34/1991. (IX. 20.) Képviselő-testületi rendelet
Tárgy: A közterületek használatáról

Göd Város Önkormányzatának 34/1991.(XI. 20.)  Ök. rendelete
A közterületek használatáról
 
 
Az eredendően közlekedési és közösségi célú közterületek védelme, egyéb célú hasznosításuknak a közérdek érdekében való egészségügyi, településkép és forgalomszabályozási szempontú keretek közé szorítása érdekében az Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és határköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 85. § (1) bekezdése alapján, tekintettel a 248/2008. (X. 29.) Korm. sz. rendeletben biztosított szabályozási lehetőségekre Göd Város Önkormányzata a következő rendeletet alkotja. (*26)
 
1.§
 
Göd Város területén a R. előírásait az e rendeletben foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel kell alkalmazni.
 
2.§
 
(1.) Engedélyt kell beszerezni:
                a./ a közterületbe 10 cm-en túlnyúló üzlethomlokzat /portál/, kirakatszekrény, üzleti védőtető /előtető/, ernyőszerkezet, hirdető-berendezés /fényreklám/, cég- és címtábla elhelyezésére.
                b./ (*6) árusító üzlet és egyéb fülke / pl. élelmiszer, cukorka, gyümölcs, virág, könyv, hírlap, dohány árusítására szolgáló pavilon / elhelyezésére,
                c./ a közúti közlekedéssel és fuvarozással kapcsolatos állomáshely, indítófülke, pénztárfülke, fedett várakozóhelyiség, üzemanyagtöltő állomás elhelyezésére,
                d./ (*24)
                e./ köztisztasággal kapcsolatos építmények és az ennek nem minősülő tárgyaknak elhelyezésére, melyek különféle hulladékok gyűjtésére és tárolására szolgálnak, legalább 1 m2 területet, alkalmanként legalább 48 óra időtartamra foglalnak el, (így különösen szelektív hulladékgyűjtő sziget, hulladékgyűjtő konténer)”. (*13)
a köztisztasággal kapcsolatos építmények és tárgyak elhelyezésére,
                f./ hirdető berendezés, cég- és címtábla, önálló hirdetőtábla, oszlop, berendezés, valamint a közterületbe 10 cm-nél jobban benyúló portál, kirakat elhelyezésére,” (*26)
                g./ (*26)
                h./ építési munkával kapcsolatos állvány, gépek, felvonulási létesítmények, építőanyag, törmelék és föld elhelyezésére. „Ez alól kivételt jelent az Önkormányzattal kötött megállapodás alapján végzett járdaépítés anyagainak tárolása legfeljebb 5 napig.” (*26)
                i./ (*6) alkalmi - és mozgó árusításra, (*26) ( pld. sorjegyárusítás, pattogatott kukorica árusítás,stb.) javító- szolgáltató tevékenységre (cipész, órás, kerékpármegőrzés, utcai mérlegelés, cipőtisztítás stb.),
                „j./ olyan kép-, mozgókép-, és hangrögzítési tevékenységekhez, amely nem tartozik a családi, turisztikai felvételkészítés körébe, nem tartozik a sajtótermékekre vonatkozó jogszabályok hatálya alá, amelyet gazdasági előnyökért (haszonszerzési céllal) folytatnak és ezt a közterület lezárásával érik el. E tekintetben lezárt területnek kell tekinteni felvevő készülékek és kiszolgáló-berendezéseik, kellékeik, az ezek mozgatását biztosító pályák, sínek és vezetékek, valamint a felvételhez szükséges mindenféle személyek, tárgyak elhelyezését, tárolását szolgáló tereket,” (*14)
                k./ vendéglátó-ipari előkert céljára, 24 órán túl üzleti szállítás vagy rakodás alkalmával göngyöleg elhelyezésére, árukirakodásra,
                l./ kiállítás, vásár, alkalmi vásár, sport és kulturális rendezvények, továbbá mutatványos tevékenység, belépődíjas rendezvények céljára,
                m./ közhasználatra még át nem adott közterületnek (pld. meg nem nyitott utca) ideiglenes hasznosítására,
                n./ kereskedelmi- és szolgáltató létesítmények üzemeltetéséhez szükséges közterületre (pld: hulladéktároló, bérelt rakodóhely),
                o./ üzemképtelen járművek, hatósági jelzéssel nem rendelkező járművek tárolása,
                p./ (*26)
                r./ garázsok, egyéb gépjárműtárolók, kereskedelmi, vendéglátóipari- és szolgáltatói létesítmények céljára,
                s./ közvetlenül közterületre történő kereskedelmi, vendéglátó értékesítés vagy kiszolgálás illetve szolgáltatási tevékenység esetén az érintett egység előtti közterületi részre,
                t./ (*24)
u.) ”Mozgóbolt üzemeltetésére” (*25)
 
