JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
GÖD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának
2011. december 7-i (nyílt) ülésén készült jegyzőkönyvéből
121/2011.(XII.7.) sz. PEKJB határozat
Göd Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsága az önkormányzat
2012. évi ADÓKONCEPCIÓJÁT az alábbiak szerint javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek :
=============================================
GÖD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2012. évi ADÓKONCEPCIÓJA
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 70. §-ában, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 35. §-ában, valamint a helyi önkormányzatok és szerveik feladataival és hatásköreivel kapcsolatos 1991. évi XX. törvény 140.§-ában foglaltak szerint a jegyző hatáskörébe tartozik a következő évre szóló költségvetési koncepció elkészítése, amelynek összeállításához egyrészt át kell tekinteni az önkormányzat helyben képződő bevételi forrásait, másrészt bevételi javaslatok kidolgozása szükséges.
Mindezekhez kapcsolódóan az önkormányzati adóztatással összefüggésben az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket, illetve döntésük meghozatalához a következőket javasoljuk figyelembe venni:
· a város 2012. évi kötelező feladatai ellátásának pénzszükségletét, a várható állami finanszírozás mértékét
· az egyes adónemek esetében megállapítható adómaximum mértékét, valamint az önkormányzati adóztatással kapcsolatos törvényi előírások 2012. január 1-től hatályba lépő módosításait
· azt a tényt, hogy 2007–től az infláció mértéke meghaladta a 30%-ot
· a pénzügyi- és gazdasági válság továbbra is érvényesülő hatásait
· az érintett adóalanyok teherviselő képességét
A fenti bevezető után az egyes adónemeket illetően az alábbi tájékoztatást adjuk és az adómértékek emelésére nézve a következő javaslatokat tesszük:
Építményadó
Az építményadó maximuma, azaz a négyzetméterenként kivethető legmagasabb összeg 2012-ben 1658 forint/m2 lesz.
1. Lakások, lakóházak építményadója
A jelenlegi adómértékek:
lakások, lakóházak esetében
100 m2-ig 200 Ft/m2,
101-150 m2- közötti rész esetében 300 Ft/m2
150 m2 feletti rész esetében 500 Ft/ m2.
PEKJB javaslata: Göd város területén a képviselő-testület 2012. január 1-től
az építményadót az alábbiakban állapítja meg:
- 100 m2-ig: 240 Ft/m2,
- 101-150 m2 közötti rész: 360 Ft/m2
- 150 m2 feletti rész: 600 Ft/m2
2. Üdülők
A jelenlegi adómérték 500 Ft/m2.
PEKJB javaslata: Göd város területén a képviselő-testület 2012. január 1-től az üdülők építményadóját 650 Ft/m2–ben állapítja meg.
3. Vállalkozási célú építmények
A jelenlegi adómértékek:
200 Ft/m2, 300 Ft/m2, 500 Ft/m2 és 1240 Ft/m2
PEKJB javaslata: Göd város területén a képviselő-testület 2012. január 1-től a vállalkozási célú építmények építményadóját az alábbiakban állapítja meg:
A jelenlegi
- 200 és 300 Ft/m2-es adómértékek tekintetében egységesen 300 Ft/m2
- 500 Ft/m2-es adómérték helyett 650 Ft/m2
- 1240 Ft/m2-es adómérték helyett 1650 Ft/m2.
4. Egyéb, az 1-3 pontokba nem tartozó építmények
A jelenlegi adómértékek:
0-250 m2-ig 200 Ft/m2,
250-1000 m2 közötti rész 500 Ft/m2
1000 m2 feletti rész 1240 Ft/m2.
PEKJB javaslata: Göd város területén a képviselő-testület 2012. január 1-től ebben az építménykategóriában az építményadót az alábbiakban állapítja meg:
0-250 m2-ig 250 Ft/m2
250-1000 m2 közötti rész: 650 Ft/m2
1000 m2 feletti rész: 1650 Ft/m2.
IV. körzet (egybefüggő külterületi rész) egységesen 300 Ft/m2
Telekadó
A telekadó maximuma, azaz a négyzetméterenként kivethető legmagasabb összeg 2012-ben 301 forint/ m2 lesz
1. A helyi adókról szóló törvény módosítása eredményeként 2012. január 1-től
· az ingatlanok építményekkel (tehát nem épületekkel) lefedett része után már nem jár törvényi telekadó-mentesség. (ezek döntő többségében lebetonozott, leaszfaltozott területek)
· az építési tilalom alatt álló telkek már nem teljes egészében, hanem csak 50 %-ban lesznek mentesek a telekadó alól.
· A belterületi adóköteles telkeken kívül a külterületen található telkek egy része is telekadó-kötelezettség alá fog esni, kivéve a termőföldeket (a vonatkozó törvényi előírás szerint termőföldnek minősülnek azok a település külterületén található beépítetlen földrészletek, amelyeket az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő, gyep, nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván)az ingatlan-nyilvántartás szerint tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterületeket - de utóbbiakat csak akkor, ha ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt állnak, a közutak területét, a vasúti pályát valamint a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet is.
