113/2018. (IV. 18.) Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottsági határozat
Tárgy: Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2017. zárszámadási beszámolója

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete

Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság

113/2018. (IV. 18.) Gye. Kt. Pgtek. Biz. határozat

 

Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek a következő döntési javaslat elfogadását:

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének

…/2018. (…) önkormányzati rendelete

Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

 

1. § A Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) az Önkormányzat 2017. évi zárszámadásának

a) bevételi főösszegét 4.614.283 ezer forintban,

b) kiadási főösszegét 3.311.466 ezer forintban

állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.

 

2. § Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül

a) az intézményi működési bevétel teljesítése 201.713 ezer forint,

b) a működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről teljesítése 610.858 ezer forint,

c) a működési célú átvett pénzeszköz teljesítése 3.805 ezer forint,

d) a közhatalmi bevételek teljesítése 471.925 ezer forint,

e) az önkormányzatok működési költségvetési támogatása teljesítése 1.055.496 ezer forint,

f) a felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés teljesítése 1.623 ezer forint,

g) a felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről teljesítése 699.651 ezer forint,

h) a felhalmozási célú átvett pénzeszköz teljesítése 3.348 ezer forint,

i) az önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása teljesítése 21.117 ezer forint,

j) a működési célú finanszírozási bevétel teljesítése 402.862 ezer forint,

k) a felhalmozási célú finanszírozási bevétel teljesítése 1.141.885 ezer forint

a 2. mellékletben részletezettek szerint.

 

3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza, a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek maradványa felhasználását és az egyéb finanszírozási bevételek részletezését a 4. melléklet tartalmazza.

 

4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak teljesítése 2.087.705 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási teljesítési összegből:

a) személyi juttatás 581.967 ezer forint,

b) munkaadókat terhelő járulék 105.533 ezer forint,

c) dologi kiadás 593.094 ezer forint,

d) működési célú támogatásértékű kiadás 597.296 ezer forint

e) működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 151.598 ezer forint,

f) ellátottak pénzbeli juttatása 58.217 ezer forint

az 5. mellékletben részletezettek szerint.

 

5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciók szerinti részletezését a 6. melléklet tartalmazza.

 

6. § Az önkormányzati felújítások összege 60.624 ezer forint, beruházási kiadása 175.626 ezer forint, az egyéb felhalmozási kiadása 49.018 ezer forint, a finanszírozási kiadás összege 938.493 ezer forint, melynek részletezését a 8. melléklet tartalmazza.

 

7. § Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 9. melléklet tartalmazza.

 

8. § Az Önkormányzat intézményenkénti jóváhagyott és teljesített átlagos statisztikai állományi létszámadatait a 10. melléklet tartalmazza.

 

9. § Az Önkormányzat 2017. évi előirányzat felhasználási ütemtervét és annak teljesítését a 11. melléklet tartalmazza.

 

10. § Az Önkormányzat tartós kötelezettség vállalását a 12. melléklet tartalmazza.

 

11. § Az Önkormányzat vagyonának kimutatását forgalomképesség szerint 2017. december 31.-én a 13. melléklet tartalmazza.

 

12. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 14. melléklet tartalmazza.

 

13. § Az önkormányzat működési- és felhalmozási bevételeinek és kiadásainak mérlegét a 15. melléklet tartalmazza.

 

14. § A közvetett támogatások mérlegét a 16. melléklet tartalmazza.

 

15. § Az Önkormányzat és az önálló költségvetési szervek maradványát a 17. melléklet tartalmazza.

 

16. § Az Önkormányzat 2017. évi eszközállományának bemutatását a 18. melléklet tartalmazza.

 

17. § Az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségállomány és részesedések alakulását a 19. melléklet mutatja be.

 

18. § Az Önkormányzat gazdasági társaságokban való részesedésének alakulását a 20. melléklet mutatja be.

 

19. § Az Önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak alakulását 2017-2020. években a 21. melléklet mutatja be.

 

20. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 

 

 

1. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

 

       

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzat 2017. évi költségvetésének mérlege

 

       

 

   

adatok ezer forintban

 

 

 

A

B

C

 

 

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

 

1

Intézményi működési bevétel

153 300

221 486

 

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

523 944

639 997

 

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

9 456

13 156

 

4

Közhatalmi bevételek

388 260

471 930

 

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

939 676

1 055 496

 

6

Működési bevétel összesen

2 014 636

2 402 065

 

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

25 146

6 308

 

8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

72 178

700 469

 

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

3 100

3 462

 

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

21 117

 

11

Felhalmozási bevételek összesen

100 424

731 356

 

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

106 778

402 862

 

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

544 623

1 139 305

 

14

Tárgyévi bevételek összesen

2 766 461

4 675 588

 

15

Személyi juttatás

614 093

666 057

 

16

Munkaadókat terhelő járulék

109 189

118 926

 

17

Dologi kiadás

523 043

724 154

 

18

Működési célú támogatásértékű kiadás

517 032

615 461

 

19

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

119 528

169 123

 

20

Működési céltartalék

171 199

306 864

 

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

67 330

68 817

 

22

Működési kiadás összesen

2 121 414

2 669 402

 

23

Felújítás

89 025

112 632

 

24

Beruházás

381 995

419 305

 

25

Egyéb felhalmozási kiadás

174 027

952 106

 

26

Felhalmozási kiadás összesen

645 047

1 484 043

 

27

Finanszírozási kiadások

0

522 143

 

28

Tárgyévi kiadás összesen

2 766 461

4 675 588

 

29

Összes hiány:

0

0

 

30

Működési hiány:

0

 

 

31

Fejlesztési hiány:

0

 

 

 

     

 

 

2. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

       

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának bevételi forrásai 2017. évben

 
       
   

adatok ezer forintban

 

A

B

C

 

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

1

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

0

0

2

Intézményi működési bevétel

114 196

195 207

3

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

350 859

419 229

4

Működési célú átvett pénzeszköz .

9 456

13 056

5

Közhatalmi bevételek

388 000

470 810

6

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

939 676

1 055 496

7

Működési bevétel összesen

1 802 187

2 153 798

8

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

25 146

6 301

9

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

72 178

692 969

10

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

3 100

3 462

11

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

21 117

12

Felhalmozási bevételek összesen

100 424

723 849

13

Finanszírozási bevétel-működési célú

105 558

373 427

14

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

544 623

1 139 305

15

Tárgyévi bevételek összesen

2 552 792

4 390 379

16

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

17

Intézményi működési bevétel

1 000

1 283

18

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

560

19

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

20

Közhatalmi bevételek

260

1 120

21

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

22

Működési bevétel összesen

1 260

2 963

23

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

7

24

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

7 500

25

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

26

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

27

Felhalmozási bevételek összesen

0

7 507

28

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

115

29

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

30

Tárgyévi bevételek összesen

1 260

10 470

31

Határ Győző Városi Könyvtár

0

0

32

Intézményi működési bevétel

400

1 350

33

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

350

34

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

35

Közhatalmi bevételek

0

0

36

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

37

Működési bevétel összesen

400

1 700

38

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

39

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

40

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

41

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

42

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

43

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

246

44

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

45

Tárgyévi bevételek összesen

400

1 946

46

Gyomaendrődi Család- és Gyermekjóléti Központ

0

0

47

Intézményi működési bevétel

0

7

48

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

35 976

49

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

50

Közhatalmi bevételek

0

0

51

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

52

Működési bevétel összesen

0

35 983

53

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

54

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

55

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

56

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

57

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

58

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

0

59

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

60

Tárgyévi bevételek összesen

0

35 983

61

Szent Antal Népház

0

0

62

Intézményi működési bevétel

14 204

6 123

63

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

467

64

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

65

Közhatalmi bevételek

0

0

66

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

67

Működési bevétel összesen

14 204

6 590

68

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

69

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

70

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

71

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

72

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

73

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

61

74

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

75

Tárgyévi bevételek összesen

14 204

6 651

76

Kállai Ferenc Kulturális Központ

0

0

77

Intézményi működési bevétel

15 500

9 516

78

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

2 385

79

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

100

80

Közhatalmi bevételek

0

0

81

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

82

Működési bevétel összesen

15 500

12 001

83

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

84

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

85

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

86

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

87

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

88

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

38

89

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

90

Tárgyévi bevételek összesen

15 500

12 039

91

Városi Egészségügyi Intézmény

0

0

92

Intézményi működési bevétel

8 000

8 000

93

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

173 085

181 030

94

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

95

Közhatalmi bevételek

0

0

96

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

97

Működési bevétel összesen

181 085

189 030

98

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

99

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

100

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

101

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

102

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

103

Finanszírozási bevétel-működési célú

1 220

28 975

104

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

105

Tárgyévi bevételek összesen

182 305

218 005

106

Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen

0

0

107

Intézményi működési bevétel

153 300

221 486

108

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

523 944

639 997

109

Működési célú átvett pénzeszköz .

9 456

13 156

110

Közhatalmi bevételek

388 260

471 930

111

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

939 676

1 055 496

112

Működési bevétel összesen

2 014 636

2 402 065

113

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

25 146

6 308

114

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

72 178

700 469

115

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

3 100

3 462

116

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

21 117

117

Felhalmozási bevételek összesen

100 424

731 356

118

Finanszírozási bevétel-működési célú

106 778

402 862

119

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

544 623

1 139 305

120

Tárgyévi bevételek összesen

2 766 461

4 675 588

       
               

 

 

3. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

       

Gyomaendrőd Város Önkormányzat 2017. évi bevételeinek részletezése

       
   

adatok ezer forintban

 

A

B

C

 

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

1

Intézményi működési bevételek

0

0

2

Holtágak haszonbére

1 815

1 815

3

Földhaszonbér

6 890

8 573

4

Bérleti díj

18 461

43 023

5

Hulladéklerakó bérleti díj bevétel

20 000

20 000

6

Közterületfoglalás

300

300

7

Önkormányzati lakások lakbérbevétele

0

5 199

8

Egyéb bevételek

2 084

4 768

9

Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei

2 084

6 978

10

Kamatbevétel

1 000

4 519

11

Belvíz IX. projekt kamatbevétel

0

636

12

Kamatbevétel kötvény

4 000

2 581

13

Kártérítés közművelődés

0

490

14

Vízmű bérl.díj (ad hoc munkákra)

5 000

5 000

15

ÁFA bevétel-befizetendő

14 975

24 861

16

ÁFA visszatérülés működéshez kapcsolódóan-Fürdő2102, temető 2986, víz 1576

5 088

15 141

17

ÁFA visszatérülés önkormányzati tulajdonú földek műveléséből

1 717

1 717

18

Önkormányzati tulajdonú földeken megtermelt terményértékesítés (ford.áfa nélkül)

5 327

5 327

19

Közfoglalkoztatásba bevont földterületeken megtermelt termény ért.bevétele

12 500

20 757

20

Közfoglalkoztatás egyéb bevételei

1 455

1 455

21

Feles bérlet terményértékesítés bevétele (ford.áfa nélkül)

4 500

4 500

22

Temető üzemeltetésből származó bevétel

7 000

10 225

23

Osztalékbevétel

0

7342

24

Saját bevétel összesen:

114 196

195 207

25

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

26

Erzsébet utalványra átvett pénzeszköz

0

6 993

27

Mezőőri járulék átvett pénz

5 400

5 400

28

Autómentes nap támogatása

0

250

29

Közcélú munkavégzők támogatása 2016-ról áthúz.7 fő programelem

27 205

27 205

30

Közcélú munkavégzők támogatása 2016-ról áthúz.10 fő és útőr

1 817

1 817

31

Közcélú munkavégzők bér és járulék támogatása 2017.-ben induló

225 325

258 531

32

Közcélú munkavégzők dologi támogatása 2017.-ben induló

72 858

72 858

33

Földalapú támogatás

5 317

25 588

34

MVH anyajuh tartás támogatás

0

1 695

35

Csárdaszállás Önkormányzattól átvett pénzeszköz hivatal működéséhez

6 584

6 584

36

Hunya Önkormányzattól átvett pénzeszköz hivatal működéséhez

4 853

4 853

37

FVM Szelektíven gyerekszemmel projekt támogatása

0

2 477

38

Szúnyoggyérítésre átvett pénz társönkormányzatoktól

0

962

39

Bethlen Gábor Alapítványtól átvett pénz

0

650

40

Társulástól átvett pénz 2016. évi

0

1 866

41

Család és Gyermekjóléti Központ és szolgálat 2016. évi működéséhez önkormányzati hj.

