46/2016. (IV. 27.) sz. Ök. határozat
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testülete
1. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXVI. törvény 13. §-ában foglaltak valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél kezdeményezi és kérelmezi a Magyar Állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő gödi 263 helyrajzi számon felvett, kivett táborhely megnevezésű, természetben 2131 Göd, Bartók Béla u. 8. sz. alatti ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.
2. Az ingatlant az Önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4., 7. és 15. pontjaiban meghatározott feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni.
Göd Város Önkormányzatának régóta szándéka a Sziget és a mellékág rehabilitációja, a területen a sportolás, turisztika valamint a horgászturizmus kiemelt fejlesztése. E célok megvalósulásának fontos feltétele az üdülő, mint kialakítandó Dunai Ökocentrum által nyújtott információs (látogató központ), étkeztetési, szállás, kommunális és parkolási infrastruktúra is.
Összefoglalva fenti ingatlan közérdekű hasznosítási céljai a következők:
- Dunai Ökocentrum kialakításával dunai természeti értékeink ismeretterjesztő,
oktató bemutatása, állandó kiállítás, konferenciák, nyári táborok létrehozásával
- szabadidős és szervezett vízisport, valamint horgászturizmus fejlesztése
- egészségfejlesztés, egészségvédelem sporttevékenységek helyi feltételeinek
megteremtésével a gyermek és ifjúsági sport fejlesztése
3. Göd Város Önkormányzata vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő költségek – ideértve a művelési ág szükséges megváltoztatásának költségét – megtérítését.
4. Az igényelt ingatlan nem áll örökségvédelmi / természetvédelmi / helyi / Natura 2000 védettség alatt.
5. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a gödi 263 hrsz.-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatos eljárás során az MNV Zrt. felé teljes jogkörben eljárjon, és valamennyi nyilatkozatot megtegyen.
6. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a gödi 263 hrsz.-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó megállapodást aláírja.
Határidő: azonnal
Felelős: Markó József polgármester