9. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete
2018. május 17-i ülésére

Tárgy:   Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelet módosításáról.
Készítette:   Dr. Hengerné Keresztény Zsuzsanna
Előterjesztő:   Nagy Brigitta aljegyző
Véleményező bizottság:  

Az elmúlt években gyakorlattá vált, hogy településünk ünnepélyes keretek között fonyódi polgárrá avatja a Fonyódon lakóhellyel rendelkező kiskorúakat és ennek keretében a jogosultak oklevelet, ajándékot vehetnek át.

A fonyódi polgárrá avatottak köre, az ezzel járó juttatások, valamint a lebonyolítás egyes részletei helyi rendeleti szinten szabályozásra került. Azonban a korábban, rendeletben meghatározásra került jogosultak köre (14. év alatti)  igen magas támogatásban részesülő létszámot jelentene, továbbá nem a polgárrá fogadás eszmeiségét hivatott megvalósítani.

Évről évre a fonyódi  és az avatást megelőző évben született gyermekeket fogadunk Fonyód polgárai közé. 

Ezért a rendelet ezen szakaszának a módosítását javasolom, hogy az elgondolt tényleges eszmeiség valósulhasson meg.

HATÁSVIZSGÁLAT

 

Várható társadalmi hatás

Nincs jelentős társadalmi hatása.

Várható gazdasági, költségvetési hatás

Az önkormányzat számára ezáltal nem okoz többlet kiadást.

 

Várható környezeti és egészségi következményei

Nincs negatív hatása.

 

Adminisztratív terheket befolyásoló hatásai

Jelenlegi adminisztratív terhet így jelentősen nem befolyásolja.

A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei

A rendeletben megfogalmazottaknak a gyakorlatban való megfeleltetése miatt elengedhetetlen.

INDOKOLÁS

A fentiekben meghatározottak szerint szükséges és célszerű a gyakorlatban való alkalmazhatóság végett.

 

 

 


Döntéshozói vélemények

Jogi Bizottság   A Jogi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet módosítás elfogadását.
 
Humán Bizottság   A Humán Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet módosítás elfogadását.
 
Pénzügyi Bizottság   A Pénzügyi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti rendelet módosítás elfogadását.
 
Döntési javaslat

"Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelet módosításáról."

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: egészségügyi, sport, szociális kérdések
A Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
……../2018. (……) rendelete
a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) rendeletének módosításáról
Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92.§ (1) bekezdés, 132. § (4) bekezdésében valamint Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárulása alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1.§
A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 19/2017. (XI.10.) rendelet 13/A. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
 13/A. § (1) Fonyód Város Önkormányzata minden év május utolsó vasárnapján a Városi Kulturális Központ (továbbiakban VKK) rendezésében megtartott ünnepélyes keretek között fonyódi polgárrá avatja az avatást megelőző év április 1. napjától az avatás évének március 31. napjáig fonyódi lakcímet létesítő minden fonyódi 1 éven aluli gyermeket a (3) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén.
                                                                             2.§
          Ez a rendelet 2018. június 1. napjával lép hatályba, és az azt követő napon hatályát                         
             veszti.
        
              Kelt: Fonyód, 2018. év …………..hónap………..napján   
        
                     Hidvégi József                                                              Nagy Brigitta
                        polgármester                                                                    aljegyző


Záradék:
A rendelet kihirdetése: 2018.év ……… hónap ……… napján megtörtént.
                                                                                                           
                                                                                                             Nagy Brigitta 
                                                                                                                 aljegyző

Határidők, felelősök:

Határidő: 2018. 06. 01.
Felelős: Jegyző
Hivatali felelős: Dr. Hengerné Keresztény Zsuzsanna

« Vissza
Vissza a főmenübe