1 500

1 500

42

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

350 859

419 229

43

Működési célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérülés összesen

0

0

44

Gyomaközszolg Kft. Műk.kölcsön visszatérülés

7 756

8 356

45

Liget Fürdő Kft. működési kölcsön visszatérülése

0

3 000

46

Közköltséges temetés kölcsön visszatérülése

1 000

1 000

47

Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése

700

700

48

Körösök Völgye Vidékfejl.Közhasznú Egy.tám.megelől.visszatérülése

0

0

49

Működési célú átvett pe, kölcsön visszatérülés összesen

9 456

13 056

50

Közhatalmi bevételek

0

0

51

Iparűzési adó

260 000

329 733

52

Építményadó

35 000

42 827

53

Telekadó

0

600

54

Magánszemélyek kommunális adója

42 000

43 384

55

Idegenforgalmi adó

8 000

8 861

56

Pótlékok, bírságok bevétele

4 000

2 639

57

Talajterhelési díj-környezetvédelmi alap

1 000

1 000

58

Gépjármű adó

30 000

32 299

59

Mezőőri járulék bevétele

8 000

9 467

60

Közhatalmi bevételek összesen

388 000

470 810

61

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

62

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

180 681

180 681

63

Zöldterület gazdálkodás támogatása

25 502

25 502

64

Közvilágítás támogatása

65 000

65 000

65

Köztemető fenntartás támogatása

15 087

15 087

66

Közutak fenntartásának támogatása

31 795

31 795

67

Beszámítás összege

-26 705

-26 705

68

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása13806*2700

37 276

37 276

69

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

2 530

2 530

70

2016. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása

0

1 110

71

Óvodapedagógusok és azok munkáját segítők bértámogatása

105 323

113 014

72

Óvodaműködtetési támogatás

15 523

15 959

73

A köznevelési intézmények működéséhez kapcsolódó támogatás

0

0

74

A települési önkorm.szociális feladatainak egyéb támogatása

120 599

120 599

75

Szociális ágazati pótlék

0

55 868

76

Garantált bérminimum vált.ellentételezése

0

23 578

77

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

69 735

67 382

78

Szakosított szociális ellátási feladatok támogatása

159 550

159 128

79

Gyermekétkeztetési feladatok támogatása

86 291

82 820

80

Gyermekétkeztetési feladatok támogatása- Csárdaszállás

1 536

1 536

81

Támogató szolgálat működési támogatása

9 208

9 208

82

Kulturális feladatok támogatása 1140*13806

15 739

15 739

83

Kulturális pótlék

0

3 866

84

Üdülőhelyi feladatok támogatása

7 306

7 306

85

Család és Gyermekjóléti Központ és szolgálat támogatása

17 700

17 700

86

Helyi közösségi közlekedés támogatása

0

782

87

Polgármester illetménykiegészítése

0

1 883

88

Önkormányzati tűzoltóság támogatása

0

5 000

89

REKI-műszakpótlék

0

13 205

90

Bérkompenzáció

0

8 647

91

Önkormányzat működési költségvetésének támogatása

939 676

1 055 496

92

Működési bevétel összesen

1 802 187

2 153 798

93

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

94

Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése

0

239

95

Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek  értékesítése

0

0

96

Földalapú támogatás

4 683

4 683

97

Ivóvíz és szennyvízhálózati rekonstrukció áfa visszatérülés

8 463

0

98

Vízmű bérleti díj bevétel rekonstrukciós munkákra(nettó)

12 000

1 379

99

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. összesen

25 146

6 301

100

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

101

Szennyvíztisztító telep felújítása KEOP 1.2.0/B EU forrás

0

0

102

Lélekkel a Körösök mentén projekt támogatása

0

0

103

TOP 2.1.2-15-BS1-2016-00004. Endrődi városrész központjának rehabilitációja

0

199 571

104

TOP 3.2.1-15-BS1-2016-00017 Hivatali épület komplex energetikai felújítása

0

178 512

105

TOP 2.1.3-15-BS1-2016-00012 Belterületi vízrendezés IX. ütem beruházás

0

243 517

106

KÖFOP-1.2.1.Vekop-16.ASP pályázat támogatása

0

9 000

107

KEOP 1.1.1/2 F áfa megelőlegezés visszatérülése

34 388

40 651

108

Tanyagondnoki szolgálat eszközbeszerzés pályázat

0

0

109

Közcélú munkavégzők beruházás támogatása 2017.-ben induló (6933+27305+3552)

37 790

21 718

110

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről összesen

72 178

692 969

111

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

0

0

112

Lakáskölcsön visszafizetés

1 500

1 764

113

Elemi kár kölcsöntörlesztés

100

100

114

Belvíz kölcsön visszafizetés

200

200

115

Háztartástól felhalmozási kölcsön visszatérülése

0

98

116

Út érdekeltségi hozzájárulás Öregszőlő

1 300

1 300

117

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

3 100

3 462

118

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

21 117

119

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

120

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz.

0

21 117

121

Felhalmozási bevételek összesen

100 424

723 849

       

 

 

4. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

       

A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évi maradvány

       
   

adatok ezer forintban

 

A

B

C

 

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

1

Működési célú előző évi maradvány

0

0

2

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

105 558

337 197

3

Határ Győző Városi Könyvtár

0

246

4

Gyomaendrődi Család- és Gyermekjóléti Központ

0

0

5

Szent Antal Népház

0

61

6

Kállai Ferenc Kulturális Központ

0

38

7

Városi Egészségügyi Intézmény

1 220

28 975

8

Térségi Szociális Gondozási Központ

0

0

9

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

115

10

Működési célú előző évi maradvány összesen

106 778

366 632

11

Felhalmozási célú előző évi maradvány

0

0

12

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

544 623

689 305

13

Határ Győző Városi Könyvtár

0

0

14

Gyomaendrődi Család- és Gyermekjóléti Központ

0

0

15

Szent Antal Népház

0

0

16

Városi Egészségügyi Intézmény

0

0

17

Térségi Szociális Gondozási Központ

0

0

18

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

19

Felhalmozási célú előző évi maradvány összesen

544 623

689 305

20

Maradvány mindösszesen

651 401

1 055 937

21

Forgatási célú belföldi értékpapír beváltása

0

450000

22

ÁH-n belüli megelőlegezések

0

36230

       

 

 

5. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

       

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának kiadásai 2017. évben

       
   

adatok ezer forintban

 

A

B

C

 

