1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
2016. október 27-i ülésére

Tárgy:   Térségi Szociális Gondozási Központ átalakítása
Készítette:   Keresztesné Jáksó Éva
Előterjesztő:   Toldi Balázs elnök

Tisztelt Társulási Tanács!
 
Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2016. évi LXVII. törvény 50. §-a módosította a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban Gyvt.) 40/A. § (3) bekezdését:
"(3) A gyermekjóléti központ kizárólag a 94. § (4) bekezdése szerinti települési önkormányzat fenntartásában működhet. A fenntartó a (2) bekezdés a) pont ad) alpontja, valamint a (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti feladatok ellátására egyházi fenntartóval és nem állami fenntartóval ellátási szerződést nem köthet."
 
A módosítás hatályba lépésnek ideje 2017. január 1. A törvény ismertté válása után a Térségi Szociális Gondozási Központ (továbbiakban: TSZGK) vezetője több szociális fórumon is próbált választ találni arra a kérdésre, hogy mennyiben érinti ez a módosítás az intézményt. 2016. október 12-én tájékoztatták az intézményt az ágazati minisztérium álláspontjáról, mely az alábbiakban foglalható össze:
„A jogszabály módosítás alapján 2017. január 1-jétől család- és gyermekjóléti központ csak járásszékhely települési önkormányzat fenntartásában működhet, így a jelzett határideig a jelenleg társulási fenntartásban működő család- és gyermekjóléti központok át kell alakuljanak olyan módon, hogy a család- és gyermekjóléti központok fenntartása a kötelezett települési önkormányzati fenntartásába kerüljön.
Az átalakuláshoz kapcsolódóan két megoldási lehetőség áll a járásszékhely települési önkormányzatok rendelkezésre:
•      a család- és gyermekjóléti központ (amely egyben ellátja a szolgálathoz kapcsolódó feladatokat is) feladata kiválik a társulásból és a feladatra kötelezett települési önkormányzat maga látja el új intézménye által, vagy egy már meglévő intézményéhez integrálva a központ feladatait (beleértve a szolgálatot is);
•      a család- és gyermekjóléti központ (amely egyben ellátja a szolgálathoz kapcsolódó feladatokat is) feladata kiválik a társulásból és a feladatra kötelezett települési önkormányzat maga látja el új intézménye, vagy egy már meglevő intézménye keretében a központhoz kapcsolódó feladatokat, a szolgálathoz kapcsolódó feladatokra pedig feladat-ellátási megállapodást köt másik önkormányzattal, társulással, egyházi vagy nem állami fenntartóval, illetve új társulást hozhat létre a szolgálathoz kapcsolódó feladathoz.
A 2017. évi feladatmutató felmérés keretében család- és gyermekjóléti központ jogcímhez kapcsolódó támogatást csak feladatellátásra kötelezett települési önkormányzat igényelhet. 2017. január 1-től támogatásra akkor lesz jogosult, amennyiben a szolgáltatói nyilvántartásban a szükséges módosítások, vagy - amennyiben szükséges - az új bejegyzés 2017. január 1-jéig jogerőre emelkedik. Egyebekben pedig csak attól az időponttól jogosult a támogatásra, amikor a bejegyzése jogerőre emelkedett.
A Gyvt. változása jelenleg arra vonatkozik, hogy a család- és gyermekjóléti központ feladatellátásának biztosítása kötelezően a járásszékhely önkormányzat fenntartásába kell kerüljön, amennyiben a későbbiekben a társulásból a többi feladatot is ki kívánja hozni a járásszékhely önkormányzat, azt a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 89. §-a alapján teheti meg.”
 
