295/2013. (V. 30.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium működtetési jogának átadása

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
295/2013. (V. 30.) Gye. Kt. határozata
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete figyelemmel a 225/2013. (V.7.) sz. határozatára a Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium működtetési jog átadására vonatkozó szerződést az alábbiak szerint fogadja el:
 
 MEGÁLLAPODÁS 
 
amely létrejött egyrészről
Gyomaendrőd Város Önkormányzata (székhely: Gyomaendrőd Selyem út 124. sz. statisztikai számjele: 15725527-8411-321-04, képviseli: Várfi András polgármester), a továbbiakban, mint működtető
másrészről
a Szeged-Csanádi Egyházmegye (székhely: Szeged, Aradi vértanúk tere 2. sz. képviseli: dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök), a továbbiakban, mint átvevő
között a Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Gyomaendrőd, Hősök út 43. sz. OM-azonosító: 028379), a továbbiakban, mint köznevelési intézmény működtetésének átvételével kapcsolatban az alulírott napon a következő feltételek szerint.
 
1. Felek jelen megállapodást a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) és annak végrehajtási rendelete, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvtv.) alapján kötik.
 
2. Felek rögzítik, hogy az átvevő a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (a továbbiakban: KIK) továbbá a közoktatásért felelő miniszternek bejelentette a köznevelési intézmény fenntartói jogának átvételére vonatkozó szándékát. A fenntartói jog átadásának feltétele a közoktatásért felelős miniszter és az átvevő közötti köznevelési szerződés létrejötte. Felek megállapodnak, hogy a jelen megállapodás hatályát veszti, amennyiben a köznevelési szerződés megkötése, és így a fenntartói jog átadása az átvevő részére 2013. augusztus 31-ig nem történik meg.
 
3. Felek megállapítják, hogy a fentiekre tekintettel 2013. augusztus 31-i hatállyal az átvevő a köznevelési intézményt és a köznevelési intézmény által ellátott, gimnáziumi, szakközépiskolai, kollégiumi köznevelési feladatokat átveszi és ellátja. A köznevelési intézményben a tanulók étkeztetési támogatása a fenntartói jog átadásával a működtető részéről megszűnik, és ez az átvételt követően az átvevő kötelezettsége. A pedagógusok a KIK-től, míg a köznevelési intézmény működtetését végző, 2013. január 1-től a működtetőhöz átkerült munkavállalók a működtetőtől a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 36. § (1) bekezdése alapján jogutódlással visszakerülnek a köznevelési intézmény munkajogi állományába.
 
4. Az átvevő kijelenti, hogy a köznevelési intézményben foglalkoztatott közalkalmazottak továbbfoglalkoztatását a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései alapján biztosítja. Szerződő felek rögzítik, hogy a fenntartói jog átvételével a köznevelési intézmény jogi státusza nem változik, így a közalkalmazottak jogállása is változatlan marad.
5. Szerződő felek rögzítik, hogy a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon a működtető tulajdonát képezi. A fenntartói jog átadásával egyidejűleg a működtető az átvevő részére a köznevelési szerződés érvényességi idejére aköznevelési közfeladat ellátása céljából ingyenes használatba adja a feladatok ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyont.
 
A felek megállapodnak, hogy a 674 hrsz-ú, természetben a Gyomaendrőd Hősök út 43 szám alatti, továbbá a 687. hrsz-ú természetben Gyomaendrőd Hősök út 39. sz. alatti ingatlanok vonatkozásában az 1/1 arányú tulajdonos működtető ingyenesen a köznevelési szerződés érvényességi idejére szóló vagyonkezelői jogot biztosít az átvevő részére. A vagyont kizárólag a közfeladat ellátása céljából adja az átvevő vagyonkezelésébe a működtető. A vagyon esetleges hasznosításának közvetlenül és közvetve a köznevelési közfeladat ellátását kell szolgálnia. A felek megállapodnak, hogy a vagyonkezelésbe adó működtető feltétlen, végleges és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a vagyonkezelői jog a 2013. augusztus 31. napjától kezdődően a köznevelési szerződés időtartamára az ingatlan-nyilvántartásba 1/1 arányban bejegyzésre kerüljön vagyonkezelésbe adás jogcímen. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről az átvevő köteles gondoskodni. Szerződő felek rögzítik, hogy magyarországi jogi személyek, és képviselőik kellő felhatalmazással rendelkeznek a megállapodás megkötésére.
 
Felek meghatalmazzák dr. Varga Imre ügyvédet, hogy őket ezen jogügylet során az Ügyvédi törvényben meghatározott teljes jogkörrel képviselje. A meghatalmazás kiterjed a földhivatal, valamint az adóhatóság előtti eljárásra is.
 
6. Felek megállapítják, hogy az átvevő vagyonkezelőt – ha jogszabály másként nem rendelkezik – megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei – ideértve a számvitelről szóló törvény szerinti könyvvezetési és beszámoló-készítési kötelezettséget is – azzal, hogy
a)a vagyont nem idegenítheti el, valamint – jogszabályon alapuló, továbbá az ingatlanra közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek javára alapított használati jog, vezetékjog vagy ugyanezen okokból alapított szolgalom, továbbá a helyi önkormányzat javára alapított vezetékjog kivételével – nem terhelheti meg,
b) a vagyont biztosítékul nem adhatja,
c) a vagyonon osztott tulajdont nem létesíthet,
d) a vagyonkezelői jogot harmadik személyre nem ruházhatja át és nem terhelheti meg, valamint
e) polgári jogi igényt megalapító, polgári jogi igényt eldöntő tulajdonosi hozzájárulást a vagyonkezelésében lévő nemzeti vagyonra vonatkozóan hatósági és bírósági eljárásban sem adhat, kivéve a jogszabályon alapuló, továbbá az ingatlanra közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek javára alapított használati joghoz, vezetékjoghoz vagy ugyanezen okokból alapított szolgalomhoz, továbbá a helyi önkormányzat javára alapított vezetékjoghoz történő hozzájárulást.
 