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

1

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

0

0

2

Személyi juttatás

337 917

357 791

3

Munkaadókat terhelő járulék

44 733

47 564

4

Dologi kiadás

345 124

470 930

5

Működési célú támogatásértékű kiadás

517 032

615 461

6

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

114 488

164 083

7

Működési céltartalék

171 199

306 864

8

Ellátottak pénzbeli juttatása

67 330

68 724

9

Működési kiadás összesen

1 597 823

2 031 417

10

Felújítás

87 925

111 532

11

Beruházás

377 285

398 924

12

Egyéb felhalmozási kiadás

174 027

952 106

13

Felhalmozási kiadás összesen

639 237

1 462 562

14

Finanszírozási kiadások

0

522 143

15

Tárgyévi kiadás összesen

2 237 060

4 016 122

16

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

17

Személyi juttatás

151 932

156 302

18

Munkaadókat terhelő járulék

36 914

37 774

19

Dologi kiadás

41 052

51 592

20

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

21

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

5 040

5 040

22

Működési célú tartalék

0

0

23

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

93

24

Működési kiadás összesen

234 938

250 801

25

Felújítás

1 100

1 100

26

Beruházás

2 200

10 709

27

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

28

Felhalmozási kiadás összesen

3 300

11 809

29

Finanszírozási kiadások

0

0

30

Tárgyévi kiadás összesen

238 238

262 610

31

Határ Győző Városi Könyvtár

0

0

32

Személyi juttatás

11 366

13 383

33

Munkaadókat terhelő járulék

2 142

2 962

34

Dologi kiadás

9 700

14 414

35

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

36

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

37

Működési célú tartalék

0

0

38

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

39

Működési kiadás összesen

23 208

30 759

40

Felújítás

0

0

41

Beruházás

1 750

1 330

42

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

43

Felhalmozási kiadás összesen

1 750

1 330

44

Finanszírozási kiadások

0

0

45

Tárgyévi kiadás összesen

24 958

32 089

46

Gyomaendrődi Család- és Gyermekjóléti Központ

0

0

47

Személyi juttatás

13 771

34 071

48

Munkaadókat terhelő járulék

3 030

7 056

49

Dologi kiadás

7 872

26 443

50

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

51

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

52

Működési célú tartalék

0

0

53

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

54

Működési kiadás összesen

24 673

67 570

55

Felújítás

0

0

56

Beruházás

210

2 285

57

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

58

Felhalmozási kiadás összesen

210

2 285

59

Finanszírozási kiadások

0

0

60

Tárgyévi kiadás összesen

24 883

69 855

61

Szent Antal Népház

0

0

62

Személyi juttatás

11 476

12 728

63

Munkaadókat terhelő járulék

2 566

2 849

64

Dologi kiadás

8 150

9 182

65

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

66

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

67

Működési célú tartalék

0

0

68

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

69

Működési kiadás összesen

22 192

24 759

70

Felújítás

0

0

71

Beruházás

250

119

72

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

73

Felhalmozási kiadás összesen

250

119

74

Finanszírozási kiadások

0

0

75

Tárgyévi kiadás összesen

22 442

24 878

76

Kállai Ferenc Kulturális Központ

0

0

77

Személyi juttatás

13 859

16 932

78

Munkaadókat terhelő járulék

3 098

3 778

79

Dologi kiadás

17 667

26 630

80

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

81

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

82

Működési célú tartalék

0

0

83

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

84

Működési kiadás összesen

34 624

47 340

85

Felújítás

0

0

86

Beruházás

0

638

87

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

88

Felhalmozási kiadás összesen

0

638

89

Finanszírozási kiadások

0

0

90

Tárgyévi kiadás összesen

34 624

47 978

91

Városi Egészségügyi Intézmény

0

0

92

Személyi juttatás

73 772

74 850

93

Munkaadókat terhelő járulék

16 706

16 943

94

Dologi kiadás

93 478

124 963

95

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

96

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

97

Működési célú tartalék

0

0

98

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

99

Működési kiadás összesen

183 956

216 756

100

Felújítás

0

0

101

Beruházás

300

5 300

102

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

103

Felhalmozási kiadás összesen

300

5 300

104

Finanszírozási kiadások

0

0

105

Tárgyévi kiadás összesen

184 256

222 056

106

Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen

0

0

107

Személyi juttatás

614 093

666 057

108

Munkaadókat terhelő járulék

109 189

118 926

109

Dologi kiadás

523 043

724 154

110

Működési célú támogatásértékű kiadás

517 032

615 461

111

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

119 528

169 123

112

Működési célú tartalék

171 199

306 864

113

Ellátottak pénzbeli juttatása

67 330

68 817

114

Működési kiadás összesen

2 121 414

2 669 402

115

Felújítás

89 025

112 632

116

Beruházás

381 995

419 305

117

Egyéb felhalmozási kiadás

174 027

952 106

118

Felhalmozási kiadás összesen

645 047

1 484 043

119

Finanszírozási kiadások

0

522 143

120

Tárgyévi kiadás összesen

2 766 461

4 675 588

       

 

   

6. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

 

         

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának kiadásai kormányzati funkciónként 2017. évben

 

         

 

     

adatok ezer forintban

 

 

A

B

C

D

 

 

Kormányzati funkció

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

 

1

063080

Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása, üzemeltetése

0

0

 

2

 

Személyi juttatás

0

0

 

3

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

4

 

Dologi kiadás

5 835

20 111

 

5

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

411

411

 

6

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

7

 

Működési célú tartalék

0

0

 

8

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

9

 

Működési kiadás összesen

6 246

20 522

 

10

052080

Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése

0

0

 

11

 

Személyi juttatás

0

0

 

12

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

13

 

Dologi kiadás

0

194

 

14

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

15

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

16

 

Működési célú tartalék

0

0

 

17

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

18

 

Működési kiadás összesen

0

194

 

19

051040

Települési hulladék kezelése- nem veszélyes hulladék kezelése

0

0

 

20

 

Személyi juttatás

360

0

 

21

 

Munkaadókat terhelő járulék

97

0

 

22

 

Dologi kiadás

11 876

12 333

 

23

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

14 614

37 780

 

24

 

Működési célú pénzeszközátadás és kölcsön államháztartáson kívülre

9 632

19 632

 

25

 

Működési célú tartalék

0

0

 

26

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

27

 

Működési kiadás összesen

36 579

69 745

 

28

045160

Helyi közutak üzemeltetése, fenntartása

0

0

 

29

 

Személyi juttatás

0

0

 

30

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

31

 

Dologi kiadás

31 795

74 782

 

32

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

33

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

34

 

Működési célú tartalék

0

0

 

35

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

36

 

Működési kiadás összesen

31 795

74 782

 

37

045120

Útépítés

0

0

 

38

 

Személyi juttatás

0

0

 

39

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

40

 

Dologi kiadás

0

3 600

 

41

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

42

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

43

 

Működési célú tartalék

0

0

 

44

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

45

 

Működési kiadás összesen

0

3 600

 

46

013350

Önk.vagyonnal való gazdálkodással kapcs.felad. - Lakó és nem lakóing.bérbeadása, üzemelt.

0

0

 

47

 

Személyi juttatás

0

0

 

48

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

49

 

Dologi kiadás

23 049

35 149

 

50

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

51

 

Működési célú pénzeszközátadás és kölcsön államháztartáson kívülre

6 000

6 000

 

52

 

Működési célú tartalék

0

0

 

53

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

54

 

Működési kiadás összesen

29 049

41 149

 

55

066010

Zöldterület kezelés-parkgondozás

0

0

 

56

 

Személyi juttatás

0

0

 

57

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

58

 

Dologi kiadás

10 000

10 000

 

59

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

60

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

18 000

18 000

 

61

 

Működési célú tartalék

0

0

 

62

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

63

 

Működési kiadás összesen

28 000

28 000

 

64

011130

Önkormányzati jogalkotás-képviselők

0

0

 

65

 

Személyi juttatás

19 969

25 021

 

66

 

Munkaadókat terhelő járulék

4 834

5 797

 

67

 

Dologi kiadás

0

676

 

68

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

69

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

70

 

Működési célú tartalék

0

0

 

71

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

72

 

Működési kiadás összesen

24 803

31 494

 

73

016010

Országgyűlési, önkormányzati, eu parlamenti  képviselőválasztás

0

0

 

74

 

Személyi juttatás

0

0

 

75

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

76

 

Dologi kiadás

0

0

 

77

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

78

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

79

 

Működési célú tartalék

0

0

 

80

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

81

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

82

016020

Országos és helyi népszavazás

0

0

 

83

 

Személyi juttatás

0

0

 

84

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

85

 

Dologi kiadás

0

0

 

86

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

87

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

88

 

Működési célú tartalék

0

0

 

89

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

90

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

91

011220

Adó, vám és jövedéki igazgatás

0

0

 

92

 

Személyi juttatás

0

0

 

93

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

94

 

Dologi kiadás

0

0

 

95

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

96

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

97

 

Működési célú tartalék

0

0

 

98

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

99

 

Működési kiadás összesen

0

0

100

016080

Kiemelt önkormányzati rendezvények

0

0

101

 

Személyi juttatás

0

0

 

102

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

103

 

Dologi kiadás

0

0

 

104

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

105

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

106

 

Működési célú tartalék

0

0

 

107

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

108

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

109

064010

Közvilágítás

0

0

 

110

 

Személyi juttatás

0

0

 

111

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

112

 

Dologi kiadás

33 594

33 594

 

113

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

114

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

115

 

Működési célú tartalék

0

0

 

116

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

117

 

Működési kiadás összesen

33 594

33 594

 

118

066020

Városgazdálkodás

0

0

 

119

 

Személyi juttatás

0

1 825

 

120

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

363

 

121

 

Dologi kiadás

49 409

76 344

 

122

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

1 500

3 385

 

123

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

18 840

21 157

 

124

 

Működési célú tartalék

0

0

 

125

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

126

 

Működési kiadás összesen

69 749

103 074

 

127

018030

Támogatási célú finanszírozási műveletek

0

0

 

128

 

Személyi juttatás

0

0

 

129

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

130

 

Dologi kiadás

0

0

 

131

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

500 507

566 481

 

132

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

133

 

Működési célú tartalék

0

0

 

134

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

135

 

Működési kiadás összesen

500 507

566 481

 

136

031030

Közterület rendjének fenntartása-Mezőőri szolgálat

0

0

 

137

 

Személyi juttatás

12 515

12 737

 

138

 

Munkaadókat terhelő járulék

2 483

2 513

 

139

 

Dologi kiadás

2 276

2 100

 

140

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

141

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

142

 

Működési célú tartalék

0

0

 

143

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

144

 

Működési kiadás összesen

17 274

17 350

 

145

018010

Önkormányzat elszámolásai a központi költségvetéssel

0

0

 

146

 

Személyi juttatás

0

0

 

147

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

148

 

Dologi kiadás

0

0

 

149

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

6 679

 

150

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

151

 

Működési célú tartalék

0

0

 

152

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

153

 

Működési kiadás összesen

0

6 679

 

154

032020

Tűz és katasztrófavédelmi tevékenység-tűzoltók

0

0

 

155

 

Személyi juttatás

0

0

 

156

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

157

 

Dologi kiadás

0

0

 

158

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

159

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

5 000

7 980

 

160

 

Működési célú tartalék

0

0

 

161

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

162

 

Működési kiadás összesen

5 000

7 980

 

163

032020

Tűz és katasztrófavédelmi tevékenység- polgárvédelem

0

0

 

164

 

Személyi juttatás

216

216

 

165

 

Munkaadókat terhelő járulék

58

58

 

166

 

Dologi kiadás

935

935

 

167

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

168

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

169

 

Működési célú tartalék

0

0

 

170

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

171

 

Működési kiadás összesen

1 209

1 209

 

172

047410

Ár- és belvízvédelem

0

0

 

173

 

Személyi juttatás

0

1 684

 

174

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

346

 

175

 

Dologi kiadás

13 370

13 370

 

176

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

100

 

177

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

2 000

2 000

 

178

 

Működési célú tartalék

0

0

 

179

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

180

 

Működési kiadás összesen

15 370

17 500

 

181

091140

Óvodai nevelés működtetési feladatai

0

0

 

182

 

Személyi juttatás

0

0

 

183

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

184

 

Dologi kiadás

0

0

 

185

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

186

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

2 353

2 353

 

187

 

Működési célú tartalék

0

0

 

188

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

189

 

Működési kiadás összesen

2 353

2 353

 

190

092120

Köznevelési intézmény működtetése

0

0

 

191

 

Személyi juttatás

1 900

1 900

 

192

 

Munkaadókat terhelő járulék

500

500

 

193

 

Dologi kiadás

17 000

17 300

 

194

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

195

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

3 356

3 356

 

196

 

Működési célú tartalék

0

0

 

197

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

198

 

Működési kiadás összesen

22 756

23 056

 

199

092120

Általános Iskolai oktatás 5-8 évfolyam- Kis Bálint Általános Iskola

0

0

 

200

 

Személyi juttatás

0

0

 

201

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

202

 

Dologi kiadás

0

0

 

203

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

204

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

205

 

Működési célú tartalék

0

0

 

206

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

207

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

208

091220

Általános Iskolai okt.1-4 évfolyam- Rózsahegyi Kálmán  Általános Iskola

0

0

 

209

 

Személyi juttatás

0

0

 

210

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

211

 

Dologi kiadás

0

0

 

212

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

213

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

214

 

Működési célú tartalék

0

0

 

215

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

216

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

217

091250

Alapfokú művészetoktatás működtetése

0

0

 

218

 

Személyi juttatás

0

0

 

219

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

220

 

Dologi kiadás

0

0

 

221

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

222

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

223

 

Működési célú tartalék

0

0

 

224

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

225

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

226

092260

Gimnáziumi oktatás műk.-Kner Imre Gimnázium

0

0

 

227

 

Személyi juttatás

0

0

 

228

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

229

 

Dologi kiadás

0

0

 

