2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat
2011. február 9-i ülésére

Tárgy:   Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési rendelettervezete
Készítette:   Szilágyiné Bácsi Gabriella, Tóthné Gál Julianna
Előterjesztő:   Várfi András polgármester
Véleményező bizottság:   Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság, Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottság, Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottság

Tisztelt Képviselő-testület!

 
Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi. XXXVIII. törvény 71.§-a előírja, hogy a város jegyzője által elkészített költségvetési rendelettervezetet a polgármesternek február 15.-ig be kell terjeszteni a Képviselő-testület elé.
 
A 2011. évi költségvetés előkészítése a jogszabályi előírásoknak megfelelően a költségvetési koncepció összeállításával indult, majd a bizottsági ülésen elhangzott vélemények  valamint a Képviselő-testületi javaslatok figyelembe vételével folytatódott.
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. december 15-én tartott ülésén az 518 /2010. (XII. 15.) Gye. Kt. határozatával elfogadta az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját és abban meghatározta azokat a célokat, illetve feladatokat, amelyeket a költségvetés készítés további szakaszaiban meg kell valósítani. Az elfogadott koncepció azt mutatta, hogy úgy működési, mint fejlesztési oldalon a 2011. évben képződő forrásokhoz viszonyítva a kiadások meghaladják a számításba vehető források összegét. A költségvetés összeállítása során a költségvetés egyensúlyának biztosítása céljából megtörtént a bevételi források további feltárása, illetve a  kiadások rangsorolása.
Az önkormányzat költségvetésének részletes bemutatása előtt röviden szeretném ismertetni a rendelettervezet összeállításának előzményeit.
A város 2011. évi költségvetési koncepciójának készítési időszaka az előző évhez képest jóval később kezdődött. Múlt évben már szeptember hónapban folytak a költségvetési egyeztetések az intézményekkel, 2010-ben - a választások évében - viszont csak november 11-én került fel a Pénzügyminisztérium honlapjára a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló T/1498. számú törvényjavaslat, melyet az Országgyűlés 2010. december 23-án fogadott el.
A normatív állami támogatási rendszer kis mértékű szerkezeti átalakításon ment keresztül. Több területen csökken a normatív hozzájárulások száma, a szociális alapszolgáltatások jogcímrendszere egyszerűsödik, a közoktatás területén az alapfokú művészetoktatáshoz, a kollégiumok működtetéséhez kapcsolódó összes hozzájárulás az ágazat alapnormatívájában jelenik meg. A korábbiakban egyedi pályázati típusú igénylés helyett a jövőben normatív módon jutnak el egyes források az önkormányzatokhoz. Ilyenek pl. az informatikai támogatás, az érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása, az óvodáztatási támogatás.
 
A települési önkormányzatok jövedelemkülönbség mérséklési számításának alapjává a két évvel előbbi tény adóerő képesség válik. Ugyanúgy, ahogyan a jövedelemkülönbség mérséklés másik tényezője, a helyben maradó személyi jövedelemadó is mindig a két évvel korábban bevallott és településre kimutatott összeggel szerepel a számításban.
2011-ben az önkormányzatunkat megillető személyi jövedelemadó összege az előző évhez képest jelentősen lecsökken (közel 48.000 E Ft-tal), mely több tényező együttes hatásával magyarázható:
  • egyrészt az önkormányzatot megillető településünkre kimutatott SZJA 8%-a a múlt évhez képest közel 10.000 E Ft-tal csökkent
  • másrészt a jövedelem differenciálódás mérséklése címen kapott átengedett központi adó összege is lecsökkent több mint 38.000 E Ft-tal. Ennek elemei az alábbiak:
    • a 2010. június 30-án közölt, 2009. évre vonatkozó iparűzési adóerő-képesség összege 16.000 E Ft-tal nőtt a tavalyi adathoz képest (a jövedelem differenciálódás mérséklése jogcímen kapott bevételre csökkentőleg hat)
    • a településnagyság szerint figyelembe veendő lakosonkénti értékhatár a 10.000 fő feletti városoknál 1.273 Ft-tal csökkent 2010.-hez képest
    • városunk lakosainak száma előző évhez képest tovább csökkent (152 fővel)
    • a térségi feladatot is ellátó önkormányzatok esetén az intézményekben ellátottak után járó fajlagos összeg 40.000 Ft-ra változott, mely az előző évhez viszonyítva 1.510 Ft-os ellátottankénti csökkenést jelent.  
 A számok ismeretében 2011. január hónapjában a Képviselő-testületi tagokkal, valamint a  város intézményeinek vezetőivel és gazdasági vezetőivel egyeztető megbeszéléseket, tárgyalásokat folytattunk. A megbeszélések célja közös gondolkodás, javaslattétel volt arra vonatkozóan, hogy milyen intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a koncepcióban működési oldalon  jelentkező 160.000 E Ft összegű hiányt megszűntessük.
 
Az önkormányzat 2011. évi költségvetési rendelettervezetének kidolgozása során az Országgyűlés által 2010. december 23-án elfogadott 2010. évi CLXIX. törvény a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről volt az irányadó.
 
Intézményeink a 2011. évi költségvetési tervezet összeállításánál az alábbi intézkedéseket eszközölték:
  • személyi juttatásoknál: amennyiben a munkakör engedi közcélú foglalkoztatottak alkalmazása
  • dologi kiadásoknál: a kiadások felülvizsgálata, a dologi kiadások minimális szintre csökkentése
  • egyéb, intézményvezetői hatáskörben eszközölt, költséget csökkentő intézkedés, melynek részletezése a mellékletként csatolt szöveges elemzésekben olvasható.
 
