472/2022. (XII. 22.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Pályázati felhívás a XXIV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál megrendezésére
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete
472/2022. (XII. 22.) Gye. Kt. határozata
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a XXIV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál megrendezésére az alábbi pályázati felhívást teszi közzé:
Pályázati felhívás a XXIV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál megrendezésére
A tavasz beköszöntével Gyomaendrődön évről-évre újraéled a sajtkészítés mesterségének hagyománya, amelyet egy három napos rendezvénnyel ünnepelünk meg itt, a Hármas-Körös ölelésében fekvő alföldi kis városunkban. Az ország eme, a Körös holtágak által formált kis szigetén fennmaradtak azok a jellegzetes, tradicionális családi gazdálkodások, ahol az emberek még kétkezi munkával biztosítják saját megélhetésüket. Ez nagy felelősség és egyfajta kötelesség is egyben, melyet a sajtkészítés iránti szeretet tesz teljessé. Példaértékű lelkesedésük és elhivatottságuk tiszteletére 1999 óta évről-évre megrendezésre kerül a sajt-és túrófesztivál, melyen számos hazai és külföldi sajtkészítő mester képviselteti ezt a hagyományőrző szakmát.
Gyomaendrőd Város Önkormányzata nyílt pályázatot hirdet a 2023. évi XXIV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál megrendezésére.
Pályázók köre: bármely belföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, egyéni vállalkozó, egyéni cég vagy civil szervezet.
A rendezvény tartalmi elemei:
1. A rendezvény tervezett időpontja: 2023. április 28. napjától 2023. május 1. napjáig (minimum 2 nap).
2. A rendezvény helyszíne: Gyomaendrőd, Szabadság tér és Erzsébet liget.
3. Elvárt programelemek:
- megnyitó
- Tematikus sajtverseny
- Látványsajt készítés,
‐ Sajtvásár, Kirakodóvásár,
- Sajtos‐túrós ételek készítésének látványbemutatója (túrógombóc főzés)
- „Gyomaendrőd Szeretlek!”Gyomaendrődi művészeti csoportok bemutatója
- Fáklyás felvonulás
- 2- 3 db esti nagykoncert (családoknak és fiataloknak szóló tartalommal)
- gyermekműsorok
- Ugrálóvár, kézműves foglalkozás
‐ Lovasok és hintósok felvonulása
-Sajtverseny eredményhirdetés, díjak oklevelek átadása
4. A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a pályázati felhívásban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
5. A pályázónak be kell mutatnia - valamennyi tervezett programot lehetőség szerinti részletezettséggel, - térképen az elárusító helyek és egyéb építmények tervezett elhelyezkedését és nyilatkoznia kell az elárusító helyek tervezett számáról.
6. A rendezvény kötelező elemei: - színpad, hang és fénytechnika, színpadfedés - külön blokkban gyermek/családi programok - helyi tánccsoportok, fellépők díjmentes fellépési lehetőségei legalább a színpadi műsoridő 30 %-ában.
7. A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy elfogadja, hogy a rendezvény marketing tevékenységét és kulturális programtervezetét csak Gyomaendrőd Város Önkormányzata által jóváhagyott formában saját költségén végzi.
8. A pályázónak referencia anyagot kell mellékelnie korábbi, általa főszervezőként lebonyolított rendezvényekről, maximum 3 db rendezvényről, azok megnevezésével, a program és kínálat bemutatásával, időpontjával, helyével, a megrendelő elérhetőségével.
A rendezvény megtartásának feltételei:
1. A közterületeken kizárólag a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló jogszabályban meghatározott termékek árusíthatók, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően.
2. A rendezvény során valamennyi hatósági előírást (különösen: építésügyi, tűzvédelmi, zajvédelmi előírások) be kell tartani, a jogszabályban meghatározott, a tevékenységgel összefüggésben kötelező hatósági bejelentések megtételéről, jogerős hatósági engedélyek megszerzéséről, a várható létszámtól függően a sürgősségi betegellátás biztosításáról, a rendőrséggel, mentőkkel, tűzoltókkal való egyeztetésről, és valamennyi egyéb feltételről a szervezőnek kell gondoskodnia saját költségén.
3. A váratlan helyzetekre, vis maior eseteire vonatkozóan a pályázónak a résztvevők biztonságát garantáló intézkedéseket és előkészületeket magának kell megtennie.
4. A pályázó a rendezvény megszervezésével kapcsolatos valamennyi költséget saját magának kell állnia, az illemhelyek, áramvételezési pontok, szerzői jogi díjak és minden egyéb költség vonatkozásában.
5. Gondoskodni kell az elárusító helyek rendelkezésre bocsátásáról és a kereskedők részére történő bérbeadásról azzal, hogy előnyben kell részesíteni a helyi kereskedőket.
6. A rendezvény szakmai és az esti nagykoncerteken kívüli szórakoztató programjai a látogatók számára ingyenes kell legyenek.
7. A pályázat kötelező tartalmi eleme finanszírozási terv készítése, melynek ki kell térnie:
- esetleges belépőjegyek;
- esetleges önkormányzati támogatás;
-esetleges egyéb külső forrás összegére.
8. A rendezvény egyéb programjait a Sajtkonferenciával összehangoltan kell megszervezni.
A pályázat elbírálása:
A beérkezett pályázatokat Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2023. január 31-i ülésén értékeli és bírálja el, a következő szempontok szerint:
- A tervezett programok értékelése az elárusító helyek számával együtt;
- A helyi vállalkozók bevonásának vállalt mértéke;
- A rendezvény „gyomaendrődi sajátosságának” értékelése;
- A benyújtott referencia anyag és a referencia programok értékelése;
- Finanszírozási terv.
Végső eredmény a pályázat kiíró mérlegelése útján zajlik.
Technikai információk
A pályázatokat legkésőbb 2023. január 20., péntek, 10 óráig írásban kell benyújtani Gyomaendrőd Város Önkormányzatához (5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.) zárt borítékban „XXIV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál” jelzéssel.
2. A pályázati felhívással kapcsolatos kérdéseket elektronikus úton lehet feltenni a polgarmester@gyomaendrod.hu e-mail címen.
3. A pályázat kiírója a pályázatokról 2023. január 31-ig dönt és kihirdeti az eredményt, de fenntartja a jogot magának, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
4. A pályázati felhívás szövegét Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete ………………………………..Gye. Kt. határozatával hagyta jóvá.