10/2014. (II. 14.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Adósságrendezési eljárással kapcsolatos nyilatkozat elfogadása
Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete
- Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (továbbiakban: 2014. évi költségvetési törvény) 67-68. §-aiban foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja, hogy a 2014. évi költségvetési törvényben írt feltételekkel az adósságállománya Magyar Állam által történő átvállalását igénybe kívánja venni.
- Kijelenti, hogy az önkormányzat 2013. december 5-én nem rendelkezett olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódott, és annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgált.
- Kijelenti, hogy amennyiben az önkormányzat egy átvállalással érintett ügylete az ügylethez kapcsolódóan befolyó támogatás, illetve egyéb bevétel miatt bevétel megelőlegezésére szolgáló ügyletté válik, úgy a befolyt bevétel összegét, legfeljebb az érintett adósságból átvállalásra került összeg erejéig, a bevétel beérkezését követő 3 munkanapon belül átutalja a kincstár által megjelölt fizetési számlára.
- Kinyilvánítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 332. § alapján megállapodást kíván kötni a Magyar Állammal az önkormányzatot terhelő, az adósságátvállalással érintett adósságállománya átvállalásáról.
- Az adósságátvállalással összefüggésben felhatalmazza a polgármestert, hogy:
a) megtegye a 2014. évi költségvetési törvény 67-68. §-ai szerinti nyilatkozatokat és intézkedéseket;
b) az átvállalással érintett adósság részét képező ügyleteket a 2014. évi költségvetési törvény 67-68. §-a szerinti átvállalás érdekében átalakítsa;
c) a 2014. évi költségvetési törvény 68. § (4) bekezdése szerinti megállapodásokat megkösse.
- Utasítja a polgármestert, hogy az adósságátvállalással kapcsolatos intézkedéseiről a soron következő ülésén tájékoztassa a testületet.