161/2011. (VIII. 31.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: József Attila Művelődési Ház alapító okiratának módosítása

 

Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete

 

a József Attila Művelődési Ház Alapító Okiratát 2011. szeptember 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja:

 

1. Az Alapító Okirat 6. pontjának szövege hatályát veszti és helyébe a következő rendelkezés lép:

            „A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata:

                        Városi közművelődési feladatok ellátása”

 

2. Az Alapító Okirat 7. pontja címének szövege hatályát veszti és helyébe a következő címszöveg lép:

            „A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre:”

 

3. Az Alapító Okirat 11. pontja első bekezdéskeként a következő rendelkezés épül be:

„A költségvetési szerv önálló jogi személy, élén igazgató áll. Kinevezése, felmentése, bérezése, fegyelmi ügye Göd Város Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. Megbízatását nyilvános pályázat útján nyeri el öt év időtartamra. A pályázati eljárást az illetékes szakbizottság készíti elő, az eljárással kapcsolatos feladatokat a jegyző látja el. A költségvetési szerv közalkalmazottai felett a munkáltatói jogokat az igazgató gyakorolja.”

 

4. Az Alapító Okirat bevezetésében a jogszabályi hivatkozás hatályát veszti és helyére a következő szöveg lép:

„az 1997. évi CXL tv. 78. §-a, az Áht. 87., 88., 90. §-ai szerint”

 

Felkéri a polgármestert az alapító okirat kiadmányozására, a törzskönyvi bejegyzési kérelem benyújtására, a jegyzőt ennek előkészítésére.

« Vissza
Vissza a főmenübe