7. Az átvevő vagyonkezelő a vagyonkezelői jog gyakorlásának időtartama alatt köteles gondoskodni a vagyon értékének megőrzéséről, állagának megóvásáról, védelméről, üzemképes állapotának fenntartásáról, szükség szerinti felújításáról, köteles viselni a vagyonhoz kapcsolódó terheket, teljesíteni a vagyonnal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeket, amely szerint köteles minden év december 31-i fordulónapra leltárt készíteni, azt könyvvizsgálóval hitelesíteni és február 15-ig a tulajdonosnak megküldeni. Az ingóságokról a működtető számviteli nyilvántartásaival megegyező tételes jegyzéket kell készíteni, amely tartalmazza azok értékét is.  A vagyonnal kapcsolatban az átvevő köteles a működtető kérésének megfelelően minden lényeges információt megadni. Köteles az átvevő továbbá a vagyonnal rendeltetésszerűen, az általában elvárható gondossággal gazdálkodni.
Az átvevő a kötelezettsége megszegésével okozott kártért a működtetőnek a polgári jog általános szabályai szerint tartozik felelősséggel.
Az átvevő vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett ingatlanon csak az átadó működtető előzetes, írásbeli engedélyével végezhet beruházást.
 
8. Az átvevő vagyonkezelő biztosítja a működtető részére a vagyonkezelői jog gyakorlásának ellenőrzését. A vagyonkezelő átvevő köteles tűrni a működtető részéről a vagyonkezelésbe adott vagyonnal kapcsolatos, a vagyonkezelő szükségtelen zavarása nélkül megvalósuló ellenőrzést.
 
A vagyonkezelői joggal kapcsolatosan a felek együttműködnek, amely alapján meghatározzák a felek kapcsolattartóit:
 
A működtető részéről: - név: Csényi István
                                     - cím: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124
                                               - e-mail cím: penzugy@gyomaendrod.hu
                                               - telefon:521-659
 
Az átvevő részéről:     - név:  
                                               - cím:
                                               - e-mail cím:
                                               - telefon/fax:
 
9. A felek megállapítják, hogy a fenntartói jog átvétele a 3. pontban meghatározott napon történik, és eddig az időpontig a köznevelési intézményt működtetni kell, amely a megállapodás megkötésétől a fenntartói jog átvételéig a működtető feladata. Ez alatt az időszak alatt a működtető köteles ugyanazokat a karbantartási munkálatokat elvégezni az ingatlanon, amelyeket évente, a tanévkezdést megelőzően szükség esetén elvégzendő (pl.: szükséges tisztasági festés, meszelés).
Felek megállapodnak, hogy az átvevő az ingó vagyont vagyonleltár alapján, míg az ingatlan vagyont a megelőzően felmért, és az átvétel időpontjában felülvizsgált állapotfelmérés szerint veszi át.
 
 
10. A vagyonkezelői jog az alábbi esetekben szűnik meg:
 
a) az átvevő fenntartói joga a köznevelési intézmény vonatkozásában megszűnik, ideértve a köznevelési szerződés megszűnését is;
b) a vagyonkezelésbe adó működtető rendkívüli felmondás esetén, melynek okai a következők lehetnek:
- a vagyonkezelő átvevő a szerződésben vállalt lényeges kötelezettségeit felszólítás ellenére - az abban megjelölt határidőn belül - nem teljesíti;
- a vagyonkezelő átvevő a vagyont nem a jelen megállapodásban meghatározottak szerint használja;
- a vagyonkezelő átvevő a vállalt köznevelési közfeladatot nem látja el;
- az Nvtv. 11. § (12) bekezdésében meghatározott ok.
 
11. A vagyonkezelői jog megszűnése esetén az átvevő köteles a birtokában lévő ingó és ingatlan vagyont a működtető birtokába visszaadni. Amennyiben a vagyonkezelői jog megszűnése a 10. pont a) pontja alapján történik, a visszaadás időpontja a fenntartói jog megszűnésének napja. Amennyiben a vagyonkezelői jog a működtető rendkívüli felmondása miatt szűnik meg, abban az esetben a rendkívüli felmondás bejelentését követő augusztus 31-én köteles a vagyonkezelő átvevő a vagyont a működtetőnek visszaadni.
Az ingó vagyont az átvevő a 8. pontban foglaltak figyelembe vételével vagyonleltár alapján, míg az ingatlant állapotfelmérés mellett legalább az átadáskori műszaki állapotában köteles visszaadni.
 
12. Szerződő felek megállapítják, hogy Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 295/2013.(V.30.) sz. önkormányzati képviselő-testületi határozatával, …………. …………………… a … sz. határozatával a jelen megállapodás szövegét jóváhagyta, és felhatalmazta a képviselőket annak aláírására.
 
 …………, 2013. ……………..…
  
…………………..                                     …………………..
polgármester                                                             
Gyomaendrőd Város Önkormányzata                              
 
 
Ellenjegyezte:                                                           
 
Alulírott …………. (…………………..), a jelen megállapodást 2013. ………………. napján ellenjegyzem:
 
A Képviselő-testület utasítja Várfi András polgármestert a szerződés megkötésére.
 

« Vissza
Vissza a főmenübe