61/2008. (XII. 12.) Képviselő-testületi rendelet
Tárgy: a hirdető-berendezések és hirdetmények elhelyezéséről

 

Göd Város Önkormányzat   61/2008.(XII. 12. ) sz. rendelete

a hirdető-berendezések és hirdetmények elhelyezéséről

 

Göd Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII tv felhatalmazásával, figyelemmel a 37/2007 (XII.13.) ÖTM rendelet előírásaira, a kulturált emberi környezet kialakítása és megtartása érdekében az alábbi rendeletet alkotja:

 

I. FEJEZET

BEVEZETŐ ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

1. §

A rendelet célja Göd város történeti hagyományainak, építészeti értékeinek, idegenforgalmi, műemléki nevezetességeinek védelme, valamint a város arculatának megőrzése érdekében a közterületeken és a közterületekről látható területeken, épületeken, építményeken a városképi, közlekedési és vagyonbiztonsági szempontok figyelembe vételével a hirdető berendezések és hirdetmények elhelyezésének szabályozása.

 

2. §

(1) E rendelet hatálya kiterjed Göd város közigazgatási területére, a közterületen elhelyezett, vagy közterületről látható hirdető-berendezésekre.

(2) Rendelkezései minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre vonatkoznak, aki/amely a város területén hirdető-berendezést, hirdetményt kíván elhelyezni.

(3) A rendelet hatálya nem terjed ki:

a) a KRESZ hatálya alá tartozó hirdető-berendezésekre, egyéb módon feltüntetett jelzésekre,

b) a közlekedési állomások, megállóhelyek tájékoztató, közcélú hirdetményeire;

c) a közterületek névtábláira, a házszámokra és az épületek névtábláira, emléktábláira,

d) a téli díszvilágítás eszközeire;

e) a tájékoztatás céljából kihelyezett biztonsági (balesetmegelőző, veszélyt jelző, tűzvédelmi stb.) táblákra, feliratokra, jelzésekre.

 

3. §

A rendelet alkalmazása szempontjából hirdető-berendezésnek minősül:

a) cégér: valamely mesterség jelvényeként használt, rendszerint a műhely, üzlet bejárata fölé kifüggesztett tárgy vagy címszerű ábra,

b) cégtábla: kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség nevét és az ott folyó tevékenységet bejáratnál feltüntető tábla;

c) címtábla: intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla (névtábla);

d) hirdetőoszlop: több különböző hirdetmény, plakát kihelyezésére szolgáló építmény,

e) információs tábla: közhasznú és kereskedelmi célú információkat együttesen tartalmazó tábla,

f) hirdetőtábla: hirdetéseket, közleményeket tartalmazó, építményre vagy közterületre önállóan kihelyezett tábla, vagy figyelemfelkeltésre alkalmas építmény, vagy szerkezet.

g) reklámhordozó: valaminek a reklámozását szolgáló, épületen vagy önállóan, nyilvános helyen elhelyezett tábla (beleértve a fényreklámot is)

h) óriásplakát: speciális szabványmérettel rendelkező reklámtábla,

i) megállító tábla: nyitvatartási idő alatt, az üzletek elé, a közterületre kihelyezett mobil reklámtábla.

 

4. §

 Egyéb értelmező rendelkezések:

a) reklámgrafika: a reklámozás céljait szolgáló, bármely építési technológiával készített alapfelületre festéssel vagy azzal rokon technológiával készített reklámcélú építmény-felület, grafikai mű.

b) hirdetmény: a falragasz, hirdetésfelirat, plakát, szórólap, értesítés, ábrázolás, tájékoztató, valamint választási hirdetmény és kampányanyag akár nyomdai úton vagy egyénileg, illetve felfestéssel (sprayvel) készül.

c) köztéri tárgy: szobor, emlékmű, díszkút, szökőkút, kertészeti műtárgy, geodéziai jel, utcabútor, kandeláber, emléktábla, emlékkő, virágtartó, hulladékgyűjtő, köztéri játékok, úttartozékok, városi információs oszlopok.

 

II. FEJEZET

A hirdetőberendezések elhelyezésének általános előírásai

5. §

(1) Óriásplakát, illetve 2 m2-t, vagy 1,5 métert bármely irányban meghaladó nagyságú önálló hirdető-berendezés a település belterületén nem helyezhető el, kivéve a közterületet. Kerítésen elhelyezett reklámtábla a kerítés tömör felületébe beszámítandó, a tömör felület a táblával együtt sem haladhatja meg a HÉSZ 8. §-ban szereplő előírást.

(2) Az e rendelet előírásainak megszegésével elhelyezett hirdető-berendezést a tulajdonosa –ha jogszabály kivételt nem tesz- határozatban történő felszólítást követő 8 napon belül köteles a saját költségén eltávolítani.

(3) Magántulajdonú ingatlanon hirdető-berendezés felállításáért és eltávolításáért az ingatlan tulajdonosa a hirdető-berendezés tulajdonosával egyetemlegesen felelős.

 (4) A reklámtáblán vagy reklámhordozón azonosítható módon feltüntetendő a reklámtábla tulajdonosának neve, címe, telefonszáma. Amennyiben a közterületen álló reklámhordozón nem azonosítható a tulajdonos, (üzemeltető) és annak elérhetősége, a reklámhordozó külön felszólítás nélkül elbontható.