230

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

231

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

232

 

Működési célú tartalék

0

0

 

233

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

234

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

235

082044

Könyvtári szolgáltatások

0

0

 

236

 

Személyi juttatás

0

0

 

237

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

238

 

Dologi kiadás

0

78

 

239

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

240

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

241

 

Működési célú tartalék

0

0

 

242

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

243

 

Működési kiadás összesen

0

78

 

244

098022

Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység működtetése

0

0

 

245

 

Személyi juttatás

0

0

 

246

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

247

 

Dologi kiadás

0

0

 

248

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

249

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

250

 

Működési célú tartalék

0

0

 

251

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

252

 

Összesen:

0

0

 

253

072112

Háziorvosi ügyeleti ellátás

0

0

 

254

 

Személyi juttatás

0

0

 

255

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

256

 

Dologi kiadás

13 668

13 668

 

257

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

258

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

259

 

Működési célú tartalék

0

0

 

260

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

261

 

Működési kiadás összesen

13 668

13 668

 

262

076062

Települési egészségügyi feladatok-szúnyoggyérítés, rágcsálóirtás

0

0

 

263

 

Személyi juttatás

0

0

 

264

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

265

 

Dologi kiadás

9 309

9 309

 

266

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

267

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

268

 

Működési célú tartalék

0

0

 

269

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

270

 

Működési kiadás összesen

9 309

9 309

 

271

56010

Komplex környezetvédelmi programok

0

0

 

272

 

Személyi juttatás

0

0

 

273

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

274

 

Dologi kiadás

0

250

 

275

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

276

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

277

 

Működési célú tartalék

0

0

 

278

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

279

 

Működési kiadás összesen

0

250

 

280

104030

Gyermekek napközbeni ellátása-Bölcsődei ellátás

0

0

 

281

 

Személyi juttatás

0

0

 

282

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

283

 

Dologi kiadás

0

0

 

284

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

285

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

4 420

4 420

 

286

 

Működési célú tartalék

0

0

 

287

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

288

 

Működési kiadás összesen

4 420

4 420

 

289

104051

Gyermekvédelmi pénzbeli és term.ellátások (önkorm-i segély gyermek jogán)

0

0

 

290

 

Személyi juttatás

0

0

 

291

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

292

 

Dologi kiadás

0

0

 

293

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

294

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

295

 

Működési célú tartalék

0

0

 

296

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

4 000

10 993

 

297

 

Működési kiadás összesen

4 000

10 993

 

298

106020

Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások (telep. tám.-lakhatáshoz kapcs.)

0

0

 

299

 

Személyi juttatás

0

0

 

300

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

301

 

Dologi kiadás

0

0

 

302

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

303

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

304

 

Működési célú tartalék

0

0

 

305

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

31 680

31 680

 

306

 

Működési kiadás összesen

31 680

31 680

 

307

107060

Egyéb szociális pénzbeli ellátás - Átmeneti segély (önkormányzati segély)

0

0

 

308

 

Személyi juttatás

0

0

 

309

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

310

 

Dologi kiadás

0

312

 

311

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

625

 

312

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

313

 

Működési célú tartalék

0

0

 

314

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

10 000

10 000

 

315

 

Működési kiadás összesen

10 000

10 937

 

316

107060

Települési támogatás-gyógyszerkiadás

0

0

 

317

 

Személyi juttatás

0

0

 

318

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

319

 

Dologi kiadás

0

0

 

320

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

321

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

322

 

Működési célú tartalék

0

0

 

323

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

7 200

7 200

 

324

 

Működési kiadás összesen

7 200

7 200

 

325

107060

Egyéb szoc.pénzbeli ell.-Temetési segély     (önkorm-i segély temetési kiadásokra)

0

0

 

326

 

Személyi juttatás

0

0

 

327

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

328

 

Dologi kiadás

0

0

 

329

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

330

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

331

 

Működési célú tartalék

0

0

 

332

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

4 000

4 000

 

333

 

Működési kiadás összesen

4 000

4 000

 

334

107060

Egyéb szoc.pénzbeli ell.  -  köztemetés

0

0

 

335

 

Személyi juttatás

0

0

 

336

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

337

 

Dologi kiadás

0

0

 

338

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

339

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

340

 

Működési célú tartalék

0

0

 

341

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 000

2 151

 

342

 

Működési kiadás összesen

2 000

2 151

 

343

107060

Egyéb szoc.természetbeni ellátás  -  közgyógy

0

0

 

344

 

Személyi juttatás

0

0

 

345

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

346

 

Dologi kiadás

0

0

 

347

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

348

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

349

 

Működési célú tartalék

0

0

 

350

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

351

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

352

107060

Egyéb szoc.pénzbeli ell. -  idősek

0

0

 

353

 

Személyi juttatás

0

0

 

354

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

355

 

Dologi kiadás

0

0

 

356

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

357

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

358

 

Működési célú tartalék

0

0

 

359

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 700

2 700

 

360

 

Működési kiadás összesen

2 700

2 700

 

361

061030

Lakáshoz jutást segtítő támogatások   -    Fiatal házasok lakáskölcsöne és elemi kár

0

0

 

362

 

Személyi juttatás

0

0

 

363

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

364

 

Dologi kiadás

0

0

 

365

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

366

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

367

 

Működési célú tartalék

0

0

 

368

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

5 750

0

 

369

 

Működési kiadás összesen

5 750

0

 

370

107054

Családsegítés

0

0

 

371

 

Személyi juttatás

0

0

 

372

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

373

 

Dologi kiadás

0

0

 

374

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

375

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

376

 

Működési célú tartalék

0

0

 

377

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

   

 

378

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

379

101222

Támogató Szolgálat

0

0

 

380

 

Személyi juttatás

0

0

 

381

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

382

 

Dologi kiadás

0

0

 

383

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

384

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

385

 

Működési célú tartalék

0

0

 

386

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

387

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

388

041237

Közfoglalkoztatás-menedzsment

0

0

 

389

 

Személyi juttatás

9 140

9 140

 

390

 

Munkaadókat terhelő járulék

2 065

2 065

 

391

 

Dologi kiadás

9 079

9 079

 

392

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

393

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

394

 

Működési célú tartalék

0

0

 

395

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

396

 

Működési kiadás összesen

20 284

20 284

 

397

041233

FHT-ra jogosult hosszabb közf.-egyéb közf.(20 fő 14.12.01-15.02.28., 45 fő 14.12.01-15.03.31, 1 fő)

0

0

 

398

 

Személyi juttatás

0

0

 

399

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

400

 

Dologi kiadás

0

0

 

401

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

402

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

403

 

Működési célú tartalék

0

0

 

404

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

405

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

406

041237

Mezőgazdasági közfoglalkoztatás - 2014-ről áthúzódó

0

0

 

407

 

Személyi juttatás

0

0

 

408

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

409

 

Dologi kiadás

0

0

 

410

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

411

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

412

 

Működési célú tartalék

0

0

 

413

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

414

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

415

041237

Asztalos közmunka 2014-ről áthúzódó

0

0

 

416

 

Személyi juttatás

0

0

 

417

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

418

 

Dologi kiadás

0

0

 

419

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

420

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

421

 

Működési célú tartalék

0

0

 

422

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

423

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

424

041233

Takarító, 46 fő tanfolyam, hosszabb időtart., 10 fő és útőr II. 2016-ról áthúzódó(16.06.20. és 06.30-17.02.28.)

0

0

 

425

 

Személyi juttatás

16 105

26 959

 

426

 

Munkaadókat terhelő járulék

2 174

3 396

 

427

 

Dologi kiadás

720

2 483

 

428

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

   

 

429

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

430

 

Működési célú tartalék

0

0

 

431

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

432

 

Működési kiadás összesen

18 999

32 838

 

433

041237

Belvíz, mg, mg-i út, közút, helyi s. közmunka 2016-ról áthúzódó

0

0

 

434

 

Személyi juttatás

71 909

71 909

 

435

 

Munkaadókat terhelő járulék

9 708

9 708

 

436

 

Dologi kiadás

0

0

 

437

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

438

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

439

 

Működési célú tartalék

0

0

 

440

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

441

 

Működési kiadás összesen

81 617

81 617

 

442

041233

Mezőgazdasági közfoglalkoztatás (önk.tul.földek művelése - dologi)

0

0

 

443

 

Személyi juttatás

0

0

 

444

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

445

 

Dologi kiadás

0

0

 

446

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

447

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

448

 

Működési célú tartalék

0

0

 

449

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

450

 

Működési kiadás összesen

0

0

 

451

041237

Közfoglalkoztatás 2017 ben induló(mg., közút, bio, helyi sajátosság, mg-i földút, belvíz, hulladék)

0

0

 

452

 

Személyi juttatás

205 803

205 900

 

453

 

Munkaadókat terhelő járulék

22 814

22 818

 

454

 

Dologi kiadás

87 272

102 858

 

455

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

456

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

457

 

Működési célú tartalék

0

0

 

458

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

459

 

Működési kiadás összesen

315 889

331 576

 

460

081030

Sportlétesítmények működtetése

0

0

 

461

 

Személyi juttatás

0

0

 

462

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

463

 

Dologi kiadás

0

0

 

464

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

465

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

6 480

7 338

 

466

 

Működési célú tartalék

0

0

 

467

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

468

 

Működési kiadás összesen

6 480

7 338

 

469

081061

Fürdő

0

0

 

470

 

Személyi juttatás

0

0

 

471

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

472

 

Dologi kiadás

9 890

9 890

 

473

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

474

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

30 367

30 814

 

475

 

Működési célú tartalék

0

0

 

476

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

477

 

Működési kiadás összesen

40 257

40 704

 

478

084031

Civil szervezetek működési támogatása

0

0

 

479

 

Személyi juttatás

0

0

 

480

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

481

 

Dologi kiadás

0

0

 

482

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

483

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

15 993

 

484

 

Működési célú tartalék

0

0

 

485

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

486

 

Működési kiadás összesen

0

15 993

 

487

081045

Szabadidősport tevékenység támogatása

0

0

 

488

 

Személyi juttatás

0

0

 

489

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

490

 

Dologi kiadás

0

0

 

491

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

492

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

13 100

 

493

 

Működési célú tartalék

0

0

 

494

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

495

 

Működési kiadás összesen

0

13 100

 

496

086090

Mindenféle egyéb szabadidős szolg.(testv.kapcs., óv. sportnap, Kihívás n.)