A köztisztviselőkre vonatkozó illetményalap 2011. évben maradt 38.650 Ft,  a közalkalmazottak garantált illetménye is változatlan,  a közalkalmazottak illetménypótlék számítási alapja 20.000 Ft, a vezetői illetményalap 120.000 Ft. Összességében a közszféra bérrendszereiben kizárólag a soros előmenetelek érvényesülhetnek 2011. évben is. Az elkészített költségvetési tervezetben a személyi juttatások között valamennyi intézménynél a jogszabály által előírt kötelezően adandó juttatások jelennek meg.
2011-ben a nyugdíjminimum összege marad a 2009. évi szinten, azaz 28.500 Ft, a legkisebb minimálbér összege pedig 78.000 Ft.
 
A 2011. évi költségvetés egyik legfontosabb irányelve a 2010. évben ellátott feladatok megtartása, megőrzése volt. Ezen feladatok ellátását a költségek csökkentése mellett szükséges biztosítani. A költségcsökkentés egyik eszköze a dolgozói létszám csökkentése. A polgármesteri hivatalnál 2 fő létszámleépítésére kerül sor 2011. évben. A költségek csökkentése érdekében célszerű volna a hatodik mezőőri álláshelyet is megszünetetni, ezen takarékossági intézkedés vizsgálata jelenleg folyamatban van. A költségcsökkentés további lehetséges eszköze az intézményi szerkezet átalakítása. Az egyeztetések során a szerkezet átalakítás több lehetséges alternatívája (Művészetoktatási Intézmény valamely alapfokú oktatási intézményhez csatolása, Művészetoktatási Intézmény és valamennyi alapfokú oktatási intézmény összevonása, Kis Bálint Általános Iskola és Kner Imre Gimnázium integrálása, a diákétkeztetés alapfeladatként történő ellátása a Térségi Szociális Gondozási Központban, kollégiumi kapacitás összevonása stb.) merült fel, melyhez kapcsolódó fenntartói döntés meghozatalának határideje 2011. március 31. Az intézmények összevonása esetén új szerkezetben az intézmények 2011. szeptember 1.-től kezdhetnék meg működésüket.
 
A környező települések önkormányzataitól információt kértünk az egyes intézmények részére biztosított normatív támogatás és önkormányzati kiegészítő támogatás összegére vonatkozóan. Ezen táblázatban foglaltak is alátámasztják az önkormányzati kiegészítő támogatás csökkentését szolgáló szerkezeti átalakítás szükségességét.
 
 
település
intézmény
önkormányzati kiegészítő támogatás – össz támogatás %-os aránya
 
Gyomaendrőd
Oktatási feladatok
Rózsahegyi K.
Kis B. és Óv.
Kner I (sportcsarnok nélkül)
Óvodák és bölcsődék tám.

46,8 %- os
46,1 % -os/
24,6 % - os
40.317.000 Ft
1.
Mezőtúr
Az összes nevelési és oktatási feladatokat ellátó intézmények esetében
50 % - os
2.
Békés
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
- óvoda - ált. iskola
- ált. isk. – művészetoktatási int.
- ált. isk. – művészetoktatási int. – ped. szakszolgálat
 
33 % - os
3.
Dévaványa
ÁMK
 óvoda – bölcsőde – ált. isk. – műv. okt. int
47 % - os
4.
Gyula
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
-          óvoda - ált. isk.
-          óvoda - ált. isk. – kollégium
-          ált isk.- - gimn.
-          gimn. (Erkel F.)
-          román nyelvű ált. isk. – gimn.
 
Az óvodai ellátás tám.: 106 % - os
80 % - os
35 % -os
77 % - os
5.
Kondoros
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
-          óvoda
-          ált. isk. – műv. okt.
 
50 % - os
45 % - os
6.
Körösladány
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás -     ált. isk. – műv. okt
 
35 %- os
7.
Szarvas
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
-          óvoda - ált. isk. – középiskola – kollégium - könyvtár
 
 
16 % -os /23 -ot terveznek
8.
Mezőberény
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
-          ált. isk. – művészetoktatási int. – kollégium – ped. szolg.
-          gimn. – közétkeztetési közp.
 
 
21 % - os
20 % - os
9.
Szeghalom
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
-          ált. isk. – művészetoktatási int.
-          gimn. – szakképző isk.
 
38 %- os
13 %- os
10.
Békéscsaba
 
32 %-os
11.
Orosháza
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
ált. isk. – művészetoktatási int
37,4 % - os
12.
Mezőkovácsháza
Feladat ellátáshoz kapcsolódik a támogatás
-          óvodai nev.
-          ált. isk.
 
55 % - os
42 % - os
13.
Battonya
- nincs összevont intézmény
(szeptembertől a
- középiskola egyházi fenntartású intézményhez csatlakozik
- a közművelődési feladatok –könyvtár, művelődési ház, művészeti iskola kézműves szak,- összekapcsolása)
20 % -os
 
Felülvizsgálatra kerültek az Önkormányzat pénzeszköz átadásai. A megállapodás keretében ellátott önkormányzati feladatot ellátók részére biztosított a feladat ellátás finanszírozása.
 