(5) Jelen rendelet hatályba lépése előtt kihelyezett reklámhordozók tulajdonosa, üzemeltetője jelen rendelet hatályba lépését követő 90 napon belül köteles feltüntetni a reklámhordozón a (4) bekezdés szerinti adatokat.

(6) Hirdető-berendezésen és hirdetményen nem alkalmazható országos jogszabályban alkalmazott táblák együttes forma- és színösszeállítása, továbbá az útbaigazító táblákon szabványosított betűtípus és jelrendszer.

(7) Az érintett közút kezelőjének vagy a rögzítésre igénybevett építmény tulajdonosának, kezelőjének hozzájárulásával elhelyezhetők az önkormányzati lakossági tájékoztatást szolgáló ideiglenes jellegű hirdetések.

 

6. §

(1) A szerkezetileg több elemből álló hirdető-berendezés egy építménynek számít. Közterületen lévő, vagy közterületről látható két vagy több oldali tábla csak két vagy többoldali hirdetőfelülettel kerülhet kialakításra.

(2) A reklámfeliratnak - kivétel a cég hivatalos neve - magyar nyelven vagy magyar nyelven is meg kell jelennie, utóbbi esetben az idegen nyelvű szövegnél nem kisebb méretben.

(3) Építkezés, felújítás védőburkolatát, rendezvények színpadát engedély nélkül lehet reklám-célra használni (az építkezés, felújítás, rendezvény saját engedélyének a lejárati idején belül).

(4) Tilos mindenféle reklámhordozó, reklámgrafika, hirdetmény közterületen történő elhelyezése, ha a reklám a jó ízlést, közszemérmet, mások emberi méltósághoz fűződő jogát sérti.

(5) A hirdető-berendezést úgy kell elhelyezni, hogy az ne akadályozza a közterület más részeinek és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, illetve közterület esetén a közterület fenntartási munkáit.

(6) Közterületen hirdetmény kizárólag a kijelölt hirdetőtáblákon, hirdetőoszlopokon vízzel oldható ragasztóval rögzítve helyezhető el, illetve a köztisztasági előírások betartásával terjeszthető.

(7) Tilos hirdetményt elhelyezni az országos jogszabályokban foglaltakon túl a közterületi út, járda, gyalogút, kerékpárút szilárd burkolatára festett kivitelben; közparkban, erdőben, a középületek falain; köztéri fákon; köztéri tárgyakon, emlékműveken, szobrokon, az ilyen módon elhelyezett hirdetmények a tulajdonos értesítése nélkül eltávolíthatóak.

(8) Ideiglenesen mobil reklámtáblák helyezhetők el rendezvények, akciók, kampányok reklámozására. Az engedélyben rögzíteni kell az időkorlátozást, amely nem lehet több kettő hónapnál és egyszer - indokolt esetben - egy hónappal meghosszabbítható.

 

III. FEJEZET

A hirdető-berendezések, hirdetmények közterületen történő elhelyezése

7. §

(1) Közterületi hirdető-berendezések elhelyezése előtt közterület-használati és tulajdonosi engedélyt kell kérni, a HÉSZ 4 § figyelembevételével

(2) Közterület-használati engedély alapján, díjmentesen folytatható közterület-használat a közterületbe 10 cm-en túl nem benyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, üzleti védőtető (előtető), összecsukott ernyőszerkezet, hirdető-berendezés elhelyezése, amennyiben az ott működő vállalkozást reklámozza. Minden más esetben a reklámtábla közterületen történő elhelyezése díjköteles.

Közterület-használati engedély nélkül díjmentesen, a nyitvatartási ideje alatt üzletenként legfeljebb 1 db megállító tábla helyezhető el a hirdetett üzlet előtt.

(3) Kerékpártárolóval egybeépített hirdető-berendezés elhelyezésére jelen rendelet előírásai vonatkoznak.

(4) Tartósan használaton kívüli járműveken, utánfutókon elhelyezett hirdető-berendezés közterületen történő elhelyezése tilos

 

8. §

 Közterületen hirdetményeket kizárólag az erre a célra kijelölt, jelen rendelet 1. sz. mellékletében felsorolt hirdetőtáblákon lehet elhelyezni.

 

9. §

Az önkormányzat jóváhagyásával felállított közterületi információs tábla 100 méteres körzetén belül hirdető-berendezést a cégér, a cégtábla és a megállító tábla kivételével tilos elhelyezni, közterületen és magánterületen egyaránt.

 

IV. FEJEZET

Vegyes és záró rendelkezések

10. §

(1) A közút területén a közútkezelő hozzájárulása nélkül elhelyezett hirdető-berendezések eltávolítására a közútkezelő saját hatáskörben intézkedhet.

(2) A közút területén kívül, a közutakra vonatkozó jogszabályi előírásokba ütközően elhelyezett hirdető-berendezések esetén a közútkezelő közvetlenül - a közlekedési hatóság közreműködése nélkül - a jegyzőnél kezdeményezheti a jogellenes állapot megszüntetését.

 

11. §

 Szabálysértést követ el és helyszíni bírsággal illetve 30.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki: jelen rendelet előírásait megszegi.

 

12. §

E rendelet 2008. december 12. napján lép hatályba. E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 8/1999. sz. ÖK rendelet hatályát veszti.

 

13. §

 E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

 

 

 

                     Markó József                                                      Dr. Szinay József

           polgármester                                                                jegyző

 

 

 

1. sz. melléklet Buszmegállókban elhelyezett hirdetőtáblák

 

« Vissza
Vissza a főmenübe