 
„(2)
.” (*21)
„(2) A mozgóbolt tevékenységét vasárnapokon és ünnepnapokon egész nap, a többi napon este és éjjel (1900 és 700 óra között) hangjelzéssel, hangos reklámmal nem hirdetheti. Ezeken és a környezetvédelmi szabályok adta a kereteken belül 10 percenként egyszer legfeljebb 5 másodpercig kíméletes hangjelzést alkalmazhat. A mozgóbolt után tevékenysége gyakorisága alapján, így havi egy napi, heti egy napi vagy ezeknél gyakoribb tevékenység után kell éves díjat fizetni. ”  (*25) (*26) (*27) (*28)
 
 
3.§
 
(1.) Közterület-használati engedély megadásához előzetes vélemény szükséges:
                a./ a város főútvonalát érintő közterület használatának engedélyezéséhez az út kezelőjétől,
                b./ a közvetlen fogyasztásra kerülő élelmiszer árusítás engedélyezéséhez az illetékes Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálattól, illetve a zöldség- gyümölcs közterületen történő árusítása esetén a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságától. (*24)
 
(2.) A közterület-használati engedély időtartamát a közterület-használat célja, a település Általános Rendezési - illetve Részletes Rendezési Terveinek figyelembevételével kell meghatározni. Az időtartam 5 évnél hosszabb nem lehet.
 
4.§
 
(1.) A város közterületein pavilon elhelyezésére a közterület-használati engedély csak jogerős építési engedély birtokában adható ki.
Az építési engedélyezési eljárás során az építési jogosultságot ebben az esetben elvi közterület-használati engedéllyel kell bizonyítani.
Az építési engedélyezési eljárás során vizsgálni kell a pavilon városképi esztétikai beilleszkedését.
 
(2.) Közterület-használati engedély nem adható:
                a./ olyan járdaszakaszokra, ahol a tervezett létesítmény a gyalogosközlekedést, vagy az úttestre lépő gyalogos vagy a közúti közlekedés résztvevőjének észlelését akadályozná
                b./ „főútvonalra üzemképtelen vagy hatósági jelzés nélküli jármű tárolására,” (*15)
                c./ lakó- vagy középület homlokzatától 3 méteren belül pavilon és hozzátartozó szerkezeti elemek (előtető, reklám, stb.) elhelyezésére,
                d./ ha maradandó szennyeződést okozó anyaggal folytatandó munkavégzés céljára kérik,
                e./ olyan tevékenység gyakorlásához amely környezetére káros hatással lenne, a közbiztonságot, vagy az egészséget veszélyeztetné,
                f./ ha a szakhatóságok (első fokú útügyi- és rendőrhatósági, kereskedelmi hatóság) a terület-felhasználáshoz nem járulnak hozzá.
                g./ (*1) (*24)forgalomszervezési okból, az említett útszakaszokon meglévő, oktatási intézménynek ottléte által súlyosbított nagy forgalomhoz képest gyenge áteresztőképesség okán a Petőfi Sándor utca Alkotmány utca és Jávorka Sándor utca közötti szakaszára és a Lenkey utca Kálmán utca és a Bozóky Gy. tér közötti szakaszára. Ezt a kikötést az engedélyben fel kell tüntetni.
h./ (*27)
i./ Az e bekezdésben szabályozott korlátozásokat a közterület-használati engedélyben – amennyiben annak kiállítása általában lehetséges – a jogkövetkezményekre utaló tájékoztatással ki kell kötni.” (*26)
 
