Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete
A Huzella Tivadar Általános és Két Tanítási Nyelvű Iskola Alapító Okiratát 2011. szeptember 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja:
1. Az Alapító Okirat 6. pontjának szövege hatályát veszti és helyébe a következő rendelkezés lép:
„A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:
Közoktatási feladatok ellátása általános iskolai 1-8. évfolyamokon
2. Az Alapító Okirat 7. pontja címének szövege hatályát veszti és helyébe a következő címszöveg lép:
„A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre:”
3. Az Alapító Okirat 11. pontja első bekezdéskeként a következő rendelkezés épül be:
„A költségvetési szerv (iskola) önálló jogi személy, élén igazgató áll. Kinevezése, felmentése, bérezése, fegyelmi ügye a Göd város Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. A kinevezés, megbízás határozott időre, legalább öt, legfeljebb 10 évre szól.11 A pályázati eljárással kapcsolatos feladatokat a jegyző látja el. A költségvetési szerv közalkalmazottai felett a munkáltatói jogokat az igazgató gyakorolja.”
4. Az Alapító Okirat bevezetésében a jogszabályi hivatkozás hatályát veszti és helyére a következő szöveg lép:
„a közoktatási Tv. 37. § (5) bekezdése, az Áht. 87., 88., 90. §-a i szerint”
Felkéri a polgármestert az alapító okirat kiadmányozására, a törzskönyvi bejegyzési kérelem benyújtására, a jegyzőt ennek előkészítésére.