81/2016. (V. 25.) sz. Ök. határozat
Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Gödi Kincsem Óvoda alapító okiratát 2016. szeptember 1. napjának hatályával következők szerint módosítja:
„Okirat száma: 10-015-3/2016.
Módosító okirat
A KINCSEM ÓVODA a Göd Város Önkormányzata által 2015. augusztus 27. napján kiadott, 10-084-5/2015. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (2) bekezdése alapján – a 11/2016. (II.24.) sz. Ök. határozatra figyelemmel – a következők szerint módosítom:
Az Alapító Okirat 4.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A költségvetési szerv (óvoda) a fenntartó-irányító szerv által meghatározott első sorban Felsőgöd működési (kötelező felvételt biztosító) körzetben élő, valamint Göd város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező gyermekek részére fejti ki meghatározott tevékenységét. A szabad óvodaválasztás elve szerint más településről is felvehet tanulókat, ha a csoportlétszám ezt lehetővé teszi. Ellátja a gödi sajátos nevelési igényű gyermekek meghatározott körének integrált óvodai fejlesztését is.
A költségvetési szerv (óvoda) 3-8 éves életkorú gyermekeknek a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata alapján többségi – meghatározóan szokványos nevelési igényű gyermekeket ellátó – csoportban integrált óvodai fejlesztést biztosít. Az alábbi sajátos nevelési igények kielégítésére gondoskodik azok típusához és súlyosságához igazodva a pedagógiai feltételek (személyi, módszertani és dologi) biztosításáról. E feladatot a költségvetési szerv székhelyén e célra kialakított két csoportban („Maci” és „Mókus” csoportok) látja el, ahol csoportonként a férőhely 25 fő. E férőhely terhére csoportonként legfeljebb 2 fő integrálható, ez csoportonként 5 fő férőhely-szorzót kitevő gyermekeket jelent. Azonos típusú sajátos nevelési igényű gyermekeket azonos csoportban nem lehet ellátni. E körben ellátható gyermekek:
Organikus okból:
1.) enyhe fokban érzékszervi sérült (enyhén nagyot halló 40-55 db-ig, gyengén látó), 2.) beszéd fogyatékos, 3.) enyhe fokban mozgáskorlátozott.
2. Az Alapító Okirat 4.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
|
kormányzati funkciószám |
kormányzati funkció megnevezése |
1 |
074031 |
család és nővédelmi egészségügyi gondozás |
2 |
091110 |
óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai |
3 |
091120 |
sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátásának szakmai feladatai |
4 |
091140 |
óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai |
5 |
096015 |
gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
3. Az alapító Okirat 6.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
6.2. A feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám a köznevelési intézmény
|
feladatellátási hely megnevezése |
tagozat megjelölése |
maximális gyermek-, tanulólétszám |
1 |
székhelyén, 2132 Göd, Lenkey u. 13-17. |
|
395 fő |
4. Az alapító Okirat 6.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
6.3. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon:
|
ingatlan címe |
ingatlan helyrajzi száma |
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga |
az ingatlan funkciója, célja |
1 |
2132 Göd, Lenkey utca 13 |
5617 |
ingyenes használati jog |
óvoda |
2 |
2132 Göd, Lenkey utca 17. |
5623 |
ingyenes használati jog |
óvoda |
3 |
2132 Göd, Ady Endre út 14. |
5619 |
ingyenes használati jog |
óvoda |
Jelen módosító okiratot 2016. szeptember 1. napjától kell alkalmazni.
Kelt: Göd, 2016. május ….
P.H.
Markó József polgármester „
Felhatalmazza a Polgármestert az Alapító Okirat és a Módosító Okirat kiadmányozására, felkéri a Címzetes Főjegyzőt annak törzskönyvezésre való benyújtására.
Határidő: azonnal, illetve értelemszerűen
Felelős: Markó József polgármester, Szinay József címzetes főjegyző