JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
a Képviselő-testület 2010. szeptember 22-i ülésén készült jegyzőkönyvéből
119/2010. ( IX. 22. ) sz. ök. határozat
Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete
az önkormányzat 2010. évi első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót
az alábbiak szerint elfogadta:
Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. évi költségvetését a 4/2010. (II. 25.) számú ök rendeletében fogadta el önkormányzati szinten 3.630.042 eFt bevételi és kiadási főösszeggel.
2010. I. félévben bekövetkezett változások miatt a módosított bevételi és kiadási előirányzat 3.934.117 eFt.
Göd Város Önkormányzata két önállóan működő és gazdálkodó intézménnyel és egy kisebbségi önkormányzattal látta el kötelező és önként vállalt feladatait.
Önállóan gazdálkodó, intézmények:
- Polgármesteri Hivatal
- Településellátó Szervezet (TESZ)
Helyi Kisebbségi Önkormányzat:
- Szerb Kisebbségi Önkormányzat (SZKÖ)
Göd Város Önkormányzatának önállóan működő és gazdálkodó intézmények szerinti bevételeiről és kiadásairól - a kiemelt tételeket figyelembe véve – a 3. számú mellékletben tájékoztatjuk Önöket.
Önkormányzati szinten a bevételek 1.992.712 eFt-ra, a kiadások 1.910.480 eFt-ban teljesültek (nettó, azaz finanszírozás nélküli).
A bevételek és a kiadások módosított előirányzathoz viszonyított teljesítését az 1. és a 2. számú melléklet tartalmazza. A teljesítések magyarázata az önállóan gazdálkodó intézmények (Polgármesteri Hivatal, Településellátó Szervezet) szöveges értékelésében található.
BEVÉTELEK
A Polgármesteri Hivatal 2010. I. félévi bevétele 1.768.673 eFt, mely a módosított előirányzat 50,85 % -os teljesülésének felel meg. Megoszlásuk:
- Intézményi működési bevételek
Az bevételek teljesítése 40.077 eFt, ami 51,91%.
Az intézményi működési bevételek között legnagyobb arányt a kamatbevételek képviselik: a befolyt kamatbevétel 28.521 eFt, a féléves teljesítés 57 %. Ez a rövidlejáratú betétlekötés eredményeként realizálódott. A lekötött betét állománya 800.000 eFt.
A hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 1.878 eFt, ami az igazgatási szolgáltatások bevétele. Egyéb saját bevételek teljesítése 83%. A bevételek nagyrészt bérleti és lízingdíj bevételekből (2.772 eFt), továbbszámlázott szolgáltatások bevételeiből (1.922 eFt) származik. Áfa bevételek, visszatérülésekből befolyt bevétel 2.539 eFt, amely a tervezett előirányzat 17%-a.
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei
A bevételek teljesítése 672.984 eFt , 46 %.
Az adóbevételek részletes bemutatása a 11. sz. mellékletben található.
A helyi adókból befolyt bevétel 409 360 eFt, ez 44%-os teljesítésnek felel meg.
Az iparűzési adóból 248.694 eFt realizálódott, ez 43 %-a a tervezett adónak.
Építményadóból származó bevétel 134.756 eFt.
Átengedett központi adókból származó bevételek a tervezettnek megfelelően alakultak: SZJA helyben maradó része után 173.069 eFt a teljesítés, a gépjárműadóból 73.214 eFt bevétel realizálódott.
3. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
A bevételek teljesítése 8.145 eFt, 13%.
Ingatlanok értékesítéséből származó bevétel 7.328 eFt, ami elmarad a tervezett 56.900 eFt-tól.
A pénzeszköz átvételekből származó bevételek részletezése a 10/a mellékletben található.
4. Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések
A bevételek teljesítése 643.871 eFt, 53%.
Önkormányzatok költségvetési támogatása 405.512 eFt, teljesítés 53%. A bevételek havi rendszerességgel történő folyósítással, valamint igénylés alapján kerülnek hozzánk.
Támogatás értékű bevételek részletezése a 10/a mellékletben megtalálható.
Támogatás értékű felhalmozási bevételekre érkezett támogatás 48.873 eFt. Az alábbi jogcímeken, meghatározott feladatokra érkeztek:
Központi költségvetési szervtől
- bölcsőde építés támogatására 47.841 eFt-ot. A beruházás befejeződött.
- Kerékpárút építésére 1.032 eFt támogatásban részesültünk.
Előző évi központi költségvetési kiegészítések, visszatérülések 13.655 eFt, ami az előirányzattal megegyezik.
