180/2021. (IV. 26.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Döntés a Göd Város közigaz. területén végzett helyi menetrendszerinti buszközlekedés közszolg.szerz. keretében történő ellátására pályázat lezárása, szerződéskötés
 Göd Város Önkormányzata polgármesterének
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében hozott
 
180/2021. (IV. 26.) Ök. határozata
 
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §-ának (4) bekezdése alapján - Göd Város Önkormányzatának polgármestere a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett, valamint a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény felhatalmazására tekintettel meghosszabbított és fennálló veszélyhelyzetben úgy dönt, hogy
 
a „Göd Város közigazgatási területén autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti közösségi közlekedésének közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátására, a 2021. május 1-jétől 2024. április 30-ig terjedő időszakban” tárgyú pályázati eljárást eredményesnek nyilvánítja és a Dunamenti 2011. Kft. (6000 Kecskemét, Nagy László utca 2., képviselő: Rátz Péter ügyvezető) ajánlattevővel a közszolgáltatási szerződést megköti.
 
B)   változat
 
A 2.sz. árajánlatban szakaszos üzemű (nem folyamatos) csökkentett járatsűrűségű és menetrend szolgáltatásban (az Önkormányzat vállalja, hogy havonta legalább 7 000 km szolgáltatást rendel meg): nettó ….. Ft.
 
Ajánlattevő neve
INFINITOURS Személyszállító, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Dunamenti 2011 Kft.
Kunszenti Helyi Közlekedési és Szolgáltató Kft.
Ajánlati ár
Nettó 508,- Ft
Nettó 420,- Ft
Nettó 425,- Ft
Ajánlati ár * 7000 km
Nettó 3.556.000.- Ft
Nettó 2.940.000,- Ft
Nettó 2.975.000,- Ft
pontszám
826,77
1000,00
988,24
 
A legjobb áru ajánlatot a Dunamenti 2011. Kft. nyújtotta be.
 
36 hónap (szerződés időtartama) vetített összesen ajánlati ár: 105.840.000,- Ft
 
2021. évre vetített összesen ajánlati ár (8*2.940.000,-Ft = 23.520.000,- Ft (mely az 2021. évre tervezett 36.000.000,- Ft összegű fedezeten belül van).
 
Forrás: Göd Város Önkormányzata 2021. költségvetése dologi kiadás sora biztosítja. A 2022-2024. évekre vonatkozó fedezetről az adott évi költségvetésben szükséges rendelkezni.
 
 
Felelős: polgármester
Hivatali felelős: jegyző
Határidő: azonnal
 
 
Göd, 2021. április 26.
 
 
 
 
                  Balogh Csaba                                                                        Tóth János
                   polgármester                                                                           jegyző
« Vissza
Vissza a főmenübe