Az állásfoglalás egyértelművé tette a törvényben foglaltakat, így 2017. január 1. napjától a Család- és Gyermekjóléti Központ (továbbiakban: Központ) nem működhet tovább a TSZGK intézményegységeként.
A Központ ellátta a gyermekjóléti szolgálat feladatait is Gyomaendrőd, Csárdaszállás és Hunya településeken, ezen nem célszerű változtatni, tekintettel arra, hogy a közös önkormányzati hivatal esetében a székhely önkormányzatnak kell a hivatalhoz tartozó településeknek is biztosítani a szolgáltatást. Gyakorlatilag a feladat-ellátásban az intézmény átalakítása nem okoz változást. A feladat ellátása a jelenlegi személyi és tárgyi feltételek mellett fog történni 2017. január 1. napjától.
 
Ahhoz, hogy a Központ 2017. január 1. napján már az új szervezeti keretek között jogerős szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatokkal (működési engedély) rendelkezzen a Társulási Tanácsnak illetve Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének több döntést kell meghoznia:
A Társulási Tanácsnak
-          döntenie kell arról, hogy a Központ kiválik a TSZGK intézményből,
-          ennek megfelelően el kell fogadnia a TSZGK alapító okirat módosítását, és az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalását,
-          az átadó munkáltató (TSZGK) tájékoztatási kötelezettségének eleget kell tennie,
-          kérelmeznie kell a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítását,
-          kezdeményeznie kell a Társulási Megállapodás módosítását.
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének
-          döntenie kell arról, hogy új intézményként tartja fenn 2017. január 1. napjától a Központot
-          el kell fogadnia az új intézmény alapító okiratát
-          döntenie kell az intézményvezetőjével kapcsolatban,
-          kezdeményeznie kell az új intézmény szolgáltatói nyilvántartás bejegyzése iránti eljárás megindítását.
 
A szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzésével kapcsolatos eljárás ügyintézési időtartama 60 nap, így az engedély iránti kérelmet legkésőbb 2016. október 28. napján be kell nyújtani, ezért a fent ismertetett döntéseket, intézkedéseket mind a Társulási Tanácsnak, mind Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének október hónapban meg kell hoznia.
 
Kérem a Társulási Tanácsot szíveskedjen az előterjesztést megtárgyalni és azt a határozati javaslatok szerint elfogadni:
 
 

1. döntési javaslat

"Döntés a kiválásról"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szól 1997. évi XXXI. törvény módosítása okán dönt az általa fenntartott Térségi Szociális Gondozási Központ intézményből a Család- és Gyermekjóléti Központ intézményegység 2017. január 1. napjával kiválásáról.
    

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

2. döntési javaslat

"Térségi Szociális Gondozási Központ alapító okiratának módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-ban kapott felhatalmazás alapján a Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya alapító okiratát 2017. január 1. napjától az alábbiak szerint módosítja:
 
Okirat száma: VI. 990-…./2016.
Módosító okirat
 
A Térségi Szociális Gondozási Központ a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás által 2016. február 11. napján kiadott VI. 990-3/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján – a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás …/2016. (X. 27.) határozatára figyelemmel – a következők szerint módosítom:
 
1. Az alapító okirat 1. alcím 1.2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.2.2. telephelye(i):
 
telephely megnevezése
telephely címe:
1.
Rózsakert Idősek Otthona
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
2.
Szent Imre Idősek Otthona
5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
3.
Őszi Napsugár Idősek Otthona
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 8.
4.
Rózsakert Esély Klub
5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.
5.
4. számú Idősek Klubja
5502 Gyomaendrőd, Mester utca 19.
6.
Idősek Klubja
5555 Hunya, Rákóczi út 31.
7.
Általános Iskola Tálalókonyha
5502 Gyomaendrőd, Népliget út 2.
8.
Kollégium Tálalókonyha
5502 Gyomaendrőd, Fő út 42.
9.
Általános Iskola Tálalókonyha
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 3.”
 
2. Az alapító okirat 4. alcím 4.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Szociális alapszolgáltatások és szakosított ellátások”
 
3. Az alapító okirat 4. alcím 4.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége:
 
4.3.1. Idősek, demens betegek és fogyatékkal élők szociális ellátása bentlakás nélkül
A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény alapján:
Idősek, demens betegek, fogyatékkal élők nappali ellátása intézményben: idősek klubja, fogyatékosok klubja. A nappali ellátás a saját otthonukban élő személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak - ide nem értve az idős személyeket - napközbeni étkeztetését.
- 5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
- 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
- 5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
- 5502 Gyomaendrőd, Mester utca 19.
- 5555 Hunya, Rákóczi út 31.
- 5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.
 
4.3.2. Máshová nem sorolható egyéb szociális ellátás bennlakás nélkül
A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény alapján:
A szociális alapszolgáltatások a szociálisan rászorulók részére biztosítanak lehetőséget saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában:
 
– Szociális étkeztetés
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
5502 Gyomaendrőd, Mester utca 19.
5555 Hunya, Rákóczi út 31.
 
– Házi segítségnyújtás
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
 
– Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.
 
– Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
 
4.3.3. Idősek bentlakásos szociális ellátásának komplex támogatása
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján:
Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról való gondoskodás:
 
-          Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 8.
 
-          Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása
5502 Gyomaendrőd, Blaha utca 2-6.
 
4.3.4. Máshová nem sorolható egyéb oktatás
Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás - Gyakorlótelep biztosítása
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
 
4.3.5. Egyéb vendéglátás
Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók, elkülönült étkeztetése
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5502 Gyomaendrőd, Népliget út 2.
5502 Gyomaendrőd, Fő út 42.
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 3.
 
4.3.6. Máshová nem sorolható egyéb szárazföldi személyszállítás
Támogató Szolgálat keretén belül végzett szállítási tevékenység
 
4.3.7. Közfoglalkoztatás
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.”
 
4. Az alapító okirat 4. alcím 4.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
 
 
kormányzati funkciószám
kormányzati funkció megnevezése
1
041231
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
2
045150
Egyéb szárazföldi személyszállítás
3
095020
Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
4
096015
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
5
096025
Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
6
101221
Fogyatékossággal élők nappali ellátása
7
101222
Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére
8
102023
Időskorúak tartós bentlakásos ellátása
9
102024
Demens betegek tartós bentlakásos ellátása
10
102025
Időskorúak átmeneti ellátása
11
102026
Demens betegek átmeneti ellátása
12
102031
Idősek nappali ellátása
13
102032
Demens betegek nappali ellátása
14
104037
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
15
107051
Szociális étkeztetés
16
107052
Házi segítségnyújtás
17
107055
Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás
 
5. Az alapító okirat 4. alcím 4.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe:
Illetékessége: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás közigazgatási területe.
Működési terület: Az államilag ellátandó alaptevékenységeit- kivéve tanyagondnoki szolgáltatás, időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása - a társult önkormányzatok közigazgatási területén látja el. Az étkeztetés feladatát Hunya Község, Csárdaszállás Község és Gyomaendrőd Város Közigazgatási területén látja el. A tanyagondnoki szolgáltatás feladatát Gyomaendrőd Város Közigazgatási területén Gyomaendrőd Város 001. és 002. tanyagondnoki körzetében látja el. Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátásának feladatát Magyarország közigazgatási területén látja el.”
 
Záró rendelkezés
 
Jelen alapító okiratot 2016. január 1. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. április 28. napján kelt alapító okiratát visszavonom.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya 2016. október 27. napján kelt, …………………………………………………………………….................. napjától alkalmazandó VI.990-  /2016. okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.
 
 
Jelen módosító okiratot 2017. január 1. napjától kell alkalmazni.
 
