22/2017. (IV. 18.) Városfejlesztési Bizottsági határozat
Tárgy: Széchenyi strand behajtási engedély kiadása
22/2017. (IV.18.) VFB határozat
Göd Város Önkormányzat Városfejlesztési Bizottsága egyetért azzal a javaslattal, hogy a Széchenyi strand területére gépkocsival való behajtást a GSE kajak-kenu szakosztály, a Széchenyi Csárda és a Strand büfé részére Göd Város Önkormányzata 2-2 kulccsal tegye lehetővé; 1-1 db kulcs a körzeti képviselő, a Tesz és a közterület fenntartó cég részére kerüljön átadásra, valamint a Polgármesteri Hivatalnál is legyen 2 db kulcs elérhető.
Egyben felkéri a Jegyző urat, hogy az eddig kiadott behajtási engedélyeket vonja vissza.
Az új engedélyeket a TESZ gépjárművei, valamint a nevezett szakosztályvezető és a vendéglátó egységek vezetői által leadott 2-2 rendszám alapján adja ki.
Határidő: 2017. május 02.
Felelős: Dr. Szinay József címzetes főjegyző, Mucsi László beruházási ügyintéző