0

0

 

497

 

Személyi juttatás

0

500

 

498

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

499

 

Dologi kiadás

2 000

4 254

 

500

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

501

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

 

502

 

Működési célú tartalék

0

0

 

503

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

504

 

Működési kiadás összesen

2 000

4 754

 

505

013320

Köztemető fenntartás és működtetés

0

0

 

506

 

Személyi juttatás

0

0

 

507

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

508

 

Dologi kiadás

14 047

18 007

 

509

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

510

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

8 040

8 040

 

511

 

Működési célú tartalék

0

0

 

512

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

513

 

Működési kiadás összesen

22 087

26 047

 

514

086020

Helyi közösségi tér működtetése

0

0

 

515

 

Személyi juttatás

0

0

 

516

 

Munkaadókat terhelő járulék

0

0

 

517

 

Dologi kiadás

0

254

 

518

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

 

519

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

3 900

 

520

 

Működési célú tartalék

0

0

 

521

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

 

522

 

Működési kiadás összesen

0

4 154

 

523

 

Összesen:

0

0

 

524

 

Személyi juttatás

337 917

357 791

 

525

 

Munkaadókat terhelő járulék

44 733

47 564

 

526

 

Dologi kiadás

345 124

470 930

 

527

 

Működési célú támogatásértékű kiadás

517 032

615 461

 

528

 

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

114 488

164 083

 

529

 

Működési célú tartalék

0

0

 

530

 

Ellátottak pénzbeli juttatása

67 330

68 724

 

531

 

Működési kiadás összesen

1 426 624

1 724 553

 

     

1 426 624

1 724 553

 

                   

 

 

 

7. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

       

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának működési céltartaléka 2017. évben

       
   

adatok ezer forintban

 

A

B

C

 

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

1

Polgármesteri alap

700

0

2

Kitüntetési és kegyeleti alap

400

0

3

Civil alap

5 700

0

4

Sport alap 

13 000

0

5

Idegenforgalmi alap

2 900

0

6

Városi rendezvényekre elkülönített keret (Sajt és Túró 6000, Aug. 20. 1000 nemzeti ünnepek 350, besenyszegi gyereknap 150…stb)

7 500

0

7

Főtéri sokadalom

1 000

0

8

Rádió Sun részére pénzeszközátadás

240

0

9

GYÜSZ-TE részére peszk.átad működés TDM

4 000

0

10

GYÜSZ-TE megállapodás alapján többlet támogatás

1 500

0

11

Talajterhelési díj

500

500

12

Kállai adomány

10 000

10 000

13

Körös szögi Kistérség 2017. évi hj.

847

0

14

Körös szögi Kistérség 2017. évi műk.hj. Hulladékgazd.rendszer

1 622

1 622

15

Körös szögi Nonprofit Kft. Üzemeltetési hj. (5099+áfa)

6 476

2 072

16

Szolgáltatás vásárlás Turisztikai elemek Kállai 9000E, Népház 9326E

18 326

1 812

17

IKSZT működési plusz igény

4 600

700

18

Oktatási vagyon működtetése dologi tartalék

0

0

19

Támogató szolgálat teljesítménytámogatás visszafizetés

4 984

0

20

Belső ellenőri feladatok

2 700

225

21

Akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó megbízási díja

3 000

3 000

22

Polgármester végkielégítésére, szabadságmegváltására biztosított összeg 2015-2019.

3 000

3 000

23

Önkormányzati ingatlanok karbantartására

5 000

5 000

24

Turisztikai elemek karbantartása

3 000

2 074

25

Életveszélyessé vált ingatlanok bontási ktg-e

3 000

0

26

2016. évről áthúzódó működési költségek

9 123

0

27

Sajt és túrófesztivál megrendezésének 2016. évi maradványa

500

0

28

Nyomda Múzeum tám.

1 000

0

29

Egyéb közfoglalkoztatás önerő

2 000

2 000

30

Képviselői tiszteletdíjról lemondás (Poharelec L.810, Lehóczkyné 1005)

1 815

810

31

Fogorvosi rendelő bérlete tartalék

3 150

3 092

32

Városi Egészségügyi Intézmény fogorvosi feladatell.kiegészítése 2016.

727

0

33

Körösök Völgye Vidékfejl.Közhasznú Egyesület támogatás megelőlegezés

1 534

0

34

2016. évről áthúzódó szabad maradvány

0

30 174

35

Család- és Gyermekjóléti Központ KAB-KEF-17-A/B/C Kábítószerügyi pályázat

0

100

36

Gyoma 300 éves

4 000

0

37

Önkormányzati bérlakások karbantartása

6 323

6 323

38

Marketing költségek

1 500

1 500

39

Fürdő ügyvezető prémium kifizetés

500

0

40

Rendkívüli feladatatokra elkülönített keret

29 744

27 344

41

Kártérítés közművelődés

0

490

42

Társulási hozzájárulás 2016. évi

0

0

43

Tartalék az óvodai feladatellátás bérkiegészítéséhez

4 426

9 133

44

kompenzáció

0

0

45

2017. évi többletbevételek és a 2018. évre áthúzódó kiadások

0

35 745

46

Adóbevételekből befolyt plusz bevétel

0

82 800

47

FVM Szelektíven gyerekszemmel projekt támogatása

0

2 477

48

Önkormányzati földek földalapú támogatás, zöldesítés, Natura 2000 támogatás

0

20 271

49

Bérleti díj növekedés

0

28 140

50

Garantált bérminimum emelésének ellentételezése

0

25 598

51

Gyermekliget Nonprofit Kft. Részére többlettámogatás biztosítása garantált bérmin.vált.miatt

862

862

52

Működési céltartalék összesen

171 199

306 864

 


 

 

 

 

8. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

       

Gyomaendrőd Város Önkormányzat

   

2017. évi felhalmozási kiadások részletezése

   
       
   

adatok ezer forintban

 

A

B

C

 

megnevezés

2017. eredeti ei.

2017.mód.ei.V.

1

Felújítások

0

0

2

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

87 925

111 532

3

Járda felújítás/pályázat

8 000

4 000

4

Kerékpárút felújítása

17 000

17 000

5

Útfelújítás(melyből 5000E Ft Kenderáztató út és Korányi F. u és a temető közötti szakasz)

10 000

10 000

6

Homlokzat felújítási program

4 000

4 000

7

Vízmű rekonstrukciós munkák

12 000

12 000

8

Könyvtár felújítása

15 000

15 386

9

Liget Fürdő gyógymedence felújítása

0

3 535

10

Wodiáner tér felújítása

12 000

0

11

Gyepmesteri telep felújítása

0

6 760

12

Óvoda udvari felújítás

5 000

4 000

13

Járási Hivatal tetőhéjazat cseréje

0

1 487

14

Szivárvány óvoda fűtési rendszer felújítása

708

708

15

Konyha fejlesztés-épület felújítás

0

17 268

16

Blaha 21. földszinti épületrész felújítása

3 217

3 217

17

Hősök tere parkoló építés

0

400

18

TOP 2.1.2-15-BS1-2016-00004. Endrődi városrész központjának rehabilitációja

0

5 553

19

TOP 3.2.1-15-BS1-2016-00017 Hivatali épület komplex energetikai felújítása

0

5 607

20

Emlékmű felújítás

1 000

611

21

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

1100

1100

22

Hivatal bejárati nyílászáró csere

1100

1100

23

Határ Győző Városi Könyvtár

0

0

24

Kállai Ferenc Kulturális Központ

0

0

25

Gyomaendrődi Család- és Gyermekjóléti Központ

0

0

26

Szent Antal Népház

0

0

27

Városi Egészségügyi Intézmény

0

0

28

Gyomaendrőd Város Önkormányzat felújítások összesen

89 025

112 632

29

Beruházások

0

0

30

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

377 285

398 924

31

Öregszőlői földút stabilizáció/ pályázati önerő

0

0

32

Parkosítás

1 500

1 500

33

Parkoló építés (Fürdő is)

19 685

19 685

34

Gárdonyi úti záportározó rendezése

1 250

1 250

35

Kerékpárút vízelvezetés

2 500

2 500

36

Közvilágítási hálózat bővítése

5 000

5 000

37

Közvilágitási hálózat bővítése 2016. évről áthúzódó

3 836

3 836

38

Gyepmesteri telep fejlesztése

6 500

8

39

Ünnepi díszvilágítás

2 500

2 500

40

Révzugi zöldhulladék kezelő telep kialakítása

0

0

41

Ipartelep úton kerékpárút építés

0

0

42

Informatikai fejlesztések

6 300

6 300

43

Térfigyelő kamerarendszer bővítése

1 890

1 890

44

Ingatlan vásárlás (Újkert sor)

5 000

5 000

45

Fogorvosi rendelő kialakítása

25 000

25 000

46

Öregszőlői közkifolyók

1 900

1 900

47

Játszótér építése

2 500

2 500

48

Zöldterület kezelés eszközök fejlesztése

5 500

5 500

49

Kossuth úti óvoda akadálymentesítése, kerékpártároló

1 000

2 000

50

Hulladékgyűjtő pontok kiépítése

0

2 686

51

Eszközfejlesztés Sportcsarnok

2 000

2 000

52

Infokommunikációs helyi gazdaság támogatási program

0

0

53

Gyomai szabadstrand rendezése

0

0

54

Selyem út 124. fűtés és vizesblokk átalakítása

0

0

55

Fürdő csúszdapark építés

123 500

123 500

56

Gye-Öregszőlő külterületi útép. gép és eszközbeszerzéssel önerő/rendelkezésre álló forrás

4 387

4 387

57

Gye-Öregszőlő külterületi útép. gép és eszközbeszerzéssel önerő/rendelkezésre álló forrás

25 000

25 000

58

Ingatlanvásárlás

0

4 400

59

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás ból eszközfejlesztés

0

1 318

60

Autóbusz pályaudvar tervezése

0

0

61

Kodálytól Hídfőig kerékpárút építés csapadékvíz elvezető csatorna terv

0

0

62

Templomzugi ivóvízhálózat II. ütem bővítése

0

0

63

Öregszőlői út terv

889

889

64

KÖFOP-1.2.1.Vekop-16.ASP pályázat eszközbeszerzés

0

9 000

65

Utak karbantartásához sószóró vásárlása, 4 db kerékpártartó készítése

0

456

66

Hang-és fénytechnikai eszközök beszerzése (Közműv.érdekeltségnövelő támogatás önerő)

0

0

67

Közmunka programok kis-, nagyértékű tárgyi eszk., jármű besz.és egyéb beruházás

42 473

47 281

68

Konyha fejlesztés 2016. pályázat önerő+ tám.összege

30 222

14 400

69

3. háziorvosi körzet minimumfeltételeinek biztosítása-eszközbeszerzés

0

2 000

70

Tárolószín építés Ipartelep út

333

333

71

TOP 5.1.2 Foglalkoztatási paktum pály.

13 906

13 906

72

GINOP 7.1.2 Lapátos pályázat

991

991

73

Bűnmegelőzési pályázat önerő 606/2016. (XII.15.) Gye. Kt. Hat.

428

428

74

TESZK módosítás

1 000

1 000

75

Hősök úti ivóvíz gerincvezeték csere

12 756

12 756

76

Selyem út (Polányi-Toronyi) szennyvízcsatorna bélelése

27 051

28 976

77

Tel.rend.terv mód.