(3.) Közterületen önálló reklámtáblaés hirdető berendezés (*23) elhelyezésére engedély csak akkor adható ki, ha:
                a./ a kérelemhez mellékelték az érintett terület méretarányos helyszínrajzát az elhelyezni kívánt tárgy bejelölésével,
                b./ mellékelik a tábla méretére, külső megjelenésére vonatkozó leírást (rajzot vagy fényképet),
„c.) az egyébként megfelel a hirdető berendezésekre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.”(*23)
 
5.§
 
„(1) a közterület-használati engedélyben elő kell írni, hogy a használó köteles az igénybe vett területet és környezetét tisztén tartan, a göngyöleg, a szemét, illetve más érdekkörébe tartozó dolog elszállításáról, továbbá a közterületi létesítmény esetén, annak karbantartásáról gondoskodni. E kötelezettség elmulasztása esetén az engedélyt vissza kell vonni.
(2) A közterület-használat engedélyezéséről egy évnél hosszabb időtartamú engedély esetében a Városfejlesztési Bizottság, rövidebb időtartamú engedély esetében a Polgármester átruházott hatáskörben dönt. A 2. § a.) b.) f.) „u./” (*26) l.) pontjában megjelölt közterület-használati módok ügyében is a Városfejlesztési Bizottság dönt. (*23) (*24)
 
6.§
 
(1.) Engedélyes ellenőrzéskor köteles a közterület-használati engedélyt bemutatni. „A pavilon, reklámtábla, -oszlop, -berendezés esetében a tulajdonos nevét, címét, érvényes telefonszámát és az engedély számát is látható helyen fel kell tüntetni és ezt fenn kell tartani.” (*26)
 
(2.) A Polgármesteri Hivatal által évente kijelölt alkalmi zöldség-gyümölcs árusító helyeken mezőgazdasági termelők (őstermelők, kiskerttulajdonosok) minden nap 6 és „14” óra kötött” (*16) (*26) közterület-használati engedély nélkül árusíthatnak. (*26)
(3.) A hatósági jelzéssel nem rendelkező és az üzemképtelen jármű tárolására legfeljebb egy „alkalommal 30 nap” (*17) időtartamra adható közterület-használati engedély. A határidő lejárta után azt a tulajdonos vagy az üzembentartó költségére a hatóság elszállíttathatja, az érintett egyidejű értesítésével.
Ismeretlen tulajdonos, illetve üzembentartó esetén a hatóság elszállíttatja a hatósági jelzés nélküli, vagy üzemképtelen járművet.
 
7.§
 
(1.) A létesítményekkel elfoglalt közterületek nagyságának meghatározásánál a létesítmény alapterületét, előtetőt, napvédőponyvát is figyelembe kell venni. A díjkötelezettség megállapításánál minden töredék négyzetmétert teljes négyezetméterként kell figyelembe venni.
Reklámtábla esetén a tábla m2-ben kifejezett nagyságát kell figyelembe venni.(*2)
 
(2.) Hat.kívül (*6)
8.§
 
(1.) A közterület-használati díjak évi, havi vagy napi és eseti díjak.(*3) (*23)
 
(2.) A közterület-használati díj mértékét az 1. számú melléklet tartalmazza, melyet évenként a költségvetési program elfogadása után a Képviselő-testület felülvizsgál.
 
(3.) Az egy évnél nem hosszabb időtartamú díjat előre egy összegben köteles az engedélyes teljes időtartamra megfizetni és ennek megtörténtét az engedély kiadásakor igazolni.
Az egy évnél hosszabb engedélyek esetében a tárgyévre esedékes díj az előbbiek szerint az engedély kiadásának feltétele, a további időszakok díjai minden év január 15-ig esedékesek.
„Az adózás rendjére vonatkozó jogszabályokban a részletfizetésre vonatkozó feltételek teljesülése esetén a Polgármester engedélyezheti a díj részletekben történő fizetését.” (*10) (*18)
 
(4.) (*19) (*29)
 
9.§
 
(1.) Közterületen építmények elhelyezését a kártalanítási igény kizárásával, a későbbi átalakítás vagy lebontási kötelezettségének elrendelésével és csak ideiglenes jelleggel szabad engedélyezni.
„(2) A közterület-használati engedély lejártát vagy visszavonását követően az engedélyes köteles saját költségére és veszélyére az eredeti állapotot helyreállítani. Folyamatos vagy idényszerűen visszatérő engedélyezés esetén eredeti állapot alatt a legelső engedély kiadását megelőző állapotot kell érteni. A kikötést az engedélybe is bele kell foglalni.” (*26)
„(3) Göd város egész közigazgatási területén közterületen koldulni, valamint házaló kereskedelmi tevékenységet folytatni tilos.” (*26)
 
10.§
 (*4) (*26) (*30)
 
11.§
 
(1.) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, és egyidejűleg a közterületek használatáról kiadott 10/1990. sz. vb. határozat 12. pontja kivételével hatályát veszti.
 
(2.) E rendelet hatálybalépése előtt kiadott és érvényes közterület-használati engedélyeknél az 1. sz. mellékletben megállapított közterületi használati díj 1992. január 1-jétől lép hatályba. A kihirdetés napja után kiadott engedélyek esetében az új díjszámítást kell alkalmazni. A Polgármesteri Hivatal az új díj megállapításáról határozatban értesíti az engedélyest, aki a 6. §.(1.) bekezdésében meghatározott kötelezettségét az új határozatszám feltüntetésével teljesíti.
(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. (*22)
 
 
                                      Polgármester                                                                                           Jegyző

1. sz. melléklet (*5) (*6)(*8) (*11) (*12)(*23) (*24) (*26)
Közterület-használat díjtételei
 
Megnevezés
Díjtétel 2011.
 
I.
II.
III.
1./ Üzlet, pavilon, fülke, garázs, tároló, stb.                        
740.-Ft/m2/hó
660.-Ft/m2/hó
580.-Ft/m2/hó
2./ Mozgóbolt      (településrészenként)
40.000.-Ft/év/városrész
3./ Alkalmi árus (pattogatott kukorica, édesség, sorsjegy, fenyőfa, dísznövény, virág árusítás, stb.)
7.300.-Ft/nap
4./ Alkalmi szolgáltatás (kerékpár megőrzés, utcai mérlegelés cipőtisztítás, körhinta, céllövölde, stb.)
 
8.800.-Ft/nap
5./ Hirdető berendezés, cég- és címtábla önálló hirdetőtábla, oszlop, berendezés, valamint magántulajdonú ingatlan határán 10 cm-re túlnyúló portál, kirakat
 
3.050.-
Ft/m2/hó
 
2.400.-
Ft/m2/hó
 
1.700.-
Ft/m2/hó
6./ Építési munkával kapcsolatos anyag, eszköz stb. tárolás
750.- Ft/m²/hó
7./ Vendéglátó-ipari előkert céljára, 24 órán túl üzleti szállítás, vagy rakodás alkalmával göngyöleg elhelyezésére, árukirakodásra
 
900.- Ft/m2/hó
8./ Kiállítás, vásár, alkalmi vásár, sport és kulturális rendezvény, film és TV felvétel, mutatványos tevékenység, belépődíjas rendezvény
esetenkénti megállapodás
9./ Gépjármű tárolás (csak akkor, ha közterületi lehetőség, megengedi hatósági jelzéssel nem rendelkező és az üzemképtelen járművek esetében)
 
22.000.- Ft/hó
10./ Nem közút céljára szolgáló közterületre nyitott garázs    
4.000.- Ft/hó
 
Megjegyzés:
I. terület
Pesti út menti terület
 
II. terület
Pesti út és Duna közötti terület
 
III. terület
Pesti úttól keletre eső terület
 
„1. számú melléklet (*28)
Közterület-használat díjtételei
 
Megnevezés
Díjtétel 2012.
 
I.
II.
III.
1./ Üzlet, pavilon, fülke, garázs, tároló, stb.
820.-Ft/m2/hó
730.-Ft/m2/ hó
640.-Ft/m2/hó
2./ Mozgóbolt (tevékenység gyakorisága szerint)
Havi egyszeri
Heti egyszeri
Hetente többször
50.000.-Ft/év
150.000.-Ft/év
300.000.-Ft/év
3./ Alkalmi árus (pattogatott kukorica, édesség, sorsjegy, fenyőfa, dísznövény, virág árusítás, stb.)
8.000.-Ft/nap
4./ Alkalmi szolgáltatás (kerékpár megőrzés, utcai mérlegelés cipőtisztítás, körhinta, céllövölde, stb.)
 