Az Önkormányzat gazdasági társaságainak a feladat ellátásához biztosított forrás csökkentése is elvárásként fogalmazódott meg az egyeztetések alkalmával. A szerkezet átalakítás (nonprofit tevékenységek és piacorientált feladatok különválasztása) folyamata a rendelet tervezet összeállításának időszakában még nem zárult le, ennek tényleges pénzügyi hatása az új szerkezet kialakítását követően, költségvetési rendeletmódosítás alkalmával vehető figyelembe.A koncepcióban szerepelt összegekhez képest 7.000 E Ft-tal csökkent a Fürdő működési támogatása, 8.500 E Ft-tal a zöldterület gazdálkodáshoz biztosított forrás és 15.000 E Ft-tal a szemétszállítás díjkompenzációja (feltétele: a szemétszállítás rendszerének szabályozásához kapcsolódó rendelet módosítása).
 
Egyes feladatok ellátását (családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, szociális alapszolgáltatási feladatok) kistérségi feladat ellátásban, illetve mikrotérségi társulás formájában kell továbbra is biztosítani, törekedve ezzel a minél több normatív támogatási összeg megszerzésére.
 
A fejlesztési célú kiadások között megtervezésre kerültek a gazdasági programban szereplő 2011. évi elképzelések, a 2010. évről áthúzódó beruházások. Az intézmények számára 700 E Ft felújítási keret lett biztosítva. A fejlesztésekhez kapcsolódóan a pályázati lehetőségek számbavétele is megtörtént.
 
Valamennyi intézménynél megtörtént az esetleges feladat csökkenés miatti költségvetés változás átvezetése, illetve a feladat növekedésből adódó többlet kiadás 2011. évi szintrehozása.
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. évben döntött 1 milliárd Ft összegű kötvény kibocsátásáról, melynek lejegyzésére 2008. február 27. napjával került sor. A kötvény összege elsősorban pályázati saját erőként használható fel, illetve olyan fejlesztések finanszírozására, melyek az önkormányzatot többlet bevételhez juttatják, illetve működési kiadásait csökkentik. 2008. és 2009. évben az önkormányzat részéről fejlesztési és felújítási elképzeléseinek finanszírozása során nem volt szükség a kötvényből származó forrás bevonására. 2010. december 31-én az EUR betét állomány összege 1.831.808  EUR, a Ft-ban lévő betétállomány összege 494.299.000 Ft. A kibocsátás óta az Önkormányzat a kötvényforrásból  2008. évben 35.586 E Ft-ot használt fel, elsősorban kamatfizetésre (21.586 E Ft), másrészt a pénzügyi tanácsadó részére fizetett sikerdíjra (4.758 E Ft), illetve egyéb felhalmozási célra (9.000 E Ft), 2009. évben kizárólag kamatfizetésre (34.500 E Ft) történt felhasználás a kötvényből. 2010. évben az alábbi célra történtek a kötvényforrásból (többlethozadékból) felhasználások:
  • Vízművek Zrt.-től részvényvásárlás 50.400 E Ft összegben
  • Gyomaszolg Ipari Park Kft.-nél tőkeemelés 70.000 E Ft összegben
  • Gyomaszolg Ipari Park Kft.-től telekvásárlás (2010-ben bruttó 20.000 E Ft, 2011-ben 45.665 E Ft összegben), 2010. decemberében erre a célra a kötvényből ténylegesen 50.000 E Ft került átvezetésre az önkormányzat főszámlájára
  • Kamatfizetésre 68.327 CHF
 
A költségvetési rendelet tervezet 6/a. melléklete részletesen bemutatja azokat a fejlesztési elképzeléseket, melyeket az önkormányzat a kötvény összegéből kíván finanszírozni. A kötvény összegének azon részét, melyet az önkormányzat 2011. évben nem jelölt ki felújítási és fejlesztési feladatokra tartalékba helyeztük.
 
Összességében kimondható, hogy az elkészült rendelettervezet egy szoros költségvetést tartalmaz. Az intézmények működése úgy biztosított, hogy minden területen érvényesítik a megfontolt, takarékos gazdálkodást.
A fenti szempontok érvényesülésével kerülhetett sor az intézményekkel a jogszabály által előírt kötelező egyeztető tárgyalásokra, melyekről jegyzőkönyv készült. Az egyeztetés folyamán minden intézményvezető és gazdasági vezető tudomásul vette a 2011. évi költségvetés keretszámait.

Bevételek alakulása:
 
Működési célú bevételek:                                                                                                                                      
                                                                                                                                                      Adatok E Ft-ban      
  
Megnevezés
2010.évi eredeti ei
2011. évi terv
Változás az előző évhez %
Normatív álllami támogatás
713473
708893
99,36
TEKI támogatás
0
0
 
Személyi jöv.adó
464314
416374
89,67
Átengedett központi adók
81912
92000
112,32
Helyi adók (műk.célra)
306960
303000
98,71
Talajterhelési díj
950
1500
157,89
Pótlék bírság bevétel
5000
5000
100,00
Kölcsönök visszatér. műk.c.
12500
4120
32,96
Saját működési bevétel
379468
363910
95,90
Működési célú pénzeszk.átvét.
601184
504174
83,86
Működési célú pénzmaradvány
73943
22866
30,92
összesen
2639704
2421837
91,75
 
A normatív állami támogatás összege az előző évhez viszonyítva kevesebb, mint 1%-os csökkenést mutat annak ellenére, hogy az előző évhez képest mind a tanulói, mind az ellátotti létszám csökkent. Ennek indoka, hogy számos normatíva, amely 2010. évben még az 5. számú melléklet alapján pályázható támogatás volt 2011. évtől bekerült az alapnormatívák közé.
 
A helyi önkormányzatokat együttesen az állandó lakhely szerint az adózók által 2009. évre bevallott, az APEH által településenként kimutatott személyi jövedelemadó 40%-a illeti meg.
A jövedelemkülönbség mérséklésénél a településnagyság szerinti lakosonkénti értékhatár forintban kifejezett összege a múlt évhez képest 42.753 Ft-ról 41.480 Ft-ra csökkent. A jövedelemkülönbség mérséklése címen beépített bevétel összege az előző évhez képest csökkenést mutat, melynek indoka a bevétel összegének meghatározásánál figyelembe veendő adóerőképesség növekedése.
 
A helyi adóbevételek összességében közel 4.000 E Ft összegű csökkenést mutatnak az előző évhez viszonyítva. Az építményadó és az idegenforgalmi adó bevétele az önkormányzatnak csökken 2.000 -2.000 E Ft-tal az előző évhez képest. Az iparűzési adóbevétel a gazdasági válság negatív hatásaként nem növelhető, azaz a 2010. évi szinten építhető be annak ellenére, hogy az adóerőképesség növekedése miatt az önkormányzatnak jelentős bevételkiesése képződik a jövedelemkülönbség mérsékése címen (ezt a bevételkiesést a többlet iparűzési adóbevételnek kellene pótolnia).
 
2011. évben az alapadó 353.291 E Ft, de ezt az összeget az adómérséklések, adóelengedések módosítják, így a költségvetésben tervezett helyi adóbevétel összesen 341.000 E Ft. A közvetett támogatásokat a helyi adórendeletben szabályozott kedvezmények, mentességek jelentik, illetve ide tartozik még a méltányosságból nyújtott adómérséklés, adóelengedés.
→ Építményadó, idegenforgalmi adó vonatkozásában közvetett támogatás nem várható.
→ Telekadó mentesség azon adóalanyokat illeti meg, akik építési telek tulajdonosai és jogerős építési engedéllyel rendelkeznek. A várható közvetett támogatás összege 291 E Ft.
→ Magánszemélyek kommunális adója vonatkozásában igen jelentős az az adómennyiség, amit a lakosságnak a kommunális beruházáshoz való hozzájárulás miatt nem kell megfizetnie. Ez az összeg várhatóan 11400 EFt, ami csökkenést mutat az előző évhez képest a kommunális beruházáshoz való hozzájárulás adómentességének kifutása miatt.
→ Végül az iparűzési adó az, amelyben számolhatunk közvetett támogatással. Ebben az adónemben azonban csak a kisvállalkozásokat (2,5 M Ft-ot meg nem haladó vállalkozási szintű adóalap) illeti meg kedvezmény, így a várható közvetett támogatás összege 600 E Ft.                                                                           
 
A saját bevételek összege az előző évhez képest csökkenést mutat. A polgármesteri hivatalnál megtervezett kamatbevétel összege előző évhez képest csökken, mely azzal magyarázható, hogy csökken egyrészt a leköthető források állománya, illetve a kamatláb mértéke is, másrészt csökken a bérleti díjból származó bevétel és az Egyesületek által befizetendő holtág haszonbér összege is.
 
Előző évhez képest jelentős csökkenést mutat a működési célra átvett pénzeszközök összege, mely azzal magyarázható, hogy 2011. évben a közfoglalkoztatás rendszere jelentős átalakuláson ment keresztül, így 2010. évhez képest ezen a jogcímen közel 80.000 E Ft-tal kevesebb bevétel került beépítésre az átvett pénzeszközök közé (a hozzá kapcsolódó kiadás is jelentős csökkenést mutat).
 
A működési célú pénzmaradvány kizárólag feladattal terhelt pénzeszközt tartalmaz.
 
Felhalmozási célú bevételek:
 
Az előző évhez hasonlóan 2011. évben is a fejlesztési célú bevételek között csak azok a pályázati pénzösszegek kerültek megtervezésre, amelyek valamilyen kötelezettség vállaláshoz kapcsolódnak (Kerékpárút építés, Belvíz VII, IKSZT beruházás).
A felhalmozási célú pénzmaradvány összegét növeli a kibocsájtott kötvény összegének fel nem használt része, azaz 1.000.000.000 Ft, illetve itt jelenik meg a csatorna érdekeltségi hozzájárulásból befolyt 223.500 E Ft is.
                                                                                                                                                                      Adatok E Ft-ban
Megnevezés
2010.évi eredeti ei.
2011.évi terv
Előző évhez viszonyítva %
Felhalmozási bevétel
299987
266427
88,81
Helyi adóbevétel (felh.célra)
35990
38000
105,58
Felh.és tőke jellegű bev.
0
20000
 
Felhalmozási pénzmaradvány
1362366
1271919
93,36
Kölcsönök visszatérülése
8968
8318
92,75
Felhalmozási bev. összesen
1707311
1604664
93,99


Kiadások alakulása:
 
Működési kiadások:                                                                                                                               Adatok E Ft-ban
Megnevezés
2010.évi eredeti ei.
2011 .évi terv
Előző évhez viszonyítva %
Működési kiadás
2478849
2359742
95,19
            - személyi juttatás
1085011
984535
90,74
            - járulékok
282380
259648
91,95
            - dologi kiadás
715783
673389
94,08
- pénzeszköz átadás
389897
436010
111,83
- ellátottak juttatása
5778
6160
106,61

A működési kiadásokon belül:
 
A személyi juttatások az előző évhez képest azért mutatnak elsősorban csökkenést, mert a közfoglalkoztatás rendszerének átalakítását követően kb. 74.000 E Ft-tal csökkent az ezen a jogcímen megtervezhető bérek összege, másrészt a létszámleépítés hatásával indokolható. A személyi juttatások között mind a köztisztviselőknél, mind a közalkalmazottaknál a jogszabály által előírt kötelezően adandó juttatások jelennek meg.
 
A munkaadót terhelő járulékok előző évhez viszonyított csökkenése a személyi juttatások csökkenésével magyarázható.
 
A dologi kiadások csökkenése az alábbi intézkedések hatásával indokolható: parkfenntartás ellátására biztosított keret az előző évhez képest 8.500 E Ft-tal csökken, az önkormányzat által fizetendő díjkompenzációnál a szemétszállítási rendelet módosításából adódóan 15.000 E Ft összegű megtakarítással terveztünk, illetve az igazgatási szakfeladaton a kötvényhez kapcsolódó kamatkiadást 20.000 E Ft összegben állítottuk be.
 
A működési célú pénzeszköz átadás összege növekedést mutat az előző évhez képest, részben a Liget Fürdő Kft. részére biztosítandó növekvő (előző évi eredeti előirányzat 25.000 E Ft) működési támogatásból adódóan, másrészt ebben az évben bruttó módon terveztük meg a hulladéklerakó működtetéséből származó bérleti díj összegét és az ehhez kapcsolódó önkormányzatoknak átadásra kerülő részt. Az itt megtervezett rendszeres és eseti pénzbeli ellátások (segélyek) összege jelentős növekedést mutat. 2009-ben az előző évhez képest több, mint 30.000 E Ft-tal, 2010. évben pedig a 2009. évi állapothoz képest további 25.000 E Ft-tal kellett többet beterveznünk ezen a jogcímen, ami 2011-ben az előző évhez képest további 31.000 E Ft-tal emelkedett (részben jogszabályi változásból adódóan, másrészt a Képviselő-testület döntése értelmében a segélyezéshez kapcsolódó önkormányzati rendeletek módosításából adódóan).
                    
Oktatási ágazat működési kiadásai:
 
                                                                                                                                                                           Adatok: E Ft-ban
Megnevezés
2010. évi eredeti ei.
2011. évi terv
Előző évhez viszonyítva %
Kis Bálint Ált. Isk. és Óvoda
266956
243091
91,06
Rózsahegyi K. Kistérs. Isk.
223465
205507
91,96
Rózsahegyi K.-Csárdaszállás
12920
10573
81,83
Kner Imre Gimnázium
166003
151731
91,40
Városi Alapf.Műv. Intézmény
52995
47581
89,78
összesen
722339
658483
91,16
 
Az oktatási intézményeknél a működési kiadások összességében az előző évhez képest csökkentek. A személyi juttatások csökkenése a költségcsökkentés érdekében tett intézkedéseknek (diákétkeztetést alapfeladatként a Térségi Szociális Gondozási Központban biztosítják, az oktatási intézményekben tálalókonyhák kerülnének kialakításra, mely bérkiadás csökkenést jelent ezen intézményeknél – a konyhákon felszabaduló dolgozók 2 fő kivételével átkerülnének a TSZGK konyhájára -, illetve a személyi juttatások között csak a jogszabály által előírt kötelező juttatások maradtak meg) köszönhető. A dologi kiadásokat valamennyi intézmény az előző évi szinten vagy az alatt tervezte be.
 
Szociális és egészségügyi ágazat működési kiadásai:
 
                                                                                                                                                                            Adatok  E Ft-ban
Megnevezés
2010. évi eredeti ei.
2011.évi terv
Előző évhez viszonyítva %
Városi Egészségügyi Intézm.
137557
142850
103,85
Térségi Szociális Gond.Közp.
410512
457356
111,41
Térségi Humánsegítő Szolg.
44946
39010
86,79
Összesen
593015
639216
107,79
 
A Városi Egészségügyi Intézmény működési kiadása az előző évhez képest közel 4%-kal nőtt (dolgozók részére havi 18.000 Ft összegben étkezési hozzájárulást biztosít az intézmény), ugyanakkor az intézmény működéséhez az önkormányzatnak a testületi döntések alapján előírt támogatást kell biztosítania, melynek összege 2011-ben 5.985 E Ft. A Térségi Szociális Gondozási Központban a működési kiadás növekedéséből közel 43.000 E Ft a konyhák átszervezéséhez kapcsolódó feladatnövekedéssel magyarázható (6 fő létszámnövekedés, élelmiszerbeszerzés költsége stb.). A Térségi Humánsegítő Szolgálatnál a működési kiadások csökkenése a  TÁMOP-os pályázat lezárásával magyarázható, illetve a személyi juttatások közé adható juttatás nem került beépítésre.

Fejlesztési célú kiadások:  
 
A fejlesztési kiadások között azok a beruházások kerültek megtervezésre, melyekhez kötelezettség vállalás kapcsolódik, valamint  olyan fejlesztési elképzelések, melyekhez nem kapcsolódik pályázati forrás.
 
Tartalékok:

A tartalékok tekintetében a működési tartalékok összege 62.095 E Ft.
 
Ezen összeg tartalmazza többek között az alapok összegeit (Sport alap: 15.000 E Ft, Civil alap: 4.000 E Ft), a városi rendezvények szervezésére biztosított alapot, az óvodai és iskolai úszásoktatásra elkülönített összeget, Papp Zsigmond hagyatékának költségét, a Kállai adomány összegét, illetve a polgármester életbiztosításának lejáratakor felszabaduló összeget.
 
Felhalmozással kapcsolatos tartalékok összege 704.804 E Ft.

Itt került megtervezésre a kibocsátott kötvény 2011. évben fel nem használandó része (406.011 E Ft). A fejlesztésekhez kapcsolódó saját erő (ami szorosan kapcsolódik a pályázati pénzekhez) beruházásonként a fejlesztési tartalék kiadás részeként került meghatározásra. A Regionális Hulladéklerakóval kapcsolatos per költségeként 54.000 E Ft-ot állítottunk be a tartalékok  közé.
Turisztikai alap összege: 1.000 E Ft. Általános tartalék összege 5.000 E Ft.
 
A helyi önkormányzat Képviselő –testülete részére mellékelni kell az Áht. 118 §-a (1) bekezdésének 2. c pontja szerinti közvetett támogatásokat, mely a rendelettervezet részeként kerül bemutatásra (10. melléklet).
 
A helyi önkormányzat képviselő-testülete költségvetési rendelettervezetében együttesen hagyja jóvá az önkormányzati hivatal, valamint a felügyelete alá tartozó egyéb költségvetési szervek költségvetését, valamint változatlan formában beépíti a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozatát.
 
Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek szöveges mellékletként (1-6.) mutatják be az adott intézményre vonatkozó személyi és tárgyi feltételeket, az ellátandó tevékenységek szakmai, minőségi és mennyiségi jellemzőit, megvalósítási tervüket, továbbá az esetlegesen hozzájuk sorolt önállóan működő költségvetési szervek költségvetési kereteit.
 
Kérem szíveskedjenek az előterjesztést megvitatni és Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési rendeletét megalkotni.

 

Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének
…./2011. (..) önkormányzati rendelete
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetéséről


Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alkotmány 44/A § (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény (a továbbiakban: Ötv) 1. § (6) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
 
1. § A bevételek és kiadások címeit, alcímeit és előirányzatait az 1. melléklet mutatja be.
2. § Az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének bevételi főösszege 4.026.501 E Ft, ezen belül a 2010. évi pénzmaradvány összege 1.294.785 E Ft, a működési célú pénzeszköz átvétel összege 504.174 E Ft, mely összeg teljes egészében támogatás értékű működési bevétel, ebből a TB-től átvett össszeg 128.067 E Ft, a felhalmozási célú bevételeken belül a támogatás értékű felhalmozási bevétel összege 165.809 E Ft, az államháztartáson kívülről felhalmozási célra átvett pénzeszköz összege 70.618 E Ft részletezve az 2., 2/a., 2/b., 2/c. melléklet szerint.
3. § Az Önkormányzat működési költségvetési kiadásainak előirányzata 2.359.742 E Ft, ezen belül a személyi juttatás 984.535 E Ft, munkaadót terhelő járulék 259.648 E Ft, dologi kiadás 673.389 E Ft, a működési célú pénzeszköz átadás 436.010 E Ft, az ellátottak pénzbeli juttatása 6.160 E Ft, melyet a 3., 3/a. melléklet tartalmaz.
4. § Az Önkormányzat felújítási előirányzata 75.200 E Ft, feladatonként, célonként a 4. melléklet tartalmazza.
5. § Az Önkormányzat fejlesztési és egyéb kiadásainak értéke 824.660 E Ft. Ezen belül az Önkormányzat által kijelölt fejlesztési kiadás 405.087 E Ft. A felhalmozási célú pénzeszköz átadás összege 13.910 E Ft (ebből a felhalmozási célú támogatás értékű kiadás összege 7.443 E Ft, államháztartáson kívülre felhalmozási céllal átadott pénzeszköz összege 6.467 E Ft), a kölcsönök nyújtása 5.333 E Ft, hiteltörlesztése nincs önkormányzatunknak. A felhalmozási kiadásokat feladatonként a 5. melléklet mutatja be.
6. § (1) A 6. melléklet tartalmazza az Önkormányzat tartalékának összegét, mely 766.899 E Ft. A tartalék összegéből a Képviselő-testület a 700 E Ft összegű Polgármesteri alap felhasználási jogát a polgármesterre ruházza át.
(2) 2011. évben az Ifjúsági alap megszüntetésre került.
(3) A Sport- és Civil támogatási alap felhasználható kerete fix összegben kerül meghatározásra.
 (4) A Sport alap 15.000 E Ft összegéből kötött felhasználású támogatások:
a) Diáksport
1.000 E Ft
b) Gyomai-és Endrődi pálya fenntartása
500 E Ft
c) Óvodai sportnap megrendezése
200 E Ft
d) Testvérvárosi és nemz.sportkapcs.és komm.
1.300 E Ft
e) Tartalék
400 E Ft
(5) A Sport Alap pályázható összege 11.600 E Ft.
(6) A Civil Alap fix összege 4.000 E Ft összegéből kötött felhasználású támogatások:
Városi Képtár működési támogatása
1.000 E Ft
Irodalmi, kult.mű, turiszt.kiadvány támogatása
1.000 E Ft
 
(7) A Civil Alap pályázható összege 2.000 E Ft.
(8) A Képviselő-testület hozzájárul a fejlesztési tartalékban szereplő feladatokra kiírt pályázatok benyújtásához, felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázati saját erő előirányzatának mértékéig a felhasználást saját hatáskörben, kizárólagosan a feltüntetett célra engedélyezze.
(9) A tartalékban elhelyezett belvízhitel visszafizetések összege a település lakásvagyon megtartására és bővítésére használható fel.
(10) A 2008. február 27-én lejegyzett 1.000.000 E Ft összegű kötvénykibocsátásból a fel nem használt rész 409.011 E Ft összegben a fejlesztési tartalékok között kerül kimutatásra, a kötvény felhasználásának részletezését az 6/a. melléklet tartalmazza.
(11) A környezetvédelmi alapban elhelyezett összeget az alapra vonatkozó önkormányzati rendelet alapján lehet felhasználni.
(11) A turisztikai alapban elhelyezett összeget az alapra vonatkozó önkormányzati rendelet alapján lehet felhasználni.
7. § Gyomaendrőd Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésének mérlegét a 7., 7/a. melléklet tartalmazza.
8. § A forrásösszetétel mérlegszerű kimutatását, a működési és fejlesztési hiány összetételét a 8., 8/a. melléklet tartalmazza.
9. § Az államháztartásról szóló 1992 évi XXXVIII. törvény (Továbbiakban: Áht.) 118. §-ában előírt közvetett támogatásokra vonatkozó mérleget a 10. melléklet mutatja be.
10. § Gyomaendrőd Város hitelállományának alakulását, továbbá kezességvállalását - lejárati időpontja 2011. december 20. - a 11. melléklet tartalmazza. Az Ötv. 88. § d. pontja alapján az önkormányzat adósságát keletkeztető éves kötelezettségvállalásának felső határát a 12. melléklet tartalmazza. Amennyiben hitelfelvételre kerül sor az önkormányzatnál, a jelenleg tervezett bevételek figyelembe vétele mellett a hitelfelvétel felső határa a 12. mellékletben kimutatott összeget nem haladhatja meg.
11. § (1) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának intézményenkénti jóváhagyott létszámkeretét a 13. melléklet tartalmazza.
(2) A Kis Bálint Általános Iskola és Óvodánál 2011. május 1.-től 5 fő technikai dolgozói létszámcsökkenés történik a diákétkeztetés átszervezése miatt.
(3) A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskolánál 2011. május 1.-től 5 fő technikai dolgozói létszámcsökkenés történik a diákétkeztetés átszervezése miatt, továbbá a Csárdaszállási telephelyen nyugdíjazás miatt 2011. március 1.-től megszűntetésre kerül 1 fő gazdasági dolgozói álláshely.
(4) A Kner Imre Gimnázium pedagógus álláshelyeinek száma 26 fő, a Sportcsarnok működéséhez biztosított technikai dolgozói létszám 3 fő. 2011. május 1.-től a diákétkeztetés átszervezése miatti létszámcsökkenés a konyhai technikai dolgozóknál 3 fő.
(5) A Térségi Szociális Gondozási Központnál a diákétkeztetés átszervezéséből adódó feladatnövekedés miatt 2011. május 1.-től 6 fő létszámbővítés történik.
(6) A Közművelődési, Közgyűjteményi és Turisztikai Szolgáltató Intézménynél 2011. január 1.-től feladatátvétel (Endrődi Népház) miatt 2 fő létszámnövekedés jelentkezik, a feladatok átszervezése, racionalizálása miatt 2011. április 1.-től 2 fő a létszámcsökkenés a Tourinform Irodánál. Az érintett közalkalmazotti létszám átcsoportosítására, továbbfoglalkoztatására sem intézményen belül sem más Önkormányzati intézményben nincs lehetőség – így 2 fő teljes munkaidős dolgozó álláshely végleges jelleggel csökken.
(7) A Határ Győző Városi Könyvtárnál a szakmai munkakörben foglalkoztatott dolgozók közül 2011. április 1.-től 2 fő létszámleépítés történik, a költségek csökkentése érdekében. A feladat racionalizálása miatt - az intézkedéssel érintett közalkalmazotti létszám átcsoportosításának, továbbá sem intézményen belül, sem más önkormányzati intézményben való továbbfoglalkoztatásának lehetősége hiányában – 2 fő könyvtárosi álláshely végleges jelleggel csökken.
(8) A Polgármesteri Hivatalnál a feladat racionalizálása létszámcsökkenést von maga után - az érintett köztisztviselői létszám átcsoportosítására, továbbfoglalkoztatására sem intézményen belül sem más Önkormányzati intézményben nincs lehetőség – így 2 fő teljes munkaidős dolgozó álláshely végleges jelleggel csökken, így a köztisztviselői létszámkeret 50 főről 48 főre változik.
12. § Gyomaendrőd VárosÖnkormányzata által foglalkoztatott közcélú munkavégzők létszámáról és működési kiadásának alakulásáról készült kimutatást a 14. melléklet tartalmazza.
13. § (1) 2011. január 1.-től a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 12. melléklete az irányadó a közalkalmazottak besorolását illetően. A közalkalmazottak illetménypótlék számítási alapja nem változott, 2011. január 1-től 20.000 Ft, az 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról (Továbbiakban: Kjt.) 66/A. §-ának (2) bekezdése szerinti vezetői illetményalap 2011. évben maradt a 120.000 Ft. 2011. évben az Ámr. 85. §-ának (2) bekezdése szerinti keresetkiegészítés 2011. évben a keresetbe tartozó juttatások előző évi bázis előirányzatának 2 %-a, kivétel a közoktatásban dolgozók köre. Az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (Továbbiakban: Közokt. tv.) 118. §-ának (13) bekezdésében meghatározott kiemelt munkavégzésért járó keresetkiegészítés számítási alapja 2011. évben 5.250 Ft/ fő/hónap.
(2) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. Törvény (Továbbiakban: Ktv.) 43. §-ának (1) bekezdésében foglalt illetményalap 2008. január 1-től 38.650 forint, 2011. évre nem változott. A köztisztviselők illetménye ennek alapján lett megállapítva, figyelembe véve a tartós távollevők- és helyettesítőik illetmény különbözetét. A Ktv. 44/A. § szerinti illetménykiegészítés nincs. Az osztályvezetők illetménypótléka – a korábbi évekkel azonosan - a Ktv. 46. § (5) b) pontja alapján meghatározott illetmény 10 %-a.
(3) Az egységes Közszolgálati Szabályzat alapján tervezett juttatások keretei, tekintettel az Esélyegyenlőségi tervre is:
a) VI. Fejezet 1. a) és b) pontja szerinti lakásépítési- és vásárlási támogatási keret: 100.000 Ft,
b) VI. Fejezet 4. pontja szerinti Családalapítási támogatás keret: 100.000 Ft,
c) VI. Fejezet 5. pontja szerinti Rendkívüli szociális támogatás keret: 100.000 Ft,
d) VI. Fejezet 6. pontja szerinti Szemüvegtérítés címen rendelkezésre álló keret: 400.000 Ft,
e) VII. Fejezet 1. pontja szerinti Kegyeleti támogatási keret: 100.000 Ft, a 2. pontja szerinti Temetési segély keret: 100.000 Ft.
f) VIII. Fejezet 1. pontja szerinti Nyugállományú köztisztviselők támogatási keret: 100.000 Ft.
g) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49/F. §-ában foglaltak, továbbá a 2011. évi költségvetési törvény 59. § (3) bekezdése alapján a cafetéria keret bruttó összege 200.000 Ft/fő/év, melyből a kifizetői adó mértéke 19,04 %. Ezen cafetéria keret vonatkozik a polgármesteri hivatalban dolgozó közalkalmazottakra és a Munkatörvénykönyve szerint foglalkoztatottakra is.
14. § Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 36. § (1) bekezdése alapján a 15., 15/a. melléklet tartalmazza a Gyomaendrőd Város 2011. évre várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az előirányzat felhasználási ütemtervet és a likviditási tervet.
15. § Az Önkormányzat tartós kötelezettség vállalását a 16. melléklet tartalmazza.
16. § Az önkormányzati feladatot ellátóknak fizetett díjtételek összegét a 20. melléklet tartalmazza.
17. § Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok bevételeit, kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 21. melléklet mutatja be.
18. § A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló határozatát és költségvetési mérlegét a 22. melléklet, a helyi Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló határozatát és költségvetési mérlegét a 23. melléklet tartalmazza. A társulás határozatát a 24. melléklet tartalmazza.
19. § (1) Azon Intézmények, amelyek a normatív állami támogatáshoz kapcsolódó ellátotti létszámot a tervezetthez képest alulteljesítik, a feladat csökkenésből, illetve a jogtalan igénybevételből adódó visszafizetési kötelezettséget a 2011. évi költségvetésükből kötelesek kigazdálkodni.
(2) Amennyiben egy adott intézményben az ellátotti létszám a tervezetthez képest növekszik – de ez a növekedés Önkormányzati tevékenységi kör módosítást nem eredményez -, az intézmény csak abban az esetben igényelhet plusz támogatást, ha a többlet ellátotti létszám likviditási nehézséget okoz az intézmény gazdálkodásában. A feladat növekedéséből adódó többlet állami támogatást az intézmény mutatószámos fejlesztésként veheti igénybe.
(3) Az önálló intézmények saját hatáskörben is hajthatnak végre előirányzat módosítást, azonban a kiemelt előirányzatait a Képviselő-testület által elfogadott rendeleten keresztülvezetve módosíthatják. Az intézmény a jóváhagyott bevételi előirányzatain felüli többletbevételét az Áht. 95. § (1), és a 99 § (1) bekezdésben foglaltak alapján használhatja fel.
20. § Az Önkormányzat 2011. évi költségvetését az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 67. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a Képviselő-testület – az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig, december 31-i hatállyal dönt a költségvetési rendeletének módosításáról.
21. § A képviselők tiszteletdíjai a Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről, az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, valamint a tisztségviselők költségtérítéséről szóló 5/1995. (III. 2.) önkormányzati rendelete alapján kerültek meghatározásra, melyet a 19. melléklet tartalmaz.
22. § A 25. melléklet tartalmazza a 2011. évi rendelet tervezetről készült könyvvizsgálói véleményezést.
23. § A Képviselő-testület Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának véleményét a 2011. évi költségvetési rendelet tervezetről a 26. melléklet tartalmazza.
24. § A költségvetési szervekkel történt egyeztetés dokumentumait a 27. melléklet tartalmazza.
25. § A munkavállalói érdekképviseleti szervekkel történt egyeztetés dokumentumait a 28. melléklet tartalmazza.
 
Záró rendelkezések
 
26. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
27. § Hatályát veszti a 2011. évi átmeneti gazdálkodásról szóló 30/2010. (XII. 29.) önkormányzati rendelet.
28. § A 2011. évi költségvetés végrehajtásáról 2012. április 30-ig kell beszámolni a Képviselő– testület előtt.
 
 
Gyomaendrőd, 2011. február
 
 
                           Várfi András s.k.                                                            Dr. Csorba Csaba s.k.
                                  Polgármester                                                                          Jegyző

 


Döntési javaslat

"Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési rendelettervezete "

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

A Cigány Kisebbségi Önkormányzat javasolja Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének Gyomaendrőd Város 2011. évi költségvetési rendeletét az előterjesztésben foglalt tartalommal megalkotni.


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal
Felelős: - AZONNALI VÉGREHAJTÁS -

« Vissza
Vissza a főmenübe