213/2016. (IV. 28.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Gyomaendrőd Településrendezési Eszközeinek 6. és 7. sz módosításának kezdeményezése-partnerségi egyeztetés
  Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
213/2016. (IV. 28.) Gye. Kt. határozata
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Településrendezési Eszközök jelen határozat II. pontjában szereplő módosításaival kapcsolatban elfogadja a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet VI. fejezete alapján előírt partnerségi egyeztetés szabályait az alábbiak szerint:
 
1.  A partnerségi egyeztetésben résztvevő érintett partnerek köre:
c)        a településrendezési döntés hatásaival érintett cselekvőképes nagykorú természetes személyek, akik Gyomaendrőd város közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek, és ezt lakcímet igazoló hatósági igazolvány bemutatásával igazolják,
d)       a településrendezési döntés hatásaival, a terület felhasználás módosításával érintett  cselekvőképes nagykorú személyek, gazdálkodó szervezetek, akik javára Gyomaendrőd város közigazgatási területén jogot jegyeztek be az ingatlan-nyilvántartásba, és ezt 3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lap bemutatásával igazolják. Az érintettség jelen esetben a terület felhasználás-, vagy építési szabály módosítás tárgyát képező földrészletek közvetlen szomszédságában elhelyezkedő ingatlanok tulajdonosaira terjed ki.
 
2.  A partnerségi egyeztetésben résztvevő partnerek tájékoztatásának módja, dokumentálása és eszközei:
e)        A partnerek tájékoztatásának eszközei és módja:
A partnerek az Önkormányzat honlapján és a városi hirdetőtáblán kapnak tájékoztatást a meglévő településrendezési eszköz módosításáról. A véleményezési szakaszban azok a partnerek vesznek részt, akik az előzetes tájékoztatási szakaszban írásos alapon jelezték részvételi szándékukat.
f)         A javaslatok, vélemények dokumentálásának módja:
A javaslatok, vélemények dokumentálása írott formában, az iratkezelés szabályai szerint történik. A beérkezett dokumentumokat a polgármester megküldi a tervezőnek, aki azokat megvizsgálja, majd az elfogadásra javasolt és az elfogadásra nem javasolt véleményeket – indokolással együtt – visszajuttatja a polgármesternek.
g)        Az el nem fogadott javaslatok, vélemények indokolásának módja, a dokumentálásuk, nyilvántartásuk rendje:
Az elfogadásra nem javasolt véleményeket és azok indokolását a polgármester a Képviselő-testületi ülésén ismerteti, ahol döntés születik a vélemények elfogadásáról, illetve el nem fogadásáról. A döntéseket, valamint azok indokolását a terv ügyiratához kell csatolni, valamint el kell küldeni a tervezőnek.
h)        Az elfogadott településrendezési eszközök nyilvánosságát biztosító intézkedések:
Az elfogadott Településrendezési Eszköz az Önkormányzat honlapján és a városi hirdetőtáblán kerül közzétételre.   
« Vissza
Vissza a főmenübe