1/2021. (I. 5.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: 2021. évi költségvetési koncepció
 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
1/2021.(I. 5.) Gye. Kt. határozata
 
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020.(XI.3.) Kormányrendeletre tekintettel a Katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján Gyomaendrőd Város Önkormányzata képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva Toldi Balázs polgármester az alábbi döntést hozza:
 
a) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2021. évi költségvetési koncepciót az előzetesen számított 3.140.562 ezer forint bevételi főösszeg (ezen belül 2.160.155 ezer forint működési bevétel, 56.073 ezer forint felhalmozási bevétel, 924.334 ezer forint finanszírozási bevétel), továbbá 3.140.562 ezer forint kiadási főösszeg (ezen belül 2.219.346 ezer forint működési kiadás és 921.216 ezer forint felhalmozási kiadás) mellett alkalmasnak ítéli, hogy a 2021. évi költségvetési rendelet-tervezet alapját képezze.
 
b) Felkéri a jegyzőt, hogy a költségvetési rendelet-tervezet összeállítása során a következő alapelveket érvényesítse:
ba) a működési források elosztásánál prioritást kell kapnia a kötelező feladatoknak és a korábbi döntésekkel önként vállalt feladatoknak, különös tekintettel a befejezett fejlesztési projektek működtetésére,
bb) a fejlesztési források elosztásánál a folyamatban lévő felújítások és beruházások finanszírozását, valamint a kötelező önkormányzati feladatokat szolgáló vagyonelemek felújítását kell biztosítani,
bc) a végleges tervezet kidolgozása során tovább szükséges vizsgálni a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének a lehetőségeit,
bd) a beterjesztett költségvetés tervezet működési hiányt nem tartalmazhat,
be) a költségvetési szervek előirányzatait az intézményvezetőkkel történő egyeztetés során a bc)-bd) pontokban foglaltak figyelembe vételével alakítsa ki. 
 
« Vissza
Vissza a főmenübe