9.700.-Ft/nap
5./ Hirdető berendezés, cég- és címtábla önálló hirdetőtábla, oszlop, berendezés,
valamint magántulajdonú ingatlan határán 10 cm-re túlnyúló portál, kirakat
 
 
3.350.-
Ft/m2/hó
 
 
2.650.-
Ft/m2/hó
 
 
1.870.-
Ft/m2/hó
6./ Építési munkával kapcsolatos anyag, eszköz stb. tárolás
 
720.- Ft/m²/hó
7./ Vendéglátó-ipari előkert céljára, 24 órán túl üzleti szállítás, vagy rakodás alkalmával göngyöleg elhelyezésére, árukirakodásra
 
 
1000.- Ft/m2/hó
8./ Kiállítás, vásár, alkalmi vásár, sport és kulturális rendezvény, film és TV felvétel, mutatványos tevékenység, belépődíjas rendezvény
 
 
esetenkénti megállapodás
9./ Gépjármű tárolás (csak akkor, ha közterületi lehetőség, megengedi hatósági jelzéssel nem rendelkező és az üzemképtelen járművek esetében)
 
 
24.000.- Ft/hó
10./ Nem közút céljára szolgáló közterületre nyitott garázs
4.400.- Ft/hó
 
Megjegyzés:
I. terület
Pesti út menti terület
 
II. terület
Pesti út és Duna közötti terület
 
III. terület
Pesti úttól keletre eső terület
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2. számú melléklete (*28 2012. január 1-től hatálytalan)
 
A mozgóboltok közterület-használata esetén Göd város következő városrészeire lehet engedélyt kérni.
 
A 8 városrész megegyezik a 2010. évi általános önkormányzati képviselőválasztások alkalmával alkalmazott egyéni választókerületi (körzeti) lehatárolással, mely 8 körzetet állapított meg. Ez grafikusan megjelenítve a következő:
 
 


 


(*1) A 6/1994. (III.o1.) sz. Ök. rendelettel megállapított szöveg, hatályos 1994. III.01-től
(*2) A 6/1994.(III.o1.) sz. Ök. rendelettel megállapított szöveg, hatályos 1994. III.01-től
(*3) A 6/1994.(III.o1.) sz. Ök. rendelettel megállapított szöveg, hatályos 1994. III.01-től
(*4) A 7/2000.(III.21.) sz. Ök. rendelettel megállapított szöveg, hatályos 2000. március 1-től
(*5) A 28./2003.(XI.27.) sz. Ök. rendelettel megállapított szöveg, hatályos 2004. január 1-től
(6) Módosította : 34/2004.(XII.10.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2005. január 1-től
(7) Módosította a 21/2005.(VI.24.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2005 június 24-től
(*8) Módosította a 37/2005.(XII.16.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2006. január 1-től
(*9) Megállapította a 41/2006. (XII. 14.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2007. január 1-től
(*10) Módosította a 41/2006. (XII. 14.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2007. január 1-től
(*11) Módosította a 41/2006. (XII. 14.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2007. január 1-től
(*12) Módosította a 62/2007. (XII. 14.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. január 1-től
(*13) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*14) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*15) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*16) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*17) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*18) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*19) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*20) Módosította a 39/2008. (VII. 03.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. augusztus 1-től
(*21) Megállapította a 49/2008. (IX. 26.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. január 1-től
(*22) Megállapította a 71/2008. (XII. 12.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2008. december 12-től
(*23) Módosította a 72/2008. (XII. 12.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2009. január 1-től
(*24) Módosította a 38/2009. (XII. 10.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2010. január 1-től
(*25) Módosította a 21/2010. (VII. 08.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2010. július 8-tól
(*26) Módosította a 32/2010. (XII. 15.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2011. január 1-től
(*27) Módosította a 22/2011. (VI. 30.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2011. július 1-től
(*28) Módosította a 32/2011. (X. 27.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2012. január 1-től
(*29) Hatályon kívül helyezte a 8/2012. (III. 29.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2012. március 30-tól
(*30) Hatályon kívül helyezte a14/2012. (V. 31.) sz. Ök. rendelet, hatályos 2012. június 1-től
 
Kihirdetési záradék:
 
A rendeletet kihirdettem: 1991.év november hó 20. napján
 
                                                       
jegyző
 
 

« Vissza
Vissza a főmenübe