488

488

78

Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi rendelet

0

1 850

79

TOP 2.1.2-15-BS1-2016-00004. Endrődi városrész központjának rehabilitációja

0

0

80

TOP 3.2.1-15-BS1-2016-00017 Hivatali épület komplex energetikai felújítása

0

0

81

TOP 2.1.3-15-BS1-2016-00012 Belterületi vízrendezés IX. ütem beruházás

0

1 905

82

Wodiáner tér fejlesztése

0

12 000

83

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés, telefon, fegyver,kártyaolvasó, iratmegsemmisítő, telki mérő

0

415

84

Vidovszki Béla "Fürdő után" olajfestmény vásárlása

0

190

85

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

86

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

2 200

10 709

87

Fűtési rendszer szakaszolása

600

600

88

Könyvtár helyének átalakítása Selyem úton

1 600

1 600

89

TOP-7.1.1-16 CLLD pályázat szellemi termék beszerzés

0

8 255

90

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés

0

254

91

Határ Győző Városi Könyvtár (kisértékű tárgyi eszk.besz.)

1750

1330

92

Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés

200

200

93

Honlap fejlesztés

750

330

94

Bútorbeszerzés

800

800

95

Gyomaendrődi Család- és Gyermekjóléti Központ

210

2285

96

Mobil garázs

210

216

97

EFOP-3.2.9-20016-00048 projekt tárgyi eszköz beszerzése

0

1270

98

Szent Antal Népház

250

119

99

Kállai Ferenc Kulturális Központ-kisértékű tárgyi eszköz vásárlás

0

638

100

Honlap fejlesztés

250

0

101

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás ból eszközfejlesztés

0

0

102

Városi Egészségügyi Intézmény

300

5 300

103

Fogorvosi eszközbeszerzés

300

300

104

Gyomaendrőd Város Önkormányzat beruházások összesen

381 995

419 305

105

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

106

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

0

0

107

Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások

5 909

46 066

108

Gyomaendrőd-Nagyvárad vasútvonal terv.pály-ra fejl.c.pe.átadás

4 137

4 137

109

Települési szeméttelep rekultivációs pogram a Körös-szögben tagi hozzájárulás

1 282

1 282

110

Szent Gellért Kat. Ált Isk.és Gimn.részére kézilabda pálya felúj-hoz tám.biztosítása

400

400

111

Körös Szögi Kistérségi Többcélú Társulásnak a KEOP 1.1.1-2 pályázathoz kapcsolódó visszafizetés

0

40 157

112

Pályázati önerő biztosítása Települési Önk. Társulás részére KAB-KEF-16-A/B

90

90

113

Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

9 305

14 648

114

Gyomaendrődi Futball Club részére pályázati önerő biztosítása (öltöző felúj.)

1 340

1 340

115

Fürdő kemping fejlesztés (512/2016. (X.27.) Gye.Kt.határozat)

2 500

2 553

116

Első lakáshoz jutók támogatása

0

750

117

OVI-FOCI, OVI-SPORT PROGRAM pályázathoz önerő biztosítása

0

2 850

118

"Fürdő után" olajfestmény vásárlásra pénzátadás Képtár részére

0

190

119

Gyomai Szülőföld Baráti Kör részére Kállai Ferenc emlékére állított szobor költségeinek finansz.

0

1 500

120

Szennyvízcsatlakozás pályázat lakosság részére

1 465

1 465

121

Környezetvédelmi alap

4 000

4 000

122

Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása-első lakáshoz jutók, elemi kárra

0

5000

123

Felhalmozási céltartalék

158 813

886 392

124

Fürdő pályázat saját erő

0

0

125

Öregszőlő településképének javítása, középület korszerűsítés pályázat önerő

5 645

5 645

126

Nemzeti szabadidős-egészség sportpark program pályázat önerő

1 500

1 500

127

EFOP-1.53-16 Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben pályázat saját erő

0

18 352

128

EFOP-3.7.3-16 Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása pályázat előkészítő költség

0

2 794

129

Kis Bálint Sportudvar kialakítása- BM pályázat önerő

0

3 450

130

TOP és egyéb pályázati saját erő

117 280

29 193

131

TOP 1. fordulós nyertes pályázatok többletköltségére

0

10 000

132

TOP 2. fordulós pályázatok előkészítésére

0

25 000

133

"Interreg" pályázat - Románia-Magyarország Együttműködési program 2014-2020.

0

1 485

134

TOP 2.1.2-15-BS1-2016-00004. Endrődi városrész központjának rehabilitációja áthúzódó kiadása

0

188 058

135

TOP 2.1.2-15-BS1-2016-00004. Endrődi városrész központjának rehabilitációja 2016. évi kiadása

0

2 082

136

TOP 3.2.1-15-BS1-2016-00017 Hivatali épület komplex energetikai felújítása áthúzódó kiadása

0

167 434

137

TOP 3.2.1-15-BS1-2016-00017 Hivatali épület komplex energetikai felújítása 2016. évi kiadása

0

3 823

138

TOP 2.1.3-15-BS1-2016-00012 Belterületi vízrendezés IX. ütem beruházás áthúzódó kiadása

0

229 340

139

TOP 2.1.3-15-BS1-2016-00012 Belterületi vízrendezés IX. ütem beruházás 2015-2016. évi kiadása

0

10 242

140

TOP 2.1.3-15-BS1-2016-00012 Belterületi vízrendezés IX. ütem beruházás kamatbevétele

0

636

141

TOP 2.1.3-15-BS1-2016-00012 Belterületi vízrendezés IX. ütem beruházás önerő összege 601/2017. Kt.hat.

0

20 650

142

Előző évi maradvány

0

144 682

143

Kubinyi Ágoston program támogatása-Tájház konyha enteriőrjének megújítása

0

1 200

144

Óvodai, iskolai és utánpótlás sportudvar fejlesztés

0

19 549

145

Népligeti Sporttelep fejlesztésére pályázati önerő

0

1 277

146

KEOP 1.1.1/2 F program pályázati elszámolási tartalék

34 388

0

147

Gyomaendrőd Város Önkormányzat egyéb felhalmozási kiadások összesen

174 027

952 106

148

Finanszírozási kiadások

0

0

149

Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

0

72 143

150

Forgatási célú belföldi értékpapír vásárlás

0

450 000

151

Finanszírozási kiadások összesen

0

522 143

       

 

9. melléklet a ......... önkormányzati rendelethez

       
 

A fejlesztési célok megvalósítására rendelkezésre álló forrás felhasználásának alakulása

       
 

adatok ezer forintban

 

A

B

 
 

Megnevezés

2017. évi terv

felhasználva

1

Járda felújítás

8 000

4000

2

Kerékpárút felújítása

17 000

17000

3

Könyvtár felújítása

15 000

17000

4

Németzugi szivattyútelep felújítása

0

 

5

Wodiáner tér felújítása

12 000

12000

6

Gárdonyi úti záportározó rendezése

1 250

 

7

Parkoló építés (Fürdő is)

19 685

19685

8

Kerékpárút vízelvezetés

2 500

2500

9

Közvilágítási hálózat bővítése

5 000

 

10

Óvoda udvari felújítás

5 000

2000

11

Ünnepi díszvilágítás

2 500

 

12

Útfelújítás

10 000

10000

13

Homlokzat felújítás

4 000

 

14

Informatikai fejlesztések

6 300

5000

15

Térfigyelő kamerarendszer bővítése

1 890

1890

16

Ingatlan vásárlás

3 400

 

17

Fogorvosi rendelő

25 000

 

18

Öregszőlői közkifolyók

1 900

 

19

Zöldterület kezelés fejlesztése

5 500

3000

20

Játszótér építése

2 500

 

21

Kossuth úti óvoda akadálymentesítése

1 000

1000

22

Öregszőlői földút stabilizáció

0

 

23

Környezetvédelmi alap

4 000

4000

24

Települési szeméttelep rekultiv.pr.a Körös-szögben tagi hj.

1 282

 

25

Honlap fejlesztés Szent Antal Népház

250

250

26

Emlékmű felújítás

1 000

1 000

27

Gyepmesteri telep fejlesztése

6 500

6 500

28

Bánomkerti záportározó rendezése

0

 

29

Eszközfejlesztés Sportcsarnok

2 000

2 000

30

Infokommunikációs helyi gazdaság támogatási program

0

 

31

Gyomai szabadstrand rendezése

0

 

32

TESZK módosítás

1 000

1 000

33

Fürdő csúszdapark építés

123 500

 

34

Gye-Öregszőlő külterületi útép. Gép és eszközbeszerzéssel önerő

4 387

 

35

Öregszőlői földút stabilizáció/ pályázati önerő

25 000

 

36

Könyvtár kialakítás és vagyon ellentételezés

0

 

37

Konyha fejlesztés 2016. pályázat önerő+tám.összeg

1 671

1 671

38

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás pályázat önerő

0

 

39

Öregszőlő településképének javítása, középület korszerűsítés pályázat önerő

5 645

 

40

Nemzeti szabadidős-egészség sportpark program pályázat önerő

1 500

 

41

Könyvtár kisértékű tárgyi eszk. és honlap

1 750

1 750

42

Gye-i Család és Gyermekj.Kp.Mobil garázs

210

210

43

Városi Eü. Fogorvosi eszközbeszerzés

300

300

44

Közös Hivatal Fűtési rendszer szakaszolása

600

 

45

Közös Hivatal könyvtár helyének átalakítása

1 600

 

46

Közös Hivatal bejárati nyílászáró csere

1 100

 

47

Összesen

332 720

113 756

   

450 000

 
   

332 720

 
   

117 280

 

 

 

10. melléklet a .......... önkormányzati rendelethez

     
 

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának létszáma 2017. évben

     
 

A

B

 

            megnevezés                         2017. engedélyezett átlaglétszám (fő)

1

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

 

2

   -Polgármester

1

3

   -mezőőr (közalkalmazotti létszám)

5

4

   -közmunkaprogram irányítás dolgozói-Mt.

3

5

   -közmunkaprogram irányítás dolgozói (GYES-en)-Mt.

1

6

   -intézményektől átvett dolgozó (GYES-en)

0

7

START Közmunkaprogramban dolgozók száma:

284

8

Egyéb közmunkaprogramban dolgozók:

0

9

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

 

10

   -köztisztviselői létszám Gye.

45

11

   -Gyesen lévő köztisztviselő Gye.

0

12

   -kisegítő (munka törvénykönyve alapján fogl.) Gye.

2

13

   -Csárdaszállás telephelyen köztisztviselői létszám

3

14

   -Hunya telephelyen köztisztviselői létszám

3

15

Határ Győző Városi Könyvtár-közalkalmazott

5

16

Szent Antal Népház-közalkalmazott

5

17

Kállai Ferenc Kulturális Központ-közalkalmazott

6

18

Városi Egészségügyi Intézmény-közalkalmazott

25

19

Gyomaendrődi Család és Gyermekjóléti Központ

7

20

Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen

395

     

       

11. melléklet a ............ önkormányzati rendelethez

               
 

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Intézményeinek 2017. évi finanszírozása

           

adatok ezer forintban

 

A

B

C

D

E

F

G

 

megnevezés

2016. állami tám.

2016. önk.kieg.

2016. intézmény finanszírozás összesen

2017. állami tám.

2017. önk.kieg.

2017. intézmény finanszírozás összesen

1

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

#HIV!

#HIV!

#HIV!

180 681

56 297

236 978

2

  le: Hunya és Csárdaszállás közös hiv.műk.kieg.

0

#HIV!

0

0

11 437

0

3

Gyomaendrőd kiegészítése

0

#HIV!

0

0

44 860

0

4

Határ Győző Városi Könyvtár

7 400

#HIV!

#HIV!

7 800

16 758

24 558

5

Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény

708

2 996

3 704

 

0

 

6

Szent Antal Népház

3 118

9 292

12 410

3 176

5 062

8 238

7

Kállai Ferenc Kulturális Központ

4 667

11 286

15 963

4 763

14 361

19 124

8

Városi Egészségügyi Intézmény

#HIV!

#HIV!

#HIV!

173 085

1 951

175 036

9

Gyomaendrődi Család- és Gyermekjóléti Központ

     

17 700

7 183

24 883

10

Önkormányzat összesen

#HIV!

#HIV!

#HIV!

387 205

157 909

488 817

11

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Intézményei fenntartásának 2017. évi önkormányzati támogatása

12

megnevezés

2016. állami tám.

2016. önk.kieg.

2016. intézmény finanszírozás összesen

2017. állami tám.

2017. önk.kieg.

2017. intézmény finanszírozás összesen

13

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás

0

0

0

0

0

0

14

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda

121 101

175

121 276

122 382

3 308

125 690

15

Térségi Szociális Gondozási Központ

340 464

26 306

366 770

324 784

50 033

374 817

16

Önkormányzati Társulás összesen

461 565

26 481

486 546

447 166

53 341

500 507

               
           

114 Csárdasz.önkorm.

           

3194 Gye.

 

 

           

12. melléklet a ........... önkormányzati rendelethez

                 

Az Önkormányzat 2017. évi működési kiadásainak és bevételeinek kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítása

 
               

adatok ezer forintban

 

A

B

C

D

E

F

G

H

 

megnevezés

állami támogatás

pénzmaradvány

saját bevétel

átvett pe.

Bevételek össz.

2017.műk.kiad

Műk.hiány"-", többl."+"

1

Helyi önkormányzatok működésének ált.támogatása

             

2

Települési Önk.műk.ált.tám

             

3

Önkorm.hivatal műk.tám.-igazgatás

180 681

0

1 260

11 437

193 378

234 938

-41 560

4

  -igazgatás -Hunya

       

0

 

0

5

 -igazgatás-Csárdaszállás

       

0

 

0

6

Önk.hivatal műk.összesen

180 681

0

1 260

11 437

193 378

234 938

-41 560

7

Település-üzemelt.kapcs.feladatok tám.

             

8

Zöldterület-gazdálkodással kapcs.fela.t.

25 502

     

25 502

28 000

-2 498

9

Közvilágítás fenntartásának támog.

33 594

     

33 594

33 594

0

10

Köztemető fenntartás

15 087

0

9 986

 

25 073

22 087

2 986

11

Közutak fenntartásának támogatása

#HIV!

     

#HIV!

31 795

#HIV!

12

Településüzemeltetés összesen

#HIV!

0

9 986

0

#HIV!

115 476

#HIV!

13

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok

 

0

   

0

 

0

14

Közvil.-ra kapott tám. fennmaradó része

31 406

     

31 406

 

31 406

15

polgármester bér és járulék

       

0

12 181

-12 181

16

mezőőri feladatok

   

#HIV!

5 400

#HIV!

17 274

#HIV!

17

víz-szennyvíz gazd.

   

5 000

 

5 000

6 246

-1 246

18

települési hulladékkezelés

   

20 000

7 756

27 756

36 579

-8 823

19

város és községgazdálkodás-jogász, ügyvéd,könyvvizsgáló,vagyonbizt,energetikus, társ.tagdíj,szlavezetés bankk.,repi,reklám

39 806

   

1 700

41 506

49 909

-8 403

20

buszközl.tám

       

0

18 840

-18 840

21

nem lakóing.bérbeadása

   

14 975

 

14 975

14 975

0

22

polgárvédelem

       

0

1 209

-1 209

23

ár-és belvízvédelem

   

1 815

 

1 815

15 370

-13 555

24

településegészségügyi fel-szúnyog, rágcsálóirtás

       

0

9 309

-9 309

25

sportlétesítmények műk.

       

0

6 480

-6 480

26

orvosi ügyelet

       

0

13 668

-13 668

27

oktatási vagyon műk.

       

0

22 756

-22 756

28

bölcsőde

       

0

4 420

-4 420

29

óvodai feladatellátás kieg.tám

 

0

   

0

2 353

-2 353

30

közmunka pályázat 2017.

3 236

 

13 955

298 183

315 374

317 889

-2 515

31

közmunka pályázat 2016.

 

71 594

 

29 022

100 616

100 616

0

32

közfoglalkoztatást irányítók bér és jár.költsége

         

11 205

-11 205

33

Közfoglalkoztatottak által ellátott egyéb kötelező fel.

         

9 079

-9 079

34

Városi Egészségügyi Intézmény

 

1 220

8 000

173 085

182 305

183 956

-1 651

35

fogorvosi feladatellátás biztosítása

       

0

3 877

-3 877

36

Család és Gyermekjóléti Központ műk.

17 700

   

1 500

19 200

24 673

-5 473

37

belső ellenőr

       

0

2 700

-2 700

38

akkreditált közbesz.tanácsadó

         

3 000

-3 000

39

önkorm.ing.karbant., életveszélyes ing.bontása

       

0

8 000

-8 000

40

2016. évről áthúzódó működési költségek

 

9 123

   

9 123

9 123

0

41

Önkormányzati bérlakások karbantartása

 

6 323

   

6 323

6 323

0

42

Támogató szolgálat teljesítménytámogatás visszafizetés

 

4 984

   

4 984

4 984

0

43

Polgármester végkielégítésére, szabadságmegváltására biztosított összeg 2015-2019.

         

3 000

-3 000

44

Tartalék az óvodai feladatellátás bérkiegészítéséhez

         

4 426

-4 426

45

Gyermekliget Nonprofit Kft. Részére többlettámogatás biztosítása garantált bérmin.vált.miatt

         

862

-862

46

Rendkívüli feladatokra tartalék

         

29 744

-29 744

47

Egyéb önkormányzati köt.feladatok összesen:

92 148

93 244

#HIV!

516 646

#HIV!

955 026

#HIV!

48

Beszámítás

-26 705

     

-26 705

 

-26 705

49

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támog.

       

0

 

0

50

Óvodapedagógusok és azok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértám.

105 323

       

112 615

 

51

Óvodaműködtetési támogatás

15 523

       

13 075

 

52

Óvodai, iskolai étkeztetés támog.

1 536

           

53

Gye-Cssz-Hunya Kistérségi Óvoda összesen

122 382

0

0

0

122 382

125 690

-3 308

54

A települési önkorm.szociális feladatainak egyéb támogatása

           

0

55

települési tám.lakásfenntartásra

31 680

     

31 680

31 680

0

56

települési tám.gyógyszerkiadásra

7 200

     

7 200

7 200

0

57

rendkívüli települési támogatás

18 000

     

18 000

18 000

0

58

Köztemetés

2 000

     

2 000

2 000

0

59

állampolgárok lakáshoz jutásának támogatása

5 750

     

5 750

5 750

0

60

A települési önkorm.szociális feladatainak egyéb támogatása összesen

64 630

 

0

0

64 630

64 630

0

61

Egyes szoc és gyermekjóléti alapellátások támogatása

             

62

Szociális ellátás összesen: (324784+50033)

374 817

0

249 318

0

624 135

624 135

0

63

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

             

64

Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása

             

65

Önk.tám.a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz

15 739

           

66

 Könyvtár

7 800

0

400

   

23 208

 

67

Kállai F.Kult.Kp. Művelődési fel.

4 763

0

4 000

   

19 626

 

68

Kötelező feladat - közművelődés összesen

12 563

0

4 400

0

16 963

42 834

-25 871

69

Önként vállalt feladatok

       

0

   

70

Önkormányzati tul.földek hasznosítása

   

7 044

5 317

12 361

8 074

4 287

71

Kölcsön a Földkezelő Kft. Részére

   

4 500

 

4 500

6 000

-1 500

72

 képviselők tiszteletdíja

       

0

14 437

-14 437

73

szabadidős fürdő- és strandszolgáltatás

7 306

1 000

17 367

 

25 673

40 257

-14 584

74

Fürdő ügyvezető prémium kifizetés

 

500

   

500

500

0

75

Sajt és túrófesztivál megrendezésének 2016. évi maradványa

 

500

   

500

500

0

76

testvérvárosi és egyéb sport fel.

       

0

2 000

-2 000

77

Marketing költségek

         

1 500

-1 500

78

alapok:sport, civil, pm, idegenforg.,kitünt.alap

       

0

22 700

-22 700

79

Önkormányzati Tűzoltóság tám.

         

#HIV!

#HIV!

80

rendezvényekre elkülönített keret

         

12 500

-12 500

81

TDM támog.

   

4 000

 

4 000

5 500

-1 500

82

IKSZT működtetése

       

0

#HIV!

#HIV!

83

Szent Antal Népház

3 176

 

14 204

 

17 380

22 192

-4 812

84

Kállai Kult.Közp. turisztikai elemek, lapkiadás

   

11 500

 

11 500

14 998

-3 498

85

Turisztikai elemek szolg.vás.

         

18 326

-18 326

86

Turisztikai elemek karbantartása

         

3 000

-3 000

87

Kállai ad.

 

10 000

   

10 000

10 000

0

88

Bursa H.tám.

       

0

1 500

-1 500

89

Körös-szögi kistérség 2017. évi hj.és Nonprofit Kft.üzem.

       

0

8 945

-8 945

90

idősek karácsonyi csomag

2 700

     

2 700

2 700

0

91

Nyomda Múzeum tám.

       

0

1 000

-1 000

92

Rádió Sun

       

0

#HIV!

#HIV!

93

Körösök Völgye Vidékfejl.Közhasznú Egy. Támogatás megelőlegezés

 

1 534

   

1 534

1 534

0

94

önként vállalt feladatok összesen

13 182

13 534

58 615

5 317

90 648

#HIV!

#HIV!

95

Önkormányzati egyéb saját bevételek

   

23 554

 

23 554

 

23 554

96

Közhatalmi bevételek idegenforg.adó és mezőőri jár. Nélkül

   

372 000

 

372 000

0

372 000

97

Önkormányzati saját bevételek+adó bevételek mely a kötelező és az önként vállalt feladatok kiegészítésére szolgál

   

395 554

0

395 554

0

395 554

98

Összesen:

#HIV!

106 778

#HIV!

533 400

#HIV!

#HIV!

#HIV!