Kelt: Gyomaendrőd, 2016. október 27.
P.H.
Toldi Balázs
társulás elnöke
    
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

3. döntési javaslat

"Térségi Szociális Gondozási Központ alapító okiratának egységes szerkezetbe foglalása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-ban kapott felhatalmazás alapján a Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya alapító okiratát az alábbiak szerint fogadja el:
 
Okirat száma: VI. 990-     /2016.
Alapító okirat
módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
 
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya alapító okiratát a következők szerint adom ki:
1.      A költségvetési szerv
megnevezése, székhelye, telephelye
1.1.       A költségvetési szerv
1.1.1.    megnevezése: Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya
1.1.2.    rövidített neve: Térségi Szociális Gondozási Központ
1.2.       A költségvetési szerv
1.2.1.    székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
1.2.2.    telephelye(i):
 
telephely megnevezése
telephely címe:
1.
Rózsakert Idősek Otthona
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
2.
Szent Imre Idősek Otthona
5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
3.
Őszi Napsugár Idősek Otthona
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 8.
4.
Rózsakert Esély Klub
5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.
5.
4. számú Idősek Klubja
5502 Gyomaendrőd, Mester utca 19.
6.
Idősek Klubja
5555 Hunya, Rákóczi út 31.
7.
Általános Iskola Tálalókonyha
5502 Gyomaendrőd, Népliget út 2.
8.
Kollégium Tálalókonyha
5502 Gyomaendrőd, Fő út 42.
9.
Általános Iskola Tálalókonyha
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 3.
2.      A költségvetési szerv
alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések
 
2.1.       A költségvetési szerv alapításának dátuma: 1993. 05. 01.
2.2.       A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének
 
megnevezése
székhelye
1
Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya
5502 Gyomaendrőd, Fő út 2.
3.      A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
3.1.       A költségvetési szerv irányító szervének
3.1.1.    megnevezése: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
3.1.2.    székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
3.2.       A költségvetési szerv fenntartójának
3.2.1.     megnevezése: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás
3.2.2.    székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
4.      A költségvetési szerv tevékenysége
4.1.       A költségvetési szerv közfeladata: Szociális alapszolgáltatások és szakosított ellátások
4.2.       A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:
 
szakágazat száma
szakágazat megnevezése
1
881000
Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül
4.3.       A költségvetési szerv alaptevékenysége:
 
4.3.1. Idősek, demens betegek és fogyatékkal élők szociális ellátása bentlakás nélkül
A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény alapján:
Idősek, demens betegek, fogyatékkal élők nappali ellátása intézményben: idősek klubja, fogyatékosok klubja. A nappali ellátás a saját otthonukban élő személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak - ide nem értve az idős személyeket - napközbeni étkeztetését.
 
- 5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
- 5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
- 5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
- 5502 Gyomaendrőd, Mester utca 19.
- 5555 Hunya, Rákóczi út 31.
- 5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.
 
4.3.2. Máshová nem sorolható egyéb szociális ellátás bennlakás nélkül
A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény alapján:
A szociális alapszolgáltatások a szociálisan rászorulók részére biztosítanak lehetőséget saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában:
 
– Szociális étkeztetés
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
5502 Gyomaendrőd, Mester utca 19.
5555 Hunya, Rákóczi út 31.
 
– Házi segítségnyújtás
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
 
– Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5500 Gyomaendrőd, Magtárlaposi utca 11-19.
 
– Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
 
4.3.3. Idősek bentlakásos szociális ellátásának komplex támogatása
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján:
Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról való gondoskodás:
 
-          Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5502 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 2-6.
5502 Gyomaendrőd, Kondorosi út 1.
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 8.
 
-          Időskorúak, demens betegek átmeneti ellátása
5502 Gyomaendrőd, Blaha utca 2-6.
 
4.3.4. Máshová nem sorolható egyéb oktatás
Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás - Gyakorlótelep biztosítása
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
 
4.3.5. Egyéb vendéglátás
Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók, elkülönült étkeztetése
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
5502 Gyomaendrőd, Népliget út 2.
5502 Gyomaendrőd, Fő út 42.
5500 Gyomaendrőd, Kossuth Lajos út 3.
 
