15. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság
2015. október 21-i ülésére

Tárgy:   Tájékoztató az önálló bírósági végrehajtóval történő együttműködési megállapodás megkötéséről
Készítette:   Enyedi László
Előterjesztő:   Dr. Uhrin Anna jegyző
Véleményező bizottság:   Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztusi ülésén arról döntött, hogy az adóhátralékok csökkentése érdekében megállapodás megkötésére kerüljön sor Mitykó Pál önálló bírósági végrehajtóval.
 
A megállapodás megkötésére az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 146. § (4) bekezdésében foglaltak adnak lehetőséget, mely szerint: az adóhatóság a végrehajtást az adós lakóhelye, székhelye vagy végrehajtás alá vonható vagyontárgya szerinti járásbíróság mellett működő, az ügyelosztási szabályok szerint illetékes önálló bírósági végrehajtó útján is foganatosíthatja. Az együttműködési megállapodás megkötésére a jegyző, mint I. fokú önkormányzati adóhatóság a jogosult. A megállapodás tervezetéről az alábbiakban tájékoztatjuk a T. Képviselő-testületet.
 
Az együttműködési megállapodás tervezeténél az alábbi főbb szempontok lettek figyelembe véve:
 
a) Ingó és ingatlan vagyontárgyakra lefolytatandó végrehajtáshoz (lefoglaláshoz, árverezéshez) lenne igénybe véve az önálló bírósági végrehajtó közreműködése, mivel adóhatóságunk az egyéb végrehajtási cselekményeket (munkabér-, bankszámlakeresés, jövedelem letiltása, bankszámlára lefolytatandó végrehajtás stb.) elvégzi. Ezek eredménytelensége, illetve nagy összegű tartozás esetén kerülne sor az önálló bírósági végrehajtó megkeresésére, a további végrehajtási cselekmények elvégzésére.
 
b) A végrehajtási ügy átadása előtt, az átadással érintett adózókat az adóhatóság előzetesen értesítené a tartozásukról, valamint arról, hogy a tartozása behajtás céljából átadásra kerül az önálló bírósági végrehajtónak, biztosítva egyben 15 napot a tartozás önkéntes megfizetésére is. Amennyiben ez határidőn belül nem történne meg, abban az esetben kerülne sor az önálló bírósági végrehajtó megkeresésére.
 
c) Az önálló bírósági végrehajtót közreműködéséért díjazás illeti meg. Eredményes végrehajtás esetén az önálló bírósági végrehajtó ezeket a költségeket szintén behajtja az adóstól.
 
Az együttműködési megállapodás a következő tartalommal kerül megkötésre az önálló bírósági végrehajtóval:
 
 
Együttműködési megállapodás
 
 
amely létrejött egyrészről: Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal, 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. (képviseli Dr. Uhrin Anna jegyző), a továbbiakban: Adóhatóság,
 
másrészről: Mitykó Pál önálló bírósági végrehajtó, 5540 Szarvas, Béke ltp. I/a. fsz. 1., a továbbiakban: Végrehajtó, a továbbiakban együtt: Felek
 
között, az adózás rendjéről szóló 2003. évi. XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 146. § (4) bekezdése alapján, az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások végrehajtásának elősegítése érdekében.
 
1. Felek megállapodnak, hogy az Adóhatóság az általa meghatározott ügyekben megkeresi Végrehajtót az Art. 146. § (4) bekezdése alapján végrehajtási eljárás lefolytatása céljából.
 
2. Végrehajtó az Adóhatóság által átadott, az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó ügyekben ingó- és ingatlan végrehajtást folytat le a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény alapján, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben meghatározott eltérésekkel.
 
3. Adóhatóság adott ügyben meghatározhatja, hogy mely ingóságra, vagy ingatlanra kér végrehajtást.
 
4. Adóhatóság a tartozás Végrehajtóhoz történő átadása előtt adóst felszólítja a tartozás rendezésére. A felszólítás tartalmazza a tartozás összegét, 15 napos határidőt annak megfizetésére, figyelmeztetést, hogy a tartozás meg nem fizetése esetén behajtásra lesz átadva Végrehajtónak, mely behajtással kapcsolatosan felmerülő költségek adózót terhelik.
 
5. A végrehajtási ügyek átadása során Adóhatóság az alábbi dokumentumokat, illetve megkeresésében az alábbi adatokat bocsájtja Végrehajtó rendelkezésére:
5.1. Végrehajtható okirat hiteles másolatát.
5.2. Az átadás előtti felszólító levél másolatát.
5.3. Természetes személy esetén: adós nevét, születési nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakóhelyét, adóazonosítóját.
5.4 Jogi személy esetén: Megnevezését, székhelyét, telephelyét, cégjegyzékszámát, adószámát, képviselője nevét.
5.5. A végrehajtandó tőke és késedelmi pótlék összegét az átadás napján, és a további napi késedelmi pótlék mértékét.
5.6. Az átadás napjáig, az önkormányzati adóhatóság által végzett behajtási cselekmények időpontját, eredményességét.
5.7. A bankszámlaszámot, ahová az eredményes végrehajtás esetén a befolyt pénzösszeget Végrehajtó átutalja.
 
6. Amennyiben az átadott ügyek közt olyan található, melyben adós ellen Végrehajtó fél éven belül eredménytelen végrehajtási eljárást folytatott le, erről Hivatalt haladéktalanul tájékoztatja.
 
7. Végrehajtót a végrehajtás foganatosításáért a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendeletben meghatározott munkadíj és költségtérítés, valamint eredményes végrehajtás esetén jutalék illeti meg, melyeket adós visel, a munkadíjat és költségtérítést Végrehajtó kimutatása alapján Adóhatóság előlegezi meg. A díjak és költségek mértékére, felszámításának, elszámolásának rendjére fenti rendelet előírásai az irányadók.
 
8. Végrehajtó a megelőlegezett költségeket, az eljárás során felmerülő további költségeket, valamint a jutalékot adóstól, a végrehajtási ügyben foglalt követelésen felül, az alapügyletben hajtja be.
 
9. Végrehajtó köteles az általa behajtott összegből az Adóhatóságot megillető követelést haladéktalanul átutalni a jogcím és ügyszám megjelölésével, az Adóhatóság által közölt bankszámlára.
 
10. Amennyiben adós a végrehajtásra átadott tartozását közvetlenül az Adóhatósághoz fizeti meg, Adóhatóság köteles adóstól beszedni Végrehajtót megillető díjakat és költségeket is, vagy köteles tájékoztatni adóst, hogy a Végrehajtót megillető végrehajtási költség és jutalék megfizetését Végrehajtónál köteles teljesíteni, és a befizetés igazolásáig a végrehajtási ügyet nem lehet megszüntetni.
 
11. Az Adóhatóság köteles a követelés csökkenését, illetve megszűnését haladéktalanul közölni Végrehajtóval.
 
12. Az Art. 150/A. § és a 151. § szerinti követeléscsökkenés nem minősül behajtásnak, az átvezetéssel, illetve visszatartási jog gyakorlásával megtérült összegek után a behajtási jutalék nem illeti meg Végrehajtót.
 
13. Végrehajtó a feladataival összefüggésben tudomására jutott adótitkot köteles megőrizni, a tudomására jutott minden adat, tény, irat, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.
 
14. Adóhatóság jogosult megküldeni a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarának azon hozzáérkező panaszokat, melyek Végrehajtó eljárását érintik és a Kamara felügyeleti jogkörébe tartoznak.
 
15. Ha Végrehajtó intézkedése ellen kifogás érkezik az Adóhatósághoz, arról haladéktalanul értesíti Végrehajtót, észrevételezés végett.
 
16. Az együttműködési megállapodás 2016. január 1-jei hatálybalépéssel, határozatlan időre jön létre, melyet Felek közös megegyezéssel módosíthatnak.
 
17. Az együttműködési megállapodást bármelyik fél 60 (hatvan) napos határidővel, írásban felmondhatja.
 
18. Felmondás esetén azokat az ügyeket, melyekben az Adóhatóság részéről költségelőlegezés még nem történt, vagy amennyiben történt, de Végrehajtó részéről végrehajtási cselekmény még nem került elvégzésre, Végrehajtó további intézkedés nélkül Adóhatóság részére visszaadja, a költségelőlegezés összegét az Adóhatóság részére visszautalja.
A folyamatban lévő ügyek esetében, azok befejezéséig jelen megállapodás rendelkezései szerint kell eljárni.
 
19. Az együttműködési megállapodásban külön nem szabályozott kérdésekben a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény szabályai az irányadóak.
 
Kelt: Gyomaendrőd, 2015. ………… hó ……. nap
 
---------------------------------------------------
----------------------------------------------
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal
Mitykó Pál
önálló bírósági végrehajtó
képviseli: Dr. Uhrin Anna jegyző
 
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől az előterjesztés megtárgyalását és az alábbi döntési javaslat elfogadását.  

Döntéshozói vélemények

Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság    A Bizottság javasolja a tájékoztató elfogadását.
 
Döntési javaslat

"Együttműködési megállapodás önálló bírósági végrehajtóval"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Adóügyek
A Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások végrehajtásának elősegítése érdekében, Mitykó Pál önálló bírósági végrehajtóval történő együttműködési megállapodás megkötéséről szóló tájékoztató elfogadását. 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe