83/2019. (VI. 25.) Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsági határozat
Tárgy: Pályázati felhívás a Kincsem Udvarház helyiségeinek Kávéházként és Bringapontként történő hasznosítására
Göd Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsága javasolja elfogadni a Képviselő-testületnek az alábbi két határozati javaslatot mellékleteivel együtt:
 
Határozati javaslat I.
 
Göd Város Önkormányzata ajánlati felhívást tesz közzé a „Kávéház jellegű vendéglátóipari egységet” az alábbiak szerint:
 
„Ajánlati felhívás szöveg”
 
A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy a pályázati felhívást haladéktalanul jelentesse meg a Gödi Körképben, az Önkormányzat honlapján, a Gödi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, és legalább egy országos napilapban.
A beérkezett pályázatokat döntéshozatal céljából terjessze egy 3 tagú Bíráló Bizottság, majd azok javaslata alapján a Göd Város Önkormányzata Képviselő-testülete elé.
 
Felelős: dr. Szinay József címzetes főjegyző
 
Határozati javaslat II.
 
Göd Város Önkormányzata ajánlati felhívást tesz közzé a „Bringapontot” az alábbiak szerint:
 
„Ajánlati felhívás szöveg”
 
A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy a pályázati felhívást haladéktalanul jelentesse meg a Gödi Körképben, az Önkormányzat honlapján, a Gödi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, és legalább egy országos napilapban.
A beérkezett pályázatokat döntéshozatal céljából terjessze egy 3 tagú Bíráló Bizottság, majd azok javaslata alapján a Göd Város Önkormányzata Képviselő-testülete elé.
« Vissza
Vissza a főmenübe