4.3.6. Máshová nem sorolható egyéb szárazföldi személyszállítás
Támogató Szolgálat keretén belül végzett szállítási tevékenység
 
4.3.7. Közfoglalkoztatás
5500 Gyomaendrőd, Mirhóháti utca 1-5.
 
4.4.       A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
 
kormányzati funkciószám
kormányzati funkció megnevezése
1
041231
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
2
045150
Egyéb szárazföldi személyszállítás
3
095020
Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
4
096015
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
5
096025
Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
6
101221
Fogyatékossággal élők nappali ellátása
7
101222
Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére
8
102023
Időskorúak tartós bentlakásos ellátása
9
102024
Demens betegek tartós bentlakásos ellátása
10
102025
Időskorúak átmeneti ellátása
11
102026
Demens betegek átmeneti ellátása
12
102031
Idősek nappali ellátása
13
102032
Demens betegek nappali ellátása
14
104037
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés
15
107051
Szociális étkeztetés
16
107052
Házi segítségnyújtás
17
107055
Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás
4.5.       A költségvetési szerv illetékessége, működési területe:
Illetékessége: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás közigazgatási területe.
Működési terület: Az államilag ellátandó alaptevékenységeit- kivéve tanyagondnoki szolgáltatás, időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása - a társult önkormányzatok közigazgatási területén látja el. Az étkeztetés feladatát Hunya Község, Csárdaszállás Község és Gyomaendrőd Város Közigazgatási területén látja el. A tanyagondnoki szolgáltatás feladatát Gyomaendrőd Város Közigazgatási területén Gyomaendrőd Város 001. és 002. tanyagondnoki körzetében látja el. Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátásának feladatát Magyarország közigazgatási területén látja el.
5.      A költségvetési szerv szervezete és működése
 
5.1.       A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményvezető pályáztatás útján nyeri el kinevezését, mely öt évre szól. Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés, visszavonás) Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás gyakorolja a Társulás Társulási Megállapodásában megfogalmazottak és a Kjt. 1992. évi XXXIII. Tv. 23. § alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat Gyomaendrőd Város Polgármestere gyakorolja.
5.2.       A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
 
foglalkoztatási jogviszony
jogviszonyt szabályozó jogszabály
1
közalkalmazotti jogviszony
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
2
munkavégzésre irányuló jogviszony
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
3
közfoglalkoztatási jogviszony
A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény
6.      Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot 2016. január 1. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2014. április 28. napján kelt alapító okiratát visszavonom.
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya 2016. október 27. napján kelt, 2017. január 1. napjától alkalmazandó VI.990-  /2016. okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának.
 
Kelt:………………………………
P.H.
Magyar Államkincstár
 
 
 
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

4. döntési javaslat

"Átadó munkáltató tájékoztatási kötelezettsége"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa,  felkéri Térségi Szociális Gondozási Központ intézményvezetőjét, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 36. §-ban foglaltak szerinti tájékoztatási kötelezettségnek a megadott határidőn belül a törvényes eljárási rendnek megfelelően tegyen eleget. 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

5. döntési javaslat

"Térségi Szociális Gondozási Központ szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa, mint a Térségi Szociális Gondozási Központ fenntartója a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/K. § (2) bekezdése alapján a szolgáltatói nyilvántartásba történő adatmódosítás iránti kérelmet terjeszt elő az általa fenntartott Térségi Szociális Gondozási Központ tekintetében a Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalánál a Térségi Szociális Gondozási Központ intézményből a Család- és Gyermekjóléti Központ 2017. január 1. napjával történő kiválása okán.
    

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

6. döntési javaslat

"Társulási megállapodás módosításának kezdeményezése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Intézményirányítás
A Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a Társulási Megállapodás 15. pontja alapján kezdeményezi a Társulási Megállapodás módosítását a Térségi Szociális Gondozási Központ intézményből a Család- és Gyermekjóléti Központ 2017. január 1. napjával történő kiválása okán, mely intézményi átalakulás a Társulási Megállapodás 4.1.4. pontjának módosítását teszi szükségessé:
- az ellátott feladatok közül törölni kell a „gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások” szövegrészt.
A Társulási Tanács felkéri a Társulási tanács Elnökét, hogy a megállapodás módosítását készítse elő a tagönkormányzatok soron következő testületi ülésére. 
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe