1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete
2021. november 25-i ülésére

Tárgy:   Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelet módosításáról.
Készítette:   Dr. Hengerné Keresztény Zsuzsanna
Előterjesztő:   Jegyző
Véleményező bizottság:  

A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) (továbbiakban: Ör.) önkormányzati rendelet 3. § -ban történt módosítások a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 21. §-a értelmében jelen rendelet szakaszainak önálló indoklása nem szükséges, mivel a rendelet

a) jelentős társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása, környezeti és egészségi következménye, adminisztratív terheket befolyásoló hatása nem kimutatható, illetve

b) technikai vagy végrehajtási jellegű.

Az Ör. 13. §-a alapján nyújtott ellátások közül a gyermekvállalási támogatás esetében felmerült az adható összeg emelésének indokoltsága, mivel az Ör. –ből kivételre került a polgárrá fogadás, mely esetében oklevél adományozása történik, ezzel egyéb juttatás nem jár.

A jelenlegi szabályozás alapján a gyermekvállalási támogatás mértéke születendő gyermek esetén egyszeri 40.000.-Ft ha a kérelmező családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének tízszeresét nem haladja meg.

Az egyszeri juttatás emelésére vonatkozóan javaslom, hogy a gyermekvállalási támogatás mértéke születendő gyermekenként 60.000.- Ft-összegben kerüljön meghatározásra.


Döntéshozói vélemények

Jogi és Humán Bizottság   A Jogi és Humán Bizottság javasolja  a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet módosítását.
 
Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság   A Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság javasolja  a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet módosítását.
 
Döntési javaslat

"Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelet módosításáról."

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: egészségügyi, sport, szociális kérdések
A Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

    Fonyód Város Önkormányzata Képviselő-testületének .../2021. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. § (1) bekezdés, 132. § (4) bekezdésében valamint Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárulása alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

 

1. §

A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017 (XI.10.) önkormányzati rendelet 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

 

3. § 

Az Önkormányzat az Szt-ben és e rendeletben meghatározott hatásköreit Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatában a polgármester átruházott hatáskörben az alábbiak szerint gyakorolja: a Képviselő-testület a döntést a polgármesterre ruházza át:

a) döntést önkormányzati segély ügyben,

b) gyermekvállalási támogatás ügyben,

c) intézkedést a köztemetés költségeinek megtérítése ügyében,

d) közlekedési támogatás ügyben,

e) aktív korúak ellátásában részesülők közlekedési támogatása ügyben,

f) döntés a helyi Alapszolgáltatási Központnak fizetendő térítési díj különös méltánylást érdemlő körülmény fennállása esetén történő csökkentéséről, elengedéséről.”

 

2. §

A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017 (XI.10.) önkormányzati rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontjában az „A gyermekvállalási támogatás mértéke gyermekenként 40.000.- Ft.” szövegrész helyébe az „A gyermekvállalási támogatás mértéke gyermekenként 60.000.-Ft.” szöveg lép.

 

3. §

Ez a rendelet 2022. január 1-jén lép hatályba.

 

                        Hidvégi József                                                     Nagy Brigitta

                        polgármester                                                            jegyző          

 

Záradék:

Kihirdetve: 2021. ………………… ... 

                                                                                                      Nagy Brigitta

                                                                                                                 jegyző

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2022. 01. 01.
Felelős: Jegyző
Hivatali felelős: Dr. Hengerné Keresztény Zsuzsanna

« Vissza
Vissza a főmenübe