1. Továbbra is fenntartanánk a lakással vagy üdülővel beépített ingatlanok telekadó-mentességét.
A jelenlegi adómértékek:
Nem vállalkozási célú telkek esetében
1500 m2-ig 80 Ft/m2
Az 1500 m2 feletti rész vonatkozásában 120 Ft/ m2
Vállalkozási célú telkek esetében:
I. körzetben 200 Ft/m2
II. körzetben: 80 Ft/m2
PEKJB javaslata: Göd város területén a képviselő-testület 2012. január 1-től
a nem vállalkozási célú belterületen található telkek esetében a telekadót az alábbiakban állapítja meg:
1500 m2-ig 110 Ft/ m2
1500 m2 feletti rész 160 Ft/ m2
a vállalkozási célú belterületen található telkek esetében a telekadót az alábbiakban állapítja meg:
I. körzetben 260 Ft/ m2
II. körzetben: 100 Ft/ m2
A város valamennyi külterületén 10.000 m2-ig 50 Ft/m2 , az efeletti rész tekintetében 30 Ft/m2
Helyi iparűzési adó
Ebből az adónemből származik a teljes önkormányzati adóbevétel kb. 55-60 %-a. Az iparűzési adón belül a legnagyobb tőke- illetve adóerővel rendelkező adófizetőktől érkezik a bevételi összeg 40-50 %-a. Sajnos az előrejelzések és a rendelkezésünkre álló információk alapján 2012-ben - a 2011. évihez képest - 130-150 milliós nagyságrendű bevétel kieséssel kell számolnunk.
Az iparűzési adó mértéke 2011. január 1-től csökkent 2 %-ról 1,9 %-ra. A vonatkozó törvényi szabályozás értelmében ebben az adónemben csak egyféle adómérték állapítható meg, azaz jogszerűen nincs lehetőség - pld.: vállalkozás-fajták, övezeti besorolás vagy bármely egyéb módon történő - differenciálásra.
A mérték 2 %-ra történő „visszaemelése” egyrészt a 2011. január 1-től (vagyis a közelmúltban) megvalósított csökkentés, másrészt a vállalkozások jelenlegi helyzete, teherbíró képessége miatt nem indokolt. Az 1,9%-os mérték (további) csökkentésére pedig az önkormányzat bevételi szükséglete miatt sajnos nincs lehetőség.
PEKJB javaslata: Göd város területén 2012. január 1-től a helyi iparűzési adó mértéke 1,9 % marad.
Idegenforgalmi adó
Az idegenforgalmi adó maximuma azaz a személyenként és vendégéjszakánként fizetendő legmagasabb összeg 2012-ben 452 Ft lesz
A jelenlegi 400 Ft/fő/vendégéjszaka-adómérték a 2012. évi leendő adómaximum 88 %-át jelenti. Ennél az adónemnél sem látjuk indokoltnak az emelést, az IFA-ból származó városi bevétel sajnos elenyésző. (az összes önkormányzati adóbevételnek mindössze 2 ezreléke)
Meg kell jegyezni, hogy „helyi önkormányzatok normatív hozzájárulása” címszó alatt a Magyar Államkincstár az IFA bevételnek megfelelő összeget várhatóan támogatásként biztosítja az önkormányzatok részére. (a befizetések és az állami támogatás együttesen mindössze 5 millió Ft- körül van)
PEKJB javaslata: Göd város területén az idegenforgalmi adó mértéke 2012-ben 400 Ft/ fő/vendégéjszaka marad.
Gépjárműadó
Sajátos a helyzete, mert csak törvény által szabályozott adónem az adómértékek központilag meghatározottak, a gépjárműadónál helyi rendeleti szabályozásra nincs lehetőség. Ennek ellenére – mint köztudott - ezt az adónemet az önkormányzatok működtetik és a bevétel egésze is – egyelőre - a településen marad.
Ebből az adónemből az éves bevétel 150 millió forint körül van.
2010. január 1-től 15 %-kal emelkedett ezen adónem mértéke, 2012-ben a gépjárműadó- törvény jelentősebb mértékben nem módosul, a központilag meghatározott adómértékek változatlanok maradnak.
Talajterhelési díj
Nem minősül klasszikus értelemben vett adónak, de az önkormányzati adóhatóságnak kell működtetnie. Alapvetően szintén törvény által szabályozott bevételi fajta, de helyi rendeleti előírások is vonatkoznak rá. Ez a díjfajta elvileg arra ösztönöz, hogy a lakosság az ingatlanok minél nagyobb részét köttesse rá a meglévő csatornahálózatra.
A talajterhelésből származó bevétel az önkormányzati adóból származó összes bevételhez képest elenyésző mértékű, mindössze 4-5 ezrelék.
A PEKJB egyúttal felkéri a főjegyzőt, hogy Göd Város 2012. évi költségvetésébe az alábbi összegeket terveztesse be:
ADÓNEMEK ÉS ADÓ SZAKTERÜLETEN JELENTKEZŐ BEVÉTEL-FAJTÁK |
2012. évre tervezett bevételi összegek (Ft-ban) |
Építményadó |
330 000 000 |
Telekadó |
85 000 000 |
Tartózkodás utáni idegenforgalmi adó |
2 000 000 |
Iparűzési adó |
640 000 000 |
Gépjárműadó |
155 000 000 |
Talajterhelési díj |
5 000 000 |
Késedelmi pótlék és bírság |
18 000 000 |
Összesen: |
1 235 000000 |
(A módosított határozatot készítette: Jakab Gábor Adóosztály vezető)
Határidő: azonnal
Felelős: Forró Gábor PEKJB elnök, Jakab Gábor Adóosztály vezető
Kiadmány hiteles:
Szokolainé Obermayer Éva
jegyzőkönyvvezető
Göd, 2011. december 20