5. Felhalmozási célú kölcsön visszatérülése
A bevételek teljesülése 68 eFt,
2010-ben behajtott kintlévőségünk 50 e Ft. Helyi lakásépítési támogatásból származó hátralékunk 1 200 eFt
6. Hitelfelvétel Államháztartáson kívülről
2009. december 31-én a Polgármesteri Hivatal, folyószámlahitel állománya 362 487 eFt. 2010. június 30-án 375 976 eFt. Likviditási problémát okoz az idén is a beruházási pályázati pénzek megelőlegezése.
7. Pénzmaradvány igénybevétele, pénzforgalom nélküli bevétel
A bevételek teljesülése 27.552 eFt, 5%.
A pénzmaradványban jóváhagyott, pénzforgalomhoz köthető felhalmozási és működési célú kiadások teljesítése részben megtörtént.
Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek összege -74.072 eFt.
KIADÁSOK
A Polgármesteri Hivatal 2010. I. félévi kiadásai 1.691.358 eFt, mely a módosított előirányzat 48,63 % -os teljesülésének felel meg. Megoszlásuk:
1. Személyi juttatások
2010. I. féléves teljesítés 154.530 eFt, 45,67%.
A kiadás tartalmazza a rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások, valamint a külső személyi juttatások teljesítését.
2. Munkaadókat terhelő járulékok
Kifizetett összeg 42.238 eFt, 50,28%.
A TB járulék és a munkaadói járulék mellett itt található a táppénz hozzájárulás, egészségügyi hozzájárulás, START kártyával rendelkezők után fizetendő 15%-os járulék, valamint a munkaadókat terhelő egyéb járulékok.
3. Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
Kiadások teljesítése 190.763 eFt, 50,72 %.
Teljesítés szerződés, vagy megrendelés alapján történik. A féléves teljesítés a tervezettnek megfelelően alakult.
Legjelentősebb kiadások a szolgáltatási kiadások, 50 334 eFt, melynek teljesítése közel 50%-os. Az egyéb dologi kiadások teljesítése 38 700 eFt.
A kamatkiadásokra 38 126 eFt-ot fordítottunk. Ennek 50%-a a kötvény kamatfizetéséből származik. A devizaárfolyamok alakulása miatt a költségvetésben tervezetthez képest várhatóan megemelkedik az októberben esedékes kamatfizetési kötelezettségünk.
4. Államháztartáson belüli támogatások, támogatás jellegű kiadások
Támogatás összege 730.769 eFt, teljesítése 52%.
Felügyelet alá tartozó költségvetési szerv támogatása 716.702 eFt, ez 52%-os teljesítést jelent.
Támogatásértékű működési kiadások részletezése a 10. sz. mellékletben található.
5. Államháztartáson kívüli pénzeszköz átadás
Átadott összeg 69.158 eFt, 55%.
A pénzeszközátadások részletezése a 10. sz. mellékletben található.
6. Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatások, támogatások
Juttatások összege 60.933 eFt, 56%.
Szakmai beszámoló csatolva.
7. Ellátottak pénzbeli juttatásai
Juttatások összege 1.315 eFt, teljesítése 44%.
8. Felújítási kiadások
Kiadások 1.762 eFt., 3,41%-os teljesülés.
A felújítások részletezése a 8. sz. mellékletben található.
9. Felhalmozási kiadások
Összege 49.169 eFt, 29%-ban teljesültek a tervezetthez képest.
Felhalmozási kiadások részletezése a 8/a. sz. mellékletben található.
- Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
Teljesítés: 100%
A hitelek törlesztése szerződés szerint a költségvetésben tervezett szerint történt. Törlesztési elmaradásunk nincs.
Fennálló hosszúlejáratú hitelállomány 2010. 06. 30-án:
Balázsovits János sportcsarnok építés |
|
73 635 |
eFt |
||
Útépítés |
|
|
|
459 300 |
eFt |
Csapadékvíz elvezetés |
|
24 600 |
eFt |
||
Összesen: |
|
|
557 535 |
.eFt |
A 2010. évi költségvetés tartalékának alakulásáról a Pénzügyi Osztály által elkészített 9. számú mellékletben tájékoztatjuk Önöket.
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások -48.403 eFt.
Az Önkormányzat lekötött pénzeszköze 2010. 06. 30-án: 800.000 eFt
Határidő: azonnal
Felelős: Markó József polgármester
Kiadmány hiteles:
Jónásné Héder Hedvig
Göd, 2010. november 3.