99

               

100

TSZGK és Óvoda

   

249 318

0

249 318

249 318

 

101

 

939 676

106 778

541 560

533 400

2 121 414

#HIV!

 

                   

13. melléklet a .......... önkormányzati rendelethez

 
                               
 

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal havonkénti likviditás 2017.

 
                         

adatok ezer forintban

 
 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

 

1

Megnevezés

Jan.

Febr.

Márc.

Ápr.

Máj.

Jún.

Júl.

Aug.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Összesen

 

2

Kiadások:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

Személyi juttatások

12 327

12 327

12 327

12 627

12 327

12 327

12 527

12 527

12 527

12 827

13 587

13 675

151 932

 

4

Munkaadói járulékok

3 020

3 020

3 020

3 045

3 020

3 020

3 030

3 030

3 030

3 103

3 282

3 294

36 914

 

5

Dologi kiadás

3 950

3 950

3 921

3 200

3 000

3 000

3 000

3 031

3 000

3 400

3 800

3 800

41 052

 

6

Műk.c.peszk.átadás

420

420

420

420

420

420

420

420

420

420

420

420

5 040

 

7

Fejlesztés, felújítás

 

 

1 100

 

 

600

1 600

 

 

 

 

 

3 300

 

8

Kiadások összesen:

19 717

19 717

20 788

19 292

18 767

19 367

20 577

19 008

18 977

19 750

21 089

21 189

238 238

 

9

Bevételek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10

Saját bevételek

105

105

105

105

105

105

105

105

105

105

105

105

1 260

 

11

Átvett peszk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

 

12

Önkormányzati tám.

19 612

19 612

20 683

19 187

18 662

19 262

20 472

18 903

18 872

19 645

20 984

21 084

236 978

 

13

Bevételek összesen:

19 717

19 717

20 788

19 292

18 767

19 367

20 577

19 008

18 977

19 750

21 089

21 189

238 238

 
     

 

 

 

                 

14. melléklet a .......... önkormányzati rendelethez

 

                             

 

     

Gyomaendrőd Város Önkormányzat 2017. évi előirányzatának

         

 

     

felhasználási ütemterve és likviditási terve

         

 

                         

adatok ezer forintban

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

 

1

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Összesen

 

2

Nyitó egyenleg

651 401

641 234

565 102

638 532

627 534

481 656

329 683

187 097

102 423

113 639

28 196

4 238

651 401

 

3

Bevételek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

1. Intézményi működési bevétel

8 725

8 725

8 725

11 259

8 725

8 725

11 725

20 485

20 485

19 327

9 485

16 909

153 300

 

5

2.Műk.célú tám., átvett peszk.

55 967

50 617

50 967

52 165

39 627

39 474

40 627

40 627

40 627

40 627

40 642

41 433

533 400

 

6

3.Közhatalmi bevételek

0

0

150 452

26 000

0

 

0

0

150 542

30 000

 

31 266

388 260

 

7

4.Önkorm.műk.ktgvetési tám.

70 310

70 306

78 306

78 306

78 306

78 306

82 306

82 306

82 306

82 306

78 306

78 306

939 676

 

8

5. Felhalmozási bevétel

 

 

2 712

6 000

 

4 683

 

6 000

5 751

 

 

 

25 146

 

9

6. Felh.célú tám., átvett peszk.

34 388

 

 

1 500

5 100

8 267

8 267

8 268

7 888

 

1 600

 

75 278

 

10

7. Bevételek (1.+…+6.)

169 390

129 648

291 162

175 230

131 758

139 455

142 925

157 686

307 599

172 260

130 033

167 914

2 115 060

 

11

8. Finanszírozási művelet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

 

12

9. Bevétel mindösszesen (Nyitó+7.+8.)

820 791

770 882

856 264

813 762

759 292

621 111

472 608

344 783

410 022

285 899

158 229

172 152

2 766 461

 

13

Kiadások:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

 

14

10. Személyi juttatás

59 139

59 139

59 139

48 468

48 468

48 468

48 468

48 468

48 468

48 468

48 468

48 932

614 093

 

15

11. Munkaadót terhelő járulékok

10 159

10 159

10 159

8 729

8 729

8 729

8 729

8 729

8 729

8 729

8 729

8 880

109 189

 

16

12. Dologi kiadás

50 520

50 520

50 520

43 000

40 883

50 883

50 883

40 000

30 000

32 689

38 184

44 961

523 043

 

17

13. Műk.c.tám., pénzeszk.átadás

53 421

53 421

53 424

53 421

57 924

50 421

50 421

51 636

52 061

53 420

53 000

53 990

636 560

 

18

14. Ellátottak pénzbeli juttatásai

5 610

5 610

5 610

5 610

5 610

5 610

5 610

5 610

5 610

5 610

5 610

5 620

67 330

 

19

15. Működési kiadás (10.+…+14.)

178 849

178 849

178 852

159 228

161 614

164 111

164 111

154 443

144 868

148 916

153 991

162 383

1 950 215

 

20

16. Működési c. tartalék

 

26 931

20 880

20 000

25 522

18 000

18 000

16 000

9 000

7 097

 

9 769

171 199

 

21

17. Műk.kiad.mössz.(15.+16.)

178 849

205 780

199 732

179 228

187 136

182 111

182 111

170 443

153 868

156 013

153 991

172 152

2 121 414

 

22

18. Felújítás

708

 

18 000

7 000

9 500

8 317

4 000

6 500

35 000

0

 

 

89 025

 

23

19. Beruházás

0

 

 

 

43 000

53 000

53 000

44 600

86 705

101 690

 

 

381 995

 

24

20. Egyéb felhalmozási kiadás

 

 

 

 

38 000

48 000

46 400

20 817

20 810

 

 

 

174 027

 

25

19. Felh. kiadás mindössz.

708

0

18 000

7 000

90 500

109 317

103 400

71 917

142 515

101 690

0

0

645 047

 

26

20.Finanszírozási kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

 

27

21.Kiadás mindösszesen (17.+19.)

179 557

205 780

217 732

186 228

277 636

291 428

285 511

242 360

296 383

257 703

153 991

172 152

2 766 461

 

28

22.Bevétel,kiadás egyenlege

641 234

565 102

638 532

627 534

481 656

329 683

187 097

102 423

113 639

28 196

4 238

0

 

 

                             

 

 

 

   

15. melléklet a .......... önkormányzati rendelethez

 

           

 

Működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások

 

2017  - 2020. évi alakulása

 

           

 

           

 

   

adatok ezer forintban

 

 

A

B

C

D

E

 

 

megnevezés

2017. terv

2018. terv

2019. terv

2020. terv

 

1

Intézményi működési bevétel

153 300

157 592

162 320

167 190

 

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

523 944

500 648

500 177

515 182

 

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

9 456

9 721

10 012

10 313

 

4

Közhatalmi bevételek

388 260

399 131

398 723

410 685

 

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

939 676

965 987

994 967

1 024 816

 

6

Működési bevétel összesen

2 014 636

2 033 079

2 066 199

2 128 185

 

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

25 146

25 850

26 626

27 424

 

8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

72 178

270 904

150 000

154 500

 

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

3 100

22 000

22 660

23 340

 

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

0

0

 

11

Felhalmozási bevételek összesen

100 424

318 754

199 286

205 264

 

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

106 778

78 047

87 623

89 051

 

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

544 623

237 664

237 294

136 913

 

14

Tárgyévi bevételek összesen

2 766 461

2 667 544

2 590 402

2 559 413

 

15

Személyi juttatás

614 093

616 482

634 976

656 532

 

16

Munkaadókat terhelő járulék

109 189

110 775

114 099

117 847

 

17

Dologi kiadás

523 043

528 846

544 711

561 053

 

18

Működési célú támogatásértékű kiadás

517 032

531 509

547 454

563 878

 

19

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

119 528

122 875

126 561

130 358

 

20

Működési célú tartalék

171 199

130 639

113 920

113 306

 

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

67 330

70 000

72 100

74 263

 

22

Működési kiadás összesen

2 121 414

2 111 126

2 153 822

2 217 236

 

23

Felújítás

89 025

22 000

70 000

60 000

 

24

Beruházás

381 995

305 377

263 920

182 177

 

25

Egyéb felhalmozási kiadás

174 027

229 041

102 660

100 000

 

26

Felhalmozási kiadás összesen

645 047

556 418

436 580

342 177

 

27

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

 

28

Tárgyévi kiadás összesen

2 766 461

2 667 544

2 590 402

2 559 413

 

 

 

                 

 

               

16. melléklet a .......... önkormányzati rendelethez

 

                   

 

 

2017. évi közvetett támogatások  kimutatása mérlegszerűen

 

                   

 

             

adatok ezer forintban

 

 

   

A

B

C

D

 

 

   

Megnevezés

Alapadó

Költségvetésben tervezett bevétel

Közvetett tám.

 

 

     

 

 

1

Építményadó

35 000

35 000

0

 

 

 

3

Magánszemélyek  kommunális adója

42 459

42 000

459

 

 

 

4

Iparűzési adó

262 297

260 000

2 297

 

 

 

5

Idegenforgalmi adó

8 000

8 000

0

 

 

 

6

Összesen

347 756

345 000

2 756

 

 

                 

 

                                                                                       

 

       

17. melléklet a ........... önkormányzati rendelethez

                 

Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalásának felső határ meghatározása

 

2017. év

 
                 
             

adatok ezer forintban

 
   

A

B

 
   

Megnevezés

összeg

 
 

1

Helyi adóból származó bevétel

   

345 000

 
 

2

Önkorm. vagyon ért.és hasznosításából szárm.bev.

63 966

 
 

3

Osztalék, konc. Díj és hozambevétel

 

5 000

 
 

4

Tárgyi eszk.és immat. Javak értékes-ből szárm.bev.

0

 
 

5

Bírság, pótlék és díjbevétel

   

4 000

 
 

6

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

0

 
 

7

Összes saját bevétel

   

417 966

 
 

8

Össes saját bevétel 50%-a

   

208 983

 
 

9

Adósságot keletkeztető ügylet

   

0

 
                 

 

 

 

18. melléklet a .......... önkormányzati rendelethez

       
 

2017. évet követő kötelezettség vállalások

   
 

Tartós kötelezettség vállalás kimutatása forrásonként

   
       
   

adatok ezer forintban

 

A

B

C

1.

 

Kötelezettség váll.össz.

2018.

2.

Kistérségi start mintaprogram (2017.03.hó-2018.02.29)

76 279

76 279

3.

Forrásai

   

4.

Támogatás

76 176

76 176

5.

Saját erő

103

103

6.

     

 

         

19. melléklet a .......... önkormányzati rendelethez

           

Európai Uniós forrásból megvalósuló programok

         

adatok ezer forintban

 

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

Bevétel

Kiadás

Saját erő

Megjegyzés

2

GINOP-7.1.2-15-2016-00002

12 421

12 421

0

 

3

TOP-5.1.2-15-BS1-2016-00004

13 906

13 906

0

 

           
« Vissza
Vissza a főmenübe