11/2021. (I. 18.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: 2021. - emlékév programjai
 Göd Város Önkormányzata polgármesterének
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében hozott
 
11/2021. (I. 18.) Ök. határozata
 
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §-ának (4) bekezdése alapján - Göd Város Önkormányzatának polgármestere a fennálló veszélyhelyzetben úgy dönt, hogy
 
támogatja az alábbi emlékévi programok megvalósulását 2021-ben:
  1. Alsógöd kisközséggé alakulásának 100. évfordulója
  2. Dr. Scholtz Kornél orvos, gödi lakos születésének 150. évfordulója
  3. Az első magyarországi vasútvonal megnyitásának 175. évfordulója.
 
A fenti célokhoz rendelt programok megvalósulására összesen bruttó 3,5 millió forintot szán. (Tematikus almanach megjelenése 1000 példányban, városismereti séták, városi vetélkedő.)
 
Forrás: A fenti forrásigény egy tételben, keretjelleggel a 2021. évi költségvetésben biztosítandó
 
Felelős: Balogh Csaba polgármester
Határidő: folyamatosan
 
 
Göd, 2021. január 18.
 
 
 
 
           Balogh Csaba                                                                            dr. Nagy Atilla
            polgármester                                                            jegyzői hatáskört gyakorló aljegyző
 
« Vissza
Vissza a főmenübe