2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Német Kisebbségi Önkormányzat
2011. november 23-i ülésére

Tárgy:   A Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepciója
Készítette:   Ugrainé Gróf Éva
Előterjesztő:   Hack Mária elnök

Tisztelt Kisebbségi Önkormányzat!
 
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 70. §-a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.)  kormányrendelet alapján a jegyző által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a polgármester november 30-ig  benyújtja a Képviselő-testületnek. A települési önkormányzat költségvetési koncepciójának részét képezi a kisebbségi önkormányzat költségvetési koncepciója. A helyi kisebbségi Önkormányzat a települési önkormányzat költségvetési koncepciójáról kialakított véleményét a koncepciótervezethez kell csatolni. A költségvetési koncepció készítésével kapcsolatos feladatokat a  kisebbségi Önkormányzat SZMSZ-ének 3. számú mellékletét képező a két önkormányzat között létrejött megállapodás rögzíti.
A Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepció összeállításánál az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:
1. Gyomaendrőd Német Cigány Kisebbségi Önkormányzat működésének legfőbb és összegszerűen tervezhető működési forrása az általános működést biztosító támogatás értékű bevétel.
2011. évtől a települési kisebbségi Önkormányzatok működési támogatása feladatarányos támogatásra terjed ki, mely általános működési támogatásból és feladatalapú támogatásból tevődik össze. 2011. évben a kisebbségi önkormányzat egységesen 210 E Ft összegű általános működési támogatásban és pályázat alapján 512 E Ft összegű feladatalapú támogatásban részesült a támogatási év április 1. napját megelőző 12 hónap alatt hozott döntései alapján. A 2011 évben kapott összesen 722 e Ft összegű támogatás csökkenő tendenciát mutat a 2010. évi 755 E Ft összegű támogatáshoz képest. A csökkenés mértéke 33 E Ft. 2012. évre az általános működésre biztosított 210 E Ft összegű támogatás tervezhető összegszerűségében. A Kisebbségi Önkormányzatnak a feladatalapú támogatási igényét 2012. április 15-ig a Kisebbségi Önkormányzat határozata alapján a Wekerle Sándor Alapkezelőhöz kell benyújtani, az igénybejelentés alapján a feladatalapú támogatás elbírálásának szempontrendszere figyelembevételével kerül elbírálásra, a támogató a támogatás összegéről 2012. augusztus hónapban nyújt tájékoztatást, tehát összege jelenleg nem ismert.
 
2. A kisebbségi Önkormányzat 2012. évben is szeretné megvalósítani a feladatkörébe tartozó kisebbségi közügyek vonatkozásában  a német anyanyelv ápolását megőrzését, valamint a kisebbségek kulturális autonómiájának megőrzését.  A kisebbségi Önkormányzat célja. hogy 2012. évben A Kis Bálint Általános Iskolával az együttműködés további építése a német nemzetiségi nyelvoktatás terén, melynek keretében a húsvéti (osternfeste) és az adventi (weichnechtfeste) játszóház, valamint a nyári hagyományőrző német nyelvi tábor. A hagyományjelleggel megrendezésre kerülő sváb batyus bál a felmerülő költségeinek fedezeteként  100 E Ft saját bevétel realizálható.
A német kisebbségi Önkormányzat továbbra is szeretne részt venni a megyei kisebbségi önkormányzatok, a szövetség valamint az országos kisebbségi önkormányzat által szervezett programokon.
 A kisebbségi önkormányzatok egyéb bevételei pályázat útján biztosíthatók. A pályázati felhívások  az adott év költségvetésének elfogadását követően kerülnek meghirdetésre. A költségvetési koncepció, majd a költségvetés lehetőséget biztosít a pályázatok saját erejének meghatározására.
 
Gyomaendrőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 2012. évi költségvetéséhez koncepció szinten az alábbi bevételeket és kiadásokat kívánja tervezni.
 
Bevételek
 
Összeg E Ft
Támogatás értékű működési bevétel a kisebbségek
 általános működéséhez
210
Saját bevétel
100
Bevételek összesen
310
Kiadások:
 
 
Személyi juttatás
0
Munkaadókat terhelő járulék
0
Dologi kidás
310
Működési kiadás összesen
310
Kiadás összesen:
310
 
 
Kérem a kisebbségi önkormányzat képviselő-testületét  az előterjesztés alapján a kisebbségi önkormányzat 2012. évre vonatkozó költségvetési koncepcióját vitassa meg.
 
 


Döntési javaslat

"A Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepciója"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: Költségvetés, zárszámadás
A Német Kisebbségi Önkormányzat a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Gyomaendrőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 2012. évi költségvetési koncepcióját 310 EFt     bevétellel   és 310 EFt kiadással elfogadja.
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2012. 01. 31.
Felelős: Hack Mária
Hivatali felelős: Ugrainé Gróf Éva

« Vissza
Vissza a főmenübe