkormányzatok ezen feladatukat együttműködve, összehangoltan a Társulás útján látják el oly módon, hogy a feladatok elvégzéséhez szükséges anyagi eszközök megszerzésére pályázatot nyújtanak be a Települési szilárdhulladék lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése című KEOP.2.3.0.pályázati felhívásra.
 
A II. fordulóra a pályázat benyújtásra került. KEOP-2.3.0/2F/09-2010-0013 azonosítószámú pályázatot a Közreműködő Szervezet támogatásra érdemesnek ítélte 2010. november 30-án. A Támogatási Szerződést 2011. április 28-án megkötöttük az Energia Központ Nonprofit Kft-vel (KSZ).
 
A Társulás alaptevékenysége(i):
Szakágazat száma:    3900
megnevezése:                        Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés
 
Szakfeladat száma:   382101
megnevezése:                        Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység
 
A Társulás az alaptevékenységén kívül, kiegészítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.
A Társulás a KEOP projekt megvalósítása során, ellátja a projektgazda feladatát.
 
V. A TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSA, VAGYONA
A Társulás pénzeszközeit a Kondoros Város Önkormányzata által meghatározott hitelintézetnél nyitott bankszámlán kezeli. Más hitelintézetnél bankszámlát nem nyithat.
Hitelintézet megnevezése: OTP Bank Nyrt. Dél-alföldi Régió Békéscsabai Fiókja
Bankszámlaszám: 11733003-15772000-00000000
A Társulás gazdálkodására az Áht., az Ávr., a Számv. tv., továbbá az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési sajátosságairól szóló 249/2000.(XII.24.) Korm. rendelet – továbbiakban Áhsz. – előírásai alkalmazandók.
 
V.1. A Társulás működésének költségvetési forrása:
 A Társulás tagjai a Társulás működésének forrásait saját költségvetésükből, lakosságszám-arányosan biztosítják. Az éves működési célú támogatási igényről és az egyes Tagokat terhelő befizetési kötelezettségekről a Társulási Tanács az adott költségvetési évet megelőző év december 15. napjáig, határozattal dönt. A Társulási Tanács határozata alapján, a Társulás Elnöke legkésőbb az adott költségvetési év január 10. napjáig, írásban értesíti a Tagokat a következő évi befizetési kötelezettségeikről és azok esedékességéről.
 
V.2. A Társulás Vagyona:
 A Társulás tagjai jelen megállapodásban foglalt feladatai megvalósítására közös pénzügyi alapot (a továbbiakban: alap) hoznak létre.
Az alap a társulás vagyona.
A pénzügyi alapban lévő összeget a Társulási Tanács által meghatározott céltól eltérően felhasználni nem lehet.
A pénzügyi alap forrásai, fajlagos működési hozzájárulás:
- A működési hozzájárulást a tagok évenként két részletben: első részlet tárgyév március hó 31-ig, második részlet tárgyév szeptember hó 31-ig- fizetik be a Társulás számlájára.
- Pályázati forrás.
A Társulás részére a tagok alapításkor vagyontárgyat nem adnak át.
A Társulás működéséhez szükséges pénzügyi forrást a tagok az alapítás évében 10Ft/ állandó lakos fajlagos működési hozzájárulás alapul vételével határozzák meg.
A fajlagos hozzájárulás mértékének meghatározásánál a előző év december hó 31-ei állandó lakosságszám az irányadó.
A következő költségvetési években szükséges működési hozzájárulás fajlagos mértékét, a várható működési hozzájárulás megfizetésének részletes feltételeit a Társulási Tanács javaslatára a tag önkormányzatok képviselőtestületei határozzák meg.
A tagokat terhelő működési hozzájárulás megfizetésének részletes feltételeiről a Társulási Tanács dönt.
A fizetendő működési hozzájárulás esedékességéről és a fizetés módjáról a Társulási Tanács elnöke írásban tájékoztatja a Tagokat. A működési hozzájárulás költségvetési fedezetét a Tagok a mindenkori helyi önkormányzati költségvetési rendeletükben biztosítják.
A tulajdonnal való rendelkezési jogot a Társulási Tanács gyakorolja. A rendelkezési jog gyakorlásának, átruházásának szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat rögzíti.
A Társulás megszűnése esetén a meglévő vagyon és annak szaporulata a Társulás tagjait pénzügyi hozzájárulásuk arányában illeti meg
 
V.3. A KEOP projekt keretében megvalósuló beruházás és annak tulajdonjoga:
A KEOP projekt keretében, Tagok az alábbi létesítmények megvalósítását tervezik:
Kondoros Város Önkormányzata tulajdonát képező 0237/1, 0236/13, 0239/11 helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Gyomaendrőd Város Önkormányzata tulajdonát képező 0130/12, helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Szarvas Város Önkormányzata tulajdonát képező 3544/6, 3544/7, 3544/11, 3544/15 helyrajzi számú található szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Csárdaszállás Község Önkormányzata tulajdonát képező 223/2 helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Kétsoprony Község Önkormányzata tulajdonát képező 037/4 helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata tulajdonát képező 0336/3 helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Békéscsaba Megyei Jogú Város tulajdonát képező 0164 helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Körösladány Város Önkormányzatának tulajdonát képező 0958/9 helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Szabadkígyós Község Önkormányzatának tulajdonát képező 084/1 helyrajzi számú szilárd hulladéklerakó terület rekultivációja.
Tagok vállalják, hogy a projekt megvalósítása érdekében biztosítják a KEOP-7.2.3.0-2007-0013 számú projekttel érintett ingatlanok tulajdonjogának, használati jogának a projekt céljainak megfelelő rendezettségét.
A Társulás a Támogatási szerződés teljesítése során a településeken megvalósult vagyont a vagyon aktiválásakor, vagy üzembe helyezésekor minden további ellenszolgáltatás nélkül az érintett települési önkormányzat részére tulajdonba adja.
A Társulás tagjai vállalják, hogy a Projekt eredményének közös fenntartásáról gondoskodnak.
A KEOP projekt során a felsorolásban szereplő rekultivált ingatlanok értékesítésére nem kerül sor.
 
V.4. A KEOP projekt megvalósításának forrásai:
V.4.1. A beruházás finanszírozása
 A társulás tagjai aláírásukkal elfogadják, hogy a pályázat 2. fordulójában a rekultivációs munkák településekre vetített, beruházás költségei a következők:
 
Település
Kivitelezés összesen
(nettó)
Kivitelezés összesen (bruttó)
Beruhá-zás arány
Szolgáltatások
(bruttó)
Összesen
(bruttó)
Békéscsaba
644 448 772 Ft
818 449 940 Ft
63 %
35 811 851 Ft
854 261 791 Ft
Gyomaendrőd
63 645 326 Ft
80 829 564 Ft
6 %
3 410 653 Ft
84 240 217 Ft
Körösladány
35 716 174 Ft
45 359 541 Ft
3 %
1 705 326 Ft
47 064 867 Ft
Szarvas
113 281 185 Ft
143 867 105 Ft
11 %
6 252 863 Ft
150 119 968 Ft
Csabacsüd
36 392 127 Ft
46 218 001 Ft
3 %
1 705 326 Ft
47 923 327 Ft
Kondoros
78 103 108 Ft
99 190 947 Ft
8 %
4 547 537 Ft
103 738 484 Ft
Csárdaszállás
17 124 373 Ft
21 747 954 Ft
2 %
1 136 884 Ft
22 884 838 Ft
Kétsoprony
11 131 936 Ft
14 137 559 Ft
1 %
568 442 Ft
14 706 001 Ft
Szabadkígyós
26 506 705 Ft
33 663 515 Ft
3 %
1 705 326 Ft
35 368 841 Ft
Összesen
1 026 349 706 Ft
1 303 464 126 Ft
100 %
56 844 208 Ft
1 360 308 334 Ft
 
 
 
Tagonként az elkülönített alszámla száma:
Tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a beruházások ütemében szükséges költségek forrását a Társulás rendelkezésére bocsátják. Amennyiben a tag önkormányzatok a Társulási Tanács elnökének írásbeli értesítésében foglalt határidőre az esedékes szükséges költség rendelkezésre bocsátását elmulasztják, a Társulás székhelye szerinti önkormányzat a tag önkormányzat költségvetési elszámolási számlája ellen azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosult. A tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy felhatalmazó levélben bejelentik a számlavezető pénzintézetüknek a Társulás székhelye szerinti Önkormányzat megnevezését és pénzforgalmi jelzőszámát, mint azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosultat azzal, hogy tagok a szükséges költség teljes összegének megfizetéséig, a felhatalmazást nem vonhatja vissza. A felhatalmazás bank által aláírt egy példányát, a tagok kötelesek a Társulásnak átadni.
Felek megállapodnak abban, hogy ha a Székhely Önkormányzat nem tesz eleget a Társulás felé vállalt fizetési kötelezettségének, úgy a Társulási Tanács új székhely önkormányzat kijelöléséről dönthet, amelyet egyúttal felhatalmaz arra, hogy a korábbi székhely önkormányzat ellen azonnali beszedési megbízást (inkasszót) nyújtson be.
Tagok tudomásul veszik, amennyiben valamely önkormányzat a jelenlegi megállapodásban vállalt fizetési kötelezettségeit határidőben és felhívásra nem teljesíti, az esetben a kötelezett késedelembe esnek. A fizetésre kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve a Ptk. megfelelő rendelkezései szerint köteles a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot fizetni. A kamatfizetési kötelezettség beáll akkor is, ha a kötelezett késedelmét kimenti.
VI. ÜZEMELTETÉS
Tagok kötelezettséget vállalnak arra vonatkozóan, hogy a mindenkori vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kiválasztott üzemeltető útján gondoskodnak a Felügyelőség által előírt a hulladéklerakó rekultivációjára és utógondozására vonatkozó környezetvédelmi követelmények betartásáról.
Az utógondozási időszakban a rekultivált hulladéklerakó karbantartásáért, megfigyeléséért és ellenőrzéséért a mindenkori üzemeltető felelős a 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet 3. számú mellékletében foglaltak figyelembevételével. Az üzemeltető köteles az utógondozás időszakában észlelt környezetszennyezésről a Felügyelőséget –az észleléstől számított 8 napon belül – értesíteni.
VII. ELŐZETES MEGÁLLAPODÁSOK, KÖVETENDŐ ELVEK, A TÁRSULÁS ÉS TAGJAI FELADATAI, KÖTELEZETTSÉGEI
Jelen társulási megállapodás aláírásával a tagok, mint önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy közös környezeti és gazdasági érdekeiknek megfelelően, ezen megállapodás kereti között az alábbiak szerint működnek együtt:
VII.1. Tagok kötelezettséget vállalnak a jelen megállapodás betartására, különös tekintettel a jelen megállapodás IV-VI. fejezeteiben rögzített , Tagokat terhelő kötelezettségek teljesítésére.
VII.2. Tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a projekt megvalósítása érdekében kölcsönösen együttműködnek egymással.
VII.3. Tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az érintett térség környezetvédelmi érdekeit, egységes fejlődését szem előtt tartva, a szerződésben foglalt elveket betartják, a továbbiakban annak érvényesülését nem akadályozzák, a rendszer működését aktív tevékenységgel szolgálják, közreműködnek a megvalósításban. Tagok továbbá megállapodnak abban, hogy kizárólag a projekt alapdokumentumaival összhangban lehetséges a rendszerhez történő csatlakozás.
VII.4. Tagok megismerik, átgondolják és értékelik a térségi hulladékgazdálkodási rendszer szerepét, a szerződésben megfogalmazott jogokat és kötelezettségeket, elfogadják a kialakított felelősségi rendszert.
VII.5. Tagok tudomásul veszik, hogy a társulási megállapodás felmondására csak a jelen megállapodás XII. fejezetében meghatározottak szerint van lehetőség. Tagok elfogadják, hogy esetleges felmondásuk a társulás számára jelentős hátránnyal is járhat, melyért teljes felelősséggel tartoznak, és az általános jogelveknek megfelelően, teljes körűen jótállni kötelesek.
VII.6. Tagok kötelezettséget vállalnak, hogy a projekt végrehajtása során a magyarországi hatályos jogszabályi rendelkezések, valamint a vonatkozó EU előírások szerint járnak el, így különösen figyelemmel lesznek a közbeszerzési törvény, a koncessziós törvény, a hulladékról szóló törvény és a hatósági árszabályozás rendelkezéseire.
VII.7. A társult önkormányzatok átvállalják a fejlesztés közös megvalósításából, kiváló önkormányzat(ok) szükséges költség részének finanszírozását azzal, hogy a kiváló önkormányzattal szemben fenntartják a kiválással általa okozott károkért való kártérítési igényüket.
VII.8. Ezen szerződés elfogadása és aláírása a tagok részéről egyben kötelezettségvállaló elfogadó nyilatkozat is. A társuló önkormányzatok tudomásul veszik, hogy jelen megállapodásban foglalt kötelezettségeik teljesítéséért, a támogatást folyósító szervezetek felé, egyetemleges és korlátlan felelősséggel tartoznak.
VII.9. Tagok a saját közvetlen tevékenységük során előtérbe helyezik jelen szerződés elveit és az itt megfogalmazott érdekprioritást. Ezen tevékenységeik: a saját hatáskörben történő jogszabályalkotás, helyi rendezési tervek, szolgalmi jogok, belterületbe vonás, telekhatár módosítás, továbbá minden olyan feladat, mely nélkülözhetetlen a projekt végrehajtásához.
VII.10. A Tagok kötelezettséget vállalnak a projekt megvalósításához szükséges adatok szolgáltatására, továbbá a már meglévő üzemeltetési és közszolgáltatási szerződéseik rendelkezésre bocsátására. E körben a Tagok nem hivatkozhatnak településük érdekeire, mint „üzleti titokra”.
VII.11. A Tagok, illetve képviselőik a tudomásukra jutott információkat csak a projekt megvalósítása érdekében használhatják fel, egyébként azokat üzleti titokként kötelesek kezelni.
VII.12. A Tagok vállalják, hogy az alábbi feladatok előkészítésében, illetve a szükséges döntések meghozatalában a Társulással és a projekt megvalósítását munkafeladatként végző hivatallal együttműködnek:
VII.12.1. Szervezeti, gazdasági területen:
·          Amennyiben az szükséges, együttműködési megállapodások megkötése az érintett települések között;
·          A projekt kidolgozásáért felelős szervezet részére megbízás adása;
·          A működtetés szervezeti, gazdasági feltételrendszerének kidolgozása;
·          Nemzetközi támogatás pályázati feltételeinek biztosítása;
·          A projekt teljes körű lebonyolítása, ideértve a beruházások teljes pénzügyi, a számviteli és adóügyi elszámolását és a tagokkal való belső elszámolást is;
·          Lakossági fórumok szervezése, a közösségtájékoztatás (PR) dokumentálása;
·          Pályázati részvételek szervezése, koordinálása;
·          Tervezési, szolgáltatási feladatok pályáztatásának kidolgozása;
·          Beszerzési feladatok (gépek, eszközök) pályáztatásának kidolgozása;
·          Építési feladatok pályáztatásának kidolgozása;
·          A projekt végrehajtáshoz szükséges szerződéseket, megállapodások előkészítése, adott esetben megkötése.
VII.12.2. Műszaki területen:
- A környezetvédelmi előírásoknak meg nem felelő hulladéklerakók rekultivációja
 
VIII. BELSŐ SZERVEZETI RENDSZER
Tagok jelen Társulási Megállapodás aláírásával egyidejűleg az alábbi szervezeti rendszerben állapodnak meg:
Szervezeti rendszer:
1. Társulási Tanács
2. Társulási Tanács Elnöke,
3. Társulási Tanács Alelnöke
4. Felügyelő Bizottság
 
Tagok elfogadják, hogy a KEOP-2.3.0/2F/09-2010-0013 számú projekt végrehajtásáért felelős szervezetként, azaz projektgazdaként a Társulás jár el.
A Társulás Elnöke tudomásul veszi, hogy valamennyi – a pályázati projekt elnyerése, illetve megvalósítása szempontjából érdeminek minősíthető, illetve a tagok által megjelölt – kérdésben a mindenkor hatályos közösségi és hazai jogszabályokban, a Támogatási Szerződésben és a jelen megállapodásban foglaltak szerint köteles eljárni és a megtett lépésekről utólag a Társulási Tagoknak, és a Felügyelő Bizottságnak beszámolni köteles. Azon jognyilatkozatokat, amelyeknek következtében a Társulás tagjai számára a Támogatási Szerződéstől eltérő kötelezettségek keletkeznek, csak a Társulási Tanács előzetes egyetértésével teheti meg. Ez esetben a Társulási Tanács tagjai kötelezettséget vállalnak, hogy a vonzáskörzetükhöz tartozó önkormányzatokat a döntésről tájékoztatják.
  
VIII.1. Társulási Tanács
 A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, amely a társult tagok polgármestereinek összességéből áll.
 
A Társulási Tanács tagjai az alább felsorolt személyek, akik az általuk képviselt település lakosságának számával arányos szavazati joggal rendelkeznek, de ez a szavazati arány egyik tag esetében sem haladhatja meg az összes szavazat 50 %-át. Ebben az esetben a 50 %-on felül maradó rész a többi önkormányzat között lakosságszám arányosan kerül elosztásra.
A társult önkormányzat szavazati arányát a Tanácsban az alábbi táblázatban részletezett lakosság-szám arányban állapítják meg.
 
Település
Képviselő
Lakosságszám
 
Szavazati arány
Békéscsaba
Vantara Gyula polgármester
62383
50%
Gyomaendrőd
Várfi András polgármester
14 331
15%
Körösladány
Kardos Károly polgármester
4 801
5 %
Szarvas
Babák Mihály polgármester
17 063
17,5 %
Csabacsűd
Molnár József polgármester
1 917
2 %
Kondoros
Dankó Béla polgármester
5 360
5,5 %
Csárdaszállás
Petneházi Bálintné polgármester
486
0,5 %
Kétsoprony
Völgyi Sándor polgármester
1 459
1,5 %
Szabadkígyós
Balogh József polgármester
2 786
3 %
Összesen
 
110586
100%
A Társulási Tanács dönt a jelen Társulási Megállapodásban meghatározott és a Társulás tagjai által átruházott, valamint a vonatkozó jogszabályok szerint meghatározott saját feladat- és hatáskörben.
VIII.1.1. A Társulási Tanács feladat- és hatásköre:
a.       a Társulási Tanács elnökének, elnökhelyettesének a megválasztása, visszahívása,
b.       -
c.       a működési hozzájárulás mértékének megállapítása,
d.       Tagokat terhelő egyéb kötelezettség megállapítása,
e.       a hatáskörbe utalt pénzeszközök felhasználásáról döntés, szükség szerint szakértői vélemények figyelembe vételével,
f.        Tag kizárásának elhatározása.
g.       jelen társulási megállapodás módosítása, mely határozat hatálybalépéséhez a Társulásban résztvevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többségével hozott döntése szükségeltetik,
h.       Társulás megszűnésének elhatározása, mely határozat a Társulásban résztvevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többségével hozott döntésével lép hatályba,
i.         Társulás éves munkatervének, költségvetésének elfogadása. A költségvetés első félévi, háromnegyedévi és éves végrehajtásáról szóló beszámoló; éves mérlegének elfogadása,
j.         a megállapodásban foglalt célok megvalósításának áttekintése, stratégiai célok meghatározása,
k.       a projekt szerinti célkitűzések megvalósulásának, azok időarányos állapotának elemzése és értékelése,
l.         a Tagok között felmerülő esetleges vitás kérdések megtárgyalása, esetleg állásfoglalás a kérdésében, illetve a végrehajtás során felmerülő problémák körében,
m.     a Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása,
n.       a Támogatási Szerződés elfogadása, annak módosítása,
o.       A jelen megállapodás IV. fejezetében meghatározott, átruházott önkormányzati feladatokkal kapcsolatos illetve az átruházott hatáskörbe tartozó döntések meghozatala.
 
VIII.1.2. A Társulási Tanács működése:
A Társulási Tanács megalakultnak tekinthető, ha a tagönkormányzatok képviselő-testületeinek mindegyike jóváhagyta a társulási megállapodást, megválasztotta képviselőjét, és a társulási tanács alakuló ülése kimondta megalakulását.
A Társulási Tanács üléseit szükség szerint, de évente legalább két alkalommal össze kell hívni. A Tanács ülését össze kell hívni, ha a Tanács hatáskörébe tartozó kérdésekben kell dönteni, ha azt bármely Tag a napirend egyidejű megjelölésével indítványozza, illetve ha a törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva azt a Békés Megyei Kormányhivatal kezdeményezi.
A Tanács üléseinek összehívása és a napirend kialakítása az elnök feladata, de a napirend összeállításában a Tanács bármely tagjának indítványtételi joga van.
A Tanács ülését az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök hívja össze írásban, az ülés napját megelőzően legalább 5 nappal korábban. Sürgős esetben ennél rövidebb idő is lehetséges, de csak a tagok megfelelő értesítése mellett.
 
A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha ülésén a Tagok több mint fele jelen van és a jelenlévő tagok a szavazatok legalább felével rendelkeznek.
 
A javaslat elfogadásához legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak több mint felét. (egyszerű szótöbbség)
 
A minősített többséghez legalább annyi tag szavazata szükséges, amely eléri a társulásban részt vevő tagok szavazatának több mint felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának felét.
A Tanács minősített többségű döntése szükséges:
             - szervezeti és működési szabályzat elfogadásához,
            - működési hozzájárulás mértékének megállapításához,
            - kizárás a társulásból.
Határozatképtelenség esetén az eredeti időpontot követő 8 napon túli, de 30 napon belüli időpontra kell az újabb ülést összehívni.
A Társulási Tanács Tagjának akadályoztatása esetén szavazati joggal kizárólag testületi döntés alapján a testület bármely tagja, vagy az Önkormányzat alpolgármestere élhet.
A Társulási tanács ülésére bármely tag indítványozhatja szakértők vagy egyéb személyek meghívását. Ezen személyek az ülésen részt vehetnek, a napirendi pontokhoz hozzászólhatnak, de szavazati joggal nem rendelkeznek.
A Tanács határozatait az Mötv. 48. §-ában meghatározott szabályok szerint hozza.
A Társulási Tanács határozatai a meg nem jelent tagokra is kötelező érvényűek. A Társulási Tanács tagjai a Társulási Tanácsban hozott döntésekről kötelesek 30 napon belül írásban (elektronikus, vagy postai úton) tájékoztatni az őket delegáló önkormányzatokat.
A Tanács üléséről jegyzőkönyvet és jelenléti ívet kell készíteni. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülésen résztvevő képviselők és meghívottak nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a tanácskozás lényegét, a szavazás számszerű eredményét és a hozott határozatokat. A jegyzőkönyvre a képviselő-testületek üléséről szóló jegyzőkönyv szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a jegyzőkönyvet a Társulási Tanács Elnöke és a Társulás Titkára írja alá. A jegyzőkönyvet, az ülést követő 15 napon belül az elnök megküldi a társulás székhelye szerinti Békés Megyei Kormányhivatalnak.
 
VIII.1.3. A Társulási Tanács elnöke
 
A Társulási Tanács tagjai közül elnököt választ.
 
A Társulási Tanács tagjai sorából az alakuló ülésen, 2/3-os többségi szavazással határozott időre 2 alelnököt választ.
 
Az elnök, az alelnökök megbízatása önkormányzati tisztségük betöltéséig áll fenn.
A Társulási Tanács elnöke a Társulás ügyeinek vitele keretében
a.       képviseli a Társulást és a projektet harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt,
b.      -
c.       összehívja a Társulási Tanács üléseit, összeállítja az ülések napirendjét,
d.      a Társulás mérlegét Tagok számára hozzáférhetővé teszi,
e.       évente legalább egy alkalommal jelentést készít a Társulási Tanács részére a Társulás működéséről, feladatainak ellátásáról, a társulási cél megvalósulásáról,
f.        ellátja mindazon feladatokat, melyet a társulási megállapodás, illetve a Társulási Tanács számára előírt,
Az elnök Társulással összefüggő feladatai megvalósításához –a közbeszerzési szabályok betartása mellett – jogosult szakértők igénybevételére, valamint segítő munkaszervezet igénybevételére a Társulás költségén.
A Társulás elnöke a tőle elvárható gondossággal köteles eljárni. Kötelezettségének megszegésével okozott kárért a polgári jog szabályai, valamint a vonatkozó jogszabályok szerint felel.
Az elnöki megbízatás megszűnik:
-         önkormányzati tisztségének megszűnésével,
-         az őt delegáló önkormányzat által történő visszahívással
-         lemondással,
-         elhalálozással.
Lemondás esetén az elnök köteles az új elnök személyének megválasztásáig a megbízatásával járó feladatokat ellátni, köteles a lemondásától számított 15 napon belül a Társulási Tanács ülését összehívni az új elnök megválasztásának céljából. Az elnök lemondásával az alelnöki megbízatás nem szűnik meg.
A Társulás alelnökére megbízatási időtartamára az elnökre vonatkozó rendelkezések irányadóak azzal, hogy ezen megbízatás a társulási tanács által történő visszahívással is megszüntethető.
A Társulás alelnöke az elnök munkáját segíti, illetve akadályoztatása esetén – a Társulási Tanács által meghatározott helyettesítési rendben – teljes jogkörrel helyettesíti a IX. fejezetben foglaltak szerint. 
 
VIII.3. Felügyelő Bizottság
A Tagok megállapodnak abban, hogy a Társulási Tanács első ülésén a Társulás működésének és gazdálkodásának ellenőrző-felügyelő szervként 3 főből álló Felügyelő Bizottságot hoznak létre.
A Felügyelő Bizottság elnöke: Szarvas Város Önkormányzatának delegáltja
A Felügyelő Bizottság tagjai: Csárdaszállás Önkormányzatának delegáltja Körösladány Önkormányzatának delegáltja
 
A delegáló önkormányzatok a felügyelő bizottság tagjainak személyét, vagy a személyükben bekövetkező változást kötelesek a Társulási Tanács részére írásban bejelenteni.
A felügyelő bizottság elnökét tartós akadályoztatása esetén – a felügyelő bizottság részletes ügyrendjében foglaltak szerint – Körösladány Önkormányzatának delegáltja helyettesíti.
A felügyelő bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye.
A felügyelő bizottság kiemelt feladata a beruházás működési, pénzügyi ellenőrzése.
A felügyelő bizottság évente legalább két alkalommal, de szükség szerint többször is ülésezik.
A felügyelő bizottság ülését az elnök az ülés napját legalább 15 nappal megelőzően írásban hívja össze.
A felügyelő bizottság ülését a bizottság bármely két tagja írásban összehívhatja az ok és a cél egyidejű megjelölésével, ha a bizottság összehívására irányuló kérelmüket az elnök 15 napon belül nem teljesíti.
Az ülés összehívására vonatkozó határidőtől rendkívül indokolt, halaszthatatlan esetekben a felügyelő bizottság saját ügyrendjében szereplő feltételek mellett el lehet térni. Ez esetben az ülés telefonon, illetve egyéb más úton (e-mail, stb.) történő összehívása is megengedhető.
A felügyelő bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén 15 napon belül újabb ülést kell összehívni. A megismételt ülés a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes.
A felügyelő bizottság a döntéseit egyszerű többséggel hozza meg.
A felügyelő bizottságot félévente tájékoztatni kell a projekt állásáról. A tájékoztatást a Hivatal köteles megtenni minden félévet követő 15. napig.
A felügyelő bizottság jogszabályba, a jelen szerződésbe ütköző, vagy a társulás érdekeit sértő intézkedés, mulasztás tapasztalása esetén észrevételt tehet, illetve jelzéssel élhet.
 
A felügyelő bizottság feladat és hatásköre:
·        az ütemezett kivitelezés és pénzfelhasználás ellenőrzése,
·        a tagok elé terjesztendő jelentések, beszámolók vizsgálata, a vizsgálat eredményéről beszámoló készítése,
·        a tagok tájékoztatásának vizsgálata,
·        a projekt bármely résztvevőjétől felvilágosítás, tájékoztatás kérése.
A felügyelő bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, melyet az ülés elnöke, valamint a jegyzőkönyvvezető ír alá.
A felügyelő bizottság részletes ügyrendjét maga határozza meg.
A felügyelő bizottsági tagok megbízatása visszavonásig tart.
 
IX. A TÁRSULÁS KÉPVISELETE
 A Társulást harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt általános képviseleti jogkörrel felruházva – a VIII.1.3. foglaltak szerint – az elnök képviseli. Az elnök akadályoztatása esetén a Társulás képviseletére a Társulási Tanács által meghatározott helyettesítési rend szerint alelnök jogosult.
A Társulást az elnök önállóan képviseli. A Társulás jegyzése akként történik, hogy a géppel vagy kézzel előírt, előnyomott vagy nyomtatott társulási név alatt az elnök teljes nevét önállóan írja alá.
Az eredeti iratról, okiratról készült tömegesen jelentkező másolatok hitelesítése oly módon történik, hogy 5 példány jegyzése e fejezet 2. bekezdésben foglaltak szerint, míg további példányai vonatkozásában; a géppel, vagy kézzel előírt, előnyomott vagy nyomtatott társulási név alatt az elnök teljes nevét aláírás-bélyegzővel írja alá, majd a másolati példányú iratot, okiratot az aláírás-bélyegző mellett a társulás pecsétjével kell ellátni.
 
X. A TÁRSULÁS ELLENŐRZÉSI RENDJE, IRÁNYÍTÓI JOGOK GYAKORLÁSA
Tagok jelen társulási megállapodással a Társulás irányító szervének Kondoros Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testületét jelölik ki.
Az irányító szerv köteles az Áht. és Ávr.-ben foglalt kötelezettségének eleget tenni.
A társulás tagjai a társulás működését – a társulási megállapodásban meghatározottak szerint – célszerűségi és gazdasági szempontból jogosultak ellenőrizni.
A polgármester vagy – felkérésre – az általa kijelölt személy évente legalább egyszer a képviselő-testületének beszámol a társulás tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről, a társulási cél megvalósulásáról. A társulási tanács tagjai képviselő-testületeiknek beszámolnak a társulási tanácsban végzett tevékenységükről.
A társulás tagja az általa választott képviselőt visszahívhatja.
XI. A TÁRSULÁSBAN FOGLALKOZTATOTT SZEMÉYL ALKALMAZÁSÁNAK FELTÉTELEI
 A Társulás alkalmazottainak jogviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló 2012.I. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A Társulás a projekt fenntartási időszakában a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése érdekében 1 fő női alkalmazottat foglalkoztat.
 A Társulás alkalmazottai felett a munkáltatói jogkör gyakorlására a Társulás elnöke jogosult.
 
XII. TAGSÁGI JOGVISZONY
Tagok ezen társulási megállapodás elfogadásával és aláírásával, kötelezettséget vállalnak arra vonatkozóan, hogy elfogadják a kilépéssel, illetve kizárással összefüggő felelősségi szabályokat.
 
A társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a társulási megállapodás jóváhagyásához, módosításához vagy a társulás megszüntetéséhez. A társuláshoz csatlakozni naptári év első napjával lehet.
 
XII.1. A szerződés felmondása
Tekintettel arra, hogy a Társulás határozott cél megvalósítására jött létre, a tagok a beruházás megvalósítása érdekében önként vállalják, hogy a törvényben biztosított kilépési jogukkal csak tényleges és alapos indokok alapján, a Társulási Tanáccsal, a törvényességi felügyeletet ellátó szervvel és a KEOP Közreműködő Szervezettel történt egyeztetést követően élnek.
Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy jelen szerződés aláírását követő három évig, és amennyiben a KEOP projekt beruházási szakasza jelen szerződés aláírását követő három éven belül megkezdődik, a fenntartási időszak lezárásáig a társulási jogviszonyt nem mondják fel.
Amennyiben a beruházás jelen szerződés aláírásától számított három éven belül nem kezdődik meg, úgy a tagok a három éves határidő letelte után, ezen okból is élhetnek kilépési jogukkal.
Tagnak a Társulásból kiválni naptávi év utolsó napjával lehet, a kiválásról a tagönkormányzat legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel kell dönteni, erről a Társulási Tanácsot értesíteni kell.
Tagok tudomásul veszik, hogy a Társulásból kiváló tag által befizetendő önrész teljes összege a Társulás velük szembeni jogszerű követelése, melyet a Társulás minden esetben érvényesíteni fog.
A kilépő tag tudomásul veszi, hogy a projekt megvalósítása érdekében általa fizetett költséget, valamint működési költséget, nem követelheti vissza a Társulástól.
A kilépő tag köteles a tárgyévi vagyoni hozzájárulásának teljesítésére, valamint felmondásával a Társulásnak okozott kár teljes körű megtérítésére. Ezen kártérítési felelősséget Tagok szorosan értelmezik, ezért valamennyi, a felmondással összefüggő kárra vonatkoztatják.
Tag általi kilépés esetén a Társulás köteles a taggal elszámolni a vagyoni hozzájárulás arányának megfelelően, figyelembe véve a kártérítési kötelezettséget és a Társulást terhelő kötelezettségeket is.
A Társulás megállapodásának felmondása esetén a Társulás tagja által a Társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni. A KEOP projekt keretében megvalósult vagyontárgy társulás tagja részére történő kiadását öt évre el lehet halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a Társulás kötelező feladatának ellátását.
 
XII.2 Tagi kizárás
Amennyiben a tag a jelen megállapodásban foglalt lényeges kötelezettségét megszegi, illetve elmulasztja, az elnök köteles a tagot kétszer, írásban, megfelelő határidő kitűzésével felhívni a teljesítésre.
 Ha a tag ezen felhívás ellenére – a közölt határidőn belül – sem tesz eleget a jelen megállapodásban rögzített kötelezettségeinek, a tagot a Társulási Tanács minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával kizárhatja a Társulásból.
Különösen ilyen kötelezettségszegésnek minősül a működési hozzájárulás megfizetésének elmulasztása.
A kizárás jogkövetkezményei azonosak a tagi kilépés jogkövetkezményeivel, azaz ebben az esetben sem mentesül a tag a kártérítési és egyéb kötelezettsége alól.
 
XIII. A TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HATÁLYA, A TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE
A jelen megállapodás hatálya a jelen megállapodás IV. fejeztében meghatározott, a társulásra átruházott önkormányzati feladat- és hatáskörökre terjed ki.
Jelen megállapodás a mind Tag által történő aláírásának napján, ha ez nem egy időben történik, a legkésőbbi aláírás napján lép hatályba.
 
A Társulás megszűnik, a társulásra vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályi rendelkezésekben foglaltak szerint. Ha társulás tagjai minősített többséggel azt elhatározzák, a törvény erejénél fogva, vagy a bíróság jogerős döntése alapján.
A Társulás megszűnése esetén a tagok a megszűnés időpontjával bezáróan egymással elszámolni kötelesek.
A Társulás megszűnése esetén a kötelezettségek teljesítése után fennmaradó vagyon a Társulás tagjait vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg.
A Társulás megszűnése esetén a Társulás kötelezettségeiért a tagok a vagyoni hozzájárulásuk arányában tartoznak felelősséggel.
 
XIV. NYILVÁNOSSÁG BIZTOSÍTÁSA
Tagok kötelezettséget vállalnak közvetlenül, továbbá saját szervezeteik útján, illetve a civil szervezetek bevonásával a teljes körű lakossági tájékoztatásra. Ezen tájékoztatás keretében a kötelmi jogi jellegen túlmenően, fel kell hívniuk a lakosság figyelmét a környezetvédelmi feladatokra, a jogszabályi előírásokra, valamint információt kell szolgáltatniuk a szerződés céljául szolgáló beruházás előnyeiről.
Tagok a teljes pályázati és beruházási időszakra vonatkozóan rendszeres és folyamatos tájékoztatást nyújtanak településeik polgárai számára olyan formában, amely alkalmas arra, hogy a tájékoztatás eljusson valamennyi érintetthez (pl. települési lakossági fórumok szervezése, írott és elektronikus sajtó igénybevétele, helyi kiadvány megjelentetése).
Fentiek mellett a tagok által jelen Társulási megállapodás keretében kiépítésre kerülő szervezeti rendszernek is kötelezettsége a lakossági tájékoztatást szolgáló munkálatok elősegítése, szervezése. A Társulás nemcsak az írott és elektronikus média tájékoztatására kötelezett, hanem arra is, hogy a projekttel kapcsolatos valamennyi információ a tagokhoz, illetve azok hivatali szervezetén keresztül a lakossághoz eljusson.
A Társulásnak folyamatosan törekednie kell az országos és a regionális hatósági, valamint a civil szervezetek tájékoztatása során a beruházás elfogadtatására, ezáltal működése biztonságának megőrzésére is.
 
XV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Tagok kijelentik, tudomással bírnak arról, hogy a KEOP projekthez igényelhető támogatás csak a támogatási kérelem benyújtása előtt meg nem kezdett beruházáshoz igényelhető. Egyúttal nyilatkoznak, hogy az V. fejezetben részletezett beruházási munkálatok a támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig még nem kezdődtek meg.
Tagok tudomásul veszik, hogy az önkormányzatok képviseletére jogosult személyek változása esetén, 60 napon belül meg kell jelölniük az új képviselőket.
Tagok rögzítik, amennyiben jelen szerződés valamely rendelkezése jogszabály vagy egyéb, a feleken kívülálló ok miatt objektíve nem alkalmazható, a többi – fentiekkel nem érintett – része teljes hatályban fennmarad.
A tagok vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalásos úton, egymás közötti egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén az illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróság döntésének vetik alá magukat.
Ezen társulási megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a KEOP projekt megvalósításával összefüggő hazai jogszabályokat, a pályázati felhívást és útmutatót, továbbá az  Mötv., az Áht., Ávr. a Számv. tv. a hulladékról szóló törvényt . - és az ezen törvények végrehajtásával kapcsolatos egyéb jogszabályokat, illetve a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.
  
Az Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást a fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei  az alábbi testületi határozatokkal hagyták jóvá.
 
 Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete ……..határozata
 
Szarvas Város Önkormányzat Képviselő-testülete…………. képviselő-testületi határozata
 
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselő-testülete …………..közgy. határozata
 
 Kondoros Város Önkormányzat képviselőtestülete ………….. sz. ÖK. határozata
 
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete …………... határozata
 
Csárdaszállás Község Önkormányzat Képviselő-testülete ……………határozata
 
Kétsoprony Község Önkormányzat Képviselő-testülete ………. határozata
 
Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete ………… számú határozata
 
Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselő-testülete …………. határozata
 
A fentiek szerint ezen szerződést mellékletét képező aláírási íven – a tagok eredeti példányban jóváhagyólag aláírták.
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
 Dankó Béla                                                   Zsindely Ferencné               
 Polgármester                                                                   jegyző
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
 
………………………………………………      ………………………………………………
Várfi András                                                 Dr. Csorba Csaba
        polgármester                                                jegyző                       
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
     Babák Mihály                                                   Dr. Melis János            
         Polgármester                                                                       jegyző
Szarvas Város Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
    Vantara Gyula                                       Dr. Szvercsák Szilvia
     polgármester                                       jegyző             
           Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
 
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
     Molnár József                                      Kasikné Csík Zsuzsanna         
         Polgármester                                                                       jegyző
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
Petneházi Bálintné                           Dr. Csorba Csaba
         polgármester                                               jegyző                          
Csárdaszállás Község Önkormányzata
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
    Völgyi Sándor                                       Surinné Szász Margit      
         Polgármester                                                           jegyző
Kétsoprony Község Önkormányzata
 
 
 ………………………………………………      ………………………………………………
Kardos Károly                                               Ilyés Lajos
 polgármester                                              jegyző                       
Körösladány Város Önkormányzata
 
  ………………………………………………      ………………………………………………
Balogh József                                   Dr. Juhász Csilla
        polgármester                                                            jegyző
Szabadkígyós Község Önkormányzata

« Vissza